2020/11/11

"EÜ veszélyhelyzet"...Kirendelték a katonákat

 Kirendelték a katonákat... és már megint írogatnak, terjesztenek sokan ostobaságokat tájékozódás nélkül. Mielőtt valaki ostobaságokat terjeszt, tessék tájékozódni, kérdezni olyanoktól akik ÉRTENEK hozzá... neeeem volt pár hónapos sorkatonáktól, vagy olyantól aki már látott laktanyát ám, hanem valódi hozzáértőktől! 

Akár tőlem! 

-Pl! NINCS 75 éves "hadkötelezettség! A HVT szerint jelenleg Magyarországon a hadkötelezettség felső korhatára 50 éves kor betöltése. Azaz CSAK 50 éves koráig hívható be az állampolgár. 

-a közterületeken járőröző Katonai Rendészek JOGOSAN viselnek fegyvert épp úgy mint a járőröző rendőr. 

A Honvédelemről és a Honvédségről szóló  2011. évi CXIII. törvény


-Utánanéztem újra a Honvédelemről szóló 2011. évi CXIII. törvény-nek. 2020 06 01 - i hatállyal módosították és belevették a "A katona veszélyhelyzetben és az egészségügyi válsághelyzetben való közreműködése" fejezetet is, így jogalapot teremtve a katonák kivezénylésére.

( 2020 06 01-i hatállyal  módosították...gondolom leesett nekik, hogy a tavasszal nem volt jogalap a katonák kirendelésére.  )


35/C. *  A katona veszélyhelyzetben és az egészségügyi válsághelyzetben való közreműködése

54/E. § *  (1) A 36. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feladatra vezényelt katona - e törvény rendelkezéseitől eltérően - * 

a) az Rtv. 29-32. §-ában, 33. §-ában, 35. §-ában, 36. §-ában, 37. § a) és e) pontjában, 39. §-ában, továbbá 42-43. §-ában meghatározottak szerint jogosult intézkedni, illetve kényszerítő eszközt alkalmazni, valamint

b) a jogszabályban meghatározott feladatának ellátása során a közúti forgalmat irányíthatja, korlátozhatja, illetve szüneteltetheti.

(2) A katona intézkedésének a jogszerűségét az e törvényben meghatározottak szerint kell vizsgálni. A katona az (1) bekezdés szerinti intézkedéseket a szükségesség és arányosság követelménye betartásával alkalmazhatja.

(3) A 36. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feladat

a) végrehajtására vezényelt katonát nem terheli az e törvény szerinti fegyverhasználati kötelezettség,

b) végrehajtására vezényelt katona - ha más kényszerítő eszköz nem áll rendelkezésre vagy a használatára nincs lehetőség - bárkivel szemben testi sérülés okozására alkalmas, e törvényben meghatározottaktól eltérő, más kényszerítő eszközt is használhat, azonban annak használata nem irányulhat az emberi élet kioltására, és

c) végrehajtása során nem minősül lőfegyverhasználatnak a gumilövedék, a pirotechnikai eszköz, a könnygázgránát, az elfogó háló lőfegyverrel vagy az e célra szolgáló egyéb kilövő eszközzel történő célba juttatása.


...és a RTV (Rendőrségről szóló törvény) idevonatkozó paragrafusai. 


Igazoltatás

29. § *  (1) *  A rendőr a feladata ellátása során

a) igazoltathatja azt, akinek a személyazonosságát a közrend, a közbiztonság védelme érdekében, bűnmegelőzési vagy bűnüldözési célból, a tartózkodása jogszerűségének megállapítása céljából, közlekedésrendészeti ellenőrzés során, továbbá az igazoltatott vagy más természetes, illetve jogi személy és egyéb szervezet jogainak védelme érdekében kell megállapítani,

b) az igazoltatott személyt lakcímének, tartózkodási helyének - az igazoltatott választása szerint - a lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal vagy más alkalmas dokumentummal történő igazolására, vagy a lakcímre, tartózkodási helyre vonatkozó nyilatkozattételre kérheti fel, valamint

c) amennyiben a 24/A. § (1) bekezdésében meghatározott személy felkérése alapján igazoltat, úgy az igazoltatott személyt a b) pontban megjelölt adatok igazolására, vagy ezen adatokra vonatkozó nyilatkozattételre kéri fel.

(2) Az igazoltatott köteles a személyazonosító adatait hitelt érdemlően igazolni. A személyazonosságot - a személyazonosító igazolványon túl - minden olyan hatósági igazolvány igazolja, amely tartalmazza a személyazonosításhoz szükséges adatokat. Az igazoltatott kizárólag ezen okmányok egyikének bemutatására kötelezhető. A rendőr más jelen lévő, ismert személyazonosságú személy közlését is elfogadhatja igazolásként.

(3) *  Ha további intézkedéshez, eljáráshoz szükséges, vagy egyéb körülmények ezt indokolják, az igazoltatás során rögzíteni kell az igazoltatott személyazonosító adatait, az igazolvány sorozatát és számát, az igazoltatás helyét, idejét és okát, valamint - az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felkérés teljesítése esetén - az igazoltatott személy lakóhelyét, tartózkodási helyét.

(4) *  A személyazonosság igazolásának megtagadása esetén az igazoltatott a személyazonosság megállapítása céljából feltartóztatható, a személyazonosság megállapításának sikertelensége esetén - ha a személyazonosság megállapítása más módon nem biztosítható vagy hitelt érdemlően nem bizonyítható - a személyazonosság megállapítása céljából az igazoltatottról fényképfelvétel készíthető, az igazoltatottól ujjnyomat vehető, továbbá a külső testi jegyek észlelés és mérés alapján rögzíthetők.

(4a) *  A (4) bekezdés szerint készített fényképfelvételt az erre a célra rendszeresített eszköz alkalmazásával az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló törvényben szabályozott automatizált összehasonlítás igénybevételével, az ott meghatározott szabályoknak megfelelően - személyazonosság megállapítása céljából - a helyszínen ellenőrizni lehet.

(4b) *  Ha az igazoltatott személy személyazonosságának megállapítása a helyszínen sikertelen, akkor az igazoltatott előállítható a további adategyeztetés érdekében.

(5) A igazoltatás vagy a személyazonosság megállapításának sikertelensége esetén az előállítás csak a személyazonosság megállapításához szükséges ideig tarthat.

(6) *  A rendőr az igazoltatott személy ruházatát, járművét átvizsgálhatja, ha azt a személyazonosság megállapítása, a közrendet, a közbiztonságot fenyegető veszély elhárítása, bűncselekmény vagy szabálysértés gyanúja szükségessé teszi.

(7) Az igazoltatás során rögzített adatokat - kivéve, ha ezek büntető- vagy szabálysértési eljárásban kerülnek felhasználásra - az intézkedés befejezését követő száznyolcvanadik napon meg kell semmisíteni. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a 24. § (4) bekezdése szerinti igazoltatás során rögzített adatok 24. § (5) bekezdésében meghatározott törlési idejére.

(8) E § alkalmazásában személyazonosító adaton az érintett személy nevét, születési helyét, születési idejét és anyja születési családi és utónevét kell érteni.

29/A. § *  (1) Ha az igazoltatott személyazonossága a 29. § (2) bekezdése alapján nem állapítható meg, - a 29. § (4) és (4a) bekezdésében meghatározottakon túl - a 2004/512/EK tanácsi határozattal létrehozott vízuminformációs rendszerben (a továbbiakban: Vízuminformációs Rendszer) tárolt adatokkal történő összevetés céljából a vízuminformációs rendszerről (VIS) és a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumokra vonatkozó adatok tagállamok közötti cseréjéről (VIS-rendelet) szóló, 2008. július 9-i 767/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: VIS rendelet) 20. cikke alapján történő ellenőrzés céljából az igazoltatottól ujjnyomat vehető.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott célból rögzített ujjnyomat-adat - a 29. § (7) bekezdésétől eltérően - kizárólag a VIS rendelet 20. cikke szerinti keresés elvégzéséhez, annak befejezéséig kezelhető, ezt követően haladéktalanul törölni kell.

Dolog helyszíni elvétele * 

29/B. § *  (1) A rendőr feladatának teljesítése során megtalált olyan dolog, amely az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény alapján zár alá vehető, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény, vagy a büntetőeljárásáról szóló törvény alapján bizonyítási eszközként lefoglalható, valamint a támadásra, vagy önveszély okozására alkalmas, illetve a jogosulatlanul birtokolt dolgot a jogosultnak vagy az eljáró hatóságnak történő átadásig, zár alá vétel vagy lefoglalás elrendeléséig, de legfeljebb három munkanapra átvételi elismervény ellenében ideiglenesen elveheti.

(2) Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a dolgot vissza kell adni, ha a dolog helyszíni elvételének időtartama eltelt vagy annak oka megszűnt.

(3) A rendőr felszólíthatja a dolog átadására azt a személyt, akiről megalapozottan feltehető, hogy az (1) bekezdésben meghatározott dolog van a birtokában.

(4) A rendőr kizárólag a dolog helyszíni elvétele érdekében intézkedést nem alkalmazhat.

Fokozott ellenőrzés, ruházat, csomag és jármű átvizsgálása

30. § (1) *  A rendőrség a bűncselekmény elkövetőjének elfogása és előállítása, vagy a közbiztonságot veszélyeztető cselekmény vagy esemény megelőzése, megakadályozása érdekében a rendőri szerv vezetője által meghatározott nyilvános helyen vagy a közterület kijelölt részén az oda belépőket vagy az ott tartózkodókat igazoltathatja.

(2) *  A rendőrség az (1) bekezdésben írt cél elérése érdekében épületet, építményt, helyszínt, csomagot és járművet átvizsgálhat.

(3) *  A rendőrség a rendezvény, az esemény, továbbá a közlekedés biztonságát, a közterület rendjét veszélyeztető jogellenes cselekmény megelőzése, megakadályozása érdekében a rendőri szerv vezetője által meghatározott területre belépők és az ott tartózkodók ruházatát és járművét átvizsgálhatja, illetőleg az üzemeltető által előírt feltételek megtartását ellenőrizheti, a közbiztonságra veszélyt jelentő anyagokat, eszközöket lefoglalhatja, illetőleg azoknak a rendezvény, esemény helyszínére való bevitelét megtilthatja.

(4) *  A rendőrség a nyilvános forgalom számára nyitva álló helyen őrizetlenül hagyott, a közbiztonságra veszélyt jelentő tárgyat szükség esetén az elvárható gondossággal eltávolíthatja, megsemmisítheti.

31. § (1) *  Akivel szemben személyi szabadságot korlátozó intézkedést foganatosítanak, annak ruházatát a rendőr a 29/B. § (1) bekezdésében meghatározott dolog elvétele végett, előzetes figyelmeztetés után átvizsgálhatja.

(2) A ruházat átvizsgálását - halaszthatatlan eset kivételével - az intézkedés alá vonttal azonos nemű személy végezheti. Az intézkedés nem történhet szeméremsértő módon.

Felvilágosítás kérés

32. § A rendőr a feladatának ellátása során bárkihez kérdést intézhet, felvilágosítást kérhet, ha alaposan feltehető, hogy a megkérdezett olyan közlést tehet, amely a rendőri feladatok teljesítéséhez szükséges. A felvilágosítás kérésének idejére a kérdezett személy feltartóztatható. Akitől a rendőr felvilágosítást kér - ha jogszabály másként nem rendelkezik - az általa ismert tényekkel, adatokkal kapcsolatos válaszadást nem tagadhatja meg.

Elfogás és előállítás

33. § (1) A rendőr a további intézkedés megtétele céljából elfogja és az illetékes hatóság elé állítja azt, * 

a) akit szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten értek;

b) *  aki ellen elfogatóparancsot, nemzetközi elfogatóparancsot, illetve európai elfogatóparancsot adtak ki;

c) *  akinek őrizetét, letartóztatását, előzetes kényszergyógykezelését, illetve elmeállapotának megfigyelését rendelték el;

d) *  aki az őrizet, a letartóztatás, az ideiglenes kiadatási letartóztatás, a kiadatási letartóztatás, az ideiglenes átadási letartóztatás, az átadási letartóztatás, az ideiglenes végrehajtási letartóztatás, a szabadságvesztés vagy az elzárás végrehajtása során megszökött, vagy a fogvatartás helyéről engedéllyel eltávozva oda nem tért vissza, az olyan bűnügyi felügyelet szabályait, amelynek során a bíróság a terhelt számára előírta, hogy meghatározott területet, lakást, egyéb helyiséget, intézményt vagy ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül nem hagyhat el, valamint a távoltartás szabályait megszegte, illetve, aki az előzetes kényszergyógykezelés, az elmeállapotának megfigyelése, a kényszergyógykezelés vagy a javítóintézeti nevelés alól magát kivonta;

e) akinek előállítását külön törvényben meghatározott feltételek alapján elrendelik;

f) *  aki az ország területén jogellenesen tartózkodik;

g) *  akinek a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.) 38. § (5) bekezdése alapján büntetés-végrehajtási őrizete szükséges.

(2) A rendőr a hatóság vagy az illetékes szerv elé állíthatja azt, * 

a) aki a rendőr felszólítására nem tudja magát hitelt érdemlően igazolni, vagy az igazolást megtagadja;

b) aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható;

c) *  akitől bűncselekmény gyanúja vagy szabálysértés, valamint közúti közlekedéssel kapcsolatban kiszabható, közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés bizonyítása érdekében vizeletvétel vagy véralkohol-vizsgálat céljából vérvétel, valamint műtétnek nem minősülő módon egyéb mintavétel szükséges;

d) *  aki a szülői felügyelet vagy a gyámság, valamint a nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban történő elhelyezésének hatálya alól engedély nélkül kivonja magát, és azt a gyermeket, akinek a felkutatását és előállítását gyermek átadására irányuló bírósági végrehajtás során rendelték el;

e) *  aki a pártfogó felügyelet - külön törvényben meghatározott és a rendőrség hatáskörébe tartozó - szabályait megszegi;

f) aki a szabálysértést az abbahagyásra irányuló felszólítás után is folytatja, illetőleg akivel szemben az eljárás azonnal lefolytatható, továbbá akitől tárgyi bizonyítási eszközt kell megszerezni, vagy elkobzás alá eső dolgot kell visszatartani;

g) *  akivel szemben ideiglenes megelőző távoltartás elrendelésének van helye;

h) *  akit a Schengeni Információs Rendszerben elhelyezett figyelmeztető jelzés alapján védelem alá kell helyezni.

(3) *  A rendőrség az előállítással a személyi szabadságot csak a szükséges ideig, de legfeljebb 8 órán át korlátozhatja. Ha az előállítás célja még nem valósult meg, indokolt esetben ezt az időtartamot a rendőri szerv vezetője egy alkalommal 4 órával meghosszabbíthatja. Az előállítás időtartamát a rendőri intézkedés kezdetétől kell számítani.

(4) *  Az előállítottat szóban vagy írásban az előállítás okáról tájékoztatni kell, és az előállítás időtartamáról részére igazolást kell kiállítani.

(5) *  Nemzetközi szerződés rendelkezése alapján elfogott, illetőleg előállított külföldi személy személyi szabadsága legfeljebb az abban meghatározott időtartamig korlátozható.


Idegenrendészeti intézkedés * 

35. § *  (1) *  A rendőrség nemzetközi szerződés alapján végrehajtja a személyek államhatáron történő átadását, átvételét, valamint más államok között átadásra kerülő személyeknek az átadás helyére kíséréssel történő átszállítását, valamint részt vesz az Európai Unió tagállamai által közösen, kísérővel végrehajtott hazatérésekben.

(2) *  A rendőrség az idegenrendészeti hatáskörben elrendelt személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedéseket a tranzitterületen is alkalmazhatja.

Határforgalom-ellenőrzés * 

35/A. § *  (1) *  A rendőrség a határátlépésnek az Európai Unió kötelező jogi aktusaiban és jogszabályokban meghatározott feltételeit ellenőrzi, ennek során jogosult az államhatár átlépésére jelentkező személyek személyazonosságát megállapítani, úti okmányát ellenőrizni, a személy tárgyait és járművét átvizsgálni.

(2) *  A rendőrség a tranzitterületen is jogosult a tranzitterületen tartózkodó személyek személyazonosságát megállapítani, az úti okmányukat ellenőrizni, a tranzitterületre történő be- és kilépés, valamint az ott tartózkodás jogszerűségét ellenőrizni.

(3) *  A rendőrség a határforgalom ellenőrzése során engedélyezi a határátlépés jogszabályban meghatározott feltételeivel rendelkező személyek határátlépését, illetve megtagadja a határátlépés feltételeivel nem rendelkező személyek határátléptetését.

(4) *  Az utasadat-információs egységnek az elemző-értékelő tevékenysége alapján az Nbtv. 52/H. § (7) bekezdése szerint feltárt információról szóló tájékoztatása alapján a rendőrség az (1)-(3) bekezdés szerinti intézkedések alá vonhatja azt a személyt, akire a feltárt információ vonatkozik. Az ennek során megállapított adatokról és beszerzett információkról a rendőrség az utasadat-információs egységet kérésére visszatájékoztathatja.

Járványügyi intézkedések tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben * 

35/B. § *  A rendőrség a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben, a járványügyi intézkedések biztosítása céljából

a) útvonalat, közterületet a forgalom elől elzárhat, a forgalmat korlátozhatja,

b) nyilvános és közforgalmú intézmények működését korlátozhatja,

c) magánlakásba - külön írásos utasítás birtokában - ellenőrzés, a helyszín megfigyelése és biztosítása céljából beléphet, és ott tartózkodhat,

d) területet, épületet lezárhat, és megakadályozhatja, hogy oda bárki belépjen vagy onnan távozzék, illetve az ott tartózkodókat távozásra kötelezheti.

35/C. § * 

36. § * 

36/A. § * 


Biztonsági intézkedés


37. § A rendőr az önveszélyes állapot vagy a személyeket, illetőleg az anyagi javakat közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet megszüntetése, továbbá az államhatár védelme érdekében

-a) megteszi a veszélyhelyzet elhárításához, megszüntetéséhez haladéktalanul szükséges, a feladatkörébe tartozó intézkedéseket;

-e) területet lezárhat, és megakadályozhatja, hogy oda bárki belépjen vagy onnan távozzék, illetőleg az ott tartózkodókat távozásra kötelezheti.


Intézkedés magánlakásban és közterületnek nem minősülő egyéb helyen

39. § (1) A rendőr magánlakásba bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül nem léphet be, illetve nem hatolhat be, kivéve * 

a) segélyhívás esetén vagy öngyilkosság megakadályozása céljából;

b) *  bűncselekmény elkövetésének megakadályozása, megszakítása vagy büntetőeljárás terheltjének elfogása és előállítása céljából;

c) közveszély, továbbá az életet vagy testi épséget fenyegető közvetlen veszély elhárítása, illetőleg az ilyen veszélyben lévők kimentése érdekében;

d) rendkívüli vagy tisztázatlan okból bekövetkezett halálesettel kapcsolatos intézkedés megtételére;

e) *  végrehajtási eljárás lefolytatása, illetve az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről szóló törvényben meghatározott szakértői vizsgálat biztonságos és eredményes végrehajtásának biztosítása céljából, ha az abban való közreműködés - jogszabály alapján - a rendőrség számára kötelező;

f) az elővezetés végrehajtása érdekében;

g) *  a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott, a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz telepítése, ellenőrzése, karbantartása, valamint eltávolítása céljából;

h) a szabálysértést felszólítás ellenére folytató személy előállítása céljából;

i) *  személyvédelmi és létesítménybiztosítási intézkedés végrehajtására;

j) ha ez előállítás a törvényben meghatározott egyéb okból szükséges;

k) *  a Bv. tv.-ben meghatározott, az elítélt mozgását nyomon követő elektronikus távfelügyeleti eszköz telepítése, ellenőrzése, karbantartása, valamint eltávolítása céljából.

(2) A végrehajtási eljárásban a rendőr kirendelésének törvényességéért a végrehajtást elrendelő szerv vezetője a felelős.

(3) *  A birtokos távollétében történt behatolást követően - a végrehajtási eljárásban való közreműködés kivételével - a rendőrség köteles a birtokost tájékoztatni, és a vagyonvédelem érdekében szükséges intézkedést megtenni.

(4) A magánlakásban való tartózkodás csak a feladat végrehajtásához szükséges ideig tarthat.


Képfelvétel, hangfelvétel, kép- és hangfelvétel készítése * 

42. § *  (1) *  A rendőrség a rendőri intézkedéssel, illetve az ellátott szolgálati feladattal összefüggésben az intézkedéssel érintett személyről, a környezetéről, illetőleg a rendőri intézkedés szempontjából lényeges körülményről, tárgyról képfelvételt, hangfelvételt, kép- és hangfelvételt (a továbbiakban: felvétel) készíthet.

(2) *  A rendőrség közterületen, ahol az közbiztonsági, bűnmegelőzési, illetve bűnüldözési célból igazolhatóan szükséges, bárki számára nyilvánvalóan észlelhető módon képfelvevőt helyezhet el és felvételt készíthet.

(3) *  A (2) bekezdés alapján elhelyezésre kerülő képfelvevő szükségességéről, a képfelvevővel megfigyelt közterület kijelöléséről a rendőrség dönt az illetékes települési önkormányzat véleményének előzetes kikérését követően. A képfelvevő elhelyezési és üzemeltetési költségeinek biztosítására az önkormányzat és az illetékes rendőrkapitányság az e törvényben meghatározott keretek között megállapodást köthet. A rendőrség a képfelvevők elhelyezésére, a megfigyelt területre vonatkozó adatokat a központi szerv honlapján közzéteszi.

(4) A képfelvevő által megfigyelt területre belépő személyek tájékoztatását elősegítő módon figyelemfelhívó jelzést, ismertetést kell elhelyezni a képfelvevők elhelyezéséről, az adatkezelés tényéről.

(5) *  A rendőrség a határátkelőhely és az államhatár őrzése, a határforgalom ellenőrzése és a határátkelőhely rendjének fenntartása céljából képfelvevőt helyezhet el és felvételt készíthet.

(5a) *  A rendőrség a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározott őrzött szállás területén - a lakóhelyiségek, a tisztálkodás céljára szolgáló helyiségek és a WC-k kivételével - bűnmegelőzési, valamint az őrzésbiztonsági feltételek ellenőrzése céljából képfelvevőt helyezhet el és felvételt készíthet.

(5b) *  A rendőrség a segélyhívások fogadásával összefüggésben, a segítségnyújtási kötelezettség teljesítése, a segélyhívás alapján szükséges intézkedések megtétele céljából a fogadott segélyhívásokról felvételt készíthet.

(5c) *  A rendőrség az előállító egység előterében és a rendőrségi fogda területén - a zárka, a WC és a tisztálkodásra szolgáló helyiség kivételével - a fogvatartás rendjének biztosítása, bűncselekmények, szabálysértések és fegyelmi vétségek megelőzése, továbbá a fogvatartott életének, testi épségének megóvása céljából elektronikus formában kép, hang vagy kép és hang együttes felvételére, továbbítására és rögzítésére alkalmas elektronikus megfigyelési eszközt helyezhet el, amellyel felvételt készíthet.

(5d) *  Ha a fogvatartott korábban öngyilkosságot kísérelt meg, a saját testi épsége elleni önkárosító cselekményt követett el, vagy a fogvatartással összefüggésben észlelt körülmények alapján megalapozottan feltehető, hogy a fogvatartott ilyen cselekményt fog elkövetni, ezért a fogvatartott életének, testi épségének megóvása érdekében viselkedésének folyamatos nyomon követése szükséges, a rendőrség az előállító helyiségben, valamint a rendőrségi fogda zárkájában kép vagy kép és hang továbbítására alkalmas, felvételt nem rögzítő megfigyelési eszközt helyezhet el.

(5e) *  Az állam működése szempontjából kiemelten fontos, illetve a Kormány által létesítmény és rendezvénybiztosítási intézkedés céljából kijelölt és a rendőrség által védett, továbbá a rendőrség kezelésében lévő létesítmények rendjének és jogszerű működésének védelme, illetve az abban tartózkodók biztonsága érdekében a létesítmény folyosóin, a közös használatú - a megfigyelés elől az emberi méltóság védelme érdekében el nem zárt - helyiségeiben, valamint a létesítmények területét határoló külső falakon és kapuknál a rendőrség képfelvevőt helyezhet el és felvételt készíthet.

(5f) *  A rendőrség az (1)-(2), valamint (5)-(5a) bekezdés alapján készített felvételt a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettségének teljesítése, illetve az állomány képzése, oktatása érdekében személyazonosításra alkalmatlanná tett módon abban az esetben használhatja fel, ha az a felvétel készítésének alapjául szolgáló eljárás eredményességét nem sérti.

(5g) *  A rendőrség a rendőri intézkedéssel, illetve az ellátott szolgálati feladattal összefüggésben az intézkedéssel, illetve a szolgálati feladat ellátásával érintett személyről a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettségének teljesítése érdekében - az érintett hozzájárulásával - felvételt készíthet.

(6) *  A(z) * 

a) *  (1), (2), (5) és (5e) bekezdésben foglaltak alapján készített felvétel, illetve az abban szereplő személyes adat

aa) bűncselekmény, szabálysértés vagy a közlekedés szabályainak megsértése miatt indult büntető-, szabálysértési vagy más hatósági eljárás során,

ab) *  a rendőrség, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal olyan feladatellátása során, amely céljából titkos információgyűjtésnek van helye, illetve a nemzetbiztonsági szolgálatok törvényben meghatározott feladatainak ellátása érdekében,

ac) körözött személy vagy tárgy azonosítása érdekében,

ad) a rendőri intézkedés jogszerűségének közigazgatási eljárásban történő vizsgálata céljából, vagy

ae) az érintett személy jogainak gyakorlása érdekében,

af) *  az érintett személy személyazonosságának megállapítása érdekében,

b) *  (5a) és (5c) bekezdésben foglaltak alapján készített felvétel, illetve az abban szereplő személyes adat csak a rögzítés helyszínén elkövetett bűncselekmény, szabálysértés vagy fegyelmi vétség miatt indult büntető-, szabálysértési vagy fegyelmi eljárás során, vagy a rendőri intézkedés jogszerűségének közigazgatási eljárásban történő vizsgálata céljából, illetve az érintett személy jogainak gyakorlása érdekében,

c) *  (5b) bekezdés alapján készített felvétel, illetve az abban szereplő személyes adat a segélyhívó számon fogadott hívással összefüggésben elkövetett, a segélyhívás során említett bűncselekmény vagy szabálysértés miatt indult büntető- vagy szabálysértési eljárás során vagy a segélyhívást követő intézkedés jogszerűségének közigazgatási eljárásban történő vizsgálata céljából, illetve az érintett személy jogainak gyakorlása érdekében,

d) *  a (2) bekezdésben foglaltak alapján készített felvétel, illetve az abban szereplő személyes adat az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 94-96. §-ában meghatározott feladatok ellátásának szervezése, koordinálása és irányítása céljából

használható fel.

(7) Ha a (6) bekezdésben megjelölt eljárás lefolytatásához vagy az ott meghatározott egyéb célból azokra nincs szükség,

a) *  az (1) és (5e) bekezdés alapján rögzített felvételt a rögzítést követő harminc nap elteltével,

b) *  a (2) bekezdés alapján rögzített felvételt a rögzítést követő 30 nap elteltével,

c) *  az (5), (5a) és (5c) bekezdés alapján rögzített felvételt a rögzítést követő három munkanap elteltével,

d) *  az (5b) bekezdés alapján rögzített felvételt a rögzítést követő egy év elteltével

törölni kell.

(8) *  A szabálysértési vagy büntetőeljárás megindításához és lefolytatásához szükséges adatok és információk biztosítása céljából - ha ilyen cselekmény elkövetésére utaló adat vagy információ a (7) bekezdés szerinti időtartamon belül merül fel - az adatkezelő rendőri szerv a (2) és (5) bekezdés alapján rögzített adatok kezelésének határidejét legfeljebb harminc napig meghosszabbíthatja. Ha ezen időtartamon belül nem indul olyan szabálysértési vagy büntetőeljárás, amelyben a felvételek felhasználhatók, az adatokat haladéktalanul törölni kell.

(9) Ha a felvétel felhasználására a (6) bekezdés szerinti eljárásokban kerül sor, az adatok kezelésére az alapul szolgáló eljárás szabályait kell alkalmazni.

(10) *  A rendőrség jogszabályban meghatározottak szerint együttműködik a Kormány által kijelölt központi tárhelyszolgáltatóval. A rendőrség - amennyiben annak műszaki és technikai feltételei adottak - a Kormány által kijelölt központi tárhelyszolgáltató által biztosított tárhelyen rögzíti

a) az (1) bekezdésben meghatározott rendőri intézkedések közül a közlekedésrendészeti intézkedés során, valamint

b) a (2) bekezdés alapján

készített felvételt.

42/A. § *  (1) *  A 42. § (7) és (8) bekezdésében meghatározott határidőn belül a 42. § (1), (2), (5)-(5c) és (5e) bekezdése szerint rögzített felvételből

a) *  - jogszabályban meghatározott szabálysértési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási, nemzetbiztonsági, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 94-96. §-ában meghatározott feladatok ellátása céljából - a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság, az előkészítő eljárást folytató szerv, a szabálysértési hatóság, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a terrorizmust elhárító szerv, a közlekedés szabályainak megsértése miatt közigazgatási hatósági eljárást folytató hatóság, az állami mentőszolgálat, nemzetközi jogsegély keretében külföldi hatóság,

b) jogainak gyakorlása érdekében az érintett, valamint

c) a jogszabály alapján eljárás kezdeményezésére irányuló jogának gyakorlása érdekében harmadik személy

igényelhet adatot.

(1a) *  A rendőrség a segélyhívást követő intézkedés lefolytatása céljából az intézkedés lefolytatására feladat- és hatáskörrel rendelkező egészségügyi szervet, hivatásos katasztrófavédelmi szervet a segélyhívásokkal kapcsolatban a rendőrség által kezelt adatok továbbításával értesíti.

(2) *  A rendőrség a felvétel kezelése során köteles megtenni az ahhoz szükséges szervezési, technikai és egyéb adatbiztonsági intézkedéseket, hogy az érintett személy személyes adatait, így különösen magántitkait és magánéletének körülményeit illetéktelen személy tudomására jutásától megóvja.

(3) Az, akinek jogát vagy jogos érdekét a felvétel rögzítése érinti, a 42. § (6) bekezdésében megjelölt eljárás lefolytatásához vagy az ott meghatározott egyéb cél érdekében kérheti, hogy az adatot annak kezelője az adat továbbításáig, de legfeljebb harminc napig ne törölje.

(4) A (3) bekezdés szerinti kérelem benyújtására a felvétel rögzítésétől számított, a 42. § (7) bekezdés a) pontjában meghatározottak szerinti harminc napon, a 42. § (7) bekezdés b) pontjában meghatározottak szerinti öt, illetve a 42. § (7) bekezdés c) pontjában meghatározottak szerinti három munkanapon belül, a jog vagy jogos érdek valószínűsítésével van lehetőség.

(5) *  Bíróság vagy más hatóság megkeresésére vagy adatkérésére a rögzített felvételt haladéktalanul meg kell küldeni. Ha a (3) bekezdés szerinti kérelem benyújtásától számított harminc napon belül nem kerül sor megkeresésre vagy adatkérésre, a rögzített felvételt törölni kell.

A helyszín biztosítása

43. § A rendőr a feladata ellátása során jogosult megtiltani, illetőleg megakadályozni, hogy valamely bűncselekmény, szabálysértés, baleset, egyéb esemény helyszínét megváltoztassák.


Ezen jogszabályok megtalálhatóak ITT:

HVT- https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1100113.tv

RTV - https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99400034.tv

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Véleményt, Javaslatot, Érveket írj! Bunkózásra, Komcsizásra, Cigányozásra, Zsidózásra NEM vagyok vevő!