2015/02/27

Egyre kínosabb Magyarnak lenni. -Frei Tamás írása.

Hosszú írás, ugyhogy csak türelmesen smile hangulatjel
Ennek a rövidített változata jelent meg ma a Figyelőben, aztán annak a tovább rövídített változatai itt és ott. Dolgozik a média, és aztán persze a kommentelők, akik az eredetit nem is látták. Tanulságos utóélet smile hangulatjel Szóval akkor az eredeti:
Nemrégiben itt, Amerikában, egy nagyon sokszínű, nemzetközi társaságban megint hibát követtem el. Bevallottam, hogy magyar vagyok. Újabban sokszor átfut az agyamon, hogy elkerülendő az egyre megvetőbb tekinteteket, a lesajnálást és a sokak szeméből sugárzó megvetést, azt kellene mondanom, hogy Finnországból érkeztem. És akkor megúsznám azokat a perceket, melyeket egyre többször és egyre hosszabban magyarázkodással és mentegetőzéssel töltök.
Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen jó is volt régen Puskás, a Rubik kocka, és az 56-os szabadsághősök országából valahová megérkezni…
Manapság viszont magyarként már különböző nyelvekre váltva csatározok az adott körben a finneknek azonnal kijáró, legalább semleges kíváncsiságért, hogy a társaságban ne én legyek a rögtön félretolt, nem is igazán kultúrembernek tartott magyar, valahonnan a balkánszerű mélységből.
Hiszen már maga a kifejezés is beszédes. Mi magyarok is használjuk a Balkánt, mint régió-meghatározást, lenéző és lekicsinylő jelzőként. Balkáni, mondjuk gőgösen sok mindenkiről, sokféle népről. Aztán lassan mi magunk leszünk azok. A világ szemében egyre inkább.
Én persze nem szeretnék sem bolgár, sem román, sem albán cipőben járni. És hasonlókban. Moldávban, törökben és makedónban. Most mégis egyre többször a saját bőrömön érzékelem, hogy milyen is lehet onnan, ezekből az országokból (persze nem bankrablóként, koldusmaffia szervezőként vagy prostituáltként) Nyugatra menni, megérkezni, élni, megpróbálni szorgalmasan dolgozni és beilleszkedni.
Kínos és sokszor megalázó. Sajnos!
Az az igazság, hogy egyre kellemetlenebb magyarnak lenni a világ kultúrvidékein. Sok mindenhez nem értek, de ezt azért érzékelem. Járom a világot lassan három évtizede, érzem a saját bőrömön az épp aktuális „országimázst”. És most az a rossz hírem van, hogy soha, de soha, amióta élek, utazok, külföldön dolgozok, külföldiekkel ismerkedek, európai és amerikai társaságokban elvegyülök, ennyire nem volt kínos magyarnak lenni.
Mint most!
Valószínűleg még a kommunizmus idején sem. Amerikai rokonaim legalábbis ezt mesélték. Az oroszok által megszállt, de 56-ban ellenük lázadó magyar kisembereket ugyanis a mindennapjaikban, ha Nyugaton jártak vagy éltek, nem kísérte a mostanihoz hasonló lesajnáló és lenéző megvetés.
Úgyhogy valószínűleg nem él már senki, nincs a határon innen és túl olyan magyar ember, aki azt tudná mondani, hogy nyugi: volt már ennél rosszabb is.
Abban az ominózus társaságban, pár héttel ezelőtt, ahol elkövettem a hibát és magyar voltam finn helyett, nos, ott és akkor azt találta mondani egy nagyon tájékozott 30 körüli fiatalember, hogy üzeni Mr. Orbánnak: illene megnéznie a számokat. Az 505 millió lakosú Európai Unió éves GDP-je tavaly 14300 milliárd euro volt. Magyarországé ebből összesen csak 100! Vagyis a nagy egésznek mindössze a 0.7 %-a. A nulllllla-egész héttized százaléka! Még egyetlen százalék sem.
Azt kérdezte az üzletember tőlem, hogy szerintem mit szólnának annak a cégnek a vezetői, melyben a részvények kevesebb, mint egy százalékát birtokló irinyó-pirinyó tulajdonos mindig mindenbe „belepofázna”. Elnézést, de ő mondta így. „Pattogna és belepofázna, ahelyett, hogy örülne, hogy egyáltalán meghallgatják, és az ő cégébe kiszervezett munkákat előre kifizetik?” Ezt kérdezte… Az Európai Uniós támogatásokra, a valódi nagytulajdonosok (németek, franciák, britek) zsebéből kifizetett ezermilliárdokra gondolt.
Kicsit még vitatkoztam vele, védtem a mundér becsületét, hogy az Unióban a miniszterelnökök „felügyelő bizottsági” ülésein nem a részvénymennyiség szerint osztják a szavazatokat, hanem mindenkinek van egy. Orbán Viktornak, vagyis nekünk, magyaroknak épp annyi, mint a francia elnöknek, tehát 60 millió franciának és az ő 2100 milliárd eurós GDP-jüknek (a magyar 21 szeresét állítja elő hatszor annyi francia, vagyis az a gazdaság három és félszer hatékonyabb, mint a magyar, ennyivel jobban teljesít! Hát csak ennyire hanyatlanak, tette hozzá apró fricskaként az üzletember).
Szóval próbáltam érvelni, mire kávés hasonlattal élve magyarázta el, hogy mire gondol. Azt talán jobban értem, ezt feltételezhette. Tudta, hogy a Cafe Frei ütemesen fejlődik, most már külföldön is nyitunk kávézókat, van néhány tucat üzletünk, a cég profitja nő, minden szám szép, a vállalkozás egészséges. De akkor is! Mi lenne, ha ott ülnék a világ nagy kávézóhálózatainak közös mega-vállalkozásában, egy asztalnál a több mint 20 ezer kávézót üzemeltető Starbucks főnökével? És mivel sikeresnek érzem a saját ici-pici cégünket, Howard Schultz viszont épp nehézségekkel küzd, itt-ott még be is kellett zárnia pár Starbucksot, heveskedve és kioktató módon (hanyatlik a cége, mondanám neki) én akarnám megmondani, hogy ki is vezesse a közös vállalkozásunkat. Amit persze az utolsó centig ő finanszíroz. Ahelyett, hogy örülnék annak, hogy egyáltalán bevettek a cégbe. Meg annak, hogy a Starbucks ezermilliárdokat ad a Cafe Frei-nek (nem hitelbe, hanem a Starbucks profitjából felzárkózási segélyként, amit soha nem kell visszafizetnem), hogy építsünk belőle Magyarországon pörkölő üzemeket, aztán stabil megrendelést is adna mellé kávépörkölésre (német autógyárak és a többi). Ettől lenne a Cafe Frei, ezeknek a megrendeléseknek köszönhetően profitábilis és fejlődő cég. Ha pedig Howard Schultz felvonná a szemöldökét a számára érthetetlen viselkedésem miatt, akkor azonnal elrohannék a konkurenciájához, és külön-üzleteket kötnék, akár még a belső üzleti terveinket is kifecsegve (Putyin és társai).
Értem már? Ezt kérdezte… Felfogom? Felfogja ezt a magyar kormány? És személyesen Orbán Viktor? Érti ő az állandóan bírált nyugati világot, az ottani észjárást és gondolkodást, vagy csak azt hiszi, hogy érti?
Nyersen fogalmazott, de legalább világosan beszélt. A merjünk nagyot álmodni mára oda vezetett, hogy egy pici és viszonylag elmaradott európai ország vezetője állandóan meg akarja mondani, hogy mi legyen a nagy céggel. Például, hogy ki legyen a vezérigazgató. Emlékszünk még Orbán Viktor Juncker ellenes manőverére ugye, ahol teljesen egyedül maradt, ő a részvények 0.7%-os tulajdonosa?
Az a lengyel életrajzíró, Igor Janke, aki „Hajrá magyarok” címmel alaposabb és körültekintőbb könyvet írt Orbán Viktorról, mint bárki Magyarországon, és igazán nem sorolható a magyar kormányfő bírálói közé, azt találta a minap mondani, hogy „meglepő számára, hogy Orbán ennyire túlértékeli a saját erejét”.
Tulajdonképpen ugyanarról beszélt, mint a fiatal amerikai üzletember. Nulla egész héttized százalékkal nem kellene ennyire aktívan „kavarni”, ráadásul a többségi tulajdonosok szándékaival ellentétesen. Mert ennek rossz vége lesz.
Amúgy szerintem most már a vége felé közeledünk. A rossz vége felé! Amikor a magyar külpolitikai gondolkodás a siker és nagyság mércéjének tekinti a kormányfő találkozóit Merkellel, Putyinnal, Porosenkoval és a minap Lengyelországban (ottani szövetségese, Kaczynski szerint Orbán „szétveri az európai szolidaritást"). Szóval lehet, hogy a kormánypropaganda szerint ez siker, de az is lehet, hogy csak a hinta leng ide-oda. Szaladni kell mentegetőzni az egyikhez azért, mert találkoztunk a másikkal.
Lehet nem szeretni a szabad nyugati világ sajtóját, és persze lehet élvezni is azt a világlátást, szemléletet, széles látókört, ami árad a berlini, párizsi vagy New Yorki utcán kapható lapokból. És néha persze (a nyelv ismeretében) elmélázni egy orosz napilap szűklátókörűségén, a realizmustól elszakadt stupidságain. Ez egyéni ízlés kérdése. De az sajnos akkor is tagadhatatlan, hogy az állandóan rendszerező, skatulyázó, és érthető keretekben gondolkodni akaró nyugati sajtó, politika és közgondolkodás újabban kezd konszenzusra jutni abban, hogy miképpen is néz ki Európa.
A hidegháború utáni Európa.
Van az atlanti Nyugat, az óceánra néző hatalmas országok, melyek perspektívája a történelmi múlt miatt globális és kozmopolita. Az egész világ ügyeit átérző, Európát a Föld egészén zajló hatalmas gazdasági és politikai sakkjátszma egyik kulcsszereplőjének képzelő, és ilyen mentalitással élő demokráciák. Nagy-Britannia, Franciaország és bizony Spanyolország tartozik ide. Aztán van a kontinentális, kicsit befelé forduló, németek vezette Közép-Európa, és van a szétzüllő Balkán.
A Balkán, ahol a vezetők lépésről lépésre aláássák a működőképes demokrácia alapjait.
Mostanság például nap mint nap a macedón cirkusszal vannak tele a nyugati újságok (otthon nem is hallani erről), a legújabb példával, hogy erőszakos vezetők miképp is keltik cinikusan életre az újságírók agyában a kommunizmusban megismert öncenzúrát, az óvatos félelmet. Hogyan is mételyezi a közéletet ebben a régióban a korrupció, az állami szervezetek visszaélései, ügyészség, titkosszolgálat, adóhatóság, mikor, hol, és éppen mi. Szerbia, Bosznia, Montenegró, Románia, Bulgária, hosszú a sor.
Ennek a balkáni régiónak két markáns, eblematikus figurája van, ketten emelkedtek ki a többi „vezér” közül, akik „drámai nyomatékkal” (közelmúltbeli idézet a Neue Zürcher Zeitungból) képviselik és testesítik meg a Balkánt, a demokrácia lassú csődjét, ezt a hosszútávon hanyatlásra ítélt, ál-demokratikus és ál-kapitalista régiót. A török elnök Erdogan, és az „illiberális” magyar miniszterelnök, Orbán Viktor.
Ez a helyzet.
Magyarországot a világ egyre kevésbé sorolja Közép-Európához, az osztrákokhoz, csehekhez, lengyelekhez és németekhez. Mi már a Balkán vagyunk, nálunk kezdődik és Törökországig tart.
Lehet persze ezen most felháborodni, dühösnek lenni, újabb érvet látni ebben arra, hogy a nyugati liberalizmus elvesztette a józan eszét, de akkor is ez van. Akkor is ez a gondolat gyűrűzik, terjed és issza magát egyre lejjebb, egyre mélyebbre és egyre többek fejébe hosszú évekre, vészesetben évtizedekre.
Én azt tapasztalom, hogy a brüsszeli hivatalnokok irodáiból mostanra már elért a nizzai kávéházak teraszáig, a dublini kocsmákig és a miami jazzklubokba.
Itt az ideje elcsendesedni, és hagyni a Starbucks főnökét, hogy meghatározza az irányt. Úgyis kultúrember, meg fogja kérdezni a véleményünket, főleg, ha a teljesítményünk alapján kiérdemeljük.
Legyünk finnek, de nem csak azt füllentve, hanem valójában is!

2015/02/26

Akit nem tudsz legyőzni.... Titkos szolgálatok és a hatalom....

„Akit nem tudsz legyőzni, zúzd szét a becsületét!"

Ügynökök révén azt terjeszteni befolyásos ellenzékiekről, hogy ügynökök – már a rendszerváltás előtt is ez volt az állambiztonsági szervek egyik leghatékonyabb eszköze a nem kívánatos személyek likvidálására. Egy most bemutatott dokumentumfilm arra vállalkozik, hogy feltárja a lejáratás és bomlasztás módszereit, a puha diktatúrában alkalmazott lelki terrort, melynek célja az ellenzéki csoportok máig ható megosztása, vezetőik lejáratása a beépített emberek által. A Hetek cikke.
„Akit nem tudsz legyőzni, zúzd szét a becsületét!"
A titkosszolgálati módszereket, kapcsolati tőkét az állományból kilépők később is kamatoztatták újabb politikai csoportoknak tett szolgálatok formájában.
Göncz Árpád, Bibó István, Erdős Péter – csak néhány név arról a hosszú-hosszú listáról, amely a lejáratandó személyek nevét tartalmazza. Az állambiztonsági iratot, melyben sok ma is élő értelmiségi neve megtalálható, a nemrég bemutatott Lejáratás, bomlasztás – A hálózat örök című dokumentumfilmben teszik közzé az alkotók. A film az 1957 utáni korszak jellegzetes állambiztonsági módszerét kívánja bemutatni, amikor a fizikai erőszakot fokozatosan felváltotta a lelki terror, elsősorban olyan ellenzéki személyekkel, csoportokkal szemben, akikből a Kádár-rezsim nem akart mártírokat csinálni.
A karaktergyilkosság módszere
Mai szóval élve inkább a karaktergyilkosság módszerét választotta velük szemben. „Akit nem tudsz legyőzni, zúzd szét a becsületét, és fordítsd ellene az elvbarátait” – a filmalkotók így foglalják össze az állambiztonsági szolgálatnak egészen 1990. januárig, a Duna-gate botrányig biztosan alkalmazott technikáját, a lejáratás és bomlasztás módszerének a lényegét. Hankiss Ágnesnek, a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet igazgatójának tanulmányára épül fel a film, amely a neves akadémikus-szociológus, Szalai Sándor sorsán keresztül példázza a titkosszolgálat rafinált módszereit. Azt, hogy miként épültek be társaságokba, hogyan figyeltek meg, hallgattak le személyeket, hogyan osztották meg a csoportokat, miként ásták alá a bizalmat, hogyan hitették el hiteles ellenzékiekről azt, hogy ügynökök, akiknek családtagjai nem mellesleg máig küzdenek a vélt örökséggel. Tanítványai, bajtársai, kollégái, rokonai mind elfordultak Szalaitól, aki 1983-ban úgy halt meg, hogy a köztudatban az maradt meg róla: barátját, Mérei Ferenc pszichológust is ő juttatta börtönbe, hogy a saját bőrét mentse. Huth Gergely rendező-újságíró lapunknak elmondta: a Szalai-ügyhöz kapcsolódó részletes jelentések gyakorlatilag kész forgatókönyvet adtak a játékfilmes részek párbeszédeihez, cselekményéhez.
A baloldali ikonnak számító, egykori szociáldemokrata Szalai Sándor pályája mellett a film a ’80-as évek egyik legmarkánsabb ellenzéki művésztársasága, a Krassó Györgyhöz közel álló Inconnu csoport hasonló módszerekkel történő lejáratását, ellehetetlenítését is bemutatja. „Máig megvannak az állambiztonsági dokumentumok, amelyek szerint egyéni sérelmekre, ügyekre támaszkodva ellentéteket szítanak a társaságon belül, és egymásnak ugrasztják őket. A módszer sikeres volt, a cso­port fel is bomlott” – mondja Huth Gergely. A kétféle eset azt hivatott illusztrálni, hogy az állambiztonsági szervek pártállástól függetlenül minden ellenzékivel egyformán bántak el, és a csoportokat is szembeállították egymással, hogy ne tudjanak közös platformot létrehozni. Az „Ék 87” fedőnevű akció dokumentált célja volt például a népi és urbánus értelmiségiek megosztása úgy, hogy az urbánusokat a népiek antiszemitizmu­sáról győzték meg, a népieket pedig arról, hogy az urbánusok lenézik őket, mint mucsai parasztokat.
A régi rendszert békés átmenettel hozzáidomítva az újhoz
A film Végvári József volt őrnagyot is megszólaltatva kitér Nagy Imre és társai 1989-as újratemetésére, s a Duna-gate botrányra is, amikor kiderült: az állambiztonsági szervek a rendszerváltó ellenzéki pártokkal szemben is folytatták a lehallgatást és a bomlasztó tevékenységet. Végvári elmondja, hogy a kilencvenes évek elején a parlament nemzetbiztonsági bizottságának a fele állambiztonságis volt, akik sikerrel akadályozták meg az ügynöktörvény elfogadását. Hankiss Ágnes szerint a belügyi szer­vek igyekeztek kézben tartani az egész rendszerváltás – ahogyan ők nevezték: „modellváltás” – folyamatát, a régi rendszert békés átmenettel hozzáidomítva az újhoz. A filmkészítők konklúziója szerint így nem véletlen, hogy már a rendszerváltás idején ezernyi törésvonal szabdalta szét az ellenzéket, ez máig ható titkosszolgálati aknamunka eredménye. Huth hangsúlyozza: nem a bűnbakkeresés vagy szerecsenmosdatás volt a céljuk, hanem a rendszer aljasságából fakadó mechanizmusokat akarták bemutatni, filmjüket iskolai oktatófilmnek is szánják.
A film rendezője szerint a ’80-as években már a leggyakrabban alkalmazott módszer volt, hogy mindenkit egymásnak ugrasszanak. „S ha azt nézzük, hogy miért sikerült ennyire rosszul a rendszerváltás, miért volt ilyen megosztottság, hogy a rendszerváltó ellenzék egy idő után jobban utálta egymást, mint magát a rendszert, amit le akart váltani, akkor lehet azt mondani, hogy nem csak a magyar néplélekben van a hiba, hanem inkább abban, hogy túlságosan jól dolgozott az állambiztonság” – vélekedik az újságíró. Hankiss Ágnes a filmben utal arra is: a titkosszolgálati módszereket, kapcsolati tőkét az állományból kilépők később is kamatoztatták újabb politikai csoportoknak tett szolgálatok formájában, a lejáratás, bomlasztás terén is megszerzett tudás mindmáig hasznosul. Kérdés marad persze, hogy múlttisztázás nélkül miként lehet közös nevezőre jutni, vagy hogyan lehetne elkerülni az ügynökváddal való további visszaéléseket.
Hetek / Makki Marie-Rose

Forrás: http://www.atv.hu/belfold/20150222-a-halozat-orok-a-modszerek-osiek/hirkereso?fb_action_ids=10205806607192180&fb_action_types=og.recommends

 Na most elnézést de nevettem egyet. Ugye milyen régóta mondom ééén... Rengeteg volt titkosszolgálatos mentette át magát a rendszerváltáskor ide oda pártokba közhivatalokba. Naná nem "sikerült" sosem az ígéretek ellenére az a III/III-as törvény úgy ahogy ígérték. . Naná a módszer most is azonos. Vajh hová is mentették át magukat a legtöbben? Melyik párt az amelyik e módszerek alkalmazásában a legsikeresebb? Naa? ..Naaaa?... Megvan? .........Na ugye!

A kdnp és a "tisztes szegénység".

"A KDNP-s Szászfalvi László : szerinte a baloldalnak nincs joga arra, hogy szegényellenességgel vádolja a kormányt. Rétvári Bence neki felelve arról beszélt, hogy > >a közmunka nyomor helyett tisztes szegénységet kínál< <".
Ez az álkeresztény suttyó ilyent merészelt kiejteni a száján. "A közmunka nyomor helyett tisztes szegénységet kínál." Nos akkor tisztázzuk. A közmunka megalázó! Éhbérért végeztetnek többnyire megalázó semmit érő munkákat közmunkásokkal. Aztán mi az a "tisztes szegénység"? A szegények már eleve tisztes...ségesebbek minden ilyen rétvári féle senkiházitól. Az orbán rezsimben már a "tisztes szegénység" is dicsőséges alternatíva? ...főleg fura ez egy állítólag kereszténytől.
Javaslom minden ilyen rétvári féle senkiházinak, kdnp-s álkereszténynek, fidesznyik orbán hűbéresnek!-Lehet példával a sajátjukéval a családjaikéval bemutatni azt a "tisztes szegénységet"! Éljenek meg tisztes szegénységben 47 ezerből közmunkával.

orbán hűbéresek hatalmi gőgje. ...sokadik

A hatalmi gőg újabb díszpéldánya. orbán hűbéreseknél így megy ez. Ezek ( szándékosan nem "Ők") orbán szolgálják a Néptől kapott milliós gázsiért és nem a Népet. A hatalmi gőgjük a holdat nyaldossa.

Megint egy hatalmi gőgtől mámoros, felfuvalkodott orbán hűbéres. Ezek az orbán hűbéres államtitkárnak nevezett tahók mit képzelnek magukról? Taplókáim! A milliós gázsitokat a túlsok kiváltságot nem ám orbán viktor állja a saját kasszájából, hanem az Istenadta NÉP! Vágod gyökérkém? Tehát a Népnek vagy köteles el és beszámolni! ...és mély TISZTELETTEL beszélni a Néphez! Köteles vagy! Értetted?
********************************************
"Államtitkár asszony nem törődik holmi miskolci prolikkal, meg szemtelen újságírókkal, hiszen ezektől függ a legkevésbé politikai karrierje.
Az államtitkár asszony okosakat mond a sajtónak, majd jelzi, hogy másról nem akar kérdést hallani, mert azt szeretné, ha az általa mondottakat kézbesítenék az olvasóknak, a tévénézőknek. Mi van? Kinek képzeli magát ez a Czunyiné Bertalan Juditka? Milyen jogon akarja a sajtónak előírni, hogy miről írjon és még inkább, hogy miről kérdezzen? Vagy az ilyen Czunyik azt hiszik, hogy azért kaptak hatalmat tőlünk, hogy a mi pénzünkön, a mi arcunkba vágják hatalmi gőgtől fröcsögő mondataikat, amelyekből kiérződik a mélységes megvetés, de a felháborodás is, amiért itt egyesek meg merik szólítani államtitkár asszonyt és magyarázatot kérnek egy nehezen magyarázható döntésére. - írja a gepnarancs.hu


2015/02/20

Cifra papír, cifra rang...és tehetség, vagy bűnöző. Mi is a baj? ...

Kérdés merült föl bennem. 
A parlamentben ülő ellenzékiek, nem ellenzékiek, magatokat politikusnak nevezők, különféle naaagy magas pozíciókban lévők! Van soook diplomátok, cifra címeitek, de vajon Van é Tehetségetek, Alkalmasságotok is??? Becsületetek? Tisztességtek? Gerinc? ...ahhoz amit csináltok?.... öö...csinál...gattok??? Vagy csak a diploma és a cifra rang? Ja értem... Diploma cifra cím rang agyon iskolázottság és az má elég is? 
Tudjátok én amondó valék... A színes diploma a cifra cím rang csak azt bizonyítja, elvégeztetek valami oskolákat, de sem tisztességet, sem tehetséget, sem alkalmasságot nem bizonyít ám! Sok esetben még a tudást sem bizonyítja, ugyanis az átbukdácsolásé is adják azt a papírt.
Sok agyon oskolázott cifra rangos ilyen olyan tudorok ültek má abba az ország házába, aztán lám hová jutottunk.
-Arról jutott eszembe fentebbi agyalgásom, merthogy van ez a habony árpád nevű bűnöző e. Na most kiderítették valakik, miszerint ennek az orbán bizalmas bűnözőnek még éreccségije se nem van.
Na tudjátok... Láttunk má bűnözőt sok diplomásat... a parlamentbe is ül jónehány...a közhivatalokba is pár. Sok sok igencsak alkalmatlan tehetségtelen sok diplomás ül itt meg ott szerte szép hazába mindenféle funkciókba. Aztán láttunk má diplomák cifra papírosok nélkül is igazi tehetségeket ám.
Szojval a naaagy helzet az , nem a papír teszi ám Embert Emberré, de tehetséggé, alkalmassá sem. Ahhó bezony ott belül az agyban a lélekben is, na meg ott a hát közepin az a bizonyos gerinc is köll ám.
Na most ezzel a habonnyal nem az a főbaj hogy nincs éreccségije ám, hanem az hogy bűnöző.
Ti sok diplomás bűnözők! Veletek mi a fő baj? Mitek nincs? ..jaaa... a gerinc a tisztesség. Sok diplomás tehetségtelenek! Veletek mi baj? Mitek nincs?...jaaa a tehetség a heány nálatok.
Mondom én nektek embörök! Nem a papír tesz Emberré tehetséggé alkalmassá és nem a papír nélküliség alkalmatlanná bűnözővé.

orbán ellenzékéről.

Pár hónapja visszatérő ingerenciám támad írni orbán viktor Magyarország kormányzójának ....ja még nem az...névleg...na mindegy... Ellenzékéről pár mondatot. Aztán valahogy mindig elszállt e ingerenciám. Miért szállt el? Merthogy mikor végig gondoltam mit is akarnék tudnék róluk írni, hááát..., nem enyhe idegbaj fogott el. Mert egy ilyen orbán féle izének ilyen ellenzéke? Ellenzék e ezek egyáltalán? Kétségeim vannak ez ügyből kifolyólag, legalábbis a nagy többségüket illetőleg.
Kezdjük.
- Jobbik? -mindenek nevezném, de orbán ellenzékének semmiképp. Elvileg azok, gyakorlatilag orbán báb pártja. orbán engedélyével, mitöbb hathatós támogatásával jött létre. Jórészt azért hogy legyen egy külön pártja a jobboldali szélsőségnek és ne a fideszt lepjék el. Másrészt azért hogy legyen egy véreb falka akiket ha kell, ráuszíthat a "valódi" ellenzékére és bárkire aki nem áll be a sorba. Aztán legyen akikkel időnként ijesztgethet bárkit, akik aztán majd jóóól hozzá fordulnak védelemért. Nem mellékesen...alkalom adtán elmondhassa, lám ő féken tartotta a szélsőséges csürhét. Hatalma elvesztése esetén kellő zavart kelthessen velük, felforgathassa az országot és így visszakívántassa önmagát. Nos a jobbik orbán véreb falkája, akiket ha érdeke úgy kívánja, szabadon engedhet.
-LMP? Ajjajj... Schiffer aki orbán ügyvédje volt vala? Ellenzék? Na ezek mindenkinek ellenzékei, néha még önmaguknak is. Leginkább az ellenzék ellenzékei. Néha csinálnak egy egy jóóó látványos cirkuszt, aztán ennyi. Amennyit cirkuszolnak elvileg orbán ellen, ugyanannyit vagy többet menten belerúgnak a többi ellenzékibe. Mert hát ugyi ők aztán senkivel nem kíméletesek nem barátkoznak. ..... még saját magukkal sem.
-Együtt és PM? Hűhaaa. Együtt...voltak vala...Ellenzék. Tulajdonképpen ellenzékként alakultak, má mint orbán ellenzékeként. Érdekes egy formáció. Tulajdonképpen nem is tudom... Párt e egyáltalán, má mint EGY párt avagy valamiféle párt szövetség? Néha úgy néz ki, szövetség, néha külön utakon járnak ahányan alkották annyi felé. A hírek neha arról szólnak, bomlanak darabjaikra. Az "Együtt" része elvileg a Juhász féle Milla és elvileg a Kónya féle Szolidaritás. A PM része az LMP-ből kivált tulajdonképpen Schiffer agymenésein nevelkedett valami. Ellenzéknek ellenzék ugyan, de mint az LMP, ez a PM is mindenkinek ellenzék.
Tulajdonképpen igazi orbán ellenzéknek egyedül Juhászt nevezném. A PM-es formáció valami külön utas ellenzékiséget játszik. Mint hallom a Kónya féle Szolidaritás épp elhagyni készül ezt az Együtt-PM izét...mineknevezzemet.
-MSZP? Ajjajj! Nehéz esetek. Ők valóban orbán ellenzékei. Sőt...ellenségei. Ez már nem is Ellenzékiség, hanem ős ellenségesség köztük.
Évek óta képtelenek magukra találni. orbán hatalomra kerülése óta tulajdonképpen sok vizet nem zavartak föl orbánnak. Saját magukkal küzdenek leginkább. Mint egy sarokba szorított farkas, vonyítanak és próbálnak harapni néha. Immár öt éve sok mindent nem csináltak. Leginkább magukkal voltak...vannak elfoglalva és a nagyságuk bizonygatásával. Néha sajnos a lehetséges szövetségeseikbe is belerúgnak egyet... Főleg abba mint orbánba. Leginkább a pártjukon belüli klikkek, egyes "erős" embereik székének pozíciójának megőrzése a fő tevékenységük. Igen úgy néz ki, elvannak a "legnagyobb ellenzék" státusszal és annak megőrzésével. Időnként rájuk jön a naaagy melldöngető saját nagyságuk hirdetése mánia. Melldöngetve hirdetik..., Ők a legnagyobb ellenzéki párt. Ezzel feljogosítva érzik magukat hogy csakis az ő feltételeik szerint és csakis velük az ő vezetésükkel lehet összefogás az ellenzékiek közt. Jól el is cseszték azt az összefogás nevű valamit. Szóval...MSZP mint ellenzék?...nem sok vizet zavar. Persze van néhány Emberük, akik próbálkoznak tenni ami a dolguk.
-DK "A Gyurcsány pártja"...mondják. Tulajdonképpen tényleg az, hiszen Ő alapította az Ő szellemi terméke az Ő politikai elvei alapján jött létre. Fiatal párt még , de ezen idő alatt nevet szerzett magának.
Valójában az igazi orbán ellenzék. Az ellenzékiek közül a legtöbbet tettek megalakulásuk óta. Európai Unió elkötelezett és Demokrata.
Egy baja van, de az nagy. Képtelen kitörni orbán által közellenségnek kikiáltott és sajnos az ellenzék által is szajkózott "Gyurcsány a közellenség" hamis mítoszából. Gyurcsányt és így a DK-t is orbán kikiáltotta "közellenségnek" az MSZP még rá is tett erre pár lapáttal a többi ellenzéki pedig képtelen ettől elszakadni. orbán számára naná hogy a nagy ellenfél Gyurcsány. Hiszen tőle fél a legjobban. Na de a többiek számára? ....
A DK mint ellenzék... Sokat tettek és tesznek is. Valódi ellenzék. Az ellenzékiek közül ( már mint a baloldalinak nevezettek közül ) egyenlőre nekik vannak a legelkötelezettebb, legaktívabb, legharcosabb tagjaik. ..és ezzel itt a DK másik nagy baja. Képtelen ezt az erőt kihasználni. Ha országos akcióról van szó, ha fentről szervezik, akkor a DK a topon van és megy a tagság a szimpatizánsok. Helyileg viszont..., gyengék mint a harmat, pár szervezetük kivételével. A választó kerületi szervezeteik párak kivételével,... Győr, Debrecen, Kecskemét, pár budapesti és még talán párak...épp hogy vegetálnak. Léteznek de minek. Gyengék. Attól tartok hogy a helyi szervezetek vezetőségei nem igazán alkalmasak és méltóak a DK harcosságához. A politizálással úgy vannak mint a Kutymorgóm a Holddal.. "Jó nagy és fényes, de túl magasan van, ezért inkább nem bántja."... Hiba a DK felső vezetése részéről ezt így hagyni és nem odafigyelni erre. Hibát követnek el ha a helyi szervezeteiket nem erősítik meg. A DK többet érdemel, többre képes ettől.
-A parlamenten kívüli ellenzék? ...vannak páran. Néha egyikről másikról hallani is. Leginkább amolyan mesterségesen alkotott "kampány" pártocskák. Lenyúljuk a kampány lóvét, elviszünk pár szavazót a valódi ellenzéktől, osztán ennyi voltunk. Inkább ártanak mint használnak.
Aztán van olyan is köztük, amelyik valódi orbán ellenzék lehetne, haaa..., nem a hisztizés lenne a fő tevékenységük. Nos a politikába a hisztizés nem választási lehetőség, nem alternatíva.
-Egyenlőre ennyit orbán ellenzékéről.
Én így látom, érzékelem tapasztalom. Fenntartom a tévedés lehetőségét jogát. Lehet velem vitázni ezen -is-. Így látom én. Más talán másképpen. Ez is egy alternatíva. Ennyi és nem több, nem kevesebb.

Putyin Orosz elnök látogatása kapcsán pár mondat.

Érteni vélem Putyint. Miért is? Ő egy olyan ország vezetője, amelyik valaha nem is olyan rég még nagyhatalom volt. Ténylegesen is mind katonailag, mind politikailag nagyhatalom. Úgy mondták akkoriban..."Szovjet birodalom". Aztán jött Gorbacsov és az Ő "peresztrojkája". Borult a nagy Szovjet birodalom a Szovjet érdekszféra. Ezer darabra hullott széjjel. Nem csak az érdekszféra hullott, hanem a nagy Szovjetunió is. Tulajdonképpen a nagyhatalmi státusz megroppant, már csak a mítosza maradt jórészt. Nincs birodalom, csak az Orosz katonai erő, de annak is már csak az atom hatalmi része biztosít némi nagyhatalmi státuszt. A nagy Szovjet nagyhatalmi "fény" jócskán megkopott. Oroszország szinte csak az energia hordozókból tud élni, az biztosít neki külső bevételeket. Politikailag pedig... Naná a régi Szovjet birodalom fényét visszasíró még mindig erős befolyással bíró régieket valahogy féken kell tartania Putyinnak. Aztán a másik szélsőséget az Orosz nacionalistákat is kordába kell tartania. Egyik a Szovjetunió fényét kívánja vissza, másik az Orosz birodalmat. De mindkettőben közös a Nagyhatalmi státusz régi fényének helyreállítási igénye. Putyinnak otthon ezekkel kell küzdenie nap mint nap. Mindezek mellé az iszonyatos elmaradással a szegénységgel is. Persze... Putyinban is él azért a Szovjet és az Orosz birodalom igénye is. Elvégre Ő is Orosz. Mondjuk mi innen rá... Diktátor. Végül is a mi fogalmaink szerint az is. De vajon tudjuk e innen megítélni, másképp féken tudná e tartani a volt Szovjet birodalmat vágyók és az Orosz nacionalista birodalmat vágyók tömegét? 
-Itt van Ukrajna. Egy ország amelyik valaha a nagy Szovjet birodalom része volt. Kivált és önállósodni vágyik, nyugatra tart. Igen ám, de sok Orosz él ott. Igen ám , de a volt Szovjet birodalom második legnagyobb tagköztársasága volt. igen ám, de a jelenlegi Oroszország közvetlen szomszédja jelentős katonai erővel és jelentős piaccal az Orosz ipar számára. A volt Szovjet haderő igen jelentős hadi arzenálját örökölte, atomokkal kikötőkkel együtt. Naná sem a volt Szovjet, sem az Orosz nacionalisták nem akarnak lemondani egy ekkora szomszéd befolyási övezetükhöz tartozásáról. Hogy Moszkva tőszomszédságába betegye a lábát a volt ős ellenség a NATO és az Európai Unió?...Na arról szó sem lehet. Putyin ugyan nyíltan katonai erővel nem avatkozik be és nem rohanja le Ukrajnát. Nem hülye ő... Tudja jól, ezzel a lépéssel végleg elzárná magát és Oroszországát is a civilizált világtól a nyugati piacoktól, számukra létfontosságú energia piacoktól és élelmiszer gyógyszer forrásoktól. De viszont valamit mutatnia kell a nacionalistáinak a Szovjetjeinek is. Erőt is kell mutatnia ha a nagyhatalmi státuszból valamit megakar őrizni. Kénytelen "játszani". Ebben a helyzetben szüksége van "barátokra", támogatókra. Ha másképp nem kap, megveszi őket. 
-...és itt jutottunk el Magyarországhoz az orbáni Magyarországhoz. 
Ugye mi már tudjuk jól...sajnos... orbán elszigetelődött attól az EU-tól ahová elvileg tartozunk. Azt is tudjuk miért és mivel. Ezt nem részletezem most. 
Nos orbánnak is szüksége van támogatókra, "barátokra". Adódott a putyini Oroszország Putyinnal. Kellően nagy és erős. Van olaja, földgáza amire nekünk szükségünk van. Talán...még felvevő piac is a Magyar árukra. Diktátor mindkettő ugye. Putyin - Orbán... a két diktátor. Megértik egymást... a kényszer szülte "megértés". 
Ezért a támogatásért, "barátságért" orbán eladta hazáját Putyin Oroszországának. Mindketten kaptak valamit. Putyin egy EU tag...( még az ) támogatót, "barátot" és némi piacot is. orbán Putyin támogatását, "barátságát". Ki adott és ki kapott többet? Ki fizet...ett nagyobb árat ezért a támogatásért, "barátságért"? ....... Naná a Magyar nép fizeti meg a nagy árat. Túl nagyot. Putyin nem hülye...Orosz és nagyhatalom. Megvett minket orbántól kilóra. 
-Nem mellékesen , ezzel orbán eladta 1956 szellemét is. Eladta a rendszerváltás szellemét örökségét is. Eladta sok sok éves álmunkat egy szabad, tisztességes demokratikus európai Magyar Köztársaságról. 
...vissza az Orosz birodalomba. 
orbán szembe köpte 1989-es önmagát, de ami a legnagyobb baj..., szembe köpte a Magyar népet is. Szembe köpte 1956 hőseit halottait áldozatait is, egész 56 szellemét. 
Putyin olyant tett ma ITT Magyarországon, amivel megmutatta nekünk, Ő itt az úr. Bárhogy is akarják ezt az orbánisták "barátságként" aposztrofálni. 
Putyin egy felújított emlékművet koszorúzott meg Magyarországon, mely felirata szerint -" A Magyar Népköztársaság és a Néphatalom ellen támadó 1956 októberi ELLENFORRADALOM harcaiban hősi halált halt Szovjet harcosok dicső emlékének megőrzésére..." ...és a tetején az ötágú vörös csillag ....készült. 
Hogy is van eeeez? 56-os forradalom és szabadságharc?...Ellenforradalom? akkor mi is volt az? Kik is a hősök? Az 1956-os forradalmárok? ...vagy az azt leverők? Kik a hősök és kik a bűnösök? ... 
Ugye fidesznyikek fordult a gyomrotok legalább egyet? ...Ne reménykedjünk ebben? ... Ti 1956 még élő hősei..? .( persze most már ez is kérdés...kik a hősök? )... pozsgai elvtárs? ... orbán naaagy támogatója? 1956-ot a rendszerváltás közelében először "Forradalomnak és szabadságharcnak" nevező? ....Ugye most azért lehajtott fejjel állsz a tükör előtt.? ... mert hát...abban nem reménykedem hogy szemközt köpöd önmagadat. .... 
Mert hogy minket szemközt köptetek...aaaz biztos. ... az egész Magyar Népet.......... Na ezek után nekem többé ne merészeljetek sem Kommunistázni, sem pufajkásozni! ...fogtátok fidesznyikek,...kdnp-sek?....Putyint éltető jobbikos csürhe?


 Megjegyzés: Más körülmények közt egy normálisan működő normális demokratikus Magyarországon természetes lenne egy ilyen nagyhatalom, mint Oroszország elnökének látogatása. Mi több, még örülnénk is neki. Na de egy ilyen orbáni Magyarországon? ... Ukrajna sötét napjaiban? ...ahol Putyin Oroszországa támogatja az Ukrán szabadságot eltiporni készülő Orosz nacionalistákat? Annak az Oroszországnak az elnökének a látogatása nálunk, akik ellen az az EU hoz szankciókat épp Ukrajna miatt, melynek mi is tagja vagyunk? noooormáááális maga orbán? 

Az eredeti olvasható ITT:  https://www.facebook.com/groups/1519247228338331/

2015/02/02

KODE-2014 = Kontrollált Demokrácia - 2014. Elindultunk!

Tavaly Decemberben a tudatosságról a közszolgálatok a közszolgák demokratikus a Nép általi ellenőrzésének hiányosságairól folytatott beszélgetéseket követően jutott eszünkbe, tenni kellene valamit. Végül sok sok agyalást követően ez a Csoport jutott eszünkbe. Sokat beszélgettünk róla, kiterveltük, megálmodtuk és nekiláttunk. A beszélgetésekből az agyalásokból az álomból Ez lett. Készen állunk. Ma 2015 02 01-én 08,00-kor elindul útjára a KODE - 2014 a Kontrollált Demokrácia - 2014 Csoport. Úgy gondoljuk a szervező társammal együtt, mindent kidolgoztunk amit az indulásig ki kellett. Biztosan nem tökéletes, de igyekeztünk tisztességes munkát végezni. Minden tudásunkat, más csoportokban évek alatt szerzett tapasztalatunkat beletettünk. Kigondoltunk mindent mit vállalunk, mit szeretnénk és mindezeket leírtuk. Az eredmény itt látható. Nem megváltók, nem észosztók, nem a mindentudás birtokosai akarunk lenni, csak amit két Tudatos némi demokráciáról alkotott elképzeléssel rendelkező Ember megtehet és megtenni tudhat. Amit vállaltunk és írásba foglaltunk, azt szeretnénk teljesíteni Veletek együtt ha ebben Ti is partnerek lesztek. Társakat, Partnereket keresünk és várunk. Nem passzív hallgatóságot, nézelődőket, hanem aktív a céljainkért tenni kész Társakat. Egy igazi közösséget egy jó Csapatot szeretnénk felépíteni.
Ehhez a céljaink megvalósításához a vállalásaink teljesítéséhez kívánok Nektek a már meglévő Tagjainknak a majdan csatlakozóknak és magunknak sok sok sikert! Indulunk! A KODE - 2014 Elindul útjára.


A Csoportunk Hitvallása és önként vállalt feladatai.
-Tapasztaltuk az elmúlt 25 év során és ez az Orbán rezsim idején sajnos bebizonyosodott, -Magyarországon túl gyenge a társadalmi kontroll az úgynevezett "Civil kontroll" a politikai hatalom a közintézmények a közhivatalok működése fölött. Így a gyenge kontroll miatt a mindenkori politikai hatalom a kormány a képviselők, de a települések önkormányzatai a közhivatalok elvileg és sajnos gyakorlatilag azt tesznek amit akarnak, úgy élnek vissza a tőlünk kapott hatalommal ahogy akarnak.
Elvileg a mindenkori országgyűlés és a kormány kontroll alatt áll, - a sajtó és a köznyilvánosság bizonyos mértékű kontrollja alatt. Sajnálatosan egy túlhatalommal rendelkező párt illetve annak frakciója ezeket a kontrollokat bármikor kiiktathatja, korlátozhatja, mint ahogy ezt az Orbán kormány a Fidesz többségű parlament meg is tette. Egyes tagok, képviselők, kormány tagok, kormány hivatalok vezetői, közintézmények viszont kiesnek ezen társadalmi kontrollok alól. Egyedileg elvileg és gyakorlatilag is úgy élnek vissza a hivatalukkal a rájuk ruházott hatalommal ahogy akarnak.
A képviselőket gyakorlatilag senki nem ellenőrzi, nem számon kérhetőek, nincsenek kontroll alatt.
A Közhivatalokat, közintézményeket és azok vezetőit a társadalom nagyobb része úgy kezeli , mintha egy megfoghatatlan hatalom lennének, ezen intézmények a társadalom fölött állnának és nem a társadalom szolgálói a társadalomért annak érdekében lennének.
-Csoportunk az alapítók szándéka szerint ezen kíván változtatni.
Sajátos eszközeinkkel, egy az egész országot átfogó hálózat kiépítésével az internet és a lakóhelyi személyes kapcsolatok segítségével, tagjaink aktív részvételével ezen társadalmi Kontrollt kívánjuk megteremteni, elősegíteni.
Szándékunk a Társadalom tudatosabbá válását a "Tudatos állampolgárrá" válást elősegíteni. Célunk a saját pozitív példánkkal utat mutatni, írások közreadásával segíteni mások Tudatosabbá válását és így a Demokrácia megszilárdítása.
A "Tudatos állampolgár" tudja és érti mi az Állam a mindenkori politikai vezetés az általa választott képviselők és vezetők szerepe - feladata. Tudja, hogy az Állam a Közhivatalok a közintézmények vannak érte és nem fordítva. Tudja és érti, a hatalom az Övé a Népé a Társadalomé és nem a hatalmat gyakorlóké. Tudja és érti, az általa választott képviselők, vezetők a Közhivatalok, Közintézmények szolgálói a Társadalomnak és NEM urai. A Tudatos Állampolgár elvárja a mindenkori vezetőitől, képviselőitől, hogy azok Érte az Ő érdekeiért dolgozzanak a rájuk ruházott hatalmat Érte és Ne ellene használják.
Tisztában van azonban azzal is, hogy neki az Állampolgárnak is vannak kötelességei a Társadalommal az állammal szemben, azaz nincsenek jogok kötelességek nélkül. Tudja és úgy is kezeli, hogy az Ő érte dolgozó képviselő, közhivatal, közintézmény is Emberekből áll, Emberek dolgoznak ott is és neki az Állampolgárnak is vannak kötelezettségei velük szemben. Tiszteletben tartja a demokratikus jogrendet és ezek alapján viszonyul az Állam egész szervezetéhez. Tudja és érti, hogy a Demokrácia nincs rend nélkül és a demokrácia nem egyenlő a "nekem mindenhez jogom van" téves elképzeléssel.
Jogok és Kötelezettségek demokratikus egyensúlya kell legyen egy demokratikus jogállam alapja a Társadalom mozgató ereje, szilárd alapja.
-Az Alapítók ezen feladatok megvalósításához keresnek és várnak Társakat. Olyan Emberek jelentkezését várjuk, akik a Csoport fentiekben megfogalmazott céljainak megvalósításáért akarnak és tudnak is tenni. A Csoport munkájában aktívan résztvevőkre számítunk. Passzív nézelődőkre nincs szükségünk. Ez a Csoport az aktív részvételről szól, arról, hogy aki itt tag, aktívan részt vállal a Csoport céljainak megvalósításában. Nem okoskodó ész osztókat, hanem Okos együttműködésre kész az elveinkért a feladatainkért tenni kész, önállóan gondolkodni képes, Tudatos Polgárokat, elkötelezett Demokratákat várunk.
-A Csoport alapítói szeretettel és tisztelettel köszönik az aktív részvételeteket az aktív segítségetek! Tudjuk jól, -Napokon, heteken, de még hónapokon belül sem várhatunk nagy eredményeket, hirtelen változást. Apró de határozott lépésekkel haladunk előre a céljainkért. Az apró eredmények is fontosak, mert sok apróból lesz végül a nagy egész. Tehát egyikünket se keserítsen el ha az eredmények nem lesznek hirtelen szembetűnőek. Kitartás és türelem!
A Csoport aktivizálását, nyílttá tételét követő napok, esetleg hetek az építkezésről a csoport szabályzatának, feladatainak megbeszéléséről a javaslataitokról a csoporttal ismerkedéssel fognak telni.
Ehhez és a későbbi ránk váró önként vállalt feladatainkhoz kívánunk Nektek és Magunknak sok sok sikert és kitartást.

  • Impresszum
    Csoportunk célja a Magyar demokrácia erősítése a Tudatos állampolgárrá válás segítése és ehhez a Csoportunk sajátos eszközeivel minden segítség megadása. Minden szélsőséges politikától és erőszaktól mentes Csoportként működünk. Elhatárolódunk a politikai szélsőségektől az erőszaktól a hatalom erőszakos megszerzésétől a hatalom egyoldalú kisajátításától. Számunkra csakis az Európai Unió értékrendje és a Demokratikus értékrendek az elfogadhatóak.

A Csoportunk Facebook Oldalt is működtet. Ezen az "Oldalon" teszünk majd közzé a Csoportunkról mindent amit a nagy nyilvánosság felé szánunk,- Információkat magunkról, híreket, írásokat, tájékoztatókat.
A Csoportunk Facebook Oldala: https://www.facebook.com/kode2014?ref=bookmarks


Tisztelettel az alapítók: Kulcsár Lajos István és Barics Éva


Mindenki zseni. ( Elveszített zsenik )

Na ezért rühellem ezt a mindenáron "mindent tudás" alapú oktatási rendszert. Szerintem pedig a "Tehetség alapú" oktatást kellene nyomni. Mert sok tehetség veszik el a "mindent tudnod kell" szuperzseni képzők miatt. Csóró gyerek buta a énekhez?...gyenge fizikuma miatt a tesihez?...nem bírja az uncsi matekot?...De zseni a történelemből? Elbuktatják, mert elvárja tőle a rendszer hogy mindenből kíváló legyen és elveszett egy tehetséges Történész. De áll ez minden másra is. Ja hogy a Tanár bácsi néni sem mindenből zseni? a rendszer kitalálója sem? Kit érdekel? Az a büdös kölök legyen vagy zseni mindenből, vagy bukjon el egy életre. Hogy a tanár bácsi néni a rendszer kitalálói is voltak valaha gyerekek? Kit érdekel? Azt ők a naaagy felnőttek má rég elfeledték. Azt is hogy ők sem szuper zsenik... csak hiszik magukról.
Ugye a csóró gyereknek tizenévesen kell...ene eldöntenie hogy mi szeretne lenni ha nagy lesz. Dönt valami mellett, amiről akkor azt hiszi, vagy szülék hiszik, tanárai hiszik hogy annak jó lesz az a kölök. Esetleg kényszerből mert nincs más... Aztán tanul, vizsgázik, gürizik és 25 30 40 évesen rádöbben...ha rádöbben..., ahhoz nincs is tehetsége, de máshoz lenne. Aztán ott marad egy rakás tehetségtelen alkalmatlan "szak" ember és a rendszerben elkallódott elveszett sok valóban Tehetség. ...egy életre. ...és csalódott megkeseredett sok sok ember.

Tizenévesen kell döntenie. Így jártam én is a Fiaim is és sokan mások is. Általánosba még grafikus szerettem volna lenni, aztán apám miatt lakatosnak tanultam. Szerinte a grafukus az nem szakma.  Aztán Hivatásos Katona lettem. Első években a pályám elején sokat szenvedtem, aztán évek alatt az akaratomnak , na meg a "csakazértis bizonyítok" makacsságomnak köszönhetően végülis bizonyítottam másoknak és főleg magamnak, van hozzá tehetségem. Úgy gondolom és nem magamtól, hanem a volt beosztottaim a volt főnökeim visszajelzéseiből, jól is csináltam. Közben mert szükségét éreztem hogy ha má Emberekkel kell foglalkoznom, értsek is hozzájuk, így autodidakta módon elkezdtem pszichológiával foglalkozni. Megszerettem és rádöbbentem sajnos már későn, lenne hozzá kedvem és érzékem is van hozzá. Végül maradtam Katona. Így jártam. 

A Facebook megjegyzésem: "Ahogy elnézem, mi itt néhányan jól egyetértettünk. Már csak az illetékeseknek kellene érteniük....is hozzá."