2014/07/29

Düh és harag. .......

 Vasárnap este óta mikor először hallottam ennek a mocskos féregnek tusványosi beszédét, azóta forr bennem a düh az indulat. Azóta próbálom leírni a gondolataimat és nem megy. Düh a harag az indulat eziránt a féreg iránt a talpnyalói hatalomba tartói iránt.
-Düh a harag az ellenzéknek nevezett katyvasz iránt a nem reagálásukért a hozzájárulásuk miatt ahhoz hogy ide jutottunk. Mert egymást marják marták míg ez a szarházi ide juttatott minket. Mert ilyen olyan fóbiájuk volt van nekik  diktatúra fóbia helyett. Mert még önmagukat is marták marják, egymást csinálják ki ezek a magukat demokratának nevező senki szarháziak. Ellenzék ezek?...Kié? Egymásé???.... Szar alakok!!!
-Düh harag a társadalom állítólag vezető ereje az állítólag értelmiség iránt mert csak szájat tép-nek..tek, benyaltak neki, hallgatnak gyáván és nem tették, nem teszik amit kéne.
-Düh a harag a tehetetlenségünk miatt mert még mindig csak bénán állunk ülünk hallgatunk dünnyögünk kifogásokat keresünk tettek helyett. A saját magam tehetetlensége bénultsága iránt mert nincs lehetőségem tenni amit tennék, mert nem vagyok olyan helyzetbe, mert nem tettem meg mindent akkor mikor kellett volna azért hogy NE tudják elvenni tőlünk az azóta is egyetlen ...sajnos csak volt... igazi nagy erőt a Szolidaritást. Csak ülünk bénán bódultan hitetlenkedve hogy ez megtörténhetett velünk. Várunk valami csodára megváltóra az EU-ra... Kifogásokat keresünk tettek helyett. Nem mozdulunk senki hívó szavára mert... Már annyiszor csalódtunk. Mert minimum naaagy neveket fényes diplomákat rangot státuszt várunk keresünk az kell nekünk hívó szó tettek helyett...hez.... Nem mozdulunk mert gyávák közömbösek vagyunk egymás sorsa a saját hazánk iránt, még a saját jogaink iránt is... Ugye volt kollégáim???... Mi Pestre nem megyünk mert messze van pénz kéne. Helybe nem megyünk mert nincs aki szervezze, mert hátha felismernek.... , mert aki hív az nekünk "kevés" mert nem soook diplomás nem párt elnök nem naaagy ember csak egyszerű tenni akaró aki tenné amit kell. ...ene a nagyoknak a nagyok helyett. Mi kell nekünk még hogy felemeljük a felemelni valónkat??? Mi kell nekünk még hogy oda menjünk ahová kell
és a fejüket a saját szarukba verjük akikét kell???...
Mi nem mentünk kiállni a másik mellett mert ő sem mellettünk. Mi zászlókon, jelvényeken, felszólalókon vitáztunk mikor tenni kellett volna. Mi ki kivel nem miért nem ha az ott lesz akkor mi nem és hasonló szarokon vitáztunk. Mi saját magunkat is megosztottuk. Mi csak lélekben voltunk ott mikor testben kellett volna. Mi csak dünnyögünk dühöngünk magunkban egymásközt. Zárt meg titkos csoportokba bújunk. Mi finomkodunk, szép lelküsködünk, mi nem megyünk utcára mert mi demokraták nem olyanok
vagyunk áááám. Mi csak szépen beszélhetünk ám. Mi a qrva rohadt...stb szavakat is csak rejtjelezve mondhatjuk ki ám.
hát tudjátok mit?... Most lehet széplelküsködni...
Tudod mit Te mocskos féreg orbán? A jó büdös kurva fajtádat vidd te  diktatúrába! A bárcás kurva gerinctelen férgeidnek állítsd te példaként a putyin oroszországát a kínai diktatúrát! Meg azoknak a gerinctelen görény erdélyi híveidnek akik ott tapsikoltak neked! Szedd össze a birka híveidet a talpnyalóidat aztán költözz velük az orosz sztyeppére. Talán ad pár négyzetkilométernyit nektek putyin... Aztán ott építgetheted a birka birodalmadat.

Emlékeztek ugye? Rendszerváltás... hej de büszkék is voltunk rá. a mi hazánk volt a legbékésebb. itt ment végbe a legsimábban a rendszerváltás. Volt eufória sokaknál. Hitték...hamarost úgy élünk majd mint a naaagy nyugati népek. Lesz itt kánaán. Földet osztogattak, kárpótlási jegyeket. Föl sem tűnt szinte senkinek a naaagy mámorba a naaagy szabadságba, miként lopják csalják hazudják széjjel a vagyont egyes ügyeskedők. A TSZ tag mire észbe kapott, már nem volt TSZ vagyon. Az építőipari dógozó mire észbe kapott, már nem volt telepe gépe semmije a cégének ahol előző nap még dolgozott. Az ÁFÉSZ bolti dolgozó egyik nap még ÁFÉSZ dolgozó volt, másnap már nem volt bolt. Mire feleszméltünk már nem volt Ikarusz, nem volt Csepel művek, nem volt GANZ, nem volt Videoton, nem voltak nagy állami gazdaságok. Azt mondták nekünk, -Ez természetes velejárója a kapitalizmusnak. Persze..., tudtuk jól ha épp józanabb napjaink voltak, aaa kapitalizmus sem fenékig tejföl és nincs kóbászból a kerítés. De hittünk, hinni akartunk szép meséket, szabadságot, demokráciát, jog biztonságot, jog előtti egyenlőséget....  Cégek alakultak és tűntek el. Jöttek az olajszőkítési ügyek. Pár kishalat lecsuktak, páran azóta is itt vigyorognak rajtunk a képünkbe bele milliárdos vagyonokkal. Ígérték politikusaink...majd kivizsgálják. Na ja... Kivizsgálták és NYOLCVAN évre titkosítva a bizottság eltüntetve a rendőr eltüntetve..... Csak az olajbűnözők élnek és virulnak... Na meg azok akiknek csurrant cseppent az olaj milliárdokból. ...Politikusok Rendőrök ( pintér főmaffiózó ) Pénzügyőrök  Adóellenőrök Hivatalnokok.........Jöttek újgazdagék pöffeszkedve arrogánsan. Jöttek a maszek boltok kocsmák gazdaságok, bejelentés nélkül éhbéren fizetett alkalmazottakkal. A dolgozó ment és robotolt. Eszébe nem jutott hogy nem lesz biztosítása, nem lesz nyugdíja. Persze...,megfenyegették. Ha be nem fogod a pofád mehetsz utcára, jön helyetted tíz másik...és tényleg ment helyette. Mit tettek politikusaink???... Ígértek fűt fát kivizsgálást, büntetést a bűnösöknek, érdek védelmet. Peeersze... Volt is eszükbe. Újgazdagék még gazdagabbak, még arrogánsabbak, még pofátlanabbak lettek. A éhbéren bejelentés nélkül biztosítás nélkül, nyugdíj nélkül dolgozó bőrén jóóól meggazdagodva adócsalva gazdagodtak tovább. Tehették..., hiszen megvettek mindenkit a politikust a rendőrt az adóellenőrt...  Mire észbe kaptunk már kialakult a Politikai - Gazdasági Maffia! ...és azóta is Az uralkodik... Politikai / Gazdasági maffia...Itt a nyakunkon egy velejéig romlott KORRUPT politikai gazdasági közigazgatási rendszer. Mi? .. Dünnyögtünk és elhittük az újabb ígéreteket. Jön majd a kánaán csak nyugi még pár évet bírjatok ki...mondták nekünk. Még 14-ik havi nyugdíjat fizut is ígértek nekünk csak kussoljunk és szavazzunk. Mi kussoltunk és szavaztunk. Emlékeztek? ... Volt idő mikor a paraszt traktorral ment tüntetni Pestre évente. A Pedagógusok évente sztrájkoltak ... persze... önmagukért és nem ám a hivatásukért az oktatásért. Az egészségügyisek évente sztrájkoltak. A Vasutasok?.. nanááá évente kétszer sztrájkoltak.  A Rendőr a Honvéd szakszervezetek? Tépték a szájukat évente valamiért . HOL VANNAK   MOST???? Kussolnak! hát persze... Megvették a vezetőiket kilóra...már akiket lehetett...és volt olyan..., akit nem lehetett azt felszámolták.  Emlékeztek?... Jött egyszer egy Politikus és volt egy beszéde. "Öszödi beszéd" néven híresült el. Kimondta az IGAZSÁGOT! kimondta amit mind tudtunk csak kussoltunk, nem akartuk tudni... Hazudtak nekünk! MIND! ..és hazudnak azóta is. Épp azok hazudnak legnagyobbakat a legrégebb óta akik akkor azt a beszédet kihasználva ránk szabadították a csürhét lángba borították Pestet. Mi? ...Megdöbbentünk. Néztünk bénultan kábán bambán. Szemünkbe mondták az igazságot... "Át lettetek verve nép."...és mi ezen megdöbbentünk. Az igazságot nem akartuk hinni pedig tudtuk jól. Mert ugye...a mesék szebben hangzottak. Ugye milyen érdekes is? Feltűnt már nektek???... Azóta is ezt az EMBERT POLITIKUST üti rúgja vágja mindenki.  Még az állítólag demokraták az állítólag baloldaliak az állítólag orbán ellenzék is... Vajh miért is??? ...Gondolkodtatok már ezen? Gondoljatok csak vissza az       azóta eltelt évekre, vagy csak az elmúlt négy évre. Amíg belőle közellenséget gyártottak addig épülhetett lassan és szisztematikusan a Birodalom a hűbéres rendszer. Nanááá! Hiszen volt közellenség, volt akin lehet csámcsogni, lehet ütni vágni, őt okolni mindenért, figyelmet elterelni. Lehetett megosztani még a sajátjait is. Elárulták...aaa sajátjai. Miért? Pénzért? Hatalomért? Funkcióért? ... Talán sosem tudjuk meg. Jött az orbáni első négy év. Emlékeztek? Sajtó törvény... Fegyveresek Rendvédelmisek.... Mentünk tüntetni, szervezkedtünk, jött a Szolidaritás mozgalom. Mellénk állt valaki is? Persze..., néhány józan gondolkodású civil igen. Ők voltak akik látták, de legalábbis hittek nekünk..."utánunk ők...ti következtek"... A többiek? Kárörvendtek rajtunk. Mi? Voltunk elegen? NEM! Mert még az érintettek nagyobb része is gyáva közömbös gerinctelen volt és azóta is az. A saját jogaiért gyáva kiállni. Aztán a Szolidaritást is sikeresen széjjel verték. Mi? Hagytuk.... Aztán sorba jöttek a többiek is. Tüntetgettek is... Mi? Kiálltunk egymásért? NEM. Miért? Miért nem???.. Mert mondtuk mi.. "Ti kiáltatok mellettünk?"... Aztán zászlókon jelvényeken vitáztunk. Te nem szólalhatsz föl...Te nem jöhetsz oda... Te ne hozd... Te ne gyere... Ha te ott leszel én nem... Ha te leszel a fő halljakend én nem megyek...... És hasonló viták. Árulóztuk egymást.....Ugye ismerős? Az értelmiségi elit?...hááát... Van olyan egyáltalán. Egy része lefeküdt talpat nyalni orbánnak, egy része gyáva szar alak, egy része épp olyan közömbös mint a többség, egy része szájat tép. Sorba... A Politikai ellenzéknek adott orbán egy csámcsogni valót... Öszödöt és azt aki Elmondta Gyurcsány Ferencet.  Megosztotta őket... Na persze... nagyon nem kellett. Elvoltak ők ott a parlamentben a székeikben néha a Tévében szép nyilatkozatokkal... Lényeg hogy a funkció megmaradjon.... Szartak ők ránk nagy ívben. Minket megosztott jóóóól alaposan. Egymást marjuk, félünk, nem állunk ki egymásért. Szisztematikusan a végletekig emelte az ingerküszöbünket. Közben ő jóóól bebetonozta magát. Az ellenzék? saját magával volt van elfoglalva,.  Egymást marják, funkciókon osztozkodnak, egymásnak tesznek keresztbe.... Szar ellenzék, szart érő semmi emberek!!!  Azért.... TISZTELET ANNAK A KEVÉSNEK AKIK MEGPRÓBÁLTAK TENNI               VALAMIT.  Demokrácia? Tudjuk mi az egyáltalán? ja...kevesen talán. A többség úgy értelmezi... "Demokrácia = azt teszek amit akarok" -mert én vagyok a naaagy sznob újgazdag., mert én vagyok a helyi menő csávó,    mert én vagyok a helyi menő csajszi..." ... Hiba! Naaagy hiba.  Eljutottunk idáig... Ez a hűbéres rendszert kiépítő hatalom mániás beteg elme már bátran kimondhatta..." Nem kell ide demokrácia. A diktatúra a menő.... " Mi?,, ...Az ellenzék??? ..............az értelmiség???......

Hallottunk adócsalásokról, cégek eltüntetéséről, munka nélkül lett milliomosokról, adót járulékot sosem fizető karvastagságú aranyakkal nyakba karon 20 milliós Audikkal BMW-kkel villogó HMCS-kről. Hallottunk tudunk látunk milliós körbetartozásokról. Állítólag 3000 milliárd...mondom... HÁROMEZER MILLIÁRD az adó hátralék. ÉÉÉÉS? Tett valaki valamit? Hallottunk olyant hogy 100 milliós adó csalót börtönbe zártak, teljes vagyont elkoboztak??? ... hogy cég halmokat eltüntető 100 milliós köztartozásokat felhalmozókat börtönbe zártak volna? Hallottunk tudunk politikusok hirtelen meggazdagodásáról, egyik napról másikra kiderült 100 milliós vagyonaikról...iskola padból politikus székbe pottyantott szarháziak 100 millióiról... ÉS? .. Tett valaki valamit? Börtönbe vannak??? ... NEM! Miért nem? Mert védi a mentelmi jog a haver ügyész a haver miniszter a haver rendőr tábornok a haver a hűbéres ügyész, a hűbéres haver adóhivatal főnök. Mert itt mindenki eladó megvehető korrupt. Ki pénzért ki funkcióért... Gerinctelen korrupt mocsok világ. Te hazádat szolgáló Rendőr Katona Tűzoltó Börtönőr!...Te "Kádár huszár" lettél mert szolgáltad a hazádat. Tőled elvették a nyugdíjadat. Te Rokkant Fogyatékkal élő! ...Tőled elvették, Téged megaláztak. Te "kiöregedett" Bíró Orvos! Téged megaláztak elküldtek nem kellesz. Te közhivatalnok!... Neked döntened kell... nyugdíj vagy bér?... ha dolgozni merészeltél volna a nyugdíjad mellett hogy a gyerekedet taníttasd, eltartsd.... Te Pedagógus!... Téged lealáztak holmi senkiházi végletekig buta sötét senkiházi államtitkár idióta sötét tanrendjével "köznevelési" katyvaszával. Nyakadra ültettek egy káoszt , valami intézmény fenntartó kituggya mit.... Te egészségügyi dolgozó! ...dolgozhatsz éh bérért ÖT másik helyett napi 12 órába sosem fizetett túlórában. Te proli munkás! Robotolhatsz éh bérért bizonytalan munkahelyen rabszolga módon kiszolgáltatva a rabszolgatartóidnak gazdagodására kényére kedvére. Te közmunkás! ...Dolgozhatsz nyomor bérért megalázva . . Te nyugdíjas!... megetetnek holmi párezer forintos rezsi csökkentés dumával miközben a bolti árakon a tízszeresét veszíted. ... ÉS? ... Kussolsz Tűrsz Hallgatsz Megalázkodsz Félsz.... MIÉRT???.... Mit van még elvenni tőled???.... Mert hülye gyáva béna közömbös vagy! Mert megtehetik veled. Mert tudja a féreg patkánya hogy félsz gyáva vagy sosem fogsz össze a többi megnyomorítottal kirabolttal... Mert inkább egymásnak estek minthogy őt vernéd bele a betonba. Még rá is szavazol, még tapsikolsz is neki, még birkamenetelsz is neki ... Miért? Mert adott vigyorogva pár ezret az elrabolt tízezrekből?... Mert hiszed a meséjét hogy érted harcol? ... kik ellen harcol az agybeteg? ... és most a képedbe vágta...nesze neked! ... Nem kell ide Demokrácia... Nem kell ide jog és egyenlőség...Ázsia kell, putyini orosz oligarha világ kell , kínai diktatúra rabszolga munka világ kell. ... Nesze neked idióta magyar!!!... Megkaptad. ..... Nesze neked fiatal... Lesz majd nyugdíjad ha csinálsz sooook gyereket leendő rabszolgát.... jaaa..és persze ha mindez közben a beledet kidolgozod. ...Haaaa...Lesz hol. Közben ezek a férgek???... Hájasra hizzák magukat a TE bőrödön!!!... Úgy kell neked!!! ... Mert Te közben kussolsz félsz közömbös vagy hiszel a mesékben ...még rosszabb esetben...sőt egyenesen BŰNÖS módon szarházi náci fasiszta eszméknek felülve zsidózol cigányozol EU zászlót égetsz agyatlan mínusz IQ-s gárdisták közé adod a gyerekedet..... mert ugye valakire fogni kell a nyomorodat a gyávaságodat a tehetetlenségedet...... A valódi bűnösök?...háát... addig is tömik hájasra magukat......lopják széjjel a hazádat..... építenek neked stadionokat.... persze...legyen min a haverok gazdagodhatnak és a csürhéjük kitombolhatja magát....esetleg majd legyen hová bezárni téged ha esetleg mégsem fognád be a pofádat..... Demokrácia? Jog? Tisztesség? Emberség? ...minek az neked?...hiszen TE csak "fél ázsiai származék" vagy... a vezér mondtaaaaa.... tudoood?...az orbán viktor. az elmebeteg hatalom mániás a félistened... "Amennyid van, annyit is érsz"..... Tudod?... a lázár jankó az alvezér mondta.... "47 ezerből meglehet élni"... by matolcsi közGÁZ zseni unortodoksz gazdasági zseni.... "Nevelj kecskét, gyűjts gombát"...by pintér főmaffiózó keresztapa sándor belügyér mondta.... "A Nő szüljön előbb 3 4 5 6 7 gyereket, aztán a karrier..." ...kdnp-s "honatya" mondta.... .........

2014/07/26

Erről a lopva befejezett soha fel nem avatott megszállási izéről...

Hogy ez a szobor izé esztétikailag milyen az teljesen relatív. Kinek kinek ízlése szerint lehet szép avagy csúf vagy bármi a kettő közt. Így vagy úgy, de művészetnek nevezik. Akár szép is lehetne. Külön külön elemenként. Pl. az oszlop sor minden más sallang nélkül. Vagy a sas minden más nélkül. Vagy az angyal minden más nélkül. Így együtt ( csak ) HAZUG! ...és ez a fő baj vele. Azt hazudja hogy sok százezer Magyar honfitársunk legyilkolásához a fasiszta horthy rezsimnek semmi köze, hogy nem vett benne rész egyetlen magyar ( kis m szándékos ) sem, hogy nem bűnös egyetlen magyar ( kis m szándékos ) sem. Sőt... a II-ik világháborúban nem is vettünk részt, legalábbis nem önként, hanem kényszerített a hitleri birodalom. Ugye ez a magát történésznek nevezni merészelő senkiházi szakály sándor történész, a Veritas Intézet igazgatója ezt nyilatkozta:

„Hazánk német megszállása előtt szerintem a magyarországi zsidóság élet- és vagyonbiztonsága, függetlenül a diszkriminatív törvényektől, alapvetően biztosított volt.” Január környékén pedig ugyan ez a senkiházi azt merészelte mondani az újvidéki Zsidók Magyar ..MONDOM! -Magyar! csendőrök általi elhurcolásáról hogy "Csupán idegen rendészeti eljárás volt..." ...és SZÉGYENEMRE ( Csak az Én szégyenem??? ... ) ezt a "történész " senkit Kaposvár város díszpolgára címmel tüntették ki idén. Indoklás... Itt járt gimnáziumban és sok előadást tart a városban... Vajh milyeneket? Eltudom képzelni ezek után. Na és ez ugye szita károly polgármester szerint érdem. ... .... Akkor mit is várunk a horthy kort restaurálni kívánó orbán rezsimtől? ...hááát... ilyen hazug "emlékműveket" lehet csak várni. Mint ahogy az egész orbáni hűbéres rendszerű fidesznyik kormányzás egy naaagy hazugságra épül. Az egész ideológiájuk hazugság. Az is hazugság hogy van...lenne ideológiájuk. Ha van? ...Akkor az csupán A! Hatalom a mindent lenyúlás ideológiája. A hűbéres rendszer kiépítésének ideológiája........


 Csak úgy mellékesen megkérdezem! - Azok a kaposvári MSZP-s önkormányzati képviselők akik ennek a szakálynak a díszpolgári címet megszavazták..., esetleg nem gondolják úgy hogy épp itt az ideje visszavonatni tőle???... Legalábbis kezdeményezni de roppant hatásosan és erélyesen ? ? ?

 Ha azok az MSZP-s képviselők komolyan veszik hogy ők Baloldaliak, Demokraták és ez ELV náluk, akkor akárhányan is vannak Ellene szavaznak ELVBŐL. Ha pedig annak idején megszavazták is mert nem tudták milyen ember ez a senkiházi, akkor most ELVI kérdésként kéne kezelniük és kezdeményezni a visszavonást. Attól tartok fogalmuk nincs milyen ember is ez a székely. Talán azóta nem is hallottak róla ( jobb esetben ). Sőt...,méginkább tartok tőle hogy semmi baloldali demokrata ELV nincs a dologban.

2014/07/16

Rasszista lennék?......

Egyre inkább tele van az a bizonyos alkatrészem a naaagy kisebbségvédőkkel a mindenhol rasszizmust ordítókkal. ...hát akkor tessék! Ne wazze! Én is rasszista vagyok...vagy nem? ... Meglátjuk. Ám legyen...,vállalom ha csupán azért leszek rasszistának bélyegezve mert kissé másképp látom gondolom...,Valós tapasztalataim alapján.
-Ugye a naaagy kisebbség védőknek a DK-t rasszizmussal vádolóknak eszébe nem jut hogy a teljes igazságot mondják ki a dologról? Persze ahhoz jó mélyre és messzire vissza kéne menni. Az meg fárasztó. Az országot járni a valós gondokat megismerni, tapasztalatot...valósat...begyűjteni ott ahol az valóban van az is fárasztó. Tenni valósat és hatékonyat nem csak szájat tépni az is fárasztó. Elmenni Miskolcra ahol a probléma valós és a naaagy valós életről szól, avagy bárhová ahol hasonló a helyzet és ott az Embereket megkérdezni, látni a valós naaagy Életet...,az is fárasztó ám. Mert hááát... egyesek szerint mindenki rasszista aki kicsit is másképp lát tapasztal gondol dolgokat mint azt egyes szájtépők. Hogy kimondani valamit ami tény?...-Annak az elnyomott kiközösített kisebbségnek is jócskán lenne mit tennie a kiközösítés az előítéletek ellen. ( Főleg a saját értelmiségének ) Mert védeni támogatni segíteni felzárkóztatni integrálni elfogadtatni bárkit annak hathatós közreműködése akarata nélkül...,piszok nehéz ám. Hogy ezzel most én is rasszista leszek egyesek szerint? Akkor elárulom, -Több Cigány...ám legyen ha jobban tetszik...Roma sráccal volt dolgom pályafutásom során mint a legtöbb szájtépő kisebbség védőnek együtt. ééés... a naaagy valóságban volt velük dolgom. Volt Cigány főnököm, beosztottam, barátom. Volt Cigány származású írnokom. Csináltam harckocsi parancsnokot , harckocsi vezetőt Cigány srácból ha tehetséges volt. DE! -ha azt láttam képtelen betartani alapvető közösségi normákat, leültem velük és elmondtam, elmagyaráztam nekik miről szól a dolog. Segítettem nekik beilleszkedni, megvédtem őket ha pusztán a származásuk miatt bántották őket. DE!-azt is elmagyaráztam ám nekik hogy az elfogadáshoz nekik is tenniük KELL. Szóval...Lehet ám szájat tépni, rasszizmust kiáltani oda ahol nincs, lehet a teljes igazságot elhazudva úgy tenni mintha az nem lenne, lehet ám mindenkit rasszizmussal vádolni aki kicsit is másképp látja a dolgot, de nem érdemes és többet árt mint használ. Ez folyt ebben az országban huszon éve...és előtte is. Megoldottak vele bármit? NEM! Csak elmélyítették a problémát, elodázták. Hazudik az aki azt állítja, - Ahol a Cigány - Magyar együttéléssel gondok vannak , ott pusztán azért van gond mert a Magyarok a Cigányokat elítélik pusztán azért mert Cigány! Önök nagy kisebbségvédők, rasszizmust ordítók mit oldottak meg eddig? Mit tettek eddig? Semmit! ...aaaz ordításon a rasszizmussal vádoláson kívül. Talán hagyni kéne tenni azokat akik más megoldásokat keresnek és talán találtak is. ...és nem szarabbik jobbikos megoldásokat ááám. Egyszerűen csak kimondják a tényt az igazságot, -Az elnyomott kiközösített el nem fogadott kisebbségnek is van jócskán bűne a róla kialakult képben, van jócskán tennivalója a megváltoztatásban. Utolsó megjegyzés, -Ott helyben Miskolcon a helyi MSZP és Együtt-PM is támogatja Pásztort. Ez ugye szintén feledés tárgyát képezi egyeseknél. Az ő ablakaikat is összetetszenek firkálni? Ők is rasszisták?

 Megjegyzem...-A rendszerváltás óta sok politikus, párt puszta érdekből szavazó gyűjtési céllal elmismásolt dolgokat, milliárdokat dobott ki az ablakon a Cigányság felzárkóztatása címszó alatt. Eredmény? ...Semmi! Illetve van...Elmélyítették, elodázták a problémát. Politikusaink előszeretettel hangoztatták a Romák/Cigányok felzárkóztatásának szükségességét, védték...védték?... a Romákat, rasszizmust ordítottak, de tenni valósat hatékonyat nem tett egyik sem. Bele plántálták a Romákba/Cigányokba hogy ők az elnyomott kiközösített kisebbség. Elhitették velük hogy nekik semmi dolguk nincs a saját felzárkózásuk, elfogadtatásuk ügyében mert mi a csúúúnya Magyarok rasszisták vagyunk és pusztán azért közösítjük ki őket mert ők mások mint mi. Mert a kultúra mássága a származásuk...meg miegymás. Hát meg a naaagy lófaszot barátaim! Ki a radai rosseb tiltotta meg bármelyik kisebbségnek, nemzetiségnek hogy Tanuljon, tisztálkodjon, betartson alapvető közösségi normákat, rendbe tartsa a környezetét, viselkedjen kulturáltan. Felzárkóztatni, elfogadtatni, beilleszteni a közösségbe senkit, sem közösséget, sem egyént nem lehet annak hathatós közreműködése nélkül! Védhetek én, akarhatok felzárkóztatni, elfogadtatni bárkit, ölhetek bele milliárdokat ha ő maga nem tesz semmit. Fáj kimondani az igazságot, Nem érdekük egyeseknek mert az nem népszerű? Igenis a Romáknak/Cigányoknak is van jócskán saruk a megítélésükben, Van tennivalójuk bőven a megváltoztatásban. Mint ahogy Bármelyik Magyarországon élő kisebbségnek is volt van lesz.... ...és most rasszista vagyok? ..............
 Azt mondom, - A Roma/Cigány igenis legyen büszke a származására a nyelvére a kultúrájára, ápolja őrizze meg azt. Épp úgy mint bármelyik másik itt velünk élő nemzetiség teszi. De a kultúra mássága nem ám az igénytelenség az erőszakosság a közösségi normák be nem tartása! A kultúra mássága a Nyelv a Történelem a Zene az Irodalom a Népviselet a Néphagyományok. Én leülök a buszon vonaton Cigány ember mellé haaa... az tiszta és nem bűzlik a többhetes kosztól. Beszélgetek vele ha tud és akar kulturáltan beszélgetni. Szeretem a Cigány zenét, tetszik a Cigány népviselet. Leülök és le is ültem ebédelni egy asztalhoz Cigány emberrel. Bemegyek Cigány család otthonába és elfogadom ha megkínál, ha az tiszta rendezett mint átlag Embereké. Nem tiltakoztam mikor Cigány srácot ültettek a fiam mellé az iskolába. De igenis tiltakoztam mikor a másik Cigány gyerek koszosan mocskosan ment az iskolába és egy hétig irtottuk a tőle kapott tetveket a gyerekem fejéről és jöttek családot fertőtleníteni az ÁNTSZ-től. De tiltakoznék akkor is ugyanúgy ha az magyar vagy bármi másik nemzetiségű lett volna. Mint ahogy elítélem bármi másik nemzetiségű agresszivitását, igénytelenségét, közösségi normák ellenes viselkedését is. Az Embert néztem és nézem mindig és soha NEM a származását!

Roma/Cigány kérdésről egy Roma/Cigány Embertől....

Az alábbi írás (Facebook jegyzet) egy Roma/Cigány Embertől  származik. Nem kommentálom. Olvassátok el és ki ki vonja le a saját következtetéseit. Én levontam.....  Az eredeti itt olvasható: https://www.facebook.com/notes/910973245585029/

"KEGYETLEN IGAZSÁG.....

2014. július 15., 16:57
                                    

Nem vagyok Barátja és Híve sem Forgács Istvánnak – romaügyi szakértőnek -, azonban most, kivételesen igazat kell adnom neki.
Végre egy roma ember, aki nem körtönfalaz tovább, hanem, - nagyon keményen,minden tabut félretéve elkezdte kibontani annak a palacknak a száját, amit nagyon sokan szeretnének zárva tartani. Miről is van szó?

Változik a napi politika és vele együtt változnak az emberek is.A kétszínűség kora lejárt, akik HATALOMRA TÖRNEK, kénytelenek az igazat mondani, ha akarják, ha nem. Maga a napi eseménysor kényszeríti erre az embereket, hogy végre azt hallják másoktól, amit eddig – önmaguktól kimondani nem mertek, - de ott van a mindennapjaikban és teszi tönkre azt, amit egyszerűen csak KÖZÖSSÉGI ÉLETNEK nevezünk.
Rasszizmus – mondják a jogvédők, amikor a felszínre kerülnek azok a problémák, melyeket a roma közösségek okoznak. Eszükbe nem jutna értékelni, elemezni azt, hogy a többségi társadalmat képező NEM ROMA EMBEREK miért is vannak kiakadva a romákra, és miért is hangoztatják sérelmeiket. De mert kimondják, és valami INTÉZKEDÉST követelnek, ezért a nyakukba varrják a rasszista jelzőt – pedig nem kellene.

A politikai pártok is belátták, hogy most már nem lehet HAZUDNI, nem lehet meg nem történtté tenni sok esetet, és NEM LEHET azt mondani az EMBEREKNEK, hogy TŰRJETEK, amikor már minden türelem elfogyott…


Írtam egykoron, hogy miféle magatartás az, ha egy gyermek kerékpározik egy közúton, BALESETET OKOZ, és a VÉTLEN autós megáll, akkor azt az embert véresre verik, mert segíteni akart az áldozaton, aki a bajt saját magának okozta. Hosszas vitákat folytattam emberekkel, akik azt hajtogatták, hogy a nyomorban bizony mások az erkölcsi normák, mert a SZUBKULTÚRA már csak ilyen…

Írtam arról is, hogy az ISKOLÁBAN egy tanulói közösségben is vannak szabályok, amiket be kell tartani ahhoz, hogy a KÖZÖSSÉG, a kis iskolai közösség is békében élhessen egymásért. Nem lehet megengedni azt, hogy a nagyobbak csupán azért, mert a második, harmadik osztályban Ő már dohányzik, és 14 -15 éves, a kisebbeket terrorizálja. Nem lehet megengedni azt sem, hogy a roma szülők, ha sérelem éri a gyermeket – amit egyébként saját magának idézett elő magatartásával – egyszerűen nekimenjenek a pedagógusnak és bántalmazzák más gyermekek előtt. Elvenni a becsületét, a tekintélyét egy embernek, aki nem mást szeretne, mint a tudást átadni – amire a szülő sem volt fogékony, a gyermeke pedig csak utánozza a rokonait. Esetek, egyszerű kis mindennapi esetek, amik a közösségek életét tönkre teszik.
MISKOLCRA is vannak példák. Milyen jó hallgatni azoknak az embereknek az alkoholtól mámoros állapotban zengő nótázását egy panelházban, ahol mások dolgoznak, pihenni, vagy egyszerűen csak a családban szeretnének békésen elbeszélgetni. Nem lehet, mert mások, a cigányok a lépcsőházban…. Emberek,akiknek FOGALMUK sincs arról, hogyan kell élni a másik embertárssal békében, barátságban. Emberek, akik nem ismerik az ENYÉM, TIED, ÖVÉ fogalmat, és ami megtetszik, azt erővel is megszerzik. Rablások, melyeket világos nappal követnek el az utcán, idősek és gyermekek sérelmére. Bátor tett, és a JOGVÉDŐKNEK kellene megszólalni egyesek szerint, hogy az elkövetőket méltányosan kezeljék. Az IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS teszi a dolgát. Bűnözőket egyetlen JOGVÉDŐ sem védhet meg az eljárás alól. Feleljen a tettéért mindenki! Naponta lehet olvasni BÁTOR, HARCOS ROMÁKRÓL, akik csupán heccből embereket támadnak meg, szurkálnak össze – vissza csak azért, mert nekik mulatni volt kedvük.

A baloldali politika sem akarja elveszíteni a híveit.
Érthető? Igen, ÉRTHETŐ, sőt MEGÉRTHETŐ. Rasszizmus-e, az, ha valaki csak az igaz mondja? Szerintem NEM! Fáj az igazság? IGEN FÁJ – NAGYON, de el kellene viselni, vagy tenni ellene valamit… Fáj, amikor a szemünkbe mondják az igazat, és általánosítanak! Általánosítanak, mert néven a gazember nem nevezhető, fényképe nem közölhető csak úgy simán a sajtóban.

CIGÁNY VAGYOK – NEM BŰNÖZŐ – mutatták a táblácskákat a legutolsó tüntetésen.
Igazuk volt, mert a PÁRTKOMMUNIKÁCIÓ egyenlőségi jelet tett mindenkivel –mindenkivel szemben. A Roma, csak bűnöző lehet, halljuk ki a szövegből, de ezt hiszi, és vallja nagyon sok ember is abban a pártban, de sok más politikai alakulatban is. Ez ellen TILTAKOZNI kell, de hogyan, milyen módon? Most, ez volt a legalkalmasabb, és tán a legütősebb is, mert a figyelmet felhívta valamire, ami nem jó irány igazán….!

                                  

                                                                  VAN-E,MEGOLDÁS?

Lehetne találni, de ahhoz mindkét félnek, első sorban a magyarországi cigány közösségeknek kellene most már tenni valamit. Vannak kisebbségi önkormányzatok, vannak politikai és más társadalmi szervezetek, egyesületek, amelyek vagy működnek, vagy nem, de az eredmény nem látható. Egy nagy közös cél lebeg mind - előtt. Bejutni a nagypolitikába, az országot át meg átszövő pénzes bizniszekbe, bolondítani a kis romákat jobbra – balra, de igazából értük semmit nem tesznek! Nem is tehetnek, hiszen egyiknek sincs POLITIKAI HATALMA, nincs igazi POLITIKAI háttér mögöttük, csak a nagy pártok jóindulata, akiknek eladták a társaikat, a szegény cigányokat! Most, ezek a pártok azok, amelyek választások után arculatot váltottak, és ők is elővették a cigány kártyát, amellyel tovább operálni már nem lehet! Kifulladt, és aki ezzel akar továbbra is játszani, - ELVESZETT! Ezt pedig nem akarják!
Vannak ROMA SZÁRMAZÁSÚ rendőrök, akiktől azt kérik számon, hogy mit tesznek akkor, amikor nyíltan folyik a rasszizmus az utcán, vagy más pártokon belül. Miért nem lépnek fel JOGVÉDŐKÉNT, miért nem állnak oda a tömeg elé, és miért nem tiltakoznak mindezek ellen?

                                                                     NÉZZÜK CSAK!


Kiket kellene megvédeni a roma származású rendőrnek? A KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐT? Azokat, akik nem akarják a közösségi normákat magukénak vallani? Miért kellene az állását, a munkáját kockára tenni gazemberekért?! Azok mit tennének érte, és a családjáért? Tudomásul kell venni, hogy a REND ŐRE, függetlenül a származásától, vallásától, a TÖRVÉNYT, a TÖRVÉNYES RENDET képviseli. Annak szellemében jár és köteles eljárni… Aki ezt megszegi, BŰNTETTET, vagy más FEGYELEMSÉRTÉST követ el, ami igen szigorú felelősségre vonással jár… Mindenki, csak a saját családjáért felelős. Aki nem így tesz, az felelőtlen. HIVATALBÓL a rendőri egyesületek, ott a berkeken belül valóban léphetnének, de tudomásul kell venni, hogy SOHA NEMFOGNAK, a fentiek miatt.
A nyugdíjasokból álló roma rendőr egyesült pedig teszi a dolgát. Oktatnak a roma közösségekben, az iskolákban és kielégítik azt az igényt, amit a JOGVÉDŐKNEK is tenni kellene. Igaz, nem a balhén van a hangsúly, hanem a párbeszéden, az ismeretek továbbadásán, de ez nem tetszik az alulképzett sok – sok megmondó embernek. Ők azok, akik lenézik a DIPLOMÁT, az ISKOLÁT, mert melléjárni egyszerűbb volt, de írni – másolt szövegeket közreadni sokkal egyszerűbb,és olyan jól mutat, mintha a saját gondolataik lennének. Ma már odaírja az igazi szerző nevét, de azokat meg az iskolázatlan cigányok nem ismerik, fel nem fogják azok jelentőségét. Az egyszerű megszólalás pedig még nem megy. Nem értik az emberek.

A ROMA ÉRTELMISÉG pedig félreáll. Nem akarnak olyan vitába keveredni ahol a tudatlanok, ha összefognak, győznek az ostobasággal, -mert akik őket védik, fel nem fogják, hogy miről is van szó – igazából. Nem jönnek az Orvosok, az Ügyvédek, a Tanárok, és mások sem, akik már diplomások.Nem keverednek olyanokkal, akik ezt az ügyet nem előre viszik, hanem akkor tartják jónak, kívánatosnak, ha kiabálhatnak a többséggel szembe, ha magukat fontosnak érzik. Kis senkik, akik az egész cigányságot teszik tönkre pillanatnyi előnyökért, hírnévért…

Nemkedvelem Forgács Istvánt, de el kell ismerni, hogy most, olyan igazságot mondott ki, amit rajta kívül szinte senki. Apró kis momentumok voltak, de azokat is elhallgattatták azok, akik magukat a JOGVÉDELEM területén kikerülhetetlenek mondják, szószólónak, véleményformálónak, stb….
Én sem leszek mától kedvenc. Vállalom, mert az IGAZSÁGOT, ha nem mondjuk ki, akkor mindig ott leszünk, ahol a part szakad. Eljött az ideje annak, hogy merjünk lenni ÖNKRITIKUSOK, és merjünk végre valamit tenni is azért, hogy a közvélemény végre azt lássa, hogy akarunk, és nem csak KÖVETELÜNK! Csak az követelhet –tarja a mondás, aki tesz is valamit az asztalra. Hát akkor eljött az idő! Rajta Barátaim!…

                                                                                                          Mutassuk meg!!!"

Budapest, 2014. július15.
                                                                                                                                                                             Villás Lajos

2014/07/10

Elegem van. ......

Elegem van! Hányingerem van! Undorom van! Mikor az ember éveken át töményen politizál, foglalkozik a politikával így vagy úgy. Mikor éveken át az évek minden napján igyekszik topon lenni, megfelelni, tenni a dolgát amit vállalt amit rámértek... itt is ott is mindenhol. Mikor az ember évek óta küszködik a saját életével a gondjaival és mindez közben a bajok csak jönnek... Mikor közben még arra is rá kell döbbenni hogy megöregedett a test ha a lélek nem is... Mikor már saját magának sem tud megfelelni nemhogy másoknak, mert elfáradt, belefáradt mindenbe a
mindentől... Már nem elég pár napra elvonulni a világ elől... már nem.
Elég a frászbukból a politikából a teszetosza tehetségtelen politikusokból minden szinten. Elég a kimondott elmondott de meg nem hallott, meg nem hallgatott szavakból. Elég az elfojtott ki nem mondott gondolatokból. Elég a teszetosza béna összefogni képtelen egymást basztató ellenzékből. Elég a béna összefogás képtelen kifogásokat kereső sértettekből károsultakból. Elég az egymás hergeléséből az egymás győzködéséből a zárt titkos csoportokba egymásnak leírt gondolatokból. Elég úgy általánosan mindenből! Mikor elmondaná kiírná ember de minek kinek?... mikor már a gondolatok egymást akadályozzák mert tolulnak... káosz van. Mire egyiket végig gondolja a másik már ott nyomul... Mikor mondaná ember ontaná mert annyi gyűlt össze évek alatt, annyiszor leírta elmondta... , de mindig csak magának zárt csoportokba egymásnak és nem annak nem azoknak kiknek kellene, mert azok nem látnak nem hallanak nem akarnak hallani. Mert őket nem érdekli...,nem jönnek ide. Mikor már ordítaná ember de minek hiszen nem hallja senki sem. Mikor a politikustól egymástól elvárjuk hogy igazat szóljon aztán ha igazat szól akkor ledöbbenünk. Mikor elvárjuk hogy igazat beszéljen végre, de bizonyos dolgokról ha igazat kimondja valaki...( holott tudjuk mind azt az igazságot ),akkor jön pár nagyon "okos" nagyon demokrata nagyon liberális és felháborodik és kiátkoz rasszistát kiált árulónak kiált ki és kilép és bomlaszt és ...
Mikor sírunk rívunk nyavalygunk nyüszítünk panaszkodunk de ha tenni kéne ha alkalom van akkor kifogásokat keresünk a miért nemre. Mikor tenni kéne akkor az érdekelteket a síró rívó nyavalygókat az érintetteket a jogfosztottakat a kiraboltakat is győzködni kell hogy ugyan állj már ki magadért egymásért gyere velünk tegyél is végre.... Pestre nem mert messze van mert nincs pénz, Helybe nem mert kapálni aratni kell ...aaaaz erkélyen...., mert mit szólnak az ismerősök ha meglátnak ott..., unoka meg család meg gyerekek meg nyár vagy ősz vagy tél vagy tavasz... meg minek hiszen úgy sem... meg azzal nem és úgy nem és ha az is ott akkor én nem ha nem naaagy ember akkor nem... Má egy tüntetéshez is minimum doktorátust három diplomát naaagy rangot cifra címet kérünk... mert ha az nincs akkor kevés vagy akkor veled nem. Közben pedig... minden marad a régiben kifosztanak kirabolnak jogfosztanak hazudnak dőzsölnek pofátlanul, senki pojácák tehetségtelen senkik arrogáns nyomulók visznek mindent pofáznak mondják meg a tutit osztják az észt. Gazdasági politikai vagy mindkettő együtt maffiózók dőzsölnek röhögnek a markukba vagy épp nyíltan rajtunk a képünkbe bele, korrupt hivatalnokok rendőrök adóellenőrök ügyészek, jogászok intézik az ügyeinket.... A bűnösök a rabló tolvajok a maffiózók az igaziak a nagyok pedig megússzák és élnek dőzsölnek tovább....
Nekünk...Nekem pedig elegem van elfáradtam belefáradtam bele fásultam ember undorom lett antiszociális lettem. Leírtam már évekkel ezelőtt... Ebben az országban már akkora a fertő a mocsok hogy azt demokratikus eszközökkel , liberálisakkal végképp nem lehet rendbe tenni. és...ez a mi hibánk mert hagytuk hagyjuk hogy így legyen...hááát...keressünk továbbra is kifogásokat ne érjünk rá vele ne mert... a másikkal ne mert... egyébként is a család a félelem a gyávaság a közömbösség az érte miért ő sem értem........
Na! megyek egy csendes sarokba és addig ülök ott míg elmúlik az agymenésem. ....További szebb napokat kívánok!


 Bár az illetékesek is látnák... Ejj ha egyszer bele mondhatnám a képükbe... Bele egyenesen a süket agyukba!
A baj az hogy minket ezek sosem hallgatnak meg, sosem hallanak meg. Ahhoz mi kevesek vagyunk. Csak saját magukat és egymást hallják...néha azt sem. Nekünk pedig maradnak a néha ritkán odadobott fórumok ahol nagy ember szónokol szépeket mi tapsolunk és marad pár percünk kérdezni....esetleg. Egyszer fordítva kéne. Mi tartanánk nekik fórumot és nekik maradna a párperc...vagy annyi sem.