2024/03/15

Cs. Bálint Andrea tévedése.

 Cs. Bálint Andrea azt írja egy cikkében.... 

"MAGYAR PÉTER “TÖMEGEI”

Aki élt már 2012-ben, átélte azt, amit most. Akkor Bajnai Gordon visszatérése körül volt ekkora "őrület". Meghirdette a nagy "kámbeket" a Szabadsajtó útra, százezres tömeg gyűlt össze.
A Medián - ahogy most Magyar Péter esetében - gyorsan bemondta, hogy ha pártot alapítana, azonnal 14 százaléka lenne.
Meg is lett a párt.
Együtt volt a neve.
Először lezúzta az LMP-t, bedarálta a civil Millát, majd kivált belőle a Párbeszéd. Egyik választási kudarc követte a másikat.
A kezdeti médiafelhajtás elmúlt.
Bajnai kiszállt, a maradék pártja egy százalékot sem kapott. Juhász Péternek az emberektől kellett összekunyerálni a pénzt, hogy vissza tudják fizetni az előre megkapott állami támogatást.
Voltak, akik Bajnaiban látták a messiást.

Kudarc. "

Én pedig válaszoltam neki.... 

Cs. Bálint Andrea rosszul emlékszik. Bajnait IS meg a Millás Juhászt IS akkor az mszp és akkor IS a bájvigyori karácsony fúrták meg. Az mszp mindenáron saját miniszterelnököt, mégpedig a balfasz affektáló alkalmatlan mesterházyt akarta és erre vevő volt a bájvigyori kari geri. ... főpolgármesterséget igértek neki.... Így elárulták a Bajnait is meg a Millát Juhásszal együtt. Jaaa az árulásban benne volt az akkor még a Szolidaritást vezető kónya péter IS. Ha Bajnai maradt volna, lett volna esély akkor nyerni. A kisbetűk szándékosak egyes neveknél.

Cs. Bálint Andrea

Lajos István Kulcsár Luis Bajnait negatív emlékekkel őrizte meg az ország. Egy szűk kör azt gondolja a mai napig, hogy rendbe tette az országot. Nos, akkor ezt tegyük rendbe: a világválság miatt első két csomagot a Gyurcsány-kormány fogadta el. Gy. F. nem adta a nevét a teljes 13. havi nyugdíj elvételéhez. Több ok mellett ezért mondott le.
Bajnai elvette és ezzel súlyosan hozzájárult az első kétharmadhoz. Azzal is bajt csinált, hogy egy évre vállalta a feladatot.
Ezzel előre bedobta a gyeplőt és kinyitotta az utódlási kérdést.
Utolsó parlamenti beszédében pedig demokratának nevezte Orbánt, megnyitva az utat arra, hogy nyugodtan tessék a Fideszre szavazni. Utóbb megjelent könyvében úgy csinál, mintha megmentette volna a hazát, holott a világválság miatt a mentés már Gy. F. idején elkezdődött. Csak ő is úgy gondolta, hogy úgy épít pártot, mintha nem mindent Gyurcsány Ferencnek köszönhetett volna. Pártja rettenetes nagyot bukott. Kormányzása egy éve elott előre aláíratta a MSZP és az SZDSZ minden képviselőjével, hogy, amit kér, azt megszavazzák. A ciklus végére - más okok miatt is - az SZDSZ megszűnt. Az MSZP pedig Gyurcsány Ferenc nélkül zuhanni kezdett.
Így lett kétharmad.
Óvatosságot javaslok Bajnai Gordon megítélésében.


Hogy Bajnai mit hibázott, az egy dolog. Egy évre vállalta, mert eleve tudta, választások lesznek 2010-ben. Az is tény, hogy a világválságot kihasználva támadták Gyurcsányt és az mszp nem állt ki Gyurcsány mellett SEM, ahogy elárulták Medgyessyt is. Üres kasszára igérgettek kolbászból kerítést, aztán mikor kiderült, tényleg üres a kassza, kihátráltak mögülle. Annak idején még Kaposváron szóvá is tettem ezt Lampert Mónikának, mármint a 2002-es kampánykor, hogy ... "Arról beszéltetek 4 évig, hogy a fidesz széjjel lopta a kasszát, akkor most mire igérgettek ennyit? Miből finanszírozzátok? ... Mónika azt válaszolta hebegve.. "Mi megtudjuk csinálni." ... aztán szálka lettem onnantól a Kaposvári mszp-ben, főleg Lampert szemében... és nem csak ezért lettem szálka, hanem keményebb ügyek miatt is... Majd egyszer talán azokat IS elmondom... Ez is egy érdekes történet... Na lényeg.. Kihátráltak Medgyessy mögül. aztán elárulták Gyurcsányt is... Én tudom miért és azt is, kik voltak az árulók...


Na de a téma Bajnai. Egy évre vállalta. Talán folytatta volna ha 2010-ben nyer az mszp, nem tudjuk. Kinek mit köszönhet, megint egy dolog. DE! 2014-ben az ellenzéki szavazók Bajnait akarták...Én is! Aztán jött az mszp és a bájvigyori karácsony a volt schiffer növendék az lmp-ből dezertálva. Az mszp -vel alkut kötöttek plusz a Szolidaritást tönkretevő kónya péter is csatlakozott hozzájuk és benyomták a teljesen alkalmatlan Mesterházyt. Kész is a bukás. Ahogy az mszp a kari geri és mzp balfaszsága 2022-ben szintén elintézte. Ez is tény. Megjegyzem... 2014 előtt 2013 decemberében még szintén Kaposváron az mszp fórumot tartott és a két Harangozó testvér tartotta. Ott feltettem a kérdést nekik... "Mi lenne ha az mszp mint legnagyobb ellenzéki párt összefogná a kisebbeket és összefogásban indulna az ellenzék 2014-ben?" Erre azt válaszolta Harangozó Gábor... "Nem gondolja azt senki, hogy az mszp mint nagy párt majd leül tárgyalgatni párszáz fős kis szervezetekkel." Aztán erre én... "Gábor! Azok a párszáz fős kis szervezetek adott esetben több ezer, tízezer szavazatot jelenthetnek. A nagyság pedig nem a mérettől függ, hanem attól, hogyan bánunk a kisebbekkel a gyengébbekkel." Na megint persona non grata lettem a kaposvári mszp-ben. Majd jött a Milla Juhásszal 2014-ben jött Bajnai jött a karácsony féle PM meg a Kónya féle Szolidaritás, meg ugye 2014 március 15-én Gyurcsány is azt mondta az Egyetem téren... "Ha a választók Bajnait akarják, akkor nekünk Bajnai mögé kell állnunk." ... Erre döbbent az mszp... elviszik előle a pálmát ha nem lép be az összefogásba... Léptek is... jól széjjel cseszték a bájvigyori kari gerivel meg a kónyával. Így esmét elárulva Bajnait a Millát Juhász Pétert...és a választókat IS. Ez a történet bárkinek bármi is a véleménye most Bajnairól. hááát... a valamikori naaagy mszp el is jutott a végzetéhez. Már csak párak túl jó megélhetése...

Megjegyzem... A DK-ban is csalódtam, pedig kezdetektől Gyurcsányt támogattam.... Na de ez már másik történet. Egyszer talán beszélgethetünk erről is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Véleményt, Javaslatot, Érveket írj! Bunkózásra, Komcsizásra, Cigányozásra, Zsidózásra NEM vagyok vevő!