A magyar?...Ilyen volt és ilyen ma is.

Olvassátok figyelmesen mit ír Veesenmayer rólunk magyarokról akkor.... és mi változott azóta?.... 
Forrás: Nyáry Krisztián történész.

2017. március 19. · Budapest

1944. március 19-én vonultak be a német csapatok Magyarországra. A német vezérkar által kidolgozott Margarethe fedőnevű terv már az előző év őszén készen állt. A terv három megszállási zónára bontotta volna az országot: az első a Wehrmacht irányítása alatt a Tisza vonaláig terjedt volna beleértve a fővárost is; a második a Tiszántúl és Észak-Erdély, amit a román csapatok szálltak volna meg; a harmadik pedig Észak-Magyarország, ahová a német és szlovák csapatok együttesen vonultak volna be. A német külügyminisztérium a katonai vezetéssel szemben úgy látta, felesleges az agresszió. Részben e vitát eldöntendő küldték Magyarországra Edmund Veesenmayer külgazdasági szakértőt, a náci párt és az SS tagját. Veesenmayer titkos küldetésben, a Standard Villamossági Társaság igazgatójaként érkezett Budapestre, majd kapcsolatba lépett németbarát és németellenes jobboldali politikusokkal egyaránt. Tapasztalatairól decemberben hosszú jelentést küldött Ribbentropnak. Véleménye szerint „a mézesmadzag és korbács módszerét kell használni”, mellyel vérontás nélkül is elérhetőek a német politikai és katonai célok. A levél hozzájárult a Margarethe-terv módosításához, és a német hadsereg valóban úgy foglalta el az országot, hogy lényegében semmilyen ellenállásba nem ütközött.

---

Veesenmayer levele Steengracht külügyi államtitkárnak

Berlin, 1943. december 14.

Szíves tudomásulvétel céljából csatoltan megküldöm legújabb magyarországi jelentésem másolatát és annak három mellékletét. A jelentés december 10-e óta a birodalmi külügyminiszter úr előtt fekszik. Tekintettel arra, hogy a jelentés igen kényes kérdéseket tárgyal, azt javasolnám, a jelentés egyelőre ne kerüljön tovább, és az csak személyes tájékoztatásul szolgáljon.

Részletek a jelentésből:

(A magyar politikusok) bőségesen nyújtanak a magyar közönségnek szónoklatokat, és sokszorosan összehangolt változatokban hangzanak el a „magyar küldetésről” és a „nemzeti ellenállásról” szóló jelszavak. Senki sem tudja meghatározni, mit jelent az első, mert „magyar küldetés” nem volt és nincs most sem. Amit viszont „nemzeti ellenállásnak” neveznek, valójában passzív ellenállás mindenkivel, nem utolsósorban önmagukkal szemben.

Ennek bizonyítékául arra emlékeztetek, hogy a trianoni szerződésben megcsonkított Magyarország 20 éven keresztül félárbocra bocsátotta zászlóját, és alázatosan várta területének növekedését, anélkül, hogy gyakorlatilag bármit is tett volna annak érdekében. Mikor aztán eljött az alkalom, több mint enyhe nyomásra volt szükség, hogy Magyarországot szerencséjéhez segítsük. Három ízben növekedett területe jelentős mértékben a birodalom révén, három ízben növekedett saját közreműködése és harca nélkül, és így hatalmi és területi gyarapodását saját alkalmatlanságával a Danaidák ajándékává változtatta.

Miért mindez? Figyelembe véve, hogy a korszerű politika egyben alkalmazott természettudomány is, az élettant is segítségül kell hívni, hogy a válasznál az ország mai helyzetének kulcsát történelmi fejlődésében megtaláljuk. 1526 óta Magyarország sohasem volt önálló állam, még kevésbé önmagában zárt népi elem. (…) többé-kevésbé valamiféle függőségi helyzetben volt 1918-ig. Sohasem volt kellő népi ereje és forradalmi lendülete, hogy önálló állammá váljon. (…) Lázadtak és szabotáltak minden felsőbb hatalom ellen, mely az ország sorsát meghatározta. De ez mindenkor passzív rezisztenciában nyilvánult meg, kockázatmentes ellenállásban, amit felfuvalkodott szólamokkal lepleztek, (…)

Csak Ferenc József halála után lettek valamivel bátrabbak, de mielőtt Magyarország önállósításának útjára léptek volna, óvatosan kivárták, míg a birodalom összeomlása 1918-ban világosan láthatóvá vált, majd magukhoz ragadták azt, ami még megmaradt. Azóta létezik az úgynevezett magyar nemzet, és időközben bebizonyította, hogy nemzeti életre alkalmatlan, és az marad a jövőben is. Vezető rétegének folyamatosan negatív kiválasztása következtében törvényszerűen ahhoz a ponthoz kellett elérkeznie, ahol ma áll. Még az erőltetett elmagyarosítási folyamat sem tudott azon változtatni, hogy a 14 millió lakos közül csak mintegy 8 millió a magyar, és még azok számából is le kell vonni 2 és 1/2 milliót, mert azok másfajtájúak, és ezért állampolitikai szempontból megbízhatatlan elemek. (...)

A félelem éppenséggel nem világnézet, mint azt egy ismert német tábornok megírta. De a félelem – hogy gyávaságról ne beszéljünk – alapvető vonás, amely a felelős magyar politikusokat és a magyar polgári tömegek nagy részét jellemzi. (...)

A magyar nemzeti himnuszt Erkel, egy kölni német írta; Budapest szinte minden épületét, a hidakat is ideértve, németek alkották. Német volt a leghíresebb magyar festő (bajor származású), a leghíresebb magyar költők szlovákok voltak. Gömbösben is német vér folyt. A német nyelv, a német zene és a német kultúra a múltban és még ma is a legfontosabb helyen állnak Magyarország életében. 1925-ig a kormányzó maga is csak törve beszélt magyarul, és több oldalról hiteltérdemlően arról értesültem, ha szenvedélyessé válik, még ma is inkább németül, mint magyarul beszél. Bemehetünk a legelőkelőbb budapesti bárba, és megállapíthatjuk, hogy a konjunktúra folytán bőségesen adagolt dzsesszt és swinget belső részvétlenség fogadja, míg a régi bécsi dalok és a bécsi valcer elnyűhetetlenül diadalmaskodnak. Ha éjszakánként magyar tisztekkel mulatunk, feledésbe merül az „éljen Hungária”, „éljen Horthy”, és győz a „Heil Hitler”. (Borban az igazság!) (...)

Magyarország egész tragikumát mutatja, éppen úgy, mint a legkedveltebb magyar dal is, a Kossuth-nóta, melynek utolsó szakasza így hangzik: „Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni.” Jellemző ez a feljebb említett passzív alapbeállítottságukra, és ha figyelembe vesszük az itt évszázadokon át uralkodott törökök vérségi beütését, még az úgynevezett ősmagyarok nomádszerű jellegére is következtethetünk. A cigányság is jellegzetes szerepet játszott ebben, amit zenéjük, annak művelése és kedveltsége a mai napig is világosan bizonyít. (...) Véleményem szerint a régi Duna menti Monarchia aláaknázása nem annyira az egyéb nemzetiségek, mint a csehek, lengyelek, horvátok stb., hanem inkább a belsőleg megmételyezett magyarság műve volt, amelynek körében a zsidóság nemcsak gazdaságilag, de politikailag is uralkodó hatalmi helyzetre tett szert. (…)

Ha az ellenfélen félelem és gyávaság vesz erőt, elegendő a világos szó, a kemény követelés, amit alátámaszt a német hadosztályok és harci repülőrajok említése. Véleményem szerint ez elegendő az ellenfél elbuktatására, mert határai mentén Magyarországnak nincs egyetlen barátja sem, annál inkább elkeseredett ellenfele. Még Romániához hasonlítva is rosszul jár Magyarország. Ha ma háborús viszályra kerülne sor e két állam között, nem kétséges, hogy Magyarország vereségével végződne. Ezt a magyarok is tudják, bár nem akarják tudomásul venni. (…) Ehhez járul, hogy Magyarországot Európa egyik társadalmilag legelmaradottabb országának minősíthetjük. Ezek a viszonyok olyan szociális-forradalmi táptalajt képeznek, amely a bolsevizálásnak játszik a kezére, és amely az utóbbi félévben jelentősen fejlődött. A magyar kormány látja ugyan ezt a fejleményt, de képtelen ellene erélyesen fellépni. (…)

Keresztes-Fischerben azt a férfit látja a kormányzó, aki taktikai úton fényesen szétverte a félt nyilaskeresztes mozgalom fenyegető kísértetét. Mert mégiscsak ez volt az egyetlen mozgalom, amely harckészséget mutatott és különb volt félig örmény, félig szlovák származású vezetőjénél, Szálasinál, aki éppen ezért tönkre is tette őket. (...)

A kormányzó lényében tulajdonképpen katona, de csakis katona. Tudatosan soha sem fogja becsületszavát megszegni. Ha ma Ferenc Józsefről beszél, ezt a legmélyebb hűséggel teszi, és sohasem mulasztja el, hogy a legmélyebb hódolattal „őfelségének” címezze. Ő tehát katona, akinek hajdani vezére – helyesebben szólva ura, akit nem követett újabb úr – halott. Amilyen jó katonás szelleme, olyan siralmasak politikai képességei. Nemcsak nem ért sem a kül-, sem a belpolitikához, de belső ellenszenvvel viseltetik a politika iránt, és – azt hiszem – boldog lenne, ha holnap megint csak katona lehetne. Ha a német politika aktív irányt venne, véleményem szerint céljának arra kellene irányulni, hogy a kormányzót közvetve a Führer katonájává tegye, és ezt el is érhetné, ha ebben a legnagyobb ügyességgel és rugalmassággal járna el. Ha a kormányzót megszabadítanák környezetétől, és annak helyére a Führer, a birodalom és a feladatokkal megbirkózni képes birodalmi megbízott kerülne, akkor lényegében gyakorlatilag már meg is oldottuk a magyar kérdést. (...)

Ezzel magyarázható a németellenes körök udvarlása, hogy a kormányzót áruló politikájukhoz megnyerjék. (…) Lassú víz partot mos, különösen abban az esetben, ha ez a part már omlik és szűnik ellenálló képessége. Így ezeknek a köröknek tényleg egyre inkább sikerült a kormányzót bomlasztó politikájuk bűvkörébe vonni. Ez azért is vált könnyen lehetővé, mert ebben az időszakban a kormányzónál nem érvényesült ellentétes befolyás. Így tehát ebben a tekintetben is növekszik a veszély, amelyet nem lenne szabad lebecsülni. A kormányzó személye ma már nem kielégítő kezes arra, hogy Magyarországot visszatartsa a birodalom elárulásától. (...)

A reális napi politika ezen feladata végrehajtásának előfeltétele a jelenlegi kormány leváltása; pótlására a nemzeti ellenzékkel német irányítás alatt álló kormány alakítandó. A nemzeti ellenzék összes személyiségei közül még leginkább Imrédy volt miniszterelnököt tartom a legalkalmasabbnak. A legnyíltabb gondolkozású, személyében és jellemileg tiszta, bizonyos tekintélye van, és vidéken is szervezett követői vannak. Alapjában véve azonban a parlamenti rendszer híve, és mint szűkebb baráti körének legtöbb tagja, az is marad. Ezért csak csekély átütőerővel rendelkezik. Kritikai értékelés szerint hasznosabb reszortminiszter volna, mint miniszterelnök. De sajnos, nincs kéznél alkalmasabb személy. (…) Határozott meggyőződésem, hogy a kormányzó a Führer követelésére vagy akárcsak kívánsága nyomán ellenkezés nélkül bárkit kinevez miniszterelnökké, hogy saját és családja uralmát mentse, és ne kelljen eltemetnie vágyálmát, hogy halála előtt herceg lehessen. (...)

Veesenmayer s. k.

3. sz. melléklet
Javaslatok és kezdeményezések

(...)
IV. Már most meg kell kezdeni az ellenfél rendszeres felőrlését, a lelki masszázst:
1. A német sajtó útján:
(...) d) a rendszer-kormány és a nép megkülönböztetése,
e) a zsidókérdés folyamatos és állandóan élesedő bírálata.

3. A Külügyminisztérium részéről megadott irányelvek a magyar diplomatákkal és sajtóképviselőkkel folytatott tárgyalásokhoz.

4. Megfelelő tárgyalási útmutatások a budapesti német követség részére.

5. Akár csak szerény méretű, hadgyakorlatszerű csapatösszevonások a magyar-német határ fontosabb pontjain.

V. A nemzeti ellenzék néhány ismert tagjának, esetleg a kormánypárt megfelelő, németbarát tagjainak meghívása a birodalomba.

VI. A kormányzó meghívása a Führerhez. Ehhez megjegyzendő, hogy több oldalról hallottam, a kormányzó óvakodna egy újabb meghívásnak eleget tenni. Ezt nem tartom valószínűnek, ez inkább az őt irányító klikk óhaját tükrözi. (…) A fő cél elérésére, hogy Horthyt a kormány megfelelő irányzatú átalakítására rábírjuk, alapvetően a mézesmadzag és korbács módszerét kell használni, és annak alkalmazása során, véleményem szerint, az alábbi pontok érdemelnek figyelmet:

1. Az általános katonai helyzet ismertetése.

2. Az összes európai baráti erők felsorakoztatásának szükségessége.

3. A jelenlegi kormány eltávolítására irányuló ultimátumszerű követelés, annak részletes indokolása nélkül.

4. Az új miniszterelnök személyének kijelölése.

5. Utalni kell a belső és külső kommunista veszély komolyságára, melynek elhárításában a kormányzó még egyszer történelmi, soha vissza nem térő szerepet játszhat (Kun Béla).

6. A kormányzó családi-dinasztikus terveinek óvatos elfogadása.

7. Éles hadüzenet a Habsburgoknak (amit a kormányzó örömmel üdvözölne).

8. Magyar szabad kikötő lehetősége Fiuméban (Horthy tengernagy szíve vágya).

9. Ígéret az úgynevezett udvari zsidók megkímélésére.

(...)
VII. Egy messzemenő meghatalmazásokkal felruházott politikai különmegbízott meghatározott időre szóló esetleges kiküldése.

VIII. A kormányzó állandó katonai tanácsadójaként egy különösen magas rangú tábornok kiküldése.

IX. Az új kormány legmegfelelőbb tagjait az új miniszterelnökkel történt gondos egyeztetés útján kell kiválasztani.

X. A Belügyminisztérium betöltésére, a magyar mentalitás beható tanulmányozása után, és tekintettel e tisztség rendkívüli fontosságára, különleges javaslatom van.(...) Ezek szerint a belügyminiszter hatásköre, átmeneti időre, közvetlenül a kormányzó alá rendelt különmegbízottra lenne átruházandó. A kialakítandó öt kerület élére ő nevez ki széles körű meghatalmazással felruházott biztosokat, akiknek az eredeti magyar javaslatok szerint „vérebeknek” kell lenniük. Megállapításom szerint a megfelelő személyek rendelkezésre állnak.

XI. Szükséges, hogy előzetes megállapodás szerinti terv alapján azonnal kézbe vegyük a zsidókérdést.

XII. Minthogy számításba kell venni Budapest bombázásának lehetőségét, (…) közölni kell az ellenséggel, hogy a bombák által megölt minden egyes magyarért 100 gazdag zsidót fogunk agyonlőni, és azok vagyonát a károk jóvátételére fordítjuk.
(...)

A nürnbergi per NG-5560 sz. irata. (Forrás: A Wilhelmstrasse és Magyarország : német diplomáciai iratok Magyarországról : 1933–1944. Összeáll.: Ránki György, Pamlényi Ervin et al. [Bp.] : Kossuth, 1968.)