A "Fekete szalagos kezdeményezésünk és utóélete ( Sándor Máriáért )

Mint előző írásomban beszámoltam róla, -Volt egy "Felhívásunk" a Facebook egyik általunk alapított Csoportjából a KODE-2014-ből. "Sándor Máriáért a "Fekete ruhás ápolóért" - néven. 

Lendvai Ildikó írt egy cikket a Népszava újságban. 
Íme a cikk: 

Sándor Mária testőrsége

Népszava 2015 aug. 15

Újabban minden magára adó közjogi méltóságot saját külön testőrsége védi. Leginkább persze egymástól, hiszen a rossz nyelvek szerint attól tartanak, hogy különben a melléjük rendelt őrök a miniszterelnök füleként és szemeként figyelhetnék őket.

Sándor Mária nem közjogi méltóság, most mégis megvédték. Saját "testőrsége" lett, irreguláris védősereg, csupa fegyvertelen önkéntesből. A "testőrség" ezúttal az álmosnak hitt közvélemény. Ember nem hitte el, hogy nem a hatalom akart példát statuálni rajta. A kormány pechjére ráadásul az ellene vizsgálatot kezdeményező kamarai elnököt ugyanúgy hívják, mint a tárca vezetőjét. Hiszek az összekeverés ellen kapálózó miniszternek, aki azt mondja, neki nincs köze az akcióhoz. De azt már nem hiszem, hogy az államilag elrendelten kötelező tagsággal rendelkező, hatalmi funkciókat, a szakma művelésétől való eltiltás jogát is gyakorló szervezet vezetője egy telefont sem ereszt meg valamelyik illetékesnek, mielőtt rászánja magát a jelképpé vált ápolónő elleni eljárásra, többszörös etikai vétség emlegetésére. Ezt merő jóindulatból nem feltételezem róla, különben azt kellene gondolnom, hogy hülye. Ez pedig távol áll tőlem. Annál is inkább, mert őszinte híve a kormánynak, amivel persze semmi baj. 2014 tavaszán nemcsak gratulált az újraválasztott miniszterelnöknek (ez egy normális országban természetes lehetne), hanem messze túlment a kötelező udvariasságon: szervezete nevében felajánlotta a kormányfőnek "a támogatást jövőbeni céljaik sikeres eléréséhez", bármik is legyenek azok. "Tiszta szívből" kívánt sikert, na nem az egészségügy rendbetételéhez, vagy a kamarai tagok méltatlan helyzetének javításához, hanem "a korábban megkezdett törekvéseik sikeres továbbviteléhez".

Noha a kamara sem maradhatott ki az egészségügy nagy tavaszi demonstrációjából, az elnök most tényleg támogatja a kormányt "jövőbeni céljaik sikeres elérésében". Azt a jövőbeni kormánycélt a vak is látja, hogy lehetőleg mindenki kussoljon. Bárki adta ott fent az engedélyt, vagy pláne az ötletet, azt hihette: kánikulában, migrációs hullám idején ez is átcsúszik. Nem csúszott. A Facebookon gombamód szaporodtak a csoportok: "El a kezekkel Sándor Máriától!". Egy vidéki házaspár fekete szalagot javasolt a ruhákra és az autóantennákra. Másnap már lelkesen integetett nekik egy betegszállító autó, szintén fekete szalaggal. Az etikai vizsgálat vezető hírré vált. Még a jobboldali sajtó is húzta az orrát, talán csak a Pesti Srácok tett egy gyenge próbálkozást, felróva, hogy Sándor Mária "viszonylag kevés szót ejt az egészségügyben zajló reformokról", és hogy őt "eszközként tekintik a különböző pártok". (Micsoda szerencse, hogy a Kamarát és elnökét senki sem használja eszközként.) Szolidaritási nyilatkozatot adott ki több szakszervezet, civil és szakmai közösség. Még pár nap, és nyár ide vagy oda, megérik egy tömegtüntetés is.

Megszólalt a vészcsengő: vissza kell vonulni, de azonnal! Szerencsétlen elnök kínosan feszeng a tévében, fenyegetésekről panaszkodik (azt a fenyegetést, amit az etikai vizsgálat hordoz, valahogy kevésbé érzékenyen kezelte), és zavaros levélben visszavonja a kezdeményezését. Az indok "az etikai eljárási rend ellehetetlenítése azáltal, hogy még a konkrét panasztétel kinyilatkoztatása előtt nyilvánosságra került egy vélelmezett helyzet". Vesszek meg, ha értem, de nem is arra szánták, hogy értsük.

Ritkán fordul elő, hogy a tévedhetetlenségéhez foggal-körömmel ragaszkodó hatalom visszavonulót fúj. A közelmúltból egyetlen esetre emlékszem: az internetadóból való kihátrálásra. Néha ez a hősködő-pöffeszkedő, folyton kidüllesztett mellel járó, nagyhangú garnitúra is behúzza a nyakát. Nagyon pontosan látszik, mikor. Csakis akkor, ha nemcsak az érintett kör, hanem nagyon különböző társadalmi csoportok, "nemzetrészek" is találkoznak a tiltakozásban. Amikor csak a közvetlenül sértettek lázadoznak, legyenek bármilyen sokan, akkor a kormány inkább erőt demonstrál, ha muszáj, taktikázik, fáraszt, mint a horgász a nagy hallal szokta. Fickándozz csak, annál hamarább fogy el az erőd!

Nagyon ritkán történik meg, hogy egyszerre mindenki megalázottnak és megfosztottnak érzi magát. Most ott volt a levegőben a vihar, távolról, halk morajként, de már hallatszott a mennydörgés hangja. Nem csak azért, mert az egészségügy mindenkit érint, hanem mert mindenki tudta, hogy Sándor Máriának igaza van. Azért is, mert a megtorló akció az önbecsülésünk utolsó foszlányát szaggatta volna szét: velünk már mindent lehet. Nálunk a kisinast bunkózzák le, aki kimondta, hogy a király meztelen, az meg csak grasszál tovább nagy bögyösen, pucéron a hajbókolók között. Ilyen vége nem lehet a mesének. Ezért állt fel lélekben Sándor Mária körül egy "társadalmi testőrség", erősebb bármilyen kormányőrségnél.

Augusztus van. Számos műtőben nincs klímaberendezés. Remélem, szeptemberig kitart a meleg, mert akkor rendez a Kamara két fontos eseményt balatoni wellness-hotelekben. A honlapon azt olvasom, hogy a siófokin a részvételi díj 49 700 forinttól 53 ezer forintig terjed. Lenne miről beszélni, csak nem tudom, hány nővér tud elmenni. Pedig a program szerint lesz "retro diszkó" is.

Lendvai Ildikó, volt országgyűlési képviselő

Forrás: http://nepszava.hu/cikk/1066644

Ott a Facebookon megköszöntem neki: 

Ildikó! smile hangulatjel Köszönjük! A cikk elejétől végéig egyetértünk. ...és nem csak azért mert mi vagyunk az a "vidéki házaspár".

Ma 2015 aug. 17-én Ildikó is megosztotta a cikkét az alábbi bevezetővel: 

"Sándor Máriát megvédték. Hogy kik- erről szól a cikk. Nem az az államtitkár védte meg (szabadságon van), aki korábban azt mondta a tüntetőknek: "Senkinek nem kell semmitől félni, mert Önöknek mindenben igazuk van". Sándor Máriát a közvélemény, mondhatnám: a "népharag" védte meg. "Testőre" lett a fél ország Szívesen megrendszabályozták volna, beállították volna a sorba, de túl sokan háborodtak fel.. Nemigen találhattak rajta fogást a szokásos karakterrombolással sem: hitelességéhez nem fért kétség. Mindenki tudta, hogy igazat mond, egész élete, munkája, a mikrofon előtt elszoruló torka, a kétségbeesésből fakadt bátorsága, az olajozott, rutinírozott hivatali és politikai megszólalásoktól annyira különböző, személyes mondatai szavatolták hitelét. Váratlanul robbanásveszélyes lett a hangulat, elegendő akár egy komolyabb demonstrációhoz is, pedig a kormány már éppen örvendezett, hogy a fárasztás, a meleg, a szokásos belső civódás és a mindent takaró menekült-téma.milyen jól elapasztotta a civil megmozdulások árját..Visszakozni kellett, amire nagyon nem szívesen szánja rá magát ez a hatalom. Figyeljünk oda, miért és mikor (legutóbb az internetadó visszavonásakor) teszi ezt mégis. Csakis akkor, ha nem egyetlen, mégoly nagy létszámú, de jól körülhatárolható, ezért izolálható társadalmi csoporttal találja szemben magát, hanem a tiltakozás többgyökerű, többrétegű, képes nagyon különböző helyzetű és gondolkodású embereket közös véleményre juttatni. Most ez történt. Valaki itt a facebookon úgy fogalmazott: "Ő kiállt értünk, mi kiállunk érte". Éppen ez az, amitől a rezsim képviselői meghátrálnak. Ez az, ami veszélyes. A kerítések, a társadalmi és kulturális válaszfalak hirtelen lebomlása.
Ebből a szempontból édes mindegy, a hajcihőt elkezdő kamarai elnök direkt parancsra, körmönfontabb óvatos bíztatásra cselekedett-e, vagy csak ostobán azt hitte: jószolgálatot tesz, amiben sértett hiúsága is elégtételt kap. Mindenki a "rendszer" bosszúját látta benne , hiszen épp úgy viselkedett, ahogy a nagyfőnökök szokták. Meg akarta bélyegezni, móresre akarta tanítani azt, aki bírálta. Még a botrány kitörésekor is neki állt feljebb: politikai gyanúval sározta, megvádolta azt, akit ő kezdett üldözni. A történet kezdeténél még lehetnek kérdőjelek, de hogy a vizsgálat sebtiben való visszavonását már valóban -mint mondta-. "fenyegetések" hatására tette, az igaz lehet. A felsőbb körökből szólhattak le neki, "fenyegethették" meg, hogy most aztán gyorsan hozza helyre a bajt.
A kamara az alapító okirata szerint egyébként "képviseli és védi az egészségügyi szakdolgozók jogait". Tényleg, mintha az állam dolga is az állampolgárok jogainak képviselete és védelme lenne. Épp úgy fogja fel feladatát, mint a kamara."

Erre írtam és mondom én:

Valahogy így kellene tennünk mindannyiszor amikor ez az ócska hűbéres maffia horda őrült hatalmi mámorában Embereket akar eltaposni, elhallgattatni. Amikor a hatalmat a vezért feltétlenül, elvek nélkül gerinctelenül bőnyállal hosszú nyelvvel kiszolgáló kiskirályok hatalmaskodnának. Összefogni és kiállni egymásért, mindenki egyért, egy mindenkiért. Nem azt nézni milyen színű a hite, vallású, falusi é vagy városi, mi volt hivatása. Összefogni és nem azt nézni ki kezdte ki az mi az ki tenni akar, hanem a célt az értelmet. Összefogni mert egy nagy család vagyunk, mert mi vagyunk az ország a hatalom és nem azok kik a mi bizalmunkból általunk kerültek "hatalomhoz" és vissza élve azzal, hatalmuktól elszédülve és azt hiszik.., mi vagyunk értük és nem ők értünk. Páromnak és nekem felemelő érzés volt látni érezni mennyi sokan csatlakoztak hozzánk a kezdeményezésünkhöz és osztották a felhívásunkat. Szívet lelket melengető hitet adó volt látni, nem volt hiábavaló. Most is azt mondom, -"Ő kiállt értünk, mi kiáll..tunk érte." Ennyi. Nem nagy dolog, nem került pénzbe, csak a hit a meggyőződés, csak amit a hitünk diktált.
Ildikó! Itt is köszönjük a figyelmet és ezt az írást. -is-.

A Párom a "vidéki házaspár" másik fele írta: 

Éva Barics Gyógyíthatunk velük, de gyilkolhatunk is. Lehetnek reményt adók vagy hidegek. Kérhetnek és utasíthatnak, lehetnek lágyak és döfhetnek kést a szívbe. Hasíthatnak, mint a jég, vagy a mennybe repíthetnek. Fűzheted őket láncba tréfásan, - vagy mint a szavak nagy mesterei, üzenhetsz velük virágnyelven. Megalázhatsz nyilvánosan, direkt vagy indirekt. Bánthatsz meg valakit akarattal vagy észrevétlen, ha nem fontosak neked az érzései. Lehet velük meg- és kimagyarázni. Telibe találni és mellébeszélni. Lehetnek könnyedek, kemények vagy fölényesek.
Használhatod őket kínzóeszközként, s csokorba is kötheted virág helyett. Ígérhetsz, s el- és megmagyarázhatsz velük. Játszhatsz és ölhetsz velük….de hallgathatsz is.
A természet csodája, meghajtom fejem az evolúció előtt, hogy erre képessé tette az embert.
Ugyanakkor a legveszélyesebb fegyver amióta világ a világ. Milliók és milliók haltak meg vallások, háborúk, világnézetek „hívó szavára”. 
Kiváló fegyver a politikusok kezében, forgatják is őket kényükre-kedvükre. Ígérnek, hitegetnek, kinyilatkoznak és visszavonnak. „Agyat mosnak” velük, „telebeszélnek fejeket”, „osztják az észt”. Reményt öntenek a szívekbe, de legtöbbször csak mellébeszélnek. Hazug szavaikkal „tele a padlás”.
Él egy nő ebben az országban. Olyan egyszerű ember, mint te vagy én. Szavakba foglalta az elkeseredését. Ő csak egyszerűen elmondta, megfogalmazta az egészségügy visszásságait. Önmagáért, a sortársaiért, - és igen; érted és értem is. Kiállni mellette emberi kötelességünk volt.
Köszönjük azoknak, akik csatlakoztak hozzánk. Akiknek a szavára „alapozhatunk”. Akiknek hívásunk nem „pusztába kiáltott szó”, azoknak, akik nem csak beszélnek „bele a világba”.
Valakiért megmozdultak végre az emberek. Nem tudom hányan lehetünk, de viseljük, s marad a fekete szalag. 
…mert „a szó veszélyes fegyver” !