Szenvedjetek, hulljatok ti!...ti akarjátok a háborút.

A háborúkat mindig a "politikusok" a fegyvergyárosok akarják sosem a népek a nemzetek. A "politikusok" keresik és csinálják a konfliktusokat, ők uszítanak, sosem a nemzetek. Háborút akartok?... fogjátok a fegyvereket, aztán menjetek ti szenvedni, meghalni! Sírjanak értetek anyáitok, apáitok, gyerekeitek, szerelmeitek. 
Mi nem akarunk háborút! Mi nem akarjuk hogy más népek is szenvedjenek! Mi nem akarjuk hogy anyáink apáink fiaikat temessék! Mi nem akarjuk hogy a gyermekeink a szerelmeink szenvedjenek! Mi nem akarjuk hogy a fiainknak, lányainknak könnyezve apáik után a romokból kelljen új hazát építeniük! 
Szenvedjetek, hulljatok ti!...ti akarjátok a háborút. Háborút akartok?...legyetek "férfiak", aztán mutassátok meg hogyan kell szenvedni halni...értelmetlenül.

Csak egy éjszakára...

"Csak egy éjszakára küldjétek el őket; 

A pártoskodókat, a vitézkedőket. 

Csak egy éjszakára: 

Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk, 

Mikor a halálgép muzsikál felettünk; 

Mikor láthatatlan magja kél a ködnek, 

S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek, 

Csak egy éjszakára küldjétek el őket; 

Gerendatöréskor szálka-keresőket. 

Csak egy éjszakára: 

Mikor siketítőn bőgni kezd a gránát 

S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák, 

Robbanó golyónak mikor fénye támad 

S véres vize kicsap a vén Visztulának. 

Csak egy éjszakára küldjétek el őket. 

Az uzsoragarast fogukhoz verőket. 

Csak egy éjszakára: 

Mikor gránát-vulkán izzó közepén 

Úgy forog a férfi, mint a falevél; 

S mire földre omlik, ó iszonyú omlás, – 

Szép piros vitézből csak fekete csontváz. 

Csak egy éjszakára küldjétek el őket: 

A hitetleneket s az üzérkedőket. 

Csak egy éjszakára: 

Mikor a pokolnak égő torka tárul, 

S vér csurog a földön, vér csurog a fáról 

Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben 

S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem… 

Csak egy éjszakára küldjétek el őket: 

Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket. 

Csak egy éjszakára: 

Vakító csillagnak mikor támad fénye, 

Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe, 

Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget, 

Hogy sírva sikoltsák: Istenem, ne többet. 

Küldjétek el őket csak egy éjszakára, 

Hogy emlékezzenek az anyjuk kínjára. 

Csak egy éjszakára: 

Hogy bújnának össze megrémülve, fázva; 

Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna; 

Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét, 

Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még! 

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak 

Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak! 

Hogy esküdne mind-mind, 

S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert, 

Hogy hívná a Krisztust, hogy hívná az Istent: 

Magyar vérem ellen soha-soha többet! 

– Csak egy éjszakára küldjétek el őket."