2017/10/28

"Csak egy pofon." ...?

A Hír - "Pénteken délután Pécsen a vasutas művelődési házban tartott fórumot Niedermüller Péter a DK alelnöke. A fórumon egy idős úr megütötte a fidelitasz dél-dunántúli regionális igazgatóját aki társával egy "Hazaáruló! Szégyelld magad!" feliratú molinót feszített ki.
– Rohadt mocskos tetvek, én nekem ne mondják, hogy hazaáruló vagyok, hát mit képzelnek ezek! Ez a baj, hogy semmit nem teszünk ezek ellen! – kiabálta a pofonosztó öregúr, aki pár perccel ezután ki is viharzott a teremből.
– Végigdolgoztuk az életünket, megcsináltuk nekik az országot, mit csináltak belőle! – kiabálta egyidős nő, majd hozzátette, hogy: „Tudják már meg, hogy mi is vagyunk valakik, nem csak a Fidesz, a rohadt életbe!”."
...és mondom én...
"Éltek a szabad vélemény nyilvánítás jogával"... orbán nyugdíjas hívei október 23-án a terrorházánál orbán hablatyolása után esernyővel és más eszközökkel támadtak az ott lévő demonstráló ellenzékiekre. Egy újságírót földre rángattak és megütötték megrúgták.... A fidesz székháznál tartott tüntetésen az oktatás államosítása ellen tüntető fiatalokat a fidesz nyugdíjasai megtámadták, többeket megütöttek, egyik fiatalt egy fideszes nyugdíjas savval való leöntéssel fenyegetett. .... orbán viktort kifütyülő ellenzékieket ütlegeltek fidesz nyugdíjasok....
...és több más eset amikor magukból kivetkőzött fideszes orbán bárányka nyugdíjasok igencsak agresszívan reagáltak a SZABAD VÉLEMÉNY NYILVÁNÍTÁS JOGÁVAL élni kívánó ellenzékiek akcióira.
Ja hogy szabad vélemény nyilvánítani csak a orbánista maffia híveinek szabad?
A fideszes ifjú titánok szerint "hazaáruló" mindenki aki másképp gondolkodik mint ahogy azt a gazdijuk előírná. Hazaáruló? ..ki is a hazaáruló?..aki száz milliárdokat költ kongó üres stadionokra, kisvasútra, haverok hűbéres talpnyalók zsebének kitömésére, saját családtagjai mi lábunkra állítására, százmilliárdokat tol ki határon túliak szavazatainak megvásárlására,...és még sok sok elpocsékolt elkorrumpált ellopott milliárd és közben pusztuló oktatás, pusztuló egészségügy, olyan közutak mint Aleppó orosz bombázás után... olyan mértékű gyűlölködést zúdított erre a népre az a csoda hogy még súlyosabb incidens nem volt. Olyan mértékű a korrupció a lopás a sógor koma talpnyaló állapotok mint a horthy rendszer legmélyén.
Tudod ifjú orbánista titán... Ne csodálkozz... csak abból kaptál ízelítőt amit a gazdáitok szabadítottak erre az országra.. Őcsény!...ismerős?... A gazdád mondtaaaaa... "Örülök hogy ilyen határozottan nyilvánítottak véleményt."...Tudod Őcsény...ahol a panzióst házának felgyújtásával fenyegették az autója kerekét kiszúrták a gazdáid által gyűlölködésre uszított agyatlanok.
Gyűlölködés? Köszönjétek a gazdátoknak. 7 éve kezdték...akkor csak egyik társadalmi csoportot uszították a másik ellen, aztán jöttek sorba az újabb és újabb gyűlölködésre "okot adó" új "ellenségek".... Hét éve a gazdáitok mindig találnak újabb és újabb okot a gyűlölködés szítására. Nanááá! Ez a hatalom megtartásának legegyszerűbb módja...Oszd meg és uralkodj... Adj okot gyűlölködésre aztán nem fognak figyelni arra mit lopsz csalsz hazudsz"... Ez a gazdátok módszere. Csak ebből kaptál csepp ízelítőt....
Azért megjegyzem... Nem helyeslem a DK fórumán pofont osztó idős úr tettét... Ez nem a demokraták módszere...bár az indulatát megértem.
Attól tartok.... fájdalom... de lesz ez még durvább is.  ...és NEM rajtunk demokratákon múlt...
TI orbánnak és maffiájának tapsikolók, orbán maffiát éltetők, orbán maffia gyűlölködés szításában résztvevők, orbán maffia gyűlölet politikája mellett agitálók.....azt kiszolgálók. ... TI...igen!...TI is részesei vagytok és épp úgy bűnösök vagytok és lesztek. a TI segítségetekkel a TI aktív közreműködésetekkel szabadította erre a népre ezt a gyűlöletet ez a féreg maffia a ti gazdátok... és mindezt miért?... a hatalom mániája miatt, azért hogy az az elmebeteg féreg és talpnyalói hűbéresei a szabadon rabolhassák lophassák a MI a TI pénzeteket az ország a nép vagyonát a MI a TI unokáitok jövőjét.
A helyetekben nem aludnék nyugodtan.. Ugyanis az a gyűlölködés amit a TI segítségetekkel szabadított az országra a gazdátok... Egyszer nagyon csúnyán visszaüt ám... és akkor nem mondhatjátok ám..."parancsra tettem... nem tudtam róla...megtévesztettek"... Ha ez a nép egyszer tudatára ébred mit tettetek vele... minél később annál véresebb lesz.. Attól tartok akkor nem csak pofonok csattannak majd... Figyeljétek szavam és emlékezzetek majd.... TI TETTÉTEK!

Ui. Egyre többször veszem észre, egyre gyakrabban tapasztalom... Fogy az emberek türelme és a józan higgadt érvelések helyett már a düh az indulat dominál. Sajnos és ez a legnagyobb baj... Már egymásközt a sajátjainkkal szemben is fogytán a türelem. Nincsenek már érvek, sokszor hiába is érvelünk. Már csak az indulat a harag a sok éve elfojtott düh dolgozik...és egyre rosszabb lesz, míg végül robban. Mikor? Hogyan? ...mint írtam...minél később annál nagyobbat annál veszélyesebben annál véresebben, míg végül nem “csak egy pofon” lesz...



Ma engem is elragadott az indulat amikor a piac bejáratánál fideszes propagandistákba ütköztem. , pedig régebben azt mondták rám... Kötél idegek, végtelen türelem... Már nem. Már én sem.

Ezt írta a történtekről életem párja:


"Csak álltam a piactér előtt és néztem ki a fejemből.
Balra tőlem a Jobbik standjáról Vona Gábor vigyorog, tőle jobbra, szinte egy méterre se, a Fidesz kampányolói.Természetesen "talpig konzultációban" (Vajon ők hogy csinálják, hogy ilyen jól megférnek?). 
A standnál álló hölgyet régóta ismerem, politikai beállítottsága ellenére tisztelem és becsülöm következetességéért. Arcról a mellette álló úr is ismerős; ő most döbbentem bámulja az én Lajosomat. 
Aki kiabál. Mit kiabál?... egyenesen ordít, túlharsogva a piac moraját.
..és csak sorolja a Fidesz hazugságait egyre-másra.. Az úr néha makog valamit, a nekiszegezett kérdésekre nincs "kész" válasz, az instant "megdumáljuk a polgárt" kevés. Nagyon kevés. A felkészületlenségtől pedig Lajos még ingerültebb; mérgesen zúdítja a férfi nyakába régóta gyűlő dühét.
Csodálattal és némi félelemmel nézem. A szelíd, meleg kezű ember most tomboló orkán, szikrázó vihar. 
Imponáló és ijesztő egyben, sodorja az áradó indulat, az igazság vad folyója.
Ismeretlen, szilaj katona, lázadó polgár, fékezhetetlen politikus.
Nem az a csendben érvelő ember akit megszoktam.
A mellettünk elhaladók elfordítják a fejüket, nem áll meg senki. Nincs merszük konfrontálódni.
Magamban azon morfondírozom: vajon kiben milyen indulatok dúlhatnak még? ...vagy csak továbbsétál majd, mikor ordítani kéne?
Itthon az unokám csak ennyit mond: "Nekem tetszett ez a vad Lajos". Véletlen tanúja volt a közjátéknak( miatta direkt kicsit távolabb maradtunk), mégis megérzett valami fontosat: az igazság erejét."

2017/10/22

A holnapi nap ( okt.23 ) elé nem csak úgy.

A holnapi nap elé nem "csak úgy"... egy "botrányos kép" kapcsán.
Biztos hogy 56 kapcsán csak a "hős forradalmárok dicső" tetteiről és az őket ért megtorlásokról szabad beszélni? A forradalmi káoszt kihasználó csőcselékről, bűnözőkről, kéjjel gyilkolászókról és ezek ártatlan áldozatairól nem? Na ez a nagy baj ha így van. Nem minden egyenruhás volt ám ávo-s és nem minden ma saját magát "hős forradalmár"-nak hazudó volt ám hős forradalmár.
...és tényleg botrányos az a kép, de nem azért mert Szanyi ezzel "köszöntötte" okt. 23-át, hanem azért mert azon a képen látható mocskok megtörténhettek. Semmilyen nemes forradalmi eszme NEM TEHET állatokká semmi nemes eszméért ügyért harcoló forradalmárt. Különben is... Aaaz nem nemes forradalmár aki ilyen mocskot elkövet. A FORRADALMÁR öl ha kell, de harcban és a nemes ügyért, de sosem mészárol kéjjel állati módon !

Szoktuk volt mondani... "Ha annyi partizán lett volna valójában mint ahányan 1945 után annak hazudták magukat, ide a Németek a büdös életbe be nem tudtak volna jönni."  Vagy.... Ha annyi hős forradalmár lett volna 1956-ban mint ahányan annak hazudták magukat 1990-után, az Oroszok a büdös életbe nem tudtak volna bevonulni Budapestre. Vagy... Ha valójában annyi rendszer ellenálló hős demokrata lett volna a szocializmusban mint ahányan manapság állítják magukról a Kádár rendszer már 1970-ben megbukott volna. 

A hátamon az összes nemlétező szőr áll fönn amikor 1990 környékén született ifjú titán politológus megdumálja tévében sajtóban minő borzalom is volt a kádár rendszer, minő dicsőséges tett volt 1956....

Persze a jogot nem vitatom el senkitől hogy értékelje a történelem bármelyik mozzanatát, időszakát, na de tegye azt hitelesen, reálisan minden mozzanatát elmondva értékelve, mindent belőle a rosszat a dicstelent, de a jót a dicsőt is belőle. ...főleg ha vélemény formáló politológus történész pedagógus politikus az illető. 


Amíg itt talpnyaló hiteltelen elvtelen schmitt mariskák mondják meg miként is volt a történelem ...Amíg itt puhatestő dózsa lászlók hazudhatják magukat hős forradalmárnak és az a schmitt mariska avatja szent forradalmárrá... Amíg itt habzószájú babos mariskák tetszeleghetnek díszmagyarba öltözve a parlamenti székbe betuszkolva mint hős forradalmár... Addig nekem NEM ÜNNEP október 23! 

1956 október 23 pedig nekem azért sem ünnep amiért e két alábbi írást hoztam ide velük egyetértve. 

Fábián András: Holnapután október 23.

Megint elérkezik ez a nemszeretem ünnep. Október 23-át az egész világ úgy tartja számon, mint a magyar nép felkelését a kommunista diktatúra ellen. Azért tartja így számon, mert az akkori politikacsinálóknak ez volt a politikai érdeke, mert közel 200 ezer ember, akik akkor elhagyták az országot, ugyancsak ezt állították. Számukra ez biztosította a menlevelet, a befogadás lehetőségét és a hősi múltat, amire mindmáig hivatkozni lehet. Ahová mentek lakás, iskola, társadalmi megbecsülés várta őket. A befogadó társadalmak elismerése és támogatása az üldözött menekültek felé (aki itt áthallást vél felfedezni, az nem téved nagyot). Sok itt az ellentmondás, nem is beszélve az akkori események értelmezésének sokféleségéről, majd az idő előre haladásával keletkezett, ellenőrizhetetlen legendákról. Ki vagyok én, hogy igazságot tegyek? Nem is akarok. Ennek ellenére tudom, hogy az itt következő gondolatokkal magamra vonom majd nem kevesek haragját, de tessék csak szólni, nem futottam el eddig sem senki elől.


Mindenkinek megvan a maga története 1956 októberéről, nekem is. Az enyém nem a forradalomról, hanem az irgalmatlan pusztításról, az izzó gyűlöletről, az értelmetlen halálról szól. Nem mondom el itt újra, máskor már megtettem, máshol elmondtam. Én 1956-ban alig múltam két éves, ma 63 éves vagyok. Joggal mondhatjuk tehát, hogy az alig tízéves gyerek katonákat nem számítva az akkori 18-35 éves derékhad ma már nem is él, legjobb esetben megmaradt belőlük néhány idős úr vagy úrhölgy. Itt van mindjárt Wittner Mária (nem szeretnék minősíteni, most nem). De nem is a Hippokratészi esküt tett medikus Tóth Ilonára gondolok, akinek szobra van a SOTE épülete előtt a fiatal medikusok példaképeként. Alig található viszont néhány mára azok közül az igaz emberek közül, akik akkor valóban tudták mit és miért csinálnak, akik máig kitartanak azok mellett az elvek mellett, amelyekért halálra ítélték, fogva tartották, meghurcolták őket.
Göncz Árpád pár éve ment el, Mécs Imre, hála Istennek, még velünk van. Nekik is megvannak az emlékeik abból az időből, és nyilván azok az emlékek is szépültek-halványultak. Az emlékek sorsa már csak ez. Mécs Imre 84 éves, Göncz Árpád 92 volt, amikor elment, Nagy Imre 1896-ban született és 60 éves volt, amikor kitört a felkelés. Most lenne 121 éves.
Schmidt Mária 3 éves volt 1956-ban. Mértékadó véleménye szerint Nagy Imre nem volt hős, csak sodródott az eseményekkel. Szépen halt meg, de hős az nem volt. 1956-ban és azt követően vállalt politikai felelősségéért kellett meghalnia, de nem volt hős. Hogyan lehetett volna az, hiszen kommunista volt. 1920-tól tagja az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártnak. Lesepertette a padlásokat, mondja Schmidt Mária. Csak a liberálisok meg a baloldaliak állítják, hogy az 1956-os felkelést a sztálinista Rákosi rendszer ellen fellázadó, magukat igaz kommunistának valló hazafiak robbantották ki. Schmidt Mária nem ezt állítja. Szerinte 1956 a „pesti srácok és lányok forradalma” volt.
Megteheti Schmidt Mária, hogy elhazudja a történelmi tényeket? Igen, megteheti. Azok, akik cáfolhatnák már nagyon öregek, gyenge a hangjuk, ha élnek még egyáltalán. Megteheti, hogy Dózsa Lászlónak hazudja a később rovott múltúvá minősített Pruck Pált? Igen, megteheti, hiszen Pruck Pál nem él már, és mennyivel daliásabb forradalmi hős ez a mi Dózsa Lászlónk (1942-), aki még a sildes sapkáját is magával hozta az élve eltemettetésből, hogy személyazonosságát majdan igazolni tudja vele.
Csendben kérdem: ugyan miféle politikai érettség és politikai indíttatású elégedetlenség tételezhető fel olyan 14-18 éves gyerekek részéről, akik életük döntő hányadát Rákosi idejében élték? Épp csak megszabadultak a háború rémségeitől, de idegeikben még ott munkált az aknák robbanása, golyók süvítése, a harc és a túlélés ösztöne? Akiknek az a harc jó balhé volt, és nem kötöttek hozzá semmit, legfeljebb a szabad rablást. Az ő „kezükbe adni” ma Magyarország függetlenségét és szabadságát legalább akkora erőszak a magyar nemzeten, mint Schmidt Mária „fancy, trendi, sexi” eseményei. Mint Dózsa László (1942-). Mint a halszagú Magyarország uraságtól levetett dala 50 millióért.
Mint mondtam, kevesen vannak már, akik tiltakozhatnának, és azok sem állnak a mikrofon előtt, vagy éppen a helyzet magaslatán. Nincs is ezzel semmi baj, így kell ennek lennie, ez a mai politikai érdek. Így gondolja ezt a hivatalos kormányzat, és az általa pénzelt, Schmidt Mária felügyelete alatt foglalkoztatott, történelem-hamisító kis csapat. Számukra ugyanis nem a valós és hiteles tények feltárása a lényeg, hanem 1956. felhasználása az aktuálpolitikai bulvárszínpadon. Néhány hőbörgő idiótát, jellemtelen statisztát, bérmanöken álsebesültet mindig találnak a szerepre. Ezek aztán el-elkötnek egy-egy tankot, lyukat hasítanak a nemzeti trikolórba, vagy rekedt hangon ordibálnak nemzeti tartalmú jelszavakat. Másokat remegő térdekkel oda lehet vezetni a köztársasági (?) elnök színe elé, hogy valami fényes medált rakjon a zsíros zakójukra, mert harcoltak az orosz tankok és persze a „kumunisták” ellen. Verbálisan. Az illemhely fülkéjének jótékony homályában. Csendben. Schmidt Mária az a hiteles felkent történész, aki felkutatja ezeket, mert ő az aki fel tudja kutatni őket. Ő ezeknek a felelőse, az orbáni bizalom vitathatatlan letéteményese.
Így válik a mi „hősi” történelmünk gusztustalan operett-maszlaggá, a Nyomorultak és a Pál utcai fiúk napi szintre összegyúrt giccses egyvelegévé (nem az irodalmi vagy a színházi művek kritikája kíván ez lenni!). A mai új generáció pedig, amely már az egészet csak hírből ismeri, hiszen a történelemkönyveket is Schmidt Mária koncepciójával fabrikálják – ünnepel. Nem tudja mit és miért, de ez nem is fontos, nem is érdekli őket. Vagyis a foglalkozás elérte a célját.
Holnapután nemzeti ünnep lesz. Az üzletek zárva lesznek. Az országzászlót szépen kivasalták, alig várja, hogy loboghasson végre. A díszelgő katonák csizmája tükörfényes, új spiccvas is került rá. A hazug beszédek már elkészültek. Mikrofonpróba 1,2… A lengyel turisták ugrásra készek, itt isszák a sört vodkával, valahol a Gozsdu-környéki romkocsmák homályában. A diákok a többszöri próba után pontosan tudják a tapsrendet, és azt is, hogy hol kell majd sorba állniuk a gázsiért. Szerencsére iskolába se kell hétfőn menni.
Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa



Földes Péter: Mostantól minden másképp volt


Irigylem azokat az embereket, akik a rendszerváltozás után születtek. Akiket nem terhelnek a múlt bűnei, akiknek soha életükben nem kellett egyetlen kompromisszumot sem megkötniük.
Tisztakezűek és ártatlanok ők, mint a ma született bárányok.


Félreértések elkerülése végett: nem a fiatalokra gondolok. Hanem azokra a hatvanasokra, hetvenesekre, akiknek meglehetősen szelektív a memóriájuk. Akik a rendszerváltozás óta úgy emlékeznek korábbi énjükre, hogy ők már akkor is…
Azokra gondolok, akik most úgy gondolnak akkori önmagukra, hogy valójában csak 1990 után születtek. Ők imádkozták ki a rendszerváltozást, miattuk dőltek le a falak, nyíltak meg a határok.
Léteztek már korábban is, de élni csak 1989 után kezdtek. Kádárék alatt nem vettek levegőt, nem volt anyagcseréjük. Nem utaztak a villamoson, nem vezettek autót, nem is volt erre szükségük, mert nem jártak sehová.
Nem gyűlöltek, nem szerettek.
Úgy volt ez az ország 1989-ben, mint 1945 után: akkor a partizánok kerültek elő valahonnan, s hirtelen kiderült, hogy a háború előtt és alatt tulajdonképpen tízmillió magyar ember harcolt a fasizmus ellen, és várta tárt karokkal a felszabadító Vörös Hadsereget.
Kis ország vagyunk, földszintes hőseink vannak. A kilencvenes évek elején visszaemlékezések tucatjait lehetett olvasni arról, ki hogyan vészelte át az elviselhetetlen negyven évet. Lemerültünk, és kibekkeltük őket, mondta a Harmadik Magyar Köztársaság első miniszterelnöke.
Egy nagyon titokban elnyomott és észrevétlenül félreállított sajtómunkás pedig arról számolt be, hogy az üzemi étkezdében rendszeresen elfoglalta a vállalati párttitkár helyét, az pedig nagy mérgesen kénytelen volt másik széket keresni magának.
Kis országnak kis hőstett dukál.
Egy másik hős, a foglalkozására már nem emlékszem, egyszer Dombóvár felé utazott, amikor felszállt a vonatra két szovjet katona.
– Ez a vonat megy Pápára? – kérdezték oroszul a szovjet katonák.
– Da – válaszolta halált megvető bátorsággal a magyar versenyző.
Közben meg nem odament a vonat, hanem éppen az ellenkező irányba. Fifikás nép a magyar, nem lehet vele kukoricázni. Vége is lett a Varsói Szerződésnek hamar. Kis ellenállásokból áll össze a nagy egész.
Biztosak lehetünk abban, hogyha majd elmúlik ez a rémálom, akkor a mostani rendszer kiszolgálói is találnak majd a „munkásságukban” olyan mondatokat, vagy inkább félmondatokat, amelyekkel azt igyekszenek igazolni, hogy ők belülről bomlasztottak. És elmagyarázzák, hogyha nem ők szolgálják ki ezt a rendszert, akkor helyettük kiszolgálja más. Úgyhogy mi, többiek, jobban jártunk, amiért ők szolgálták ki ezt a mostani rendszert, mert mások, akik náluk barbárabbak, még aljasabb módon tették volna ugyanezt.
Szerző: Földes Péter
Forrás: Huppa

Még valami ahhoz a képhez! 


"Konok Péter, ismert történész egy teljes kiírást szentelt a történteknek a Facebook-oldalán.

“Most nem azért, én baromira rühellem Szanyi Tibort, ritka kártékony alaknak tartom, de feleim: mi a fene baj van azzal, ha kitesz egy olyan fényképet, amin egy ’56-os lincselés látható?

Hamis a kép? Nem az (bár lehet, hogy tényleg rajta van Dózsa László [1942 -]).
Nem volt lincselés a Köztársaság téren? De volt. Tény, jól dokumentálva.

Lehet vitatkozni róla, lehet elemezni, lehet kontextusba helyezni. Egy dolgot nem lehet: eltussolni, elhallgatni.
Azt hívják történelemhamisításnak. Ismerjük jól.

1956 nem volt vértelen babazsúr, szeplőtelen grállovag-parti. Egyik forradalom sem volt az, semmiféle lázadás, felkelés.
A bugyuta, áhítatos ünnepségek már az óvodában is kínosak voltak. Ha nem látjuk (mert valami hazug, ájtatos szemforgatás miatt nem akarjuk látni) az eseményeket a maguk valóságában, akkor nem is tudunk belőlük semmiféle tanulságot levonni, nem értjük meg a történelmet, és magunk fogjuk cáfolni Hérakleitoszt: kétszer lépünk ugyanabba a szarba. Vagy akár többször is. Sőt, ki sem mászunk belőle soha.

Más kérdés, hogy Szanyi mit akart ezzel mondani. Ez viszont engem baromira nem érdekel (Szanyi egyszerűen nem tud olyat mondani, hogy engem érdekeljen).

De a múlt ettől még nem kívánságműsor (“Felvonulók kérték”), nem egy szupermarket, ahol tetszésünk szerint emelünk le árukat a polcokról, és a hátsó sorokba lökjük, ami nem tetszik, elé színes konzerveket halmozunk. Ezt a módszert meghagynám a Schmidt Mária-féle szellemvasutasoknak.

1956 meggyalázása éppen az, ha eltorzítjuk, ha meghamisítjuk a történetét. Mert akkor hiábavaló volt. Mi magunk verjük le a forradalmat, ha dicső szobrot faragunk belőle.”"

2017/10/20

Ordassá tett nemzet, avagy a gyűlölet ára...és bére.

Őcsény! Ismerős? A falu ahol menekült gyerekek üdültetése miatt a falu elfeledte emberségét aztán megfenyegették a panziós, autója gumiját kiszúrták, majd lemondott a polgármester. Most pedig?... Egy fórumot követően megrúgták, leköpték...hátulról...minő "bátor" tett... Bogdán Lászlót Cserdi polgármesterét ugyanezért. ..Mert Őcsény helyett Ők befogadták volna azokat a menekült gyerekeket üdülni. Bogdán Lászlót, azt a polgármestert aki egy többségében cigányok lakta faluban csodát tett. Ez ma Magyarország a mi hazánk? .... Eeez nem az én hazám! Ez az embertelen gyűlölet a talpnyalók a hűbéresek a gerinctelen emberszerűek országa. Ti tettétek ezt orbán és gerinctelen talpnyalói kiszolgálói hűbéresei éltetői szolgalelkű tapsikolói! A rendőrség?...az ügyészség?... keresi a bűnösöket a fenyegetőket?... A főbűnöst a felbújtót megtalálják a miniszterelnöki irodában és annak közvetlen környezetében!...úgy hívják... orbán viktor és hűbéres talpnyalói! Teszik mindezt a hatalomért az ellopható milliárdokért. Teszik...Mi pedig hagytuk, hagyjuk és belementünk, belemerültünk mocskos aljas “játékukba”. Ellenséget kerestek, keresnek és találtak, találnak. Miért? ...hogy legyen ki ellen uszítani, legyen kit nép ellenségnek kikiáltani aztán a sajátjaikat harckészültségben tartani, legyen ki ellen gyűlölködni. Ők pedig?...majd jóóól “megvédenek” minket. .. Mondják ők. Ki ellen védenek meg?.. A saját maguk által kitalált és elénk tárt ellenségtől? ... Gyurcsány a köz ellenség , aztán Soros aztán a menekültek aztán megint Soros a civilek, aztán mind együtt az “ellenség”. Mi pedig? Az övéik hadrendben, készenlétben, vezér imádatban, savas bácsik, ordítva tomboló nyugdíjas nénik.... Elébb csak a habzószájú gyűlölködés a gyűlölet szavai.... Aztán... már “őcsény” aztán Bogdán László. Aztán majd ki és hogyan? Kell az ellenség kép nekik. Valójában miért?... Mert amíg az övéiket harcra készen tarthatják és gyűlöletet szíthatnak, mi gyűlölünk és hadrendbe állunk és egymásra acsarkodunk, egymást gyilkoljuk...egyenlőre még csak szavakban, köpésekben, autó gumik kiszúrásában...még... meddig csak szavakban?... Addig ezek hatalmon maradhatnak, bármit megtehetnek, lophatnak milliárdokat, tömhetik ki a zsebét haveroknak rokonoknak szeretőknek családtagoknak...A MI pénzünkből a tőlünk ellopott milliárdokból a gyerekeink unokáink jövőjéből iskoláikból kórházaikból a szegényektől az éhező gyerekektől öregektől... Mert mi gyűlölünk...egymást...nem ezeket a férgeket a főbűnöst orbánt a talpnyalóit a hűbéreseit a gerinctelenül elvtelenül kiszolgálókat a hatalomban tartóikat. Egymást gyűlöljük gyilkoljuk...egyenlőre még “csak” szavakban, köpésekben, autó gumik kiszúrásában...még... meddig csak szavakban? ........... A politika már csak ilyen. Vannak elvi eltérések. Egyík ilyen, másik amolyan megoldást akar...szeretne?...ugyanarra a problémára. DE!... Jobb helyeken ezt normálisan megvitatják, megbeszélik és nincs harag sem, nemhogy gyűlölködés. Nálunk?...na ez az a hely ami nem a "jobb hely". Itt gyűlölködés van. ...és tévedés ne essék!...Neeem a baloldal vagy a közép kezdte. Ez a konkrét eset a politika azon oldala ami a gyűlölködésre az emberek a nép az ország megosztására megosztottságára a gyűlölködésre építi hatalmát. Az hogy te jobboldali gondolkodású vagy, jobboldali elveket vallasz magadénak, nincs vele semmi baj...Normális helyeken. Én baloldali vagyok...ezzel sincs semmi gond...jobb helyeken. Csak nálunk gond ez. Az pedig természetes hogy baloldali a jobboldalit vagy jobboldali a baloldalit megvédi adott esetben.... Jobb helyeken... DE!...eeez az ország nem a jobb hely. Itt gyűlöli egymást a két a három oldal, sőt a bal a balt a középet a jobbot és fordítva. Normális helyeken!... Ez itt a nem normális hely ...ezek tették azzá és mi hagytuk belementünk.......

2017/10/05

"likvidáljuk, mert háború van"

Ez a földi lászló nevű elmebeteg szarházi biztonsági szak barbár az echo tv-ben azt találta kiejteni beteg elméjéből az etetőjén át hogy, - Idézet a cikkből.
"Földi a magyarországi iszlámról beszélt, de érintették a migrációt is, amikor szóba került a Helsinki Bizottság, a Migration Aid, illetve általában a menekülteken segítő civilek.
Földi akkor ezt mondta a magyar állampolgárokat foglalkoztató, magyar szervezetekre:
"Most háború van. Ezek az emberek kollaboránsok, háborús bűnösök, hazaárulók, és így tovább. Ez egy egészen más fogalmi rendszer. Embercsempész a háborúban nem embercsempész, hanem egy olyan, gyakorlatilag szabotőr, akinek nincs jogállása. Magyarul ő szabadon likvidálható. Ugye ezt írja a háborús törvény: kémeket, szabotőröket nem viszünk bíróságra, hanem azonnal kiiktatjuk.""
...és mondom én!... ha holnap holnap után azután esetleg egy magyar faluban városban nem csak fenyegetni fognak, nem csak autó gumit szúrnak ki, hanem gyilkolnak, lincselnek majd civil szervezetek tagjait, senki ne csodálkozzon. A felelősöket a bűnösöket pedig megtalálja a rendőrség a miniszterelnöki irodában és annak környezetében. A főbűnös felbujtót pedig úgy híjják...orbán viktor.
...és most adom írásba...Emlékezzetek majd rá!
Itt nem lesz békés kormány váltás meg elszámoltatás. Lehet tán választás sem lesz, nem hogy békés. Tudják ezek az orbán meg a fattyú hűbéresei talpnyalói jól... Loptak csaltak hazudtak követtek el annyi mocskot, nem adhatják át a hatalmat, mert az a végüket, sok év börtönt jelentene nekik. Ezért mindent...bármit elkövetnek hogy maradhassanak.
A verziók?
- Segítenek valakinek kormányra jutni, olyannak akit már előre megvettek. Majd lesz elszámoltatás meg hűde kemények leszünk ígérgetés, esetleg pár kisebb halacskát jól megbüntiznek, aztán évekig húzzák, végül csendben elhalkul minden. ...mint ahogy 2002-után a szocik által felállított az első orbán kormány bűneit kivizsgáló kormánybiztos ténykedése is....Ezek meg?...markukba röhögve élik tovább úri világukat.
-Nyer az ellenzék, esetleg elkezdenééék az elszámoltatást, de mert üres kasszára hiába ígérgettek, így a nép majd hőzöng és jön..."2006-os" csőcselék mint "szabadságharcos honfiak" természetesen orbánék által lopott milliárdos dugi lóvéból megfizetve és lángba borul az ország. Gyilkoljuk majd egymást.
-Választás sem lesz. Vagy lesz de lopnak csalnak hazudnak megvesznek fenyegetnek, terroristák is akadnak majd.
Mindkét utolsó esetben ríni fogunk orbán után csak békesség legyen......és had lopjanak csaljanak hazudjanak tovább életük végéig..... mi pedig?...örülünk majd hogy élve megúsztuk... Az ellenzék?...Ugyan mááá! Ezek leginkább a nép ellenzékei, de nem orbáné és főleg nem önmaguk túl jólétéé.
Emlékezzetek majd! Ha tévednék? Nem hiszem.

..és akkor majd emlékezzetek ti is magatokat baloldalinak meg közép meg demokratának mondó semmit érő teszetosza "ellenzék"! Volt 8 évetek és semmit nem csináltatok csak cirkuszolgattatok, nyilatkozgattatok, összefogósdi cirkuszt játszottatok és leginkább a székeitekbe kapaszkodtatok Semmit érők vagytok!
...és emlékezzetek majd ti is összefogni képtelen zászlókon jelvényeken vitázó kilegyenott kinelegyenott ha az akkor én nem vitázó saját magatokért kiállni képtelen jogfosztottak, kifosztottak, civilek! ...volt 4 évetek!...aztán újabb 4...
Nehogy má csak emlékekre legyen lehetőségetek azt is csak titokban zárt ajtók mögött suttogva.... Erdogán?..Törökország?...ismerős? ... Majd lesz! Közelről.

2017/10/03

Dágványban

Olvastam imént egy eszmecserét. ( Facebook-on ) Ott dágványhoz meg mocsárhoz meg benne ragadt szekerekhez és rajta ülőkhöz hasonlították az országot és annak állapotját.
Egyik eszmecserélő úgy véli..."abból a dágványból csak együtt tudnak kikecmeregni azok a szekerek.
Én inkább úgy látom... Szabadulhat az a szekér abból a mocsárból ha a rajta dagonyázók kivárják míg a másik eltakarítja azt a mocsarat. Tudod ez a legkényelmesebb megoldás. ...nekik a kiváró dagonyázóknak és sokan ezt teszik. Aztán majd jóóót röhögnek a markukba és sebek izzadság meg fáradtság nélkül jóóól leelőzik a dágványt eltakarítót. ...és még mellet is döngetnek. Na meg ellehet ám dagonyázni abban a mocsárban, aztán jóóól kivárni míg magától kiszárad.
Attul tartok ma ez megy. Egyesek másokra várnak, egyesek kivárnak, egyesek néha próbálkoznak... Hogy közben az ország beledöglik? .... Kit érdekel? A dágványban dagonyázó disznyót sem érdekli hogy a gazdi családja éhen döglik é, ő jól elvan a dagonyájában.
Jaaa!...azt a dágványt épp azok okozták csinálták akik azokon a szekereken ücsörögnek, ugyanis túl sokan túl sokat topicskoltak a kis tócsában a koncért, így naaagy dágvány lett.

2017/10/02

A visszalépett önjelölt.

Botka László az MSZP? miniszterelnök...önjelöltje visszalépett a jelöltségtől és akadozva eldalolta hattyú dalát. ezzel tán az MSZP-ét is?... Könnyen lehet. Ennek apropóján írtam.
Én nem hivatkozom elfogulatlanságra, mert akkor hazudnék. Hivatkozom viszont másra. baloldali voltam vagyok és maradok, mégpedig szociáldemokratának vallom magamat. Sokakkal ellentétben még a nagyjaink közül is, én azt is tudom mit jelent e fogalom. 2000-től ( ekkortól tehettem a hivatásom miatt ) tagja voltam az mszp-nek. Nem tagadom nem szégyenlem, de büszke sem vagyok rá. Baloldaliságom okán lettem tagja. Azt hittem, az mszp egy valódi baloldali szocdem párt. Sok vitám volt Lampert Mónikával és az ő köreivel...( mondjam hogy őt körül vigyorgó körbe nyaló helyi klikkel? ) Nem is voltam a szíve csücske. 2002-ben az mszp fűt fát kolbászból kerítést 100 lépés programot ígért. Kérdeztem akkor..."mire föl?...hiszen az orbán kormány idején végig azt nyomtátok...üres a kassza orbánék még a kasszát is ellopták...Akkor mire ez az ígéret cunami? " Válasz?.. "tudjuk de megoldjuk.... " Megoldották. Bukott Medgyessy és ők kihátráltak mögüle. Jött Gyurcsány. Tudom...voltak hibái, de úgyahogy rendet csinált és csinálta volna jobban is ha nem kellett volna küszködnie a sajátjaival az érdekkörökkel a klikkekkel. Jött 2006... Ugye emlékszünk..Öszöd. Gyurcsánynak elege lett a hazudozásból és tovább nem vállalta még a sajátjai kedvéért sem. Mi lett? ...Elárulták. Tudom..Hibázott öszöddel Gyurcsány, mert nem ott, hanem a parlamentben kellett volna elmondania azt a beszédet. Azért mi egész tűrhetően megúsztuk a gazdasági válságot. Az mszp elárulta a második miniszterelnökét is.. .... 2010 pedig logikusan hozta az mszp bukását. Jött 2014. Előtte had említsek meg egy 2014-es választásokkal összefüggő történetet. Kaposváron tartott fórumot 2013 novemberben az mszp akkori két fiatal titánja a Harangozó testvérpár. Ugye akkor már ugyanígy mint most is, sürgették a baloldali választók ( és a józanabb ellenzéki pártok is, köztük a DK...ugye!... ) az összefogás szükségességét. Megkérdeztem Harangozóékat..."mi lenne ha az mszp mint a ( szerintük és ezt ott is bőszen hirdették melldöngetve ) az ellenzék legnagyobb pártja összehívná a többieket, akár még civileket is és az összefogás élére állna?" Mi volt a válaszuk? ..... "Nem gondolja azt senki komolyan hogy az mszp mint a legnagyobb ellenzéki párt, leül holmi 100 fős kis csoportocskákkal tárgyalgatni!?"...és kellően gúnyos mosolyt eresztett el.....Mondta az ifjabb Harangozó. Erre csak annyit közöltem velük... " Az igazi nagyságot nem a melldöngetés intenzitásával mérik, hanem hogyan bánik a kisebbekkel a gyengébbekkel" Lefagyott a gúnyos mosoly... Aztán jött Bajnai és jött az mszp, mert leesett nekik...Bajnai mindent vinni fog ha ők lemaradnak. Jött Mesterházy és sajnos az mszp tovább folytatta azt a melldöngető nagyság hirdetést. erőszakolták a tehetségtelen alkalmatlan hiteltelen Mesterházyt. Nem állítom hogy ez volt a bukás fő oka, dehogy jócskán benne volt az hétszentség.
Ez a 2017 valahogy nagyon emlékeztet engem arra a 2013-ra 14-re és régebbre. Esmét a melldöngető kivagyiság a diktátumok a populista ígéret halom. Összefogni, de úgy hogy majd ők...mámint Botka diktál és megmondja...előírja a feltételeket meg mindent?..aztán majd csatlakozhat akit ő enged? ...az ő feltételeivel? Melyik az a balfasz párt amelyik az ilyen diktátum akármibe bele megy? A választóik kellenek, de a vezetőtök nem? Fordítva mit szólna Botka és az mszp? ... Szegeden? Ha az mszp szavazókat vinné akarná valaki, de velük Botkát nem? Mit szólna? Arrogancia!...ennyi volt és van Botka. Semmi több.
Aztán elfogulatlanság ide vagy oda... 2010-től ezidáig mit csinált az mszp? Semmiiiit! Asszisztáltak néha kicsit cirkuszoltak, nyilatkozgattak...ÉS? Azé a DK próbált valamit A DK következetesen kiállt ...legkövetkezetesebben...az összefogás mellett különös feltételek és diktátumok nélkül. a létezése óta.
Lehet itt elvszerűségről meg elfogulatlanságról beszélni, de hogy az mszp agóniáját senki más mint az önmaga változni képtelensége a melldöngető kivagyiság és az érdekkörei a klikkjei okozták. Emlékszik még valaki a 2010-...vagy 2009-ben volt?...es mszp-s párt szavazásra? Miről is szólt az? Mi volt az mszp akkori felsővezetőinek reakciója? Emlékszik valaki itt? Nyíltság! Átláthatóság! Párt finanszírozás! Tagrevízió. Nos? ...mi volt a reakciójuk? Botkáé is áááám!!! ..és különben is...Botka csinál itt melldöngetve úgy mintha ő nem lett volna ott az mszp felső vezetésében sok éve? Ne máááá!
Aki ezeket nem látja... szerintem ott nem csak a szemekkel van baj.
Tény!...a baloldal kapott pofont. De önmagunknak adtuk némi segédlettel.....Miért? ...Hosszabb és másik téma.
Tudoooom!...itt most sokan "elfogulatlanság nélkül" elvből a DK-t és Gyurcsányt okolják hibáztatják, mert szerintük ők tették tönkre Botkát meg az összefogást.
Csak emlékeztetni szeretném őket!... Olvassák újra írásomat aztán még arra is,... NEM a DK volt akik diktátumokkal jöttek! NEM a DK volt az első akik nem kértek Botka diktátumaiból! A DK CSAK azután jelentette be hogy önállóan indul, miután egyértelművé vált, Botkával az ő diktátumai alapján lehetetlen a tisztességes összefogás.
Botkát a saját önteltsége a saját pártja belső viszonyai és az tette tönkre hogy Botka tán jó polgármester Szegeden, de igen rossz politikus.
...és én még mindig nem állítom magamról hogy elfogulatlan lennék. Sőt!... de okom van rá, a saját tapasztalataim az hogy látok hallok figyelek és gondolkodom, elemzek.
Nem mellékesen elveim is vannak... Szilárdak!...és nem cserélgetem őket sem hangulatom szerint, főleg nem a széljárás szerint.... De azért sem ám hogy az aktuális kedvencemnek megfeleljek.