2022/06/26

"Már a szavaktól is félnek..." ... attól félünk? ....

 Van ez a "Vasárnap" nevű orbánista propaganda izé. Na ott firkantott egy jegyzetet valami Ungváry Zsolt nevű firkász. Aszondja ez a propagandista, hogy....

Idézet a firkálmányból...
"Már a szavaktól is félnek...
1920-ban elvesztettük az országunk kétharmadát, 1945-ben aztán a szuverenitásunk megszüntetésével együtt megpróbálták elvenni a teljes történelmünket. Húztak egy éles vonalat, s amiként addig az idő számítása Krisztus előtti és utáni korszakra oszlott, úgy alkották meg a „felszabadulás utáni”, az „előttivel” gyökeresen szakító új világot. Minden, ami addig történt, hirtelen bűnössé, avíttá, üldözendővé vagy egyszerűen nem létezővé változott. Megszakadt az évezredes kontinuitás.
A rendszerváltást követően az Antall-kormány tett néhány bátortalan kísérletet ennek a kizökkent időnek a helyretolására, de a nagyon harsány ellenállás (amelynek megtestesítője a médiában, a kultúrában, a gazdaságban és a nyugati kapcsolatokban erősen beágyazott SZDSZ volt) ezt lelassította, sőt évtizedekre vissza is vetette.
A többszöri kétharmados felhatalmazások birtokában kezdte az Orbán-kabinet lassacskán visszaépíteni a múlttal összekötő kapcsainkat, ami lényeges és/vagy szimbolikus lépésekben öltött testet.
Ilyen volt például 2000-ben a Szent Korona Parlamentbe vitelével a magyar államiság fundamentumának helyreállítása, és ilyen a legutóbbi, a vármegye és a főispán elnevezés ismételt bevezetése.
....... Úgyhogy bármennyire is korszerűtlennek akarják nyilvánítani, a baloldali hazai és nemzetközi sajtó, kultúra, politika és kabaré helyett mi inkább a saját történelemkönyveinket olvasgassuk! Azokban ott van a válasz a nagyokosok felméréseinek kérdéseire."
Eddig az idézet....
és az én válaszom....
Valamikor nem is olyan régen még a most hűde nemzethy nagyon keresztény orbán és társai még "libernyákként....diplomás kommunistaként" Soros ösztöndíjasként... "csuhások térdre imához" és hasonló beszólásokkal csúfolták és tiltakoztak a mostani fiók pártjuk, akkor még Antall partner kdnp idiótaságai ellen. A korona országházba vitele sem jutott akkor még eszükbe a "libernyák" orbánnak és társainak... Jaaa az rég vót ugyi naccságos kegyelmes hűde keresztény urak? ... Jaaa...változtak az ócska tróger hatalmi érdekek ugyi nertársak és vele az elvek a gerinc is... na meg természetesen a csicskásoké is!... ugye firkász naccságos urak?
Ha ez a firkász a történelem órákon jobban figyelt volna, de leginkább kihúzná a fejét orbánék hátsójából... tudhatná, nem a szavaktól félünk!... Hanem a mögöttes tartalomtól. Először is attól amiket e "szavak" mögött lévő tartalom valaha jelentettek, pl. az ispán fogalom maga, ugye a király, azaz az egyeduralkodó által kinevezett TELJHATALMÚ uraság volt.
Aztán csak úgy a naaagy "történelmi hagyományokat" követve jön a darutollas csendőr a pandúr a nagyságos tekintetes kegyelmes ... uraság is? ... esetleg a főméltóságú kormányzó úr is? Esetleg a naaagy "évezredes kontinuitás" miatt királyt is koronázunk? .. tuggyuk kit? ....ha má a várba beköltözött. .. Még jó, hogy nem mindjárt a palotába.... Mert ugye mint tapasztalhattuk az elmúlt 30 évben, orbántól és bandájától bármi és annak ellenkezője is kitelik.
Egyébként is ilyen időnként bedobott idióta gumicsontokkal el kell terelni az egybitesek meg a jónép figyelmét a sok mocsokról, lopásról, csalásról a zuhanó forintról a száguldó inflációról....
Bezonyám propagandista firkász csicskák! Na és ahogy a végén írta ez a firkász.
".....politika és kabaré helyett mi inkább a saját történelemkönyveinket olvasgassuk! Azokban ott van a válasz a nagyokosok felméréseinek kérdéseire.""
Bezony ott van!... Ajánlom olvasgatásra a teljes orbán bandának a talpnyalóknak a csicskásoknak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Véleményt, Javaslatot, Érveket írj! Bunkózásra, Komcsizásra, Cigányozásra, Zsidózásra NEM vagyok vevő!