2020/05/20

Kérdés benkő tibor honvédelmi miniszterhez!

"Benkő Tibor: a Magyar Honvédség kiemelkedő szerepet kíván vállalni a munkahelyteremtésben
2020, május 19 - 19:56


A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével kívánja segíteni a koronavírus-járvány idején a munkahelyteremtést a Magyar Honvédség (MH) - mondta a honvédelmi miniszter az MH Altiszti Akadémián Szentendrén.

Benkő Tibor a feladatszabó értekezleten kiemelte, hogy a Magyar Honvédség is részt kíván venni a kormány gazdaságvédelmi akciótervében, elsősorban a munkahelyteremtésben, ezért az ország 25 helyszínén várják azokat a 18 és 50 év közötti állampolgárokat, akik elvesztették a munkájukat, és vállalják a 6 hónapos kiképzést.

A felvételhez a speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatra erkölcsi bizonyítvány szükséges, valamint megfelelés az egészségügyi alkalmassági vizsgálaton, amely azonban lényegesen kevésbé szigorú, mint a hivatásos vagy szerződéses katonai szolgálat, illetve az önkéntes tartalékos katonai szolgálat esetében - mondta a miniszter."

Ugye benkő tibor nertárs!... őket is majd úgy "megfogja becsülni" mint minket? Ugye!? Ha majd egyszer valami agyament trógernak eszébe jut elvenni tőlük a jogos jussukat, .....( és le orbán huszározni őket ) aztán ők kiállnak jogos jussukért, mert ők betartják esküjüket!... nem úgy mint kend és orbánista társai... kend majd újra kiáll a minisztérium lépcsőjére és közli velük.. "Katonához méltatlan a viselkedésük"... Mert MI ezt kaptuk kendtől pusztán azért, mert MI betartva az eskünket és a hazánkkal kötött szerződésünket, kiálltunk a jogos jussunkért. Nem mi szegtük meg az eskünket és a tiszti, tiszthelyettesi fogadalmunkat! Nem mi nem tartottuk be a hazánkkal kötött szerződést! Nem mi árultuk el a hazánkat, hanem a hazánk árult el minket. ... azaz a hazánk nevében kendtek!

Ugye őket az újakat a kend által -is- most csábítottakat -is- majd megbecsülik!? ...és nem lesz majd a viselkedésük "Katonához méltatlan?...és ők majd nem lesznek "orbán huszárok"..nak csúfolva egy iskolapadból bársonyszékbe tolt taknyos suttyó által? Ugye ha ez előfordul... kend mint honvédelmi miniszter, mint volt tábornok... akkor majd kiáll értük!? .... ugye benkő tibor nertárs!?

Csak kérdezek! Nem rémhírt terjesztek!... csak jogos kérdést tettem fel! ...várjam a "kékcsíkos fekete autót"?

Tudoooom... választ öntől nem várhatok, de mégis meg kellett kérdeznem, mert a becsület ez kívánja tőlem! Nekem VAN! ...emberi és tiszti is! ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Véleményt, Javaslatot, Érveket írj! Bunkózásra, Komcsizásra, Cigányozásra, Zsidózásra NEM vagyok vevő!