zs
Pojácák vagy gazemberek?
A maffiaállami „kormány” hovatovább naponta többször is eszünkbe juttatja Petri György látnoki versének költői kérdését. S a folytatásból – meg most már magunktól – tudjuk a választ: is-is.
| Szerző: Gusztos Istvan | |
Pojácák vagy gazemberek?
A maffiaállami „kormány” hovatovább naponta többször is eszünkbe juttatja Petri György látnoki versének költői kérdését. S a folytatásból – meg most már magunktól – tudjuk a választ: is-is.
| Szerző: Gusztos Istvan | |
Minden dolog lényege annak története – ezt vagy az „antiszemitizmusa
miatt” az egykor róla elnevezett egyetem épületéből száműzött filozófus
mondta, vagy Max Veber, vagy a Kedves Vezér – már nem tudom, de manapság
nyilván jobb, ha az ember az utóbbira tippel…
Szóval az úgy volt, hogy Orbán és hű alvezérei valamikor – van annak már vagy 20 éve is – összejöttek, és úgy döntöttek, gazemberek lesznek. „Pártjukat” ennek megfelelően irányították.
Egy ideig tehát egyértelműen gazemberkedésből pojácáskodtak, mikor mind több elemét kezdték használni a szélsőjobboldali retorikának: nemzetárulás, miazmás… Mert hisz tudatában voltak annak, hogy a Magyar Köztársaságban csakis elhülyített és megvadított tömeg juttathatja őket hatalomra – hát tudatosan és rendkívül sikeresen züllesztették le (igaz, volt segítségük az ellenoldalon is!) a magyar társadalom igen jelentős részét.
Ugyancsak gazemberkedés szándékával kezdték játszani a mélyen hívő keresztényt – a hála nem is maradt el: a magyar szélsőjobb templomokból uszított a „libsik” ellen, agitált a nemzetikereszténnyé vált Fidesz mellett.
Ezektől az időktől kezdve, már csak egészen kivételesen fordult elő, hogy fideszes politikus azt mondta volna, amit valóban gondol. Később már tisztán mechanikus módon, az orwelli kacsabeszél szerint, a tájékozódás megakadályozásának céljából használták és használják mindmáig azokat a szerveiket, amelyek segítségével egykor még beszélni, valamit mondani is tudtak.
Hatalmas, ugyancsak orwelli elvek szerint működő médiabirodalmat és szörnyű szellemi hátországot teremtettek maguknak, meghatározó részben közpénzből.
Olyan elbódított tömeget szerveztek hatalmuk biztosítására, amelyet folyamatosan „gondoznak”: hosszú évek óta minden nap gyűlölködő, rágalmazó vagy egyszerűen csak pofátlanul hazug szövegekkel etetnek. S az egykori Fidesz máig megmaradt vezetői és később beépült, ma meghatározó figurái öntudatlanul egyre inkább azonosultak mocskos szerepükkel – sajátos önvédelme ez a személyiségnek, hogy ne kelljen minden pillanatban éreznie nyomorult, aljas voltát. Persze, vannak ma is olyanok, akik dermesztő cinizmussal pojácáskodnak – szerintem Lázár és még néhányan azt teszik. De például Kövérről régóta azt gondolom, maradéktalanul azonosult szerepével, ettől viselkedik bugris eszelős módjára.
Aztán itt van – hogy az ördög vinné már el! – ez a Balog Zoltán, aki folyamatosan összekeveri a miniszterkedést (illetve azt, amit a maffia miniszterkedésnek hazudik) a lelkipásztorkodással (illetve azzal, amit a maffia…). Persze, az irányt maga a Kedves Vezér jelölte ki: ő sem képes, illetve nem hajlandó álnok istenkedés nélkül zagyválni.
Balog arcán úgy rögzült a szemérmetlenül képmutató és egyre hibbantabb ájtatoskodás, mint mondjuk Szemérmetes Erzsók arcán a pír – de ez utóbbinak legalább volt természetes magyarázata. Azt viszont nem tudom megítélni, Balog megnyilvánulásaiban mennyi a cinikus, hazug szerepjátszás, és mennyiben azonosult – önmagát is elhülyítve – visszataszító szerepével.
Néhány napja például közölte, hogy a „kormány” legutóbbi ülésén 2016-ot Szent Márton-évvé nyilvánította. Én ezen meghökkentem, de, úgy tűnik, a magyar társadalom számára már magától értetődik, hogy az orbáni útmutatás, nemzetvezetés kiterjed szent évek kijelölésére is… Bizonyosan nem én vagyok az egyedüli, aki Balog dumájában érzékeli az állam és egyházai összefonódását a maffiában, de az is bizonyos, hogy nagyon kevesen jelezzük minden ilyen alkalomkor, hogy észrevettük a hatalom újabb határátlépését, és tiltakozunk ellene. Tiltakozunk az illegális és illegitim önkény ellen! Hogy sziszegve sem szolgálunk aljas, nyomorító hatalmakat. Bizony, a látszat szerint mintha a Kedves Vezérnek volna igaza, minthogy a számára egyszerűen „nem létező többiek most se szüntetik be a munkát (még akkor se, ha volna mit),nem bénul meg az ország, nincsenek barikádok az utakon, az utcákon nem hömpölyögnek fölháborodott polgárok milliói, hogy a legfelsőbb személy távozását követeljék, vagy legalább fütyüljenek”. /Fütty/
Balog miniszter-lelkipásztor (vagy fordítva), kétségtelenül bizonyos szorgalmat tanúsít, a legkellemetlenebb, legkártékonyabb ostobák módjára. Ráadásul mindezt valami egészen hibbant, röhejes ájtatoskodás közepette.
És nem tud nyugton megülni a va… a fenekén: kilép Orbániából, hogy külföldön lejárassa a hazai magyarságot, és megnehezítse a környező országokban élő magyarok helyzetét.
Most Romániába ment prédikálni; abba a Partiumba, amelynek magyarjai a miniszter-lelkipásztor szerint Magyarország és Románia közé szorulva érezhetik magukat. Az ember csak remélheti, hogy lelkipásztori hadova ide, miniszteri handabanda oda, az ottani magyarok pontosan tisztában vannak azzal, hogy Romániában élnek. Minden bizonnyal akadnak majd románok, akár a kormány tagjai közül, a vad nacionalistákról nem is szólván, akik e helyzetről készségesen fölvilágosítanák őket…
Nem vitás persze: az orbáni hatalom mindent elkövet, nem is eredménytelenül, hogy a „külhoni” magyarság szoruljon, szarul érezze magát – Szlovákiában is, Romániában is… Legalábbis ama magyarságnak az a része, amely jó kapcsolatokat tart fenn a többségi nemzet demokratáival, és nem akar az anyaországi maffia vazallusa lenni.
Az igét hirdető miniszter (ilyen is csak ott lehet, ahol már dühöng az új nemzetikeresztény kurzus) rövid szövegében annyi értelmezhetetlen hülyeséget hordott össze, aminek „megfejtésével” ki-ki hosszú ideig is elbíbelődhetne: mi is az élet közepe, hol található; mikor és hogyan kerültek oda a magyarok, és akkor a többi nép hol volt; mikor kerültünk ki onnan, kik foglalták el a helyünket… És persze: ha Isten a magyarokat választotta ki, mi volt a szándéka a többi néppel; mit kell kezdenünk kiválasztottságunkkal… Milyen dolog lehet Romániában élve Magyarország és Románia közé szorulni… Majd meg kell magyarázni az EU-ban, hogy nem törekszünk határrevízióra, de ha mégis, akkor sem a „mindent vissza” alapján…
A „kormány” tagjai egyébként annyi gazemberséget és hülyeséget, őrültséget hordanak össze naponta, és dumáiknak annyira nincs érvényes köze a valósághoz, a valóság ama csekély részéhez, amely a maffia szándékaitól, érdekeitől függetlenül létezik, hogy nem ártana egy Darvas Szilárd-szerű magyarázó… Persze, Balognak és társainak a dumáját lehetne szórakoztatóan magyarázni, ám jókedvre, mint egykor Darvas slágermagyarázatai, nem derítenének…
Bizony, kevés okunk van nevetésre: a legaljasabb, amit egy hatalom megtehet, az az üzérkedés: üzérkedés a hittel, a hazaszeretettel, a nemzeti érzelmekkel. Az önkény, mely 2010 óta ránk telepedett, ezt teszi.
De akkor is: sziszegve se..!
Szóval az úgy volt, hogy Orbán és hű alvezérei valamikor – van annak már vagy 20 éve is – összejöttek, és úgy döntöttek, gazemberek lesznek. „Pártjukat” ennek megfelelően irányították.
Egy ideig tehát egyértelműen gazemberkedésből pojácáskodtak, mikor mind több elemét kezdték használni a szélsőjobboldali retorikának: nemzetárulás, miazmás… Mert hisz tudatában voltak annak, hogy a Magyar Köztársaságban csakis elhülyített és megvadított tömeg juttathatja őket hatalomra – hát tudatosan és rendkívül sikeresen züllesztették le (igaz, volt segítségük az ellenoldalon is!) a magyar társadalom igen jelentős részét.
Ugyancsak gazemberkedés szándékával kezdték játszani a mélyen hívő keresztényt – a hála nem is maradt el: a magyar szélsőjobb templomokból uszított a „libsik” ellen, agitált a nemzetikereszténnyé vált Fidesz mellett.
Ezektől az időktől kezdve, már csak egészen kivételesen fordult elő, hogy fideszes politikus azt mondta volna, amit valóban gondol. Később már tisztán mechanikus módon, az orwelli kacsabeszél szerint, a tájékozódás megakadályozásának céljából használták és használják mindmáig azokat a szerveiket, amelyek segítségével egykor még beszélni, valamit mondani is tudtak.
Hatalmas, ugyancsak orwelli elvek szerint működő médiabirodalmat és szörnyű szellemi hátországot teremtettek maguknak, meghatározó részben közpénzből.
Olyan elbódított tömeget szerveztek hatalmuk biztosítására, amelyet folyamatosan „gondoznak”: hosszú évek óta minden nap gyűlölködő, rágalmazó vagy egyszerűen csak pofátlanul hazug szövegekkel etetnek. S az egykori Fidesz máig megmaradt vezetői és később beépült, ma meghatározó figurái öntudatlanul egyre inkább azonosultak mocskos szerepükkel – sajátos önvédelme ez a személyiségnek, hogy ne kelljen minden pillanatban éreznie nyomorult, aljas voltát. Persze, vannak ma is olyanok, akik dermesztő cinizmussal pojácáskodnak – szerintem Lázár és még néhányan azt teszik. De például Kövérről régóta azt gondolom, maradéktalanul azonosult szerepével, ettől viselkedik bugris eszelős módjára.
Aztán itt van – hogy az ördög vinné már el! – ez a Balog Zoltán, aki folyamatosan összekeveri a miniszterkedést (illetve azt, amit a maffia miniszterkedésnek hazudik) a lelkipásztorkodással (illetve azzal, amit a maffia…). Persze, az irányt maga a Kedves Vezér jelölte ki: ő sem képes, illetve nem hajlandó álnok istenkedés nélkül zagyválni.
Balog arcán úgy rögzült a szemérmetlenül képmutató és egyre hibbantabb ájtatoskodás, mint mondjuk Szemérmetes Erzsók arcán a pír – de ez utóbbinak legalább volt természetes magyarázata. Azt viszont nem tudom megítélni, Balog megnyilvánulásaiban mennyi a cinikus, hazug szerepjátszás, és mennyiben azonosult – önmagát is elhülyítve – visszataszító szerepével.
Néhány napja például közölte, hogy a „kormány” legutóbbi ülésén 2016-ot Szent Márton-évvé nyilvánította. Én ezen meghökkentem, de, úgy tűnik, a magyar társadalom számára már magától értetődik, hogy az orbáni útmutatás, nemzetvezetés kiterjed szent évek kijelölésére is… Bizonyosan nem én vagyok az egyedüli, aki Balog dumájában érzékeli az állam és egyházai összefonódását a maffiában, de az is bizonyos, hogy nagyon kevesen jelezzük minden ilyen alkalomkor, hogy észrevettük a hatalom újabb határátlépését, és tiltakozunk ellene. Tiltakozunk az illegális és illegitim önkény ellen! Hogy sziszegve sem szolgálunk aljas, nyomorító hatalmakat. Bizony, a látszat szerint mintha a Kedves Vezérnek volna igaza, minthogy a számára egyszerűen „nem létező többiek most se szüntetik be a munkát (még akkor se, ha volna mit),nem bénul meg az ország, nincsenek barikádok az utakon, az utcákon nem hömpölyögnek fölháborodott polgárok milliói, hogy a legfelsőbb személy távozását követeljék, vagy legalább fütyüljenek”. /Fütty/
Balog miniszter-lelkipásztor (vagy fordítva), kétségtelenül bizonyos szorgalmat tanúsít, a legkellemetlenebb, legkártékonyabb ostobák módjára. Ráadásul mindezt valami egészen hibbant, röhejes ájtatoskodás közepette.
És nem tud nyugton megülni a va… a fenekén: kilép Orbániából, hogy külföldön lejárassa a hazai magyarságot, és megnehezítse a környező országokban élő magyarok helyzetét.
Most Romániába ment prédikálni; abba a Partiumba, amelynek magyarjai a miniszter-lelkipásztor szerint Magyarország és Románia közé szorulva érezhetik magukat. Az ember csak remélheti, hogy lelkipásztori hadova ide, miniszteri handabanda oda, az ottani magyarok pontosan tisztában vannak azzal, hogy Romániában élnek. Minden bizonnyal akadnak majd románok, akár a kormány tagjai közül, a vad nacionalistákról nem is szólván, akik e helyzetről készségesen fölvilágosítanák őket…
Nem vitás persze: az orbáni hatalom mindent elkövet, nem is eredménytelenül, hogy a „külhoni” magyarság szoruljon, szarul érezze magát – Szlovákiában is, Romániában is… Legalábbis ama magyarságnak az a része, amely jó kapcsolatokat tart fenn a többségi nemzet demokratáival, és nem akar az anyaországi maffia vazallusa lenni.
Az igét hirdető miniszter (ilyen is csak ott lehet, ahol már dühöng az új nemzetikeresztény kurzus) rövid szövegében annyi értelmezhetetlen hülyeséget hordott össze, aminek „megfejtésével” ki-ki hosszú ideig is elbíbelődhetne: mi is az élet közepe, hol található; mikor és hogyan kerültek oda a magyarok, és akkor a többi nép hol volt; mikor kerültünk ki onnan, kik foglalták el a helyünket… És persze: ha Isten a magyarokat választotta ki, mi volt a szándéka a többi néppel; mit kell kezdenünk kiválasztottságunkkal… Milyen dolog lehet Romániában élve Magyarország és Románia közé szorulni… Majd meg kell magyarázni az EU-ban, hogy nem törekszünk határrevízióra, de ha mégis, akkor sem a „mindent vissza” alapján…
A „kormány” tagjai egyébként annyi gazemberséget és hülyeséget, őrültséget hordanak össze naponta, és dumáiknak annyira nincs érvényes köze a valósághoz, a valóság ama csekély részéhez, amely a maffia szándékaitól, érdekeitől függetlenül létezik, hogy nem ártana egy Darvas Szilárd-szerű magyarázó… Persze, Balognak és társainak a dumáját lehetne szórakoztatóan magyarázni, ám jókedvre, mint egykor Darvas slágermagyarázatai, nem derítenének…
Bizony, kevés okunk van nevetésre: a legaljasabb, amit egy hatalom megtehet, az az üzérkedés: üzérkedés a hittel, a hazaszeretettel, a nemzeti érzelmekkel. Az önkény, mely 2010 óta ránk telepedett, ezt teszi.
De akkor is: sziszegve se..!
