2021/03/24

Vallásról bibliáról, "ősbűnről" ...

 Egy Szedlák Imre nevű nehézfelfogású letámadta Lendvai Ildikót, mert egy írásában ironizált Jézus "nem hagyományos családmodellben" nevelkedéséről. 


Ildikó írta ezt: 

"Mintha a Kisjézus sem egészen hagyományos és tipikus családi körülmények között született volna

Lehet, hogy csak nekem furcsa, ha egy kormánytag levelét a templomban, misén olvassák fel.


Jó, tudom, Jézus azt mondta, „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené", de arról nem volt szó, hogy egyazon helyszínen. A templom jobb helyeken nem a császáré. Persze császára válogatja, mire van igény.

Most volt igény. Ferenc pápa meghirdette a családok évét, ezt nálunk Szent József napján nyitotta meg Erdő Péter ünnepi szentmisével. Itt olvasták fel a családügyi miniszter asszony üzenetét. Ebből tudtam meg, hogy a család most aztán végveszélyben van, az ég tudja, miféle ördögi hatalmak esküdtek ellene. Halálra rémített: „romboló erők dolgoznak azon, hogy a családokat szétszakítsák, a közösségeket tönkretegyék, a fiatalokat eltántorítsák a gyermekvállalástól." Fogalmam sincs, kik ezek, és miért teszik, de azonnal hagyják abba!



Bár az is lehet, hogy a miniszter asszony félreért valamit. Valaki abba a tévedésbe ejthette, hogy a világban csak előre meghatározott számú szeretetkapcsolat létezhet. Ezért ha vannak, akik például élettársi kapcsolatban élnek (akár a több százezernyi különnemű élettárs, akár az azonos neműek), vagy egyedül nevelnek gyereket, akkor kevesebben köthetnek hagyományos házasságot, mert ezek a nem hagyományosak elfoglalják a helyeket.

Szólni kéne neki, hogy nem így van. Ez nem olyan, mint a focimeccs, ahol valakinek le kell jönnie a pályáról ahhoz, hogy egy másik játékos beállhasson. Vagy mint a NER-elit zárt köre: hogy Mészáros bejusson, ahhoz Simicskának ki kellett esnie. Annyi gyönyörű hagyományos keresztény családot lehet alapítani, ahányat csak akarnak, ezt nem zavarják meg az élettársak vagy az egyszülős családok. Sosem láttam még a sötétben lopakodó gonosz élettársakat, akik azon munkálkodnak, hogy az éj leple alatt, sátáni kacaj kíséretében szétszakítsanak, tönkretegyenek és eltántorítsanak.

És igazán nem akarok beleszólni, de mintha a Kisjézus sem egészen hagyományos és tipikus családi körülmények között született volna.



Ez a Szedlák meg ezt:  

"Kedves Ildikó!
Írását tudjuk be tudatlanságának és tájékozatlanságának. Bár ez nem menti fel ha a Szentcsaládról alkot véleményt ilyen elképesztő nulla tudással.
Jézus születése nem történhetett hagyományos keretek között, mert akkor az ószövetségből, (mindenki számára) köztudott, un. “ősbűnnel” jött volna a világra. Épp ez elmondható az édesanyja születéséről. Mivel Jézus az Atya gyermeke, nem volt szüksége Józsefhez a megszületéshez, mivel màr egyébként is létezett mint a három isteni személy egyike. József nevelőapjaként vállalta Jézus felnevelését. A nem hagyományos családmodell tehát Jézus isteni mivoltából fakad. Aki a keresztény hit tanításával nincs tisztában, inkább tartózkodjon a hittel kapcsolatos megnyilvánulásoktól, mivel ezzel nem maga nagyszerűségét, hanem mérhetetlen tudatlanságát bizonyítja csak. Épp úgy, mint Ön. Természetesen rajongói körében ezzel kitűnhet, de hát ahogy a szólás is mondja: vakok között.... A probléma az, hogy nem tudásával tünik ki...itt sem.
Javaslom exegézis tanulmányok folytatását, ami lehetőséget ad majd Önnek arra, hogy ne csak olvassa, hanem meg is értse amit leirtak. Jó munkát hozzá!
Ha felvértezte magát kellő tudással, újra megoszhat hasonló kommentet. Addig inkább tartózkodjon ettől.
Felesleges reklámoznia tájékozatlanságát."


Én pedig válaszoltam ennek a Szedláknak ezt: 

Ha Jézus hagyományos módon, "ősbűnnel" jött volna a világra, akkor ezekszerint az Apa = Férfi az Anya = Nő az "ősbűn". Értem. 

😃 Azt is értem... Istennek szabad "nem hagyományos" család modell a gyerekeinek viszont tilos. Ahhaaaa! Szééép egy atya az ilyen. 😃 Csóró József!...jóóól átverték. Egyéberánt ha az az "Isten" megtudta teremteni Ádámot és Évát a semmiből, miért volt szüksége Jézus megteremtéséhet átvernie Józsefet és miért volt szüksége egy nőre? Basszus!... kész átverés meg erkölcsi fertő az az egész történet.

Még valami jutott eszembe. Az egész biblia tele van érdekes "család modellekkel" Mindjárt az elején az az Ádám és Éva mese. Ugye megteremtette kettejüket az Isten aztán aszonta nekik... "sokasodjatok és szaporodjatok...." Na hogyan is? 😮 Egymásra nézéssel? .. "ősbűnnel"? .. 😮 Na jó.. ők az "ősbűnt" választották ugyi. Megértem őket. Na de hogyan tovább? Születtek fiaik meg lányaik... éééés?... tesók egymással "ősbűnöztek"? Legalább még egy párt alkothatott volna az a mindent is tudó Isten, mondjuk pl. Jóskát meg Mariskát. .. azé csak más lett volna a szitu.
Aztán jött ez a Noé família... Na ők hogyan a radai ménkűbe szaporodtak el újra? ... ők is egymással "ősbűnöztek"?
...éééés... Még mielőtt letámad engem is azzal, hogy viccelődök, ironizálok a keresztények szép meséjén azon a biblián... Nekem ehhez épp úgy jogom van, sőt még inkább is jogom, mint a "ifjú kommunistából" ..jaaa meg "szocialistából"...ugye kövér lászló házmester... lett "libernyákok"...ból lett "népi" abból "illibernyák" majd naaagy "nemzethy keresztényeknek" ahhoz, hogy ránk erőltessék az ő hazug álkeresztény kultúrájukat meg "műveltségüket" meg "erkölcsi" meg "morális" izéjüket. Na ez utóbbi kettő hétszentség hogy sosem volt nekik... megkockáztatom.. sőt... az egyház papjai is jócskán heányt szenvednek ezekből.. TISZTELET A KIVÉTELEKNEK! ...mert ugye emberek millióit kiírtani, megkínozni, teljes népeket kirabolni lemészárolni Jézus nevében a egyházuk nevében pusztán mert kellett a földjük a javaik, mert más istenekben hittek... nem igazán erkölcsös meg morális dolog ugye.

Szedlák Imre
 Még valamit! Kikérem magamnak, hogy egy mesébe írt alak nevében fenyegessenek engem a családomat vagy bárkit holmi pokolra kerüléssel meg hasonló büntetésekkel! Azt is kikérem magamnak és sokaknak, hogy egy mesébe írt alak nevében mesében hívők, papok... elítéljenek engem vagy bárkit azért mert a gyerekeink úgy születtek ahogy... "ősbűn" .. meg mert másképp kívánjuk élni az életünket, másban hiszünk vagy nem hiszünk, másképp képzeljük el a világot a családot! Fogta vagy vegyük újra?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Véleményt, Javaslatot, Érveket írj! Bunkózásra, Komcsizásra, Cigányozásra, Zsidózásra NEM vagyok vevő!