2013/03/27

Kaposvár-Garázsajtónak nyomta az intézkedő rendőrt egy fideszes képviselő.

Kivették az utcai szolgálatból azt a rendőrt, aki egy befolyásos kaposvári önkormányzati képviselő ellen intézkedett. A ma már külföldön dolgozó rendőr és járőrtársa hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett, az ügyészség harmadszorra fut neki az ügynek – írja a Nol.

A Somogy Megyei Főügyészség döntése alapján a Kaposvári Nyomozó Ügyészség ismét nekifut Kovács József volt fideszes önkormányzati képviselő és két rendőr ügyének. Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt nyomoznak – adta hírül a Nol.
Egy rendőrjárőr és társa feljelentése alapján indították a nyomozást tavaly, de a kaposvári ügyészség kétszer is megszüntette a nyomozást bizonyítékok hiányában.
Intézkedés
2012. februárban ittas vezetésen érték Kovács Józsefet, aki a Népszabadság szerint igen befolyásos képviselő volt (jelenleg az önkormányzat egyik szakbizottságának külsős szakértője) Kaposváron. Egy hónappal később – mondta Gálosi Sándor, az érintett rendőr – engedély nélkül vezetett Kovács. A második esetnél több száz méteren át üldözték autóját a rendőrök, egészen a háza garázsáig. Az esetről készült egy videofelvétel, amelyen az látható, hogy a politikus nem száll ki a kocsiból, hanem az autóval nekitolja a garázsajtónak az ellene intézkedő rendőrt. A felvételből a Nol csak képkockákat tett közzé.
A felvételen később egy beszélgetés is hallható, Kovács József ugyanis rögtön kérte a rendőr felettesének kiküldését. Beszélgetőpartnerének azt mondta, már "a múltkor is szólt a belügyminiszternek, pedig akkor... de ez most nem volt jogszerű". Kovács azzal érvelt, hogy otthonában nem intézkedhetnek ellene, amire a rendőr azt mondta, hogy ők már jóval korábban megkísérelték az intézkedést, csak a képviselő nem állt meg.
Következmények
A Népszabadság szerint a történtek következménye, hogy Gálosi Szabolcsot kivették az utcai szolgálatból, és sebességmérőnek osztották be.
Ő azonban járőrtársával együtt feljelentést tett: a Kaposvári Nyomozó Ügyészség el is kezdte a bizonyítékok gyűjtését, a folyamat azonban elakadt, mert időközben a rendőr külföldre költözött – meg is szüntették az eljárást. A főügyészség azonban helyet adott a sértettek panaszának, ezért a nyomozást mégiscsak folytatták.
A városi ügyészség bizonyítékok hiányában csakhamar megint lezárta a nyomozást, de a panaszosok újból a főügyészséghez folyamodtak, amely ismét eljárásra kötelezte a kaposvári ügyészséget.
Igazságot keres
Gálosi Sándor már nem rendőr, külföldön él: a Népszabadságnak azt mondta, felettesei lefeküdtek a politikusnak, aki már az első intézkedésnél megfenyegette azzal, hogy kirúgatja. Hivatali visszaélésért feljelentette azt a két rendőri vezetőt is, akik szerinte derékba törték karrierjét.
A korábbi főkapitány, aki ma már a Terrorelhárító Központnál dolgozik, azt mondta, az ő lelkiismerete tiszta, nem történt visszaélés. A Központi Nyomozó Főügyészség azonban hivatali visszaélés miatt nyomoz az ügyben.

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20130327_Garazsajtonak_nyomta_az_ellene_intezkedo

2013/03/24

Nyílt levél az ellenzéki oldal vezetőihez! (Szontágné )

Nyílt levél az ellenzéki oldal vezetőihez!

by Szontagné Kondor Andrea (Jegyzetek) on 2013. március 24., 11:04
Tegnap olvastam egy nyílt levelet, ami kiverte nálam a biztosítékot! Nem kicsit. Elegem van ugyanis az üres szájtépésből, elegem van egyes emberek óriásira nőtt arcából és elegem van abból, hogy lassan az ország egyik fele kivándorol, a másik fele meg belepusztul a tündérmesébe.
Tegnap megkaptam azt is, hogy a kifakadásom ugyan tegyem már meg a "másik oldalnak" is (ami mellesleg ugyanaz az oldal elvileg), ne csak egy felé szentségeljek.
Ám legyen. Bár ezt, amit most le fogok írni - mi kisemberek - ordítjuk teli torokból már jó ideje, csak valahogy sose jut el a nagyemberek füléig.

Tisztelt Uraim!

Önök, akik magukat demokratikus ellenzéki vezetőknek vallják, most jól figyeljenek!
Én csak a hatszázadik senki vagyok ugyan, de a hozzám hasonló "senkik" fognak az urnákhoz járulni egy év múlva és adják le szavazatukat (már, ha egyáltalán lesz hova szavazatot leadni), és nem mellesleg ezek nélkül a "senkik" nélkül Önök az igazán senkik!

Ahhoz, hogy teljes legyen a kép, menjünk egy kicsit vissza a közelmúlt történéseihez.

2012 januárjában a Szolidaritás Mozgalom meghirdette a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal létrehozását. Két olyan emberrel az élen, akikben nagyon sok ezren bíztak. Rendvédelmisek és civilek egyaránt. Ez a két ember reményt adott - már jóval hamarabb - sok ezer kisembernek, hogy lehet változást elérni, hogy le lehet állítani azt az őrületet, ami akkor már javában folyt az országban.
Aztán jött a hideg zuhany: 2012 februárban szakadt a Szoli. Árok Kornélt kizárták.
Azt, hogy ez miért következhetett be most nem fogom boncolgatni, nincs is már értelme és a konkrét igazságot csak az érintettek tudják. Egy biztos: hiba volt. Nagy hiba!
Kettészakadt a tagság is. Nagyon sokan kiléptek a mozgalomból, nagyon sokan maradtak, de az egység megbomlott!
Mindkét táborban a csalódottság volt az úr.
Talán ennek, talán másnak köszönhető, hogy a DEKA-ból végül is nem lett semmi. Az első összefogás hamvában halt el.

Ahogy telt az idő, egyre többet lehetett hallani Bajnai Gordon volt miniszterelnökről és a Haza és Haladás Alapítványról. Egyre többen kezdtek el reménykedni abban, hogy visszatér a politikába az az ember, aki egyszer már visszarángatta a csőd széléről ezt az országot.

2012. október 23.-án, a Milla tüntetésen aztán megtörtént a bejelentés: Bajnai Gordon harcba száll és a Szolidaritással, a Millával együtt létrehozták az Együtt 2014 mozgalmat.
Újra elhangzott az összefogás, a demokratikus ellenzéki erők - pártok és civilek - egy asztalhoz ültetése. Újra remény ébredt az emberekben, hogy végre talán tényleg elindul valami.
Aztán már az első napokban sikerült lehűteni a kedélyeket azzal, hogy Bajnai úr közölte: tárgyaló asztalhoz hívnak minden nagyobb erőt, nagyobb tömegbázist képviselő demokratikus ellenzéki pártot.
Na itt akkor álljunk meg egy polgári szóra!!

Rögtön az elején elkezdődött a válogatás. Ez kell, mert nagy a tömegbázisa, ez nem kell, mert kicsi.
Tisztelettel kérdem: azok az emberek, akik nem egy több ezer fős párt tagjai, vagy szimpatizánsai, hanem "csak" egy pár száz tagot számlálóé, azok nem számítanak????

Tisztelt Bajnai úr!

Mesélje már el nekünk földi halandóknak, hogy mitől tud többet a politikában, a szakmában például Juhász Péter, mint teszem azt Kuncze Gábor????
Megsúgom Önnek, hogy a Milla rendezvényeire nem Juhász Péter, vagy akár maga a Milla volt a fő vonzerő! Nem azért voltak ott annyian a Szabadsajtó útján, mert úgy odalennének Juhász Péterért! Azért ment ki a tömeg, mert elege van!!!! Tavaly október 23.-án pedig azért, mert ÖNT akarta hallani! Azért ment ki a tömeg, mert abban reménykedett, hogy végre nem csak hangzatos színpadi szólamok és show műsor lesz, hanem tényleg történik is valami!
Én is ott voltam és az ismerőseim közül nagyon sokan, pedig - finoman fogalmazva - nem szimpatizálunk Juhász Péterrel.

Ezt olvasom most az Együtt 2014 oldalán:

"szövetségbe kell hívni mindenkit, akiket céljaik összekötnek."

Ezt Ön mondta Bajnai úr!  Ebben a mondatban még véletlenül sincs benne taglétszámra, szimpatizáns létszámra vonatkozó utalás! Miért nem tarják magukat ehhez a mondathoz?????? Milyen összefogásról beszél, miközben a demokratikus oldal szereplői között erősen szelektál????????

Menjünk tovább.

A nagy bejelentés után természetesen a média részéről is az volt az első, hogy megkérdezze a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét a csatlakozási szándékról.
Azt kellett látnunk és hallanunk, hogy Mesterházy Attila mellébeszél. Mesterházy Attila kifogásokat gyárt és húzza a száját. Persze jó politikushoz méltón nem utasít el semmit, de nem is mond konkrétat. Ködösít ezerrel! Aztán mit ad isten... pár hét múlva bejelenti, hogy az MSZP meghirdeti a nagy nemzeti összefogást, mert ugye az kell ahhoz, hogy le lehessen váltani a jelenlegi kormányt.
Feltalálta a spanyol viaszt! Hurrá!!!

Tisztelt Mesterházy úr!

Tudja mi volt ez? Presztízsharc. Cáfoljon meg, ha nem igaz, de mi kisemberek bizony ennek láttuk.
Tipikus példája a "nehogy már Ő csinálja meg, majd én megmutatom" játéknak. Az Ön felfogásában tényleg ezt jelenti az összefogás???????
Önnek fontosabb az, hogy ki kezdi, mint az, hogy végre érdemi összefogás szülessen és netán esély legyen a változásra????
Én aláírom, hogy az MSZP nélkül nincs változás, hiszen tényleg az MSZP a legnagyobb taglétszámmal és szimpatizáns bázissal bíró párt. Azonban jobb, ha erősen az agyába vési:  
az MSZP egyedül semmire sem megy!!
Csak szólok, hogy lehetne az arc méretéből egy kicsit visszavenni, mert kezd elviselhetetlen méretet ölteni! Mondom én, aki világ életemben MSZP szavazó voltam.

Az, hogy végül is megindult az ellenzéki tárgyalás és a szakmai egyeztető munka, dicséretes! Engem és még sok más hozzám hasonló embert nem érdekel, hogy ki vezeti, ki kezdi, lényeg, hogy történik valami!
Az is igaz, hogy még mindig nem teljes létszámmal. Az Együtt 2014 hol van, hol nincs. Jó lenne, ha a vezetői végre megráznák magukat és leülnének ahhoz a bizonyos asztalhoz.

Aztán nem is oly rég napvilágot látott egy újabb összefogásra való felhívás.

"Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség egyeztetésre hívja a változást akaró erőket, hogy együtt és ne egymással vetélkedve tiltakozzanak az alaptörvény negyedik módosítása, azaz a magyar alkotmányosság felszámolása ellen.
Bajnai Gordon az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség nevében ezért személyesen hívta fel telefonon az összes, érdemi támogatottsággal rendelkező ellenzéki párt vezető politikusát"

ÉS IGEN! ÉS MEGINT!!! Újra a válogatás! "összes, érdemi támogatottsággal rendelkező ellenzéki párt"

MIKOR LESZ ENNEK VÉGE?????

Volt, aki ezen meg is sértődött. Mert Bajnai úr nem hívta fel. A sértődésből aztán egy nyílt levél íródott, és ez volt az, ami engem is írásra késztetett.

Kedves Kornél!

Lehet megsértődni, hogy Bajnai Gordon Téged személyesen nem keresett meg. Lehet arcoskodni, hogy a SZEM milyen politikai erő. Nem az! Még nem! Lehet, hogy lesz (őszintén kívánom, hogy legyen!), de bármennyire is nem tetszik Neked, a SZEM még nem rendelkezik "érdemi támogatottsággal"

De ha már itt tartunk. Tegnap is leírtam, hogy nem értem a felháborodásod, ugyanis Te voltál az, aki kijelentette, hogy addig a SZEM nem működik együtt az Együtt 2014-gyel, amíg Bajnai Gordon hátra nem lép. Na erre megkaptam Tőled, hogy ez nem így van! Azt mondtad, hogy nem csatlakoztok a szövetséghez, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet együttműködni.
Jöjjön egy kis emlékeztető. Utána kerestem ugyanis, hátha mégis én emlékszem rosszul... de nem.

Magyar Hírlap Online 2012. december 7. 
( http://www.magyarhirlap.hu/belfold/arok-kornel-regi-elvtarsakkal-nem
)
- Korábban azt nyilatkozta, hogy a régi arcokkal nem lehet nekivágni a következő választásoknak. Akkor ezzel ki is zár bárminemű együttműködést az Együtt 2014-gyel?
– Mivel a SZEM alapfeltételként azt fogalmazta meg, hogy az elhasználódott, hiteltelen régi politikusokkal nem kíván együttműködni, így ezt, amíg Bajnai Gordon arcként testesíti meg az Együtt 2014 Mozgalmat, kizártnak tartjuk. Ha hátralépne, más lenne a véleményünk.

Most akkor mi van???? Nem kívánsz együttműködni, de ha nem hív akkor megsértődsz????? Miért is????

Tisztelt Uraim!

Hálás lennék, ha egy kicsit mindannyian magukba szállnának és elgondolkodnának azon, hogy az ország és a kisemberek érdekében mit is kell tenniük!
Mi most nem látjuk, hogy értünk dolgoznának. Mi most azt látjuk, hogy mindegyikük azzal van elfoglalva, hogy betegye vagy bent tartsa a hátsó felét a parlamenti székbe.
Beszélnek összefogásról, de CSAK BESZÉLNEK!!
Hangzatos szólamok szintjén megy, de a gyakorlatban még semmi sem valósult meg ebből! Közben pedig nyomorban több millió ember, és egyre többen kerülnek oda nap mint nap!

Nem beszédeket és szép mondatokat akarunk hallani. Abból elég volt! TETTEKET akarunk látni!!!

Képesek rá???

Nem állítom, hogy mindenben, amit leírtam igazam van. Azt írtam, ahogy ÉN érzek és ahogy ÉN látom a dolgokat. Gyanítom egyébként, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Ha nem igaz a nézetem, ha tévedek beismerem. Cáfoljanak meg! Írják le, mutassák meg, hogy hol tévedtem. Higgyék el, én leszek a legboldogabb, ha nincs igazam!

Bízva Önökben (bár egyre kevésbé) és a hozzáértésükben:


Szontagné Kondor Andrea
egy a sok millió polgár közül

2013/03/20

Apák után a Fiuk is....

Nyílt levél Kövér László Úrnak, az Országgyűlés Elnökének
Tisztelt Házelnök Úr, Kedves László!
Igen megtisztelő, hogy tegnap a Lényeg című műsorban általam elmondottakra reagált. Kifejtettem, hogy Ön is volt valamikor demokrata és fiatal, csak már elfáradt, és elfelejtette, honnan jött. De az már kevésbé megtisztelő, hogy a mostani ellenzéki fiatalok szüleit mocskolja.Megértem, ha édesapámmal nem ápolt jó viszonyt, ő ugyanis nem volt rendszeres vendége az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetnek. Munkahelyi nézeteltérésük sem lehetett, ugyanis Édesapám világ életében tisztességes melós ember volt.
Érdekesnek tartom Orbán Viktor és a Házelnök Úr barátságát. Én a rendszerváltás környékén születtem, és csak elképzelni tudom, hogy az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet felé haladva, délelőtt a Miniszterelnök Úr édesapja ellen „harcolt”, délután meg Orbán Viktorral itta meg kedvenc 2 forintos fröccsét. Ezt majd Önök egymás közt elrendezik. Mindenesetre madarat tolláról, Orbánt barátjáról.
Büszke baloldali fiatalként, hozzászoktam, hogy az Önök táborából neveztek már rohadt kommunistának, hazaárulónak és még sok másnak, amiket egyébnek nem írnék most le szívesen, bár tudom, hogy a polgári oldalnak erre szép hagyománya van.
Emberek millióinak nem tetszik a „kormányzásuk” de bármennyire is fáj Önnek, nem fogjuk magunkat felkötni. Bár tudom, hogy talán titkon örülnének neki, mert így megoldódna a felsőoktatási férőhelyek száma, a közmunkások helyzete, a rokkantsági nyugdíj, amit felére vettek vissza, és azokkal a fránya tűzoltókkal, rendőrökkel és egyéb rendvédelmi „bohóc forradalmárokkal” sem kéne törődni.
Van egy rossz hírünk, nem kötjük fel magunkat, nem megyünk el, itt fogunk maradni és olyan országot teremtünk, ahol a szegénynek nem kell választania, hogy egyen vagy fűtsön, ahol a gazdagok nem ugyanannyit fognak adózni, mint a szegények, olyan országot, ahol mindenki a nemzet része lesz. Jól hallja Kövér Úr még maga is, akinek a pártja rendszeresen relativizálja származási, vallási, ideológiai alapon, hogy ki lehet a nemzet része és ki nem.
Ui.: A nézeteltérések tisztázása végett, Édesapám várja Önt sok szeretettel egy igazi nemzeti, szittya halászlé fogyasztására.
Bihal Dávid Budapest, 2013. 03. 18."

2013/03/18

Elzúgott forradalmaink.....

Lang Alexander 
Elzúgott forradalmaink emlékére!

Drága unokáim, mesét mondok nektek abból az időből, amikor titánok helyett politikusok népesítették be Hunnia birodalmát...
A Úr 2013-ik évében Hunniában nem igazán akart beköszönteni a tavasz, és már a nagy Nyugati birodalmak is kezdtek arról lemondani, hogy ez a kis ország valaha Európához fog tartozni. Ezekben a vészterhes időkben, nem más ült a trónon, mint I,Orbán koronázatlan király, aki hűséges rablólovagjai részére játszotta át az országot. Az ország színe, ebben az időszakban, narancsban pompázott, de már kezdte felvenni a vörös színt, ami figyelmeztetés volt a nyugati királyságok részére, hogy Hunnia kommunista eszmékkel fertőzött ország...
...de nem is erről akarok mesélni, de azért tudnotok kell erről is, hogy megértsétek...
Na szóval!
Márciusban ünnepeltük az ország egyik legnemesebb forradalmának évfordulóját....
Ez volt az az ünnep amikor az akkori politikusok, úgy gondolták, hogy ne a nép ünnepelje egykori hősei bátorságát, eszményeit, hanem ők fognak maguknak egy kis népszerűséget össze gründolni.
Viszont 2013 tavaszán már a jó isten is megunta a sok hazugságot, ezért cudar időt küldött a meleg helyett...
Persze ekkor már senki nem hit senkinek, így az időjárás előrejelzésben sem bízott senki, ezért I. Orbán koronázatlan király Brüsszelbe menekült, mert tartott a nép haragjától, és nem mert mutatkozni alattvalói előtt, a meghirdetett állami ünnepségeken...
Helyettese Ájtatos Tömjén Zsóti, aki a kereszt és a hit nevében járt el, egy bánatos lovon Erdély országába ment bevonulást gyakorolni és barna medvére vadászni, mert bár szent életűnek vallotta magát, azért vért ontani, csalni, lopni szeretett!
Itt maradt az ország vezetés nélkül, csak Aláíró Alázatos János maradt kitüntetni, aki egyébként agy szaga, színe nincs mosolytalan, savanyú ember volt! 
Ekkor jött a tél jeges támadása és a hó leple alatt fasisztáknak adtak Táncsics-díjat...ezzel lejáratva, azt is akiről elnevezték, és azokat is akik eddig kapták...
...és belepett mindent a hó...
Belepte a házakat, az utakat és az utakon az autókat és azokban az embereket...
..és ekkor lépett színre a szürke eminenciás Sintér Sándor a Belügyminisztérium rettegett vezetője, aki egyszerű közalkalmazottként, milliárdokat spórolt össze, példát mutatva minden gerinctelen politikusnak....
Egyszerű, kis gépi kötött, norvég-mintás  pulóverében, hanyagul feltűzött kokárdával a mellén arról szónokolt, hogy minden a legnagyobb rendben, mindenki meg és ki lett mentve a hó fogságából...
...csak tudjátok drága unokáim...ezek a megélhetési politikusok, mindig hazudtak, és az emberek már nagyon nem hittek semmit nekik...mert, mindig mást tapasztaltak, mint amit ezek a gyáva politikusok hazudtak...
...és ezekben az időkben már hiába forgattak "dokumentum" filmet I. Orbán koronázatlan király hősiességéről, ahogy megment két stoppost... már nem volt elég...
Beköszöntött a valódi tavasz, és még abban az évben el lett söpörve a narancsdiktatúra az országból...de ez már történelem...
Elzúgott forradalmaink emlékére!

Drága unokáim, mesét mondok nektek abból az időből, amikor titánok helyett politikusok népesítették be Hunnia birodalmát...
A Úr 2013-ik évében Hunniában nem igazán akart beköszönteni a tavasz, és már a nagy Nyugati birodalmak is kezdtek arról lemondani, hogy ez a kis ország valaha Európához fog tartozni. Ezekben a vészterhes időkben, nem más ült a trónon, mint I,Orbán koronázatlan király, aki hűséges rablólovagjai részére játszotta át az országot. Az ország színe, ebben az időszakban, narancsban pompázott, de már kezdte felvenni a vörös színt, ami figyelmeztetés volt a nyugati királyságok részére, hogy Hunnia kommunista eszmékkel fertőzött ország...
...de nem is erről akarok mesélni, de azért tudnotok kell erről is, hogy megértsétek...
Na szóval!
Márciusban ünnepeltük az ország egyik legnemesebb forradalmának évfordulóját....
Ez volt az az ünnep amikor az akkori politikusok, úgy gondolták, hogy ne a nép ünnepelje egykori hősei bátorságát, eszményeit, hanem ők fognak maguknak egy kis népszerűséget össze gründolni.
Viszont 2013 tavaszán már a jó isten is megunta a sok hazugságot, ezért cudar időt küldött a meleg helyett...
Persze ekkor már senki nem hit senkinek, így az időjárás előrejelzésben sem bízott senki, ezért I. Orbán koronázatlan király Brüsszelbe menekült, mert tartott a nép haragjától, és nem mert mutatkozni alattvalói előtt, a meghirdetett állami ünnepségeken...
Helyettese Ájtatos Tömjén Zsóti, aki a kereszt és a hit nevében járt el, egy bánatos lovon Erdély országába ment bevonulást gyakorolni és barna medvére vadászni, mert bár szent életűnek vallotta magát, azért vért ontani, csalni, lopni szeretett!
Itt maradt az ország vezetés nélkül, csak Aláíró Alázatos János maradt kitüntetni, aki egyébként agy szaga, színe nincs mosolytalan, savanyú ember volt!
Ekkor jött a tél jeges támadása és a hó leple alatt fasisztáknak adtak Táncsics-díjat...ezzel lejáratva, azt is akiről elnevezték, és azokat is akik eddig kapták...
...és belepett mindent a hó...
Belepte a házakat, az utakat és az utakon az autókat és azokban az embereket...
..és ekkor lépett színre a szürke eminenciás Sintér Sándor a Belügyminisztérium rettegett vezetője, aki egyszerű közalkalmazottként, milliárdokat spórolt össze, példát mutatva minden gerinctelen politikusnak....
Egyszerű, kis gépi kötött, norvég-mintás pulóverében, hanyagul feltűzött kokárdával a mellén arról szónokolt, hogy minden a legnagyobb rendben, mindenki meg és ki lett mentve a hó fogságából...
...csak tudjátok drága unokáim...ezek a megélhetési politikusok, mindig hazudtak, és az emberek már nagyon nem hittek semmit nekik...mert, mindig mást tapasztaltak, mint amit ezek a gyáva politikusok hazudtak...
...és ezekben az időkben már hiába forgattak "dokumentum" filmet I. Orbán koronázatlan király hősiességéről, ahogy megment két stoppost... már nem volt elég...
Beköszöntött a valódi tavasz, és még abban az évben el lett söpörve a narancsdiktatúra az országból...de ez már történelem...

2013/03/17

Katasztrófa védelem vagy elhárítás?

fideSS kormány ide vagy oda...orbán diktátor Brüsszelben szabadságharcol vagy épp itthon hazudozik... semlyén tömjén zsóti Erdélyben lovagol vagy templomban állkereszténykedik... Totál mindegy! Ebben a három napban 14-16-án úgy bukott meg a Magyar Katasztrófavédelem ahogy csak lehet... Méltón az idétlen nevükhöz... Katasztrófavédelem???... hááát... Tényleg ... A Katasztrófát védték és nem elhárították. A Közútkezelő mindenre felkészült csak épp a télre felejtett el. ...vagy mégis?... volt fűtött irodájuk. A Tűzoltók tették a dolgukat... mondom...TŰZOLTÓK és nem a Katasztrófavédelmisek! ...merthogy ők irodisták ugye..... A Rendőrök tették a dolgukat a Mentősök szintén ha kellett.... A Sok Civil önkéntes tette a dolgát.... Tették annak ellenére hogy szervezetlen volt az egész a kommunikációs rendszer csapni való a felszerelésük...hááát... Akiknek irányítani, szervezni kellett volna... A főhalljakend Brüsszelben szabadságharcol aztán itthon díszvacsorán hazudozik a másik Erdélyben lóháton ünnepelteti magát a harmadik...jobb híján sms-eket küldöztet civileket okol.... és a Tábornok urak? A Parancsnokok???.... Ez a fő izé katasztrófavédelmis bakondi tábornoknak nevezett izé?... Ő maga a katasztrófa! A Hadsereg...? Csak úgy megjegyzem... a Tűzoltóknak Tűzoltó autóik vannak és nem hóelhárító terepjáróik... Olyan eszköze ami alkalmas ilyen utakon közlekedni egyedül a Seregnek van. Valaha a Hadsereget már ősz végén felkészítették az ilyen helyzetekre. Készenléti alegységeket szerveztek felszereléssel mindenestül aztán ha menni kellett...Kettő órán belül indult-ak/unk ... Ha jól tudom egyedül a tatai lövész dandár indult, de ők is majd egy nap késéssel... Miért??? ... Gondolom mert nem kaptak parancsot... volt e kijelölt készenléti alegységük??? .. nem tudom. A híradásokban mindenesetre kettő...mondom...Kettő T72-es Harckocsit mutogattak és egy kb. századnyi gyalogos lapátolót. Tanulság mindenképpen... Magyarországon a Katasztrófavédelem tényleg katasztrófa védelem és nem Katasztrófa elhárítás... Annak ellenére is így van, hogy a Tűzoltók teszik a dolgukat a lehetőségeik és tudásuk szerint... de hol van ebből a katasztrófa védelem rész? ...Jaaa?...irodisták. Magyar Katasztrófa védelem = Naaagy bukta a fejétől a közepéig!!! ..méltón a nevéhez! Katasztrófa védelem.... vagy elhárítás? ... Ahhaaa... Tűzoltók!!!
Annyit teszek hozzá még... Dédapám mondta... " Fiam! Szarból is lehet várat építeni. Igaz... szar vár lesz, de vár. Az is igaz... ahhoz szakember kell mégpedig jó és tehetséges!" Azt is mondta az Öreg... " Papírral még soha nem csináltak meg jól semmit, nem javítottak meg, nem gyártottak... De tehetséggel igen!" ... Magyarul aki nem értené... A szép papírjaikat bizonyítványaikat a falra tehetik dísznek, kitapétázhatják vele a szobájukat... Ha nincs tehetség, alkalmasság... Baszhatja! Azt pedig én mondom minden volt, jelenlegi és leendő politikusnak..., -Alkalmas tehetséges Embereket kéne tenni mindenhová! Olyanokat akik gondolkodni, önállóan tenni képesek és nem talpnyaló bólogatókat! Mert ha most is alkalmas, tehetséges, önállóan cselekedni, intézkedni, irányítani, szervezni képes Emberek lettek volna a helyükön... Most mindenki dicshimnuszokat zengene és a vezérkar elégedetten zsebelhetné be a dicséreteket. Mert tudjuk... "Mindig a tábornok és sosem a katona....."

Két konyhába szaladás közt... Az egyik fő baj hogy a politikusaink a hatalom gyakorlói, leszoktatták a beosztottaikat a különböző szervezetek vezetőit az önálló cselekvésről, gondolkodásról. Bólogató, rosszabb esetben talpnyaló...esetleg rokon haver ...kellett nekik és nem Önálló Cselekvő Tehetségek. Szerintem Bakondi tábornokkal sem az a fő baj, hogy sosem volt tűzoltó.. Leginkább az... Alkalmatlan mind emberileg, mind tehetségileg. Pintérrel sem az a fő baj hogy fideszes belügyér és rendőrvolt sosem katasztrófa elhárító... A baj vele is az... Emberileg alkalmatlan arrogáns öntelt hólyag. Mint ahogy orbánnal sem az a baj hogy a fideSS elnöke... Annál Sokkal Sokkal nagyobb baj van vele. Aztán... a Jó pedagógus példával szoktam jönni... Lehet hogy valaki nagyon jó elméleti fizikus matekos...stb... De ha alkalmatlan arra hogy tanítson, oktasson... sosem lesz jó Pedagógus, Tanár. Lehet valaki elméletben jó katona, de ha tehetségtelen, emberileg alkalmatlan, sosem lesz jó Parancsnok!Aszem végül... Tehetséges alkalmas Emberekkel kellene körbe venniük magukat nagyjainknak, talpnyaló bólogatók öt nyelven gagyogók helyett! A jó vezető nem attól jó vezető, mert mindenhez szakért. Vedd magad körbe tehetséges Emberekkel, csinálj belőlük Csapatot, motiváld őket és hagyd őket dolgozni! Ha kell, állj ki értük! Várat fognak építeni a szarból is. Semmi más dolgod gondod nem lesz, mint bezsebelni a dicséreteket. Főleg ha még az anyagi technikai feltételek is adottak... Isteni. Nálam annak idején bevált. Ennyi! ....aszem. 
 
Vezérkari főnök: a honvédség minden kapott feladatot megoldott

A katonák a rendkívüli időjárás nyomán kialakult katasztrófahelyzetben minden feladatot, amelyre megkeresést kaptak, megoldottak - mondta Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke vasárnap, az MTI-nek adott interjújában.

A vezérkari főnök elmondta: a rendkívüli időjárási helyzet miatt a Magyar Honvédségnél csütörtök este országos készenlétet rendelt el. A jelenlegi törvények értelmében viszont a Magyar Honvédség nem felelőse, szervezője, vagy irányítója a katasztrófahelyzetek kezelésének, felszámolásának, csupán közreműködő szerepe van. A honvédség személyi állományával és technikai eszközeivel ott jelenik meg és akkora erővel, amilyen megkeresés érkezik felé.

Benkő Tibor kifejtette: a honvédség 17 katonai szervezetének személyi állománya és technikai eszköze vett részt, illetve Szabolcs Szatmár-Bereg megyében még most is részt vesz a rendkívüli időjárási körülmények miatti katasztrófahelyzet felszámolásában, mentési feladatokban. A legnagyobb elismerést érdemlik azok a katonák, akik az elmúlt napokban 8 megyében mintegy 50 különböző helyszínen nyújtottak segítséget a bajbajutottaknak - emelte ki.

Annak kapcsán, hogy miért nem vettek részt többen a mentésben, azt mondta: minden beérkező megkeresésnek eleget tettek. A hatékony mentésben viszont nemcsak a létszám, hanem a képesség is meghatározó. Példaként megjegyezte, hogy egy-egy technikai eszköz kezeléséhez - amellyel számos járművet, köztük mentőket, buszokat, hómarókat, kamionokat mentettek ki a hó fogságából - egy-két felkészült katona is elegendő.

Benkő Tibor elmondta, hogy a mostani esetnél az időjárás-jelentések alapján a honvédségnél megtették a szükséges előkészületeket, de - emelte ki - nem a honvédség az első, akinek "lépnie kellett". Minden erre hivatott szervezetnek megvan a maga feladata, s a honvédség bizony nem az első helyen, hanem szinte utolsó bástyaként szerepel ebben a sorban - fejtette ki. Ugyanakkor a vezérkari főnök egyetért azzal, hogy mindez kevés a bajba jutott embereknek. A Magyar Honvédségnél már elkezdték a történtek, tapasztalatok elemzését. Benkő Tibor szerint ez a helyzet rámutatott arra, hogy az ehhez hasonló rendkívüli helyzetek hatékonyabb kezeléséhez van mit tenni, biztos, hogy változtatásra van szükség.

Benkő Tibor elmondta: a Magyar Honvédséghez az első megkeresés 14-én, nem sokkal délután 6 óra előtt, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottságtól érkezett, hogy biztosítsanak fekvőhelyet mintegy 70 ember számára Várpalotán. Ezt a feladatot mintegy fél órán belül teljesítették. Ezt követően este fél 8 kor kérték a katonák segítségét egy elakadt buszhoz szintén Veszprém megyében, az utasok között inzulinos beteg és egy csecsemő is volt. Csütörtök este fél 9-kor a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól érkezett az első igény, hogy a honvédség gépjárműveire is szükség van. Benkő Tibor ekkor rendelte el a teljes Magyar Honvédségre kiterjedő alkalmazási engedélyt. Ekkor felállították a munkacsoportokat, amelyek feladata, a beérkező igények elosztása, végrehajtásának koordinálása - ismertette.

A lánctalpas eszközök bevetését március 15-én, pénteken reggel 9 óra 15 perckor igényelték a honvédségtől. A kért eszközöket 15 perc alatt ki is rendelték. Amint megkeresték a honvédséget, azonnal tudtak rá reagálni - szögezte le a vezérkar főnök, megjegyezve: "ez is bizonyítja, hogy a honvédség fel volt készülve". Benkő Tibor elmondta: a katasztrófavédelmi koordinációs bizottság, megyei védelmi bizottság, illetve azok operatív csoportjai döntik el, hogy hol, mire van szükség, kit tudnak odaküldeni, igénybe kell-e venni a "katonai erőt, vagy sem".

2013/03/16

1848 Március 15 - 2013 Március 15

A Történelem fura játéka... Azon a napon amelyiken mi az Osztrák megszállás, elnyomás elleni 1848-as szabadságharcunk hőseire emlékezünk... Osztrák csapatok szállják meg a Magyar utakat... Hótolókkal Mentőkkel és mentik a hóban rekedt Magyar autósokat. Nem fura? ... Mindez közben orbán Brüsszelben vívja "szabadságharcát", semlyén tömjén zsóti miniszterelnök helyettes Erdélyben vonul lóháton, pintér belügyminiszter az autósokat okolja és sms-t küldöztet. Még jó hogy a naaagy szabadság harc közben voltak akik tudták a dolgukat... Tűzoltók ( és nem katasztrófa védelmisek ) , Rendőrök, Civilek és igaz némi késéssel...bár biztosan nem rajtuk múlott a késés... a Katonák. Egy nem normális időjárásba, nem normális vezetőkkel egy nem normális országban. Ez ma Magyarország a mi Hazánk........ :(
 Osztrák mentők Magyar utakon mentenek 2013. 03. 15-én
 Osztrák hótolók Magyar utakon mentenek 2013. 03. 15-én.



 Köszönjük Ausztria a segítséget!

2013/03/15

Ön nem hivatkozhat rám!

Ez a srác egy talpig Ember a javából! Én Kulcsár Lajos István Magyar állampolgár csatlakozom Dávidhoz! orbán miniszterelnök és az összes talpnyalója, hűbérese! ( úrnak nem nevezném ) Ön / Önök NEM hivatkozhat-nak rám!