"Az ellenzéki megállapodásról – I. rész: Bajnai"

Figyelmeztetés
Aki úgy gondolja, hogy ezentúl minden vélemény és minden kritikai hang, amely a kétpárti „összefogást” érinti, Orbán leváltásának az esélyét rontja, és csak ez rontja az esélyeit, ne olvassa el ezt az írást, ne engedje, hogy a számára nemkívánatos tények és értelmezések megzavarják!

Megrendültem, mire végigolvastam a hvg.hu Bajnai háta mögött robbantott az Együtt-stáb című írását.

Először is azért, mert az Együtt–PM emberei belső információkat szivárogtattak. Ha szivárogtatnak, az azt jelenti, hogy olyan információkat akarnak a nyilvánosság tudomására hozni, amelyekkel a saját belső viszonyaikat akarják befolyásolni. Ha ehhez szivárogtatás szükséges, az azt jelenti, hogy a szövetségen belül eljutottak odáig, hogy végzetesen nem tudnak közös nevezőre jutni egymással sem, és a nyilvánosságot manipulálják annak érdekében, hogy a saját erőviszonyaikat elbillentsék a szivárogtatók irányába.

Másodszor azért, mert kiderült belőle, hogy Gyurcsány Ferencnek igaza volt, amikor tavaly október 23-a, Bajnai színrelépése előtt azt mondta, hogy Bajnai „nagyon rossz színpadot választott”, és ez „végzetes stratégiai hiba”. Én akkor nem értettem egyet vele, mert úgy képzeltem, Bajnai Gordonnak lesz elég ereje, hogy a Milla néhány zavarosfejű szervezőjét leszerelje – akik pusztán a politikával és a politikusokkal való össznépi elégedetlenséget szervezték össze impozáns tömegtüntetéssé (félreértések elkerülése végett: ez önmagában nagyon fontos dolog volt), anélkül, hogy lila elménckedéseken túl egyetlen épkézláb megoldás is eszükbe jutott volna arról, hogyan kell és lehet tisztességesen művelni a politikát –, és valódi, hatékony, a valósággal legalábbis köszönőviszonyban álló politikai tartalmakat és megoldásokat tegyen a mozgalom mögé. A szivárogtatásokból viszont az derül ki, hogy sok lúd disznót győzött, és ma már Bajnainak lehet a legkevesebb szava abban az együttesben.

Közbevetőleg és emlékeztetőül: a miniszterelnök-jelöltségről többször leírtam (például itt), hogy meggyőződésem szerint Mesterházynak engednie kellene, mármint ha az MSZP nem pusztán túlélni akar még négy évet vagy újra pozíciókat szerezni, hanem valóban le akarja váltani Orbánt. Mert ez csak akkor sikerülhet, ha az MSZP szavazóbázisa és Bajnai vonzereje együtt van bedobva a kalapba. Csak így lehet elérni, hogy az MSZP-től undorodó „bizonytalanok” is hajlandók legyenek tudomásul venni, hogy Orbán leváltásához sajnos nélkülözhetetlen az MSZP, de Bajnai józansága, pragmatizmusa, hozzáértése a garancia rá, hogy ez semmi szín alatt sem azt fogja jelenteni, hogy a „maradt, amilyen volt” MSZP politikája és emberei nemcsak visszatérnek, hanem ismét eluralják a politikai életet.

Most azt írja a hvg.hu: a koordinált indulás problémáját (azaz a külön indulásét, amiben most megállapodtak: külön listák, külön jelöltek – csak éppen egymás ellen nem indulnak – és nincs közös, Orbánt kihívó listavezető) „az Együtt vezetői is igyekeztek elkenni, ami abból adódott, hogy a Haza és Haladáshoz tartozó politikusok (az MSZP-hez és Gyurcsány Ferenchez hasonlóan) közös listát (és így természetesen Bajnai Gordon személyében) közös miniszterelnök-jelöltet szerettek volna, a PM és a Milla viszont a koordinált indulásért kardoskodott, értelemszerűen közös kormányfőjelölt nélkül”.

Ez az információ már önmagában értelmezésre szorul. Kik a PM politikusai? A Schiffer-féle LMP-ből átköltözött nyolc ember (Karácsony Gergely, Jávor Benedek, Szabó Tímea, Scheiring Gábor, Dorosz Dávid, Szabó Rebeka, Szilágyi László és Szilágyi Péter). Kik a Milla politikusai? Egyet név szerint is ismerünk: Juhász Péter. És kik a Haza és Haladás aktív politikusai? Kettőről tudunk: Bajnai Gordon és Szigetvári Viktor.

Az információ tehát ezek szerint azt jelenti, hogy a Bajnai–Szigetvári-féle elképzelés (amely mellesleg és ezek szerint azonos az enyémmel) és a másik kilenc ember elképzelése közt konfliktus volt, a pénteki megállapodás pedig azt jelenti, hogy Bajnaiék vereséget szenvedtek a saját pártjukon belül is.

És nem akárhogyan. A hvg.hu szerint így: „Végül a Bajnai mögött álló stáb szánta rá magát a ’bomba felrobbantására’, méghozzá a volt miniszterelnök háta mögött. Ezekben a napokban forrásaink szerint már teljesen elfogyott a szocialisták, de részben a Bajnai politikusi, taktikusi képességeibe vetett bizalom is a volt miniszterelnök stábjában. ’Gordon az elmúlt hónapokban többször figyelmeztetett, ne szivárogtassunk, ne romboljuk a bizalmat’ – mondta egy E14-es forrásunk, aki szerint Bajnait kifejezetten zavarta, ha ’belső információk’ jelentek meg a tárgyalásokról, kellemetlennek érezte, ha ezek miatt kellett magyarázkodnia. Ám a stáb megelégelte, hogy Bajnai ’úriemberi’ viselkedésével ’kiszolgáltatja magát a szocialisták machinációinak’, és úgy döntött, maga veszi a kezébe az ügyeket.”

Ez elég sok információ egyszerre.

Egy: úgy gondolom, abban bízom, hogy a „volt miniszterelnök stábja” nem Szigetvári Viktort jelenti. Vagyis a Bajnai „politikusi, taktikusi képességeibe vetett bizalom” a volt LMP-seknél, azaz Karácsonynál, Jávornál stb., meg nyilván a volt millásnál, Juhásznál fogyott el.

Kettő: ezek szerint ők voltak azok is, akik magasról fütyültek rá, hogy Bajnai azt kéri, ne befolyásolják a tárgyalásokat szivárogtatással, és ne hozzák őt kényelmetlen helyzetbe, tudtán kívül. Márpedig múlt pénteken is ez történt, amikor Bajnai előállt a „döntsön a közvéleménykutatás a miniszterelnökjelöltről” című javaslatával. Őszintén szólva akkor még nem értettem, mit jelent az Index információja, hogy „Bajnai azt mondta, nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni Mesterházyt, és ügyel rá, hogy első kézből hallja ezt a javaslatot. Ekkor Mesterházy titkára behozta kinyomtatva az Atv.hu-n megjelent cikket, mely a tárgyalás vége előtt, 15.01-kor jelent meg, és tartalmazta Bajnai javaslatát”. Meglepett, hogy Bajnai hazudik, nem így ismertem, ráadásul ennyire ügyetlenül hazudik. Most már értem: „a stábból egyes politikusok még kockázatosabb lépésre szánták el magukat – írja a hvg.hu. – Még a pénteki Bajnai-Mesterházy négyszemközti egyezetés közben – ahová Bajnai bevitte az új javaslatot – kiszivárogtatták az atv.hu-hoz, hogy miről zajlik a beszélgetés a teremben.” „Két, E14-ből való forrásunk is azt mondta, hogy a ’szivárogtatásról’ Bajnai nem tudott.” Vagyis a „szövetségesei” hátbadöfték Bajnait, olyan helyzetbe hozták, amely az egyik legfontosabb emberi-politikusi vonásának, a hitelességének árt. Tették mindezt azzal az ürüggyel, hogy „előmozdítsák a tárgyalások sikerét”, sőt, nyilván még az ország érdekére is hivatkoztak maguk közt. Vagyis úgy gondolkoznak, hogy „az ország érdekében” a másik ember, aki még ráadásul szövetséges is, feláldozható.

Három: „a stáb megelégelte, hogy Bajnai ’úriemberi’ viselkedésével ’kiszolgáltatja magát a szocialisták machinációinak.” Utaltam rá csütörtöki, az MSZP abszurd „szövetségi” politikájáról szóló aprómban, hogy írtam „egy hosszabb cikket a Bajnai–Mesterházy-problémáról, csak még nem jutott nekem felület a Galamusban”. Pénteken aztán megváltozott a helyzet, az egész írást ki kellett dobnom, de egy passzust most idézek belőle: „Mennyivel könnyebb lenne megküzdeni a dörzsölt MSZP-vel, ha kezdettől fogva nem lenne szakadék Bajnaiék kijelentései és a cselekedetei közt. Az első pillanattól tudták, hogy nem lesz más választásuk, ezért az első pillanattól fogva arról kellett volna meggyőzni előbb önmagukat, aztán a szimpatizánsaikat, hogy vagy Orbán, vagy az MSZP. És ha az MSZP, akkor kényeskedő úrinő módjára nem lejtünk különlistákról szóló hétfátyoltáncolt a szüzességünk bizonyítására, mielőtt és miközben összefekszünk velük.* Én kényeskedhetek, mert én egy szem választópolgár vagyok.** Ők nem, mert ők elvileg professzionális politikusok, akiknek a legrosszabb helyzetből is ki kell hozniuk a legjobbat. És ők nem mondhatnak (mondhattak volna) mást, mint hogy minden fenntartásuk és idegenkedésük ellenére közösködnek az MSZP-vel, mert muszáj, de ettől még nem változik meg a véleményük az MSZP-ről, és ettől ők még maradnak – és mihelyt újra előáll a demokratikus versenyhelyzet, lesznek –, akik voltak. És arra kérni a választókat, hogy fogadják el ezt a helyzetet, mert ez Orbán menesztésének a feltétele. Csak hát ez is nehéz, úgy hitelesen megőrizni az MSZP-től való különbözőséget, hogy ’összefogok’ a húsz éve reformálhatatlan MSZP-vel, miközben kiszorítom azt a politikust, aki megpróbálkozott ezzel a reformmal.” Most kénytelen vagyok módosítani ezen a passzuson: ezek szerint nem „Bajnaiék” kijelentései és cselekedetei közt van a szakadék, hanem Bajnaié meg a PM-Milláé közt.

Forrás: Népszabadság/Móricz Simon

Összegezve a három pont tanulságát, és magam is megrettenek, miközben ezt teszem: Bajnai a maga nyilván tisztességes és egyenes módján (szövetségesei fogalmazásában: „úriemberként”) tárgyalt az MSZP-vel. Hogy közben mennyire volt kemény, konzekvens és okos, ezt nem tudom megítélni. A szövetségesei szerint viszont nyilván rafináltabbnak, ügyesebbnek kellett volna lennie, talán zsarolnia és fenyegetnie is kellett volna, meg ahol lehet, hátbatámadni, hogy ne legyen kiszolgáltatott „a szocialisták politikai machinációival” szemben – egyszóval a szövetségesei szerint használnia kellett volna azokat a politikai eszközöket, amelyeket éppen hogy azoknak kellene elutasítaniuk, akik előbb a „lehet más a politika” felkiáltással, majd a „teljes rendszerváltás” igényével követeltek helyet maguknak a politikai életben. De ezen nincs mit csodálkozni, ha, mint említettem, a lehet más a politika képviselői szerint az is belefér a politikai eszköztárba, hogy a saját szövetségesüket hozzák védhetetlen helyzetbe, a hazug ember helyzetébe – mert a cél szentesíti az eszközt.

Van azonban még egy fontos kérdés: mi ez a cél? Bajnainál tudjuk, mi volt. Olvastuk a programjait, az alapvetéseit, hallottuk a beszédeit. Nem biztos, hogy minden tekintetben egyetértettünk velük, nem biztos, hogy nem találtuk sokszor végiggondolatlannak és önellentmondásosnak őket, de az biztos, hogy arról szóltak, milyen elvek alapján, milyen irányokba és milyen módszerekkel kéne az adott lehetőségek közepette, a liberális, polgári, piacelvű Európa közepén, a globalizált világgazdaság viszonyait figyelembe véve, helyrerázni ezt a tönkretett országot. Nem állítom, hogy az elvek közt nem volt a választók megnyerésére irányuló szólam, de azt sem állíthatja senki, hogy „szavazatmaximálási” megfontolásból elhallgatta volna azokat az elképzeléseit, amelyek biztosan nem vonzanak tömegeket. Ezzel szemben a „chávezista PM-esek” (egyetértek a hvg.hu szerzőjének jelzőjével) meg a zavaros fejű millások „rendszermegújítási” elveiről mindenekelőtt a következőket tudjuk: tisztázni kell a 2006-os rendőrterrort, ki kell szorítani Gyurcsányt meg a DK-ját a politikából, a Juhász Péter-féle „civilekre” kell bízni a politizálást, velük kell lecserélni a teljes politikai garnitúrát, le kell váltani a 2010 előtti „rendszert”, különféle kollektivista normákhoz kell idomítani a társadalmat és állami eszközökkel erőteljesen bele kell nyúlni a piacgazdaságba***.

Ez nagyjából a tűz meg a víz. És ha a tűz Bajnai, akkor a víz győzött.

Egyszerűen fogalmazva: Bajnai szerintem úgy képzelte, hogy majd ő ad politikai tartalmat és szab értelmes irányt a Milla által összehozott elégedetlen tömegnek. Csakhogy közben a PM-esek betelepedtek hozzá, és ezek az információk arról szólnak, hogy a millás maradvánnyal együtt átvették a hatalmat. Bajnai ma már ugyanazért kell nekik, amiért az MSZP-nek: vonzó kirakatnak, amely elfedi saját árujuk romlottságát. Mert Bajnai személyes vonzerejével és megmaradt hitelességével – amit még nem koptatott el a Fidesz, az MSZP, a szövetségesei és részben önmaga – még mindig mozgósítani lehet sok bizonytalant. Félreértések elkerülése végett: nem a kiábrándult jobboldali szavazókat, mert nekik Bajnai, bármit tesz is, vörös posztó marad. És nem az MSZP-ből kiábrándult baloldaliakat, mert közülük a legszűkösebb pillanatban, az MSZP mélypontján, 2010-ben sem szavaztak át elegen a performanszista- kollektivista-schifferista LMP-re ahhoz, hogy alig fél év múlva, az önkormányzati választások idején ne szoruljon segítségre a párt, hogy egyáltalán el tudjon indulni a választáson. Azt meg már 2010-ben is csak a kissé eltévedt és reménytelen választási helyzetben lévő egykori liberális szavazók gondolták, hogy az LMP-nek köze volna bármiféle liberalizmushoz. Vagyis most már az a kiábrándult MSZP-szavazó és liberális választópolgár sem megnyerhető, aki időközben kiszagolta Bajnai mögött az LMP meg a Milla életidegen elképzeléseit.

Mert azt még senki sem bizonyította, hogy Jávor meztelen lábszára a zöld fűben (emlékezzünk az LMP főpolgármester-választási kampányplakátjára), Scheiringnek a  kommunizmussal rokon gazdasági nézetei vagy Juhász hebrencs nagyszájúsága miatt áll még ma is 4–6 százaléknyi biztos pártválasztó az Együtt–PM mögött, és nem Bajnai személye és programja miatt. Egyébként is úgy gondolom, hogy akik a PM-elképzeléseire vevők, azok maradtak az ősforrásnál, az LMP-nél.

Nem akarok most azon gondolkozni, hogy mekkora szerepe volt ebben a most előállt helyzetben Bajnai személyiségének és politikusi képességeinek, tehát azon, hogy mennyi az „önrésze” a saját hitelessége kopásában. Az MSZP kívülről szorította, a szövetségesei belülről, az idő és a választók minden irányból. (A Fidesz e tekintetben nem tényező, mert amikor Bajnai visszajött a politikába, pontosan tudta, hogy mire számíthat ettől a társaságtól. Az írás második részében viszont, amely a DK-ról és Gyurcsányról fog szólni, kénytelen leszek ezen is gondolkozni.) Kivételes és sokirányú képességekkel és nagy rakás szerencsével is kellett volna rendelkeznie annak az embernek, aki ezt a helyzetet épen és cselekvőképesen tudja átvészelni.

Most viszont úgy látom, hogy az MSZP és az MSZP-gyűlölő PM-Milla valóban „összefogott”: együtt sikeresen megoldották a Bajnai-kérdést. Nem formailag, hiszen formailag továbbra is Bajnai ott az első számú ember. De abban, hogy a kezdeti 22, majd 16 százalékról idén augusztusra 4–6-ra csökkent az Együtt–PM támogatottsága, hogy Mesterházy Attila népszerűségben be tudta érni Bajnai Gordont, vastagon benne vannak a PM-esek–millások ügyeskedései, tévképzetei, rossz helyzetfelmérő képessége, voluntarizmusa is. És ha Bajnai meggyengült a szocialistákkal folytatott tárgyalások során, abban nemcsak a minden hájjal megkent tárgyalópartner ügyessége és gátlástalansága játszott szerepet, hanem a saját szövetségesei is (és persze a tehetetlensége a saját szövetségeseivel szemben). Az övével közel azonos nagyságú Bajnai-szavazótábor megléte esetén Mesterházy nehezen védhette volna az igényét a miniszterelnökjelölti pozícióra. Így viszont legalább arra rá tudta kényszeríteni Bajnait, hogy engedjen a szövetségesei különlista–különjelölt-állítási mániájának, és persze adja fel a miniszterelnökjelöltségi igényét is. Tudta, hogy csak ő nyerhet az üzleten. Szerintem Bajnai is tudja. Akik nem tudják, még most sem, azok az ő szövetségesei. És tartok tőle, hogy a választók sem tudják, akik az „összefogást” vélik felfedezni ebben a szomorú végkimenetelű játszmában.

---

* Részlet az Index írásából: „Korábban is mást mondott a PM, mint Bajnai. Karácsony Gergely februárban a Heteknek arról beszélt, nem örülnének annak, ha egyszer csak az MSZP ölében találnák magukat, ezért ’el szeretnék kerülni, hogy az osztozkodás vége egy MSZP–Együtt–PM közös lista legyen’, valamint elmondta, hogy ők a koordinált jelöltállítást preferálják. Jávor Benedek, a párt társelnöke július 5-én azt nyilatkozta, szerinte a külön listás, de összehangolt indulás a hatékonyabb, mert az jobban meg tudná mutatni a protesztszavazókat célzó MSZP-s, valamint a bizonytalanoknak szóló Együtt 2014-es üzeneteket. Scheiring Gábor pedig egy június 26-i Facebook-bejegyzésében egy olyan elemzést idéz, mely szerint a koordinált jelöltállítás és a külön lista választásmatematikai szempontból is előnyösebb. Információink szerint belső fórumokon a PM több politikusa is olyan értelmű kijelentéseket tett, miszerint inkább feladják pártbeli szerepvállalásukat, mint hogy a szocialistákkal kelljen közös listán szerepelniük, amit értesülésünk szerint egyébként a PM egyik vezető politikusa sem tartana összeegyeztethetőnek a saját hitelességével.”

** 2010 tavaszán arra biztattam mindenkit, hogy az orrát befogva, gumikesztyűben és jobb híján szavazzon az MSZP-re – a húsz év alatt én először szavaztam rájuk –, mert Orbán ismeretében csak tragédia következhet az országban, ha semmiféle ellensúlya nem lesz. 2010

őszén aztán, szintén először a húsz év során, már nem mentem el szavazni. Részben azért, mert a tragédia bekövetkezett, és akkor már semmi sem múlt a szavazatomon, részben azért, mert úgy gondoltam, hogy Orbán győzelmével új korszaknak kell következnie, és én ennek kivárom a végét. Olyan nagy bajt zúdítottak ránk ugyanis azok a politikusok, akik Orbán ellenszerét – önmaguk megreformálását – évtizede nem találják, meg azok a választók, akik elhitték, hogy Orbánt egy fikarcnyit is érdekli az ő sorsuk, hogy ebből rengeteget lehet és muszáj tanulni, mindenkinek. Nem az a baj, hogy megtörtént a dolog, a baj az lesz, ha nem is akarjuk megérteni, mi és miért történt, tehát a ballépéseink tanulságait sem tudjuk leszűrni. Éppen ezért megfogadtam, hogy arra az MSZP-re, amelyik az unalomig ismert működési módjával kinyírta az értelmes alternatíva lehetőségét, soha többé nem szavazok. Értsék meg ők is, mit követtek el, és változzanak meg, ez a minimum, és ez az, amivel jóvátehetik, hogy húsz évig maradtak, akik voltak. Mert még egyszer nem állhat elő olyan helyzet, hogy engem bárki népfrontba kényszerítsen ezzel a párttal. Hát ez a helyzet ismét előállt, az Orbán jelentette tragédia részeként, azaz hogy ügyesen – mondhatnám azt is, szemét, számító módon – úgy változtatták meg a választás szabályait, hogy immár ne csak politikailag, hanem jogilag is népfrontba kényszerítsék a tüzet meg a vizet.

*** Trafik: a hatalmaskodásra szoktatás iskolája című aprómban már kértem például Karácsony Gergelyt, cáfolja meg, amit a hvg.hu tudósítói írtak róla, és ami számomra új (noha az LMP ismeretében sajnos nem váratlan) információ volt. A szárszói találkozóról szóló tudósításban ugyanis ezt olvastam: „…csak akkor milyen alapon akarják ezek az emberek egybeterelni azokat, akik (itt, Szárszón is) önszabályozó piaci folyamatokról beszéltek, mondjuk azzal a Karácsony Gergellyel, aki (ugyanitt, tudósítónkkal beszélgetve) buzgón helyeselte a trafiktörvényt.” A trafiktörvény ugyanis – túl a korrupciós szálain, és Karácsony nyilvánvalóan nem ezt helyeselte – arról szól, hogy az állam önkényesen beavatkozhat a tulajdonviszonyokba, joga van polgárainak bármelyik csoportját egzisztenciális végveszélybe sodorni, más polgárait pedig kényszerekkel megfegyelmezni szokásaikban és életmódjukban.

Mihancsik Zsófia
Forrás:

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/323874_az_ellenzeki_megallapodasrol_bajnai 

 


Az ellenzéki megállapodásról – II. rész: Bajnai–Gyurcsány


Bajnai Gordon szombati sajtótájékoztatóján az újságírókon keresztül üzent Gyurcsány Ferencnek, aki levélben kereste meg őt, mint az Együtt–PM vezetőjét, tárgyalási szándékával. (Ha a szombat déli sajtótájékoztató előtt a kellő formában – levélben – is válaszolt Gyurcsány pénteki levelére, akkor elnézését kérem. Remélem, így van, mert Gyurcsány nem magánlevelet írt neki.) A következőket üzente:

1. Az MSZP és az Együtt-PM megállapodása alapján a szocialisták feladata tárgyalni a DK-val, ők adhatnak át egyéni választókerületeket és listás helyeket.

2. Nem tart attól, hogy a Gyurcsány-párt önállóan indul a választáson és szavazatokat vesz el az MSZP-től és az Együtt-PM-től, hiszen „Gyurcsány Ferenc többször elmondta, hogy bölcsességre, önkorlátozásra van szükség, a szervezeti-személyi érdekeknél fontosabb a kormányváltás ügye.”

Akkor kezdjük.

Ma Magyarországon négy olyan demokratikus ellenzéki párt van, amely önálló politikával és programmal rendelkezik, ismert politikusai vannak, kiépített struktúrája van az országban és mérhető támogatottsággal rendelkezik, azaz választópolgárok kisebb-nagyobb tömege áll mögötte. Nekik négyüknek kellene megoldani Orbán leváltását. Olyan körülmények között – és ezt nem lehet elégszer elmondani, mert úgy látom, sokak számára még mindig nem világos –, amikor a választás nem az egészséges és demokráciában normális politikai versengésről szól, ezáltal arról, hogy egy párt meg a politikusai a választás előtt keményen dolgoznak önmagukon, hogy ők maguk, meg amit képviselnek, hiteles és vonzó legyen a választók számára, tehát az első fordulóban minél többen szavazzanak rájuk, hogy a második forduló előtti visszaléptetési játszmákhoz is a lehető legerősebb pozícióban jussanak el. Nem, itt egy fordulóban kell elhozni az egyéni parlamenti mandátumok többségét, és ha a Fidesz jelöltjével szemben 2–3 ellenzéki jelölt áll, azaz az ellenzéki szavazatok megoszlanak az ellenzéki pártok jelöltjei közt, az biztos fideszes győzelmet jelent. Vagyis az ellenzéki pártoknak, ha nem akarják, hogy a Fidesz nyerjen, csak „összefogásra”, azaz közös választási indulásra (jelölt- és listaállításra) van lehetőségük, és ez hosszadalmas előalkukat, pozíció- és személyi harcokat, és sajnos (időleges) önfeladást jelent.

A négy párt közül az LMP az első pillanattól kezdve kivonta magát ebből az Orbán teremtette együttműködési kényszerből. Mivel ez az írás nem az LMP-ről szól, így most nem fogok azon gondolkozni, mi magyarázza ezt a magatartást, az azonban biztos, hogy az LMP önállóan indul a jövő évi választáson, mert „Schiffer András szerint egyetlen mostani parlamenti párttal sem tudnak együttműködni, ezért az LMP arra is felkészült, hogy a következő ciklusban is ellenzékben folytassák a politizálást”. Nem parlamenti ellenzékként, mert az a 2 százaléknyi szavazó, amennyit az LMP-nek mérnek, nagyon nem lesz elég a parlamentbe jutáshoz, mindenesetre Schiffer inkább vállalja, hogy kimarad a parlamentből, mint hogy bárkivel is együttműködjön: jól ellesz ő még négy évig őfelsége ellenzékeként, persze a parlamenten kívül. De ez az ő dolga meg a szavazóié. Az viszont nem, hogy Schiffer jobban utálja az ellenzéki térfél összes pártját, mint Orbán rendszerét, így aztán nem is hajlandó részt venni az Orbán-rendszer leváltásában, sőt, az önálló jelöltjeivel gyengíti az ellenzéki esélyeket. Érdekes, hogy a magyar nyilvánosságban szó sem esik erről a schifferi magatartásról, de mihelyt az ellenzéki egyeztetésből kihagyott – nem önként és nagyképűen kimaradt, hanem a partnerek által szándékosan kihagyott – Demokratikus Koalíció bejelenti, hangsúlyozom, induló tárgyalási pozícióként, hogy önálló jelölteket és önálló listát állít, azonnal megkapja, hogy Gyurcsány: Kegyelemkenyér nem kell, Orbán jöhet, azaz hogy Gyurcsány döntése egyenlő Orbán hatalomban tartásával.

Hát nem.

Ez az ország részben valóságos, részben virtuális Gyurcsány-fóbiában szenved. Nem arról van szó ugyanis, hogy a közvélemény egy részének, bármekkora részének, az a véleménye, hogy Gyurcsány, a politikus, buta és korlátolt, ezért rosszul ismeri fel a helyzeteket, gyenge ember, ezért nem képes konfliktusokat vállalni és döntéseket hozni, tarthatatlanok az ország jelenéről és jövőjéről szóló elképzelései, rosszul beszél, azaz az elképzeléseit képtelen verbálisan eljuttatni a választókhoz, zavaros az értékrendje, a meggyőzőereje nulla, kicsi a munkabírása, sőt lusta, a politikustársaival ellentétben képtelen igazat mondani, vagy éppen egy akarnok barom, aki a saját téveszméi szerint, módszeresen akarja tönkretenni az országot. Egyszóval nem alkalmas politikusnak. Nem. Ugyanis ha ez mind így együtt igaz lenne, akkor sem indokolná a mai beteges Gyurcsány-irtózást, hiszen nem egy aktív politikust ismerünk, akire ez így együtt vagy számos elemében igaz, mégsem zavar senkit.

Nem is arról van szó, hogy Gyurcsánnyal szemben kritikus a közvélemény – legalábbis az a része, amely hallani sem akar róla –, a politikustársak, a publicisták és hírcsinálók meg az értelmiségiek egy része. Ha így lenne, lehetne vitatkozni velük, mint minden kritikus véleménnyel, és a vitának, szerencsés esetben, egy tisztább kép kialakulása lenne az eredménye, amelyben a hibák és az érdemek is a helyükre kerülnek. Nem, Gyurcsánnyal szemben a gyűlölet gerjesztett és zsigeri, azaz sikerült a hozzá való viszonyt a faji előítéletek szintjére lesüllyeszteni, ahol a mérgező nyálelválasztás már a hívószó kimondásakor megindul. Emellett szabad préda, mert a faji előítéletek hirdetőit legalább a törvények és a közvélemény ép erkölcsű része megpróbálja visszaszorítani, Gyurcsányt viszont a legnagyobb nyilvánosságban és a legolvasottabb portálokon is – minden olvasói tiltakozás vagy szankció nélkül – sikk eltaposnivaló pondróként, kártevő sáskaként kezelni, akit ha irtani egyelőre nem is szabad, tilos emberszámba venni.

 

Amikor Bajnai Gordon úgy döntött, hogy ezt az érzületet politikai tényezőként ismeri el, azaz – ha nyilvánosan nem is mond rosszat róluk – hivatalos formában nemlétezőnek tekinti Gyurcsányt meg a pártját, azaz nem tekinti tárgyalópartnernek őket, akkor egyrészt a zsigeri gyűlölet létjogosultságára mondott igent, másrészt arra, hogy a zsigeri gyűlöletre politika építhető. A Fidesz legfontosabb politikai eszközére mondott igent, arra, amely őt is nap mint sújtja.

És sajnos nem mentsége, hogy a politikának is vannak kényszerei. Vagyis ha neki olyan szövetségesek jutottak, akik egyrészt ma is aktív áldozatai a Fidesz négyéves, kemény amortizációs Gyurcsány-politikájának, másrészt a szövetségkötési kritériumaikat erőteljesen vezérlik a „múltbanézésekről” szóló téveszméik, akkor is meg kellett volna próbálkoznia azzal, hogy lassan, óvatosan és okosan vállalható sínre állítja a partnereit. A gyűlölet alapú politizálást és ítélkezést ugyanis egy pillanatig sem szabad elfogadnia annak, aki humanistának és demokratának vallja magát. Arról természetesen lehet vitatkozni – noha szerintem maga a kérdésfeltevés is súlyosan beteg –, hogy 2006 ősze Gyurcsány-vezérelte rendőrterror volt-e vagy sem, de arról nem lehet, hogy ennek a kérdésnek a tisztázása volna az Orbán-rendszer lecserélésének a feltétele, mert nem az. Arról is lehet vitatkozni, hogy Gyurcsány jó miniszterelnök volt-e vagy sem, de arról a tényről nem lehet, hogy Gyurcsány példás demokrata volt és maradt. Ráadásul komoly problémát jelent, hogy Bajnai még mindig nem mondta el érthetően és hihetően, hogy ő, aki mindvégig aktív és felelős résztvevője volt a Gyurcsány-időszaknak, ma hogyan számol el önmagával. Félreértések elkerülése végett, nem én várom az elszámolást tőle: ez a saját partnerei álláspontjából következne, és nyilván azt a szűk választóréteget is érdekli, amelynek nem Orbán, hanem Gyurcsány a legfőbb problémája, és amely most bizonyára meghasonlik önmagával, hogy az eredeti forrásnál, az LMP-nél maradjon-e, vagy nyergeljen át az MSZP-vel szövetségre lépő PM-esekhez, akiknek lassan az utolsó identitásképző elemük a Gyurcsány-ellenesség. Az a szerintem sokkal nagyobb létszámú választói csoport viszont, amelyhez én is tartozom, nem önelszámolást vár, mert pillanatnyilag nem a múlttal óhajt foglalkozni, hanem következetességet. Az meg, Bajnai „múltja” és szövetségesi jelene közt, nincs.

De ha ez nem „elvi” álláspont Bajnainál, hanem a szavazatok maximalizálásának szándéka áll a kérlelhetetlen kirekesztősdi mögött, akkor újra csak azt mondhatom: az a Bajnai Gordon, akit ugyanolyan ocsmány és hazug módon járat most le a Fidesz, ahogy tette Gyurcsánnyal, nem védheti meg önmagát, ha úgy tesz, mintha a Fidesz amortizációs módszere újkeletű volna, és nem ugyanez működött volna Gyurcsány ellen is. Azt állítom tehát, hogy Bajnainak, önmaga védelmében, de az igazságosság érdekében is, ki kellett volna (ki kellene) hoznia Gyurcsányt abból a karanténból, amelybe kemény és céltudatos munkával meg a választók súlyos manipulálásával a Fidesz berakta.* A szavazatmaximalizálás biztos – noha szintén fáradságos és konfliktusos – útja ez lett volna (lenne), a választók fejének és érzületének rendbetétele, és nem az, hogy az Együtt–PM minden fenntartás nélkül befekszik Orbán egyik legnagyobb gaztettének.

Úgy látom, Bajnai(ék) hitelességét részben ez erodálta. Mert lehet, hogy sok választópolgár még mindig gyűlöli Gyurcsányt – elhiszi a 2006-ról szóló fideszes-jobbikos-LMP-s mítoszt, elhiszi, hogy az őszödi beszéd nem igazság-, hanem hazugságbeszéd volt, sőt még azt is elhiszi, hogy Gyurcsány a reformjaiba és nem abba bukott bele, hogy ő, a választópolgár hagyta, hogy négyéves agymosással, hamis és megalázó propagandával végül elvigyék őt a vizitdíjas népszavazásra –, de a hamis hangokat és a védhetetlen következetlenségeket akkor is érzi. Mert a történetnek ez a szála most nem Gyurcsányról, hanem Bajnairól szól.

És Bajnairól szól az az elegáns távolságtartás is, amellyel azt érzékelteti, hogy politikailag nemlétezőként kezeli Gyurcsányt és a Demokratikus Koalíciót. Azaz nemlétezőként kezeli azt a nem tudjuk pontosan, hány, 100–150–200 ezer választópolgárt, aki Gyurcsány meg a pártja mögött áll. Csakhogy egyszerűen nem lehet róluk nem tudomást venni! Egy demokrata nem tehet ilyet! Nem üzenheti ezeknek az embereknek azt, hogy ti meg vagytok büntetve, mert Gyurcsány mellé álltatok, nem vagytok egyenrangú választói ennek az országnak, nem vehettek részt Orbán leváltásában, csak akkor, ha a nektek rokonszenves párt vezetője és politikusai tudomásul veszik, hogy ők nekünk nem partnerek, és vagy visszalépnek a választástól, vagy két darab parlamenti helyért eladják önmagukat és mindazt, amit képviselnek, annak a pártnak, amelyből kínkeservesen kiszakadtak, benneteket meg elárulnak, a sorsotokra hagynak. Titeket, a saját választóikat, akik az elmúlt két és fél év valamelyik pillanatában ezt a pária és nyomorult DK-t választottátok, és minden ellennyomás dacára kitartottatok mellette.

Ez elvi kérdés! A mérleg másik serpenyőjében nem az a probléma van, hogy ezzel hány szavazót veszítene el az Együtt–PM (ismétlem, ha Bajnai konzekvensen a gyűlöletpolitika ellen beszél kezdettől fogva, ez ma nem lenne kérdés), hanem az, hogy a DK demokratikus párt, Orbánt akarja leváltani, modern, európai Magyarországot akar, tehát nem kirekeszthető, nem lesajnálható, nem lökhető oda az MSZP karjaiba, „állapodjon meg velük” felkiáltással, sem ő, sem a szavazói.

Végezetül: ezért a bűnért, amelyet most Bajnai Gordon és Mesterházy Attila együtt készülnek elkövetni a DK meg a szavazói ellen, nem hárítható át Gyurcsányra a felelősség. „Gyurcsány Ferenc többször elmondta, hogy bölcsességre, önkorlátozásra van szükség, a szervezeti-személyi érdekeknél fontosabb a kormányváltás ügye.” Ahogy Bajnai Gordon sem azért akar miniszterelnök lenni, mert hatalommániás, és megszerette azt a bársonyszéket, amelyben egy évig ült, Gyurcsány Ferencről is tételezze fel, hogy nem a „szervezeti-személyi érdekei miatt” akar részt venni Orbánt leváltásában és munkaképes frakcióval rendelkezni a parlamentben! Rossz beszéd ez, nem méltó Bajnaihoz. Bajnaihoz az lenne méltó, ha végre elszánná magát, és szabadjára engedné önmagában a demokratát. Ha bölcs lenne, és önkorlátozó. Ha nem pusztán a személyi-szervezeti érdekekre kihegyezve végezné a választási számításait. Azaz ha leülne tárgyalni a Demokratikus Koalícióval, akármekkora is az ellennyomás.

(És most elnézést kérek, itt abbahagyom. Nem tudom, megírom-e még, mit tennék én Gyurcsányék helyében. Lehet hogy szükségtelen és értelmetlen, lehet hogy nem az. A következő napok-hetek eldöntik.)
Forrás: http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/324017_az_ellenzeki_megallapodasrol_II._resz