2014/01/26

Pár keresetlen szavam szita károly Kaposvár polgármesteréhez.

Így reggel korán hajnalok hajnalán jobb dolgom nem lévén írtam pár kedves keresetlent szita szökőkút ájtatos károly Kaposvár polgárpesterének frászbuk oldalára. Az idézőjelbe tett rész Kolber Istvántól a baloldali összefogás országgyűlési képviselő jelöltjétől származik. (jelenleg is a DK országgyűlési képviselője )
Íme a pár keresetlen szita szökőkút ájtatos károlyhoz:

Szita (úr)! Ehhez mit szól? "A magyar közvélemény szinte egyöntetűen, felháborodva utasította el Szakály Sándor történésznek, a nemrégiben a kormány által létrehozott Veritas Kutatóintézet igazgatójának az MTI számára adott nyilatkozatát, melyben a Kamenyec-Podolszkijban az akkori magyar államhatalom tevőleges részvételével 1941-ben végrehajtott tömegmészárlást „idegenrendészeti eljárásnak" nevezte. Az is napvilágot látott, hogy a holokauszttagadás büntetőjogi tényállását kimerítő, provokatív álláspontot Szakály Sándor hosszabb ideje, következetesen képviseli. A felháborodás mértékét mi sem bizonyítja jobban, hogy Szakály kijelentésétől Lázár János, az állami Veritas Kutatóintézetet hivatalból felügyelő kormánytag is elhatárolódott.

Kaposvár Megyei Jogú Város közgyűlése a tegnapi napon, a városnapi ünnepségen magas elismerésben, Kaposvár Városért kitüntetésben részesítette Szakályt, akinek – somogyi születésű lévén – annyi érdeme fűződik városunkhoz, hogy ő is itt járta ki a gimnáziumot. Ennek ellenére a város vezetése éppen most tartotta fontosnak a kitüntetés gesztusértékű lépését, mely nem értékelhető másként, mint a vállalhatatlan, civilizált emberhez méltatlan nézetek melletti kiállását."

Kitüntetni egy ilyen"embert"? Mit is tett a városért ez a magát történésznek nevező senki? Ja hogy önöknek szükségük van a náci szélsőjobb szavazataira is? Már az is ekkora érdem ha valaki itt járt gimnáziumba hogy kitüntetést érdemel érte? Ráadásul egy ilyen holokauszt tagadó szarházit? Akkor sok volt kollégám akik itt élünk ebben a szökőkút városban évtizedek óta és katonák, rendőrök, tűzoltók voltunk a hazánkat a népünket a várost szolgáltuk, ... Mi mit érdemlünk? Ugye azt hogy az ön párt társai a somogyi "képviselők" is megszavazták azt a mocskot miszerint elvették a jogos jussunkat a nyugdíjunkat. Azt hogy az ön párt társa egy szarházi taknyos "kádár huszárnak" nevezzen minket. Ugye azt hogy az önök vezére orbán viktor a mi ügyünket a "bohóc ügyi államtitkárára" bízza? Remélem az a több száz család majd egyszer "meghálálja " önnek! Tudja?...NEM FELEJTÜNK! Tudom hogy ön ezt soha nem fogja olvasni, mert valami senki fullajtár majd kimoderálja... Azért talán mégis... Mint ennek a városnak a polgára KÖVETELEM! hogy azonnal vonja vissza ennek a magát történésznek nevező senkinek a kitüntetését amit ugye az én nevemben is adott neki! ..és mindez mellett ÖN kérjen bocsánatot a holokauszt somogyi, kaposvári áldozatainak leszármazottaitól!


Megjegyzés: Azért "szökőkút" mert teleépíttette a várost szökőkutakkal, ami nem is lenne baj ha legalább szépek lennének, de sajna nem nevezhetők szépnek... Azért "ájtatos", mert olyan ájtatos ábrázattal bír járkálni beszélni hogy ájtatos manó lazán mintát kérhetne tőle, egyébként pedig egy egy szarházi köpönyegforgató orbán hűbéres. Olyan ájtatos ábrázattal bír hazudni hogy lazán könnyekre fakadnak a népek tőle.

2014/01/15

Türelem... ami nincs...vagy van? ...kérték.

Csak úgy mondom... Politikusok és néhány társunk, ismerősünk, barátunk kéri kérte a türelmet a türelmünket. Igen... Türelem kéne... Csakhogy! -Három és fél éve folyamatosan fogy a türelmünk. Türelmesek voltunk...levezettük az indulatainkat a feszültséget néhány tüntet...getéssel. Tüntettünk...Könyörögtünk, kértünk, ordítottunk... Mi akik a vesztesei lettünk ennek a rendszernek...Mi akiktől elvettek jogos járandóságunkat.. Mi akiket megaláztak... Mi akiket szarházi senki iskolapadból bársonyszékbe hullajtott munkát hírből ismerő talpnyaló hűbéresek le kádárhuszároztak... Mi "akiknek Semmi nincs annyit is érünk..."... Tűrtünk, kértünk, könyörögtünk... Szervezkedtünk... szívet lelket pénzt mindent beletéve hittel .. Aztán átvertek minket... senkik nyomuló tehetségtelen szarháziak kiknek fontosabb volt a pozíció mint mi. ... Szidtuk egymást, veszekedtünk egymással, barátságok születtek és mentek tönkre. Összejöttünk országvégekről , megismertünk sok jó embert. Szerveztünk csoportokat, oszlottunk föl. Győzködtük egymást, adtunk hitet egymásnak, vagy vettük el egymásét. Árulóztuk egymást, okoltuk a másikat. Gyáváztuk a gyávákat a közömböseket. Csalódtunk kollégákban, egymásban. Adtak hitet és vették el ugyanők. Átkoztuk szidtuk ócsároltuk a jelenlegit. Írtunk a bűneikről. Írtunk arról, mi hogyan képzeljük látjuk szeretnénk. Bújtunk zárt csoportokba a félelmeink miatt a bomlasztó uszítók a trollok a bérencek a névtelen arctalan senkik elől. Vállaltuk sokan arcunkat nevünket a véleményünket. Voltak bátrak és kevésbé bátrak. Voltak kik bármikor bárhol és voltak kik csak kocsmákban sör mellett haverek közt... Voltak kik tették amit tehettek tudtak sokszor erő felett és voltak kik csak akkor álltak ki virítani mikor eredménnyel lehetett dicsekedni. Voltak helyezkedő nyomulósok kik mások hátán másztak följebb. Voltak kik sehol nem voltak mikor az ég zengett, de a funkcióért nyomultak. Voltak akik tették a dolgukat, aztán mikor a dícsősség glóriát osztották...csendben félre álltak. Voltak kik mások munkájának eredményével büszkélkedve vették el azt a glóriát. Voltak sokan...rengetegen akik csak úgy csendben csatlakoztak.. De ott voltak kiálltak!.. Voltak kik sehogy sem álltak ki, gyáván közömbösen vigyorogva várták a gesztenyét mit mások kikaparnak nekik is. Voltak akik felépítettek valamit és voltak akik beköltöztek abba az építménybe és kiszorították az építőket. Voltak akik a sok csalódás után feladták aztán újra és újra újra kezdték. Voltak akik bírták és mentek töretlenül. Voltak kik végképp föladták. Voltak kiket egyébként is vert a sors száz más dologgal. Voltak akik összeesküvés elméleteket gyártottak és voltak akik rémeket láttak már mindenütt. Voltak kik összefogást kiáltottak akartak... és voltak kik hekkelést kiáltottak. Voltak kik megvettek volna másokat kilóra és voltak kik nem adták a gerincüket. Voltak kiknek csak a szavazataink kellettek volna a véleményünk a javaslataink a vezetőink nem. Voltak akiket érdekelt a nép hangja és voltak akik csak mondták hogy érdekli őket. Voltak akik a cél érdekében hátra léptek és voltak akik előre. Voltak akik engedtek és voltak akik nem. Vannak akik örülnek és felsóhajtva megnyugodva lehiggadva bízva "Végre"...sóhajtanak föl, vannak kik most csalódtak és vannak akiknek "hányni kell".... hááát...Nekem is hánynom kellett sokszor és most is... DE!-nyelek egy nagyot.. a türelmem elfogyott a lelkesedésem megtört a sors ver de rendesen, ordítok néha, vissza húzódok néha, elkeseredek néha... Azt viszont biztosra tudom kiben bízom bíztam és nem csalódtam... Emlékezni fogok és nem felejtek! Nem vagyok optimista...már nem. ... De hogy elmegyek szavazni az biztos és tudom hova teszem azt a nagy X-et! ...aztán pesszimistán ugyan...de várok és remélek. Ha sikerül?...Örülök és teszem a dolgom. Ha nem sikerül?...Akkor is tudom majd mi a dolgom és tenni is fogom. Türelemmel?..hát nem hiszem. Azt is tudom... Ha kell ha úgy érzem kell... Eztán is ordítani fogok...mindkét esetben.

Ui. 1-Páran mondták..-"Ne vedd ennyire véresen komolyan"... Má hogyne venném ennyire komolyan?..Hiszen az életünkről van szó. Hiszen megaláztak. Hiszen elvettek valamit amiért megdolgoztam. Hiszen a gerincemet akarták megtörni... és kik?..senki szarházi taknyosok mocskos talpnyaló hűbéresek. Ui. 2- Türelmet kértek politikusok... és mi meddig voltunk türelmesek hozzátok? Túl sokáig. Túl sokára jutott el a fületekig amit akartunk mi a NÉP a ti munkaadótok! Túl sokáig kértünk, könyörögtünk ordítottunk nektek...hozzátok. Aztán?...legnagyobb részetek oda sem bagóztatok ránk. Egymással vívtatok idióta csatákat, egymást akartátok kiütni eltaposni. Tisztelet a keveseknek közületek kik már akkor az elején Hallottak minket..és mellénk álltak...és tettek is tettekkel nem csak szavakkal. Türelem?... Tőlünk?.. Volt. ......
Ui. 3- Voltak érintettek volt kollégák kik vigyorogva kérdezték mikor mi tettünk értük is... "mit bohóckodtok?..mit értek vele?"... Érted is "bohóckodtunk baszd meg! ..mer te gyáva közömbös voltál...hülye voltál még ahhoz is hogy fölmérd... a Te érdekedet a Te becsületedet. Voltak érintettek volt kollégák kik mikor egy tüntetés fő szervezőjeként ott álltam a téren és elmentek mellettem..vigyorogva jegyezték meg... "de föltörtél"... Föl baszdmeg!..Föl ám. Tettem értetek... .-is-. Vittem...vittük vásárra a bőrünket értetek is. Türelem? ... Hogy most a sérelmeimet sorolnám?... Neeeem! ...Csak mondom...elmondom miért fogytán az a Türelem.

2014/01/13

"Ez elment vadászni. Az a pici állampolgár mind kifizette."

"Látva a plebejus kormány lebírhatatlan vonzalmát a grófi és az elvtársi hagyományok harmonikus egyesítése iránt, a levélben foglaltakat nem tekintenénk teljesen életszerűtlennek.

Január 11-e van, de az év Lázár János-díjas mondata máris elhangzott. Erős évkezdés, nem kétséges. Akár ugorhatnánk is 2015-re, ezt a teljesítményt úgysem lehet felülmúlni, bár egyesek szerint lesznek még erőteljes próbálkozások idén.

Állami alkalmazottak, állami autókkal, állami cég által biztosított üzemanyagot használva, munkaidőben, állami pénzen szórakoztak – írták a miniszterelnöknek elküldött levelükben az egyik állami gazdaság erdészeti dolgozói. Ebben ingyenes hajtóvadászatokról, mulatozásokról, esztelen pazarlásokról számoltak be, amelynek összege eléri a 70 millió forintot számításaik szerint. Látva a plebejus kormány lebírhatatlan vonzalmát a grófi és az elvtársi hagyományok harmonikus egyesítése iránt, a levélben foglaltakat nem tekintenénk teljesen életszerűtlennek.

– Megkaptuk a levelet, azonban nem lett iktatva. Névtelen, arctalan bejelentésekkel nem foglalkozunk. Ha valaki névvel is vállalja az állításait, akkor természetesen mindig kivizsgáljuk a leírtakat – nyilatkozta erre a Miniszterelnökség Lázár János-díjas munkatársa.

    Annak a kormánynak a részéről, amely bemutatkozásképpen és a miheztartás végett demonstratívan kirúgta az állásukból azokat a szakértőket, akik merészeltek a repülőtér elnevezésénél más szósorrendet javasolni.
    Azok kedvéért, akik esetleg nem értették a célzást, megszüntették az indoklási kötelezettséget az elbocsátásoknál.
    A fenti nyilatkozat két héttel azután hangozott el, hogy a bejelentését névvel és dokumentumokkal vállaló adóellenőrrel szemben vádat emeltek egy kedélyes házkutatás kíséretében. Ha valaki névvel is vállalja az állításait, akkor természetesen mindig kivizsgáljuk az illetőt.

Ha valaki még nem hallott volna róla, a Lázár János-díjjal azokat a kormányzati megnyilvánulásokat szokás jutalmazni, amelyek hallatán az ember a legközelebb kerül a megtébolyuláshoz, ilyenkor hirtelen elbizonytalanodik a szavak jelentésében, az agya felforr, a feje sípoló kuktává változik, a tehetetlen düh majdnem szétveti, végül mindent elsöprő vágyat érez arra, hogy az első keze ügyébe kerülő gránitszilárdságú tárggyal letörölje az arcukról az önelégült vigyort. Aztán visszaül a fotelbe, felidézi az államfő szép gondolatait a hazaszeretetről, lehűl magába zártan, mint a tűzről levett leves, átvált valamelyik sportcsatornára, ahol még nyerhet, a fejében a sípolás is lassan elcsendesedik."


Forrás: http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20140111_Ez_elment_vadaszni_Az_a_pici_allampolgar#rss

2014/01/03

Hazaszeretet?...a köztársaság nélküli "köztársasági" elnök szájából?...

Hazaszeretetről papolt a Köztársaság nélküli orbanisztán elnök... A Melyik Hazáról? A melyik haza szeretetéről?...arról amit ők annak tartanak?..Vagy? Mert ugye ők azt mondják hangoztatják... így is cselekszenek... "Haza az ami ők maguk ...aki nem velük az a haza ellen...idegen szívű hazaáruló külföld bérenc...stb..." Elnök "úr"! Melyik Haza szeretetéről tetszett ön hablatyolni?...egyébként kellően hiteltelenül elővezetett felolvasmányában. Megjegyzem... ettől a ..fennkölt?...álszent álájtatoskodó valamitől amit ön újévi köszöntő gyanánt elővezetett...még a smitt paja sétálós beszéde is hitelesebb volt...Ön jelentősen alul teljesített! Akkor amivel én teljes mértékig egyetértek és azonosulok..Hoztam egy "Viszont köszöntőt". ...

Aztán...Van önnek a pofáján bőr hazaszeretetről hablatyolni nekem??... Nekem ki a Hazámat szolgáltam sok társammal..aztán önök ezért "hálából" jól le kádárhuszároztak?...egy olyan senkiházi takony aki homokot meregetett kicsi liberójába mikor mi már a Hazánkat szeretve szolgáltuk..A! Hazát! Elvették ami jogos jussom???... akiknek ügyét az ön vezére a bohócügyi államtitkárára bízta?... Ön hablatyol nekem hazaszeretetről?...

Tóta W.: Viszontköszöntő.
 Szerző:
Tóta W. Árpád


Életörömmel megélt hazaszeretet? Ahhoz előbb kéne egy elnöki beszéd, amely hatályon kívül helyezi a nemzeti oldalt.

Rám csapott,
amiből eszméltem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,

a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.
(J. A.: Hazám)



Tisztelt elnök úr, azzal tetszett köszönteni engem, hogy huszonöt éve egyetlen szót írtunk az új esztendő első lapjára, azt, hogy szabadság; ezzel szemben most ne ezt írjuk oda, mert gyerek kezébe nem való, hanem írjuk inkább azt: hazaszeretet.

Jól van, legyen ez a kifejtős kérdés; már a magam részéről elhamarkodottan felírtam ugyan megint, hogy szabadság, de akkor kiradírozom, föléírom, hogy hazaszeretet, csak hát átlátszik még rajta az előző szöveg, és most olyan hülyén néz ki, mintha választanom kellene, pedig nem akarok.

Kedves elnök úr, leginkább ez akadályoz engem az életörömmel megélt hazaszeretetben: hogy rajzoltak nekem egy hazát, amit nem könnyű szeretni, mert amivel Magyarországot az ön barátai azonosítják, az Magyarország legrosszabb arca. A saját seggébe fúlt, szerepjátékokra és öncsalásra izguló, sérelmeit dédelgető, hisztis roncstársadalom, a tudatlanságát agresszivitással és meneteléssel leplező, irigy csőcselék, a rovásírással, díszmagyarban bohóckodó hülyék, akik utálnak bárkit már azért is, ha tud zongorázni. A mítoszok zabálása nagykanállal, és a cinikus gennygócok, akik adagolják ezeket a mérgező meséket, meg még kitalálnak új harcokat, mintha nem lenne elég vesztett csatánk enélkül. És a hazug pöffeszkedés, mintha tényleg ennyi volna a haza. Mintha tényleg nem lenne magyar, akinek ez kevés.

Van Magyarországnak ezer másik arca, és sokkal könnyebben ment nekem a hazaszeretet, amíg azok az arcok is láthatóak voltak. Aztán az ön barátai nekiláttak bunkósbottal beverni ezeket az arcokat, mert úgy vélték, tudnak olyat festeni helyette, ami mindenkinek tetszik. Vagy azt hitték, hogy ha csak az ő arcuk látszik, akkor azt fogjuk szeretni.

Nem sikerült, elnök úr, ez onnan nyilván remekül látszik. Ahhoz a Magyarországhoz, amellyel az elnökkollégák között büszkélkedni lehet, konkrétan semmi köze nincs ennek a rendszernek. Inkább egyenesen ellensége. Lovaglásban meg tekintélytiszteletben viszont úgysem verjük meg a kazahokat.

A bunkósbotozást nem most kezdték, hanem bőven akkor, amikor elnök úr még nem a pártok felett lebegett, hanem a pártjában, és elhiszem, hogy kényelmetlenül lebegett ott, de mégiscsak akkor kezdődött a folyamat, amitől mostanra olyan nehéz, nehéz szó lett a hazaszeretet. Amikor kitalálták, hogy ők maguk a haza, amely nem lehet ellenzékben, hogy nemzeti az, aki velük van. Hogy csak a saját dohányboltjuk lehet nemzeti. Szánalmas hazugság volt már akkor is, és nem vettük észre, hogy ha csak kétmillióan megeszik, az mennyire veszélyes a többi nyolcmillióra is.

Most eltelt megint egy év, kitántorgott félmillió emberünk, és igen, már magyarázni és népszerűsíteni kell a hazaszeretetet, hogy volna annak valami elvesztett jelentése, amin osztozhatnánk mind, nemcsak a hülyék és a kitartottak. De ahhoz előbb be kellene látni onnan a Várhegyről, hogy milyen állapotban van ma ez a szó: haza. Vagy nemzet. Aztán neadjisten kiállni egyszer pezsgőspohár nélkül, álmos bazsalygás helyett venni egy nagy levegőt, és visszafogadni a hazába azokat is, akikről mostantól tavaszig elmondjátok minden nap, hogy árulók és idegenbérencek. Kezdetnek írjuk fel az új esztendő első lapjára: szabadság – hogy elférjenek a többiek is azokon a lapokon.

Forrás: http://hvg.hu/w/20140103_Viszontkoszonto