A választási iroda adatai szerint
eddig a választáson részt vett nagyjából 4,9 millió szavazó összesen 9
538 252 darab pártlistás és egyéni jelöltre leadott szavazatát
számláltak meg. Ezekből a parlamentbe jutott négy párt és azok egyéni
jelöltjei összesen 9 187 908 darabot kaptak – a maradék 350 344 szavazat
a parlamentbe nem került kispártok listái és jelöltjei között oszlott
meg.
Ez azt jelenti, hogy – szavazónként átlagosan két szavazattal számolva – nagyjából 170-175 ezer ember voksa veszett el, legalábbis abból a szempontból, hogy nem lett belőle mandátum. A maradék 9 187 908 szavazat mindegyike hasznosult, valamilyen mértékben hozzásegítette a szavazó által kiválasztott pártot a parlamenti képviselethez. Ez a valamilyen mérték azonban pártonként igencsak eltérő.
Mindez azt is jelenti, hogy az egyes pártok
szavazóinak – és szavazatainak – „értéke” nem egyenlő; ha az érték alatt
értjük, hogy milyen hatékonysággal válik az parlamenti hellyé.
Egyszerűbben fogalmazva: egy-egy parlamenti mandátumhoz nem ugyanannyi
szavazat kellett a Fidesznek, mint a baloldalnak, a Jobbiknak vagy az
LMP-nek.
Egy teljesen arányos, tisztán pártlistás rendszerben a parlamenti küszöböt elérő pártoknak lényegében ugyanannyi szavazat érne egy-egy helyet (a kerekítésekből adódó eltérést nem számítva). Magyarországon azonban, mint az alábbi grafikonon látható, ez messze nem így van.
Látható, hogy egy átlagos fideszes szavazó sokkal többet „ér”, mint bármelyik más párté, vagyis a Fidesz-KDNP jelöltjeinek és listájának sokkal kevesebb szavazatból összejött egy-egy képviselői hely, mint ellenfeleiknek. Az eddig összeszámolt szavazatok alapján az látszik, hogy a kormánypártnak 31 833 szavazónként összejött egy-egy parlamenti hely (a grafikonon ezeknek az értékeknek a reciproka szerepel, az a szám, ami azt mutatja, hogy egy választói szavazat hányadrészét éri egy-egy mandátumnak).
Ennél mindhárom ellenzéki pártnak nagyságrendekkel több voksra volt szüksége. A baloldali pártszövetségnek 66 309 szavazónként jött össze egy parlamenti hely – tehát nekik minden mandátumhoz kétszer akkora támogatásra volt szükségük, mint a Fidesznek. A Jobbik 84 879 szavazónként jutott képviselőhöz – ez majdnem háromszorosa a Fideszének –, míg az LMP 96 424 szavazatonként kapott egy mandátumot; a legkisebb ellenzéki párt szavazói tehát csak harmadannyit értek, mint a kormányoldalé.
Mindez abból fakad, hogy a választási rendszerünk jelentős mértékben a „győztes mindent visz” elvén alapul. A 199 mandátumból 106-ot egyéniben lehet megszerezni, a Fidesz-KDNP ennek a 106 helynek a nagyjából kilencven százalékát szerezte meg az egyéni jelöltekre leadott szavazatok mindössze 44,2 százalékával. Néhány, a dolgok jelenlegi állása szerint tíz egyéni jelöltjének győzelme okozta azt, hogy a baloldalnak nem ugyanolyan rosszul hasznosultak a szavazatai, mint a Jobbiké vagy az LMP-é.
Azt persze meg kell jegyezni, hogy mivel a magyar választási rendszer sosem volt arányos, korábban sem értek ugyanannyit a szavazatok, a győztesé mindig jobban hasznosult, mint az ellenzékbe kerülőké. Mivel azonban a rendszer most kevésbé arányos, mint korábban volt, az 1990-2006 közötti választásokon kisebb eltérések voltak az átlagtól, vagyis kevésbé premizálta a rendszert a győztest és kevésbé büntette a veszteseket (2010-ben viszont, amikor a Fidesz alig több mint ötven százalékkal az egyéni helyek 98 százalékát megnyerte, még nagyobb volt az aránytalanság, mint most).
Forrás: http://index.hu/belfold/2014/04/08/szavazat/
Ez azt jelenti, hogy – szavazónként átlagosan két szavazattal számolva – nagyjából 170-175 ezer ember voksa veszett el, legalábbis abból a szempontból, hogy nem lett belőle mandátum. A maradék 9 187 908 szavazat mindegyike hasznosult, valamilyen mértékben hozzásegítette a szavazó által kiválasztott pártot a parlamenti képviselethez. Ez a valamilyen mérték azonban pártonként igencsak eltérő.
Egy teljesen arányos, tisztán pártlistás rendszerben a parlamenti küszöböt elérő pártoknak lényegében ugyanannyi szavazat érne egy-egy helyet (a kerekítésekből adódó eltérést nem számítva). Magyarországon azonban, mint az alábbi grafikonon látható, ez messze nem így van.
Látható, hogy egy átlagos fideszes szavazó sokkal többet „ér”, mint bármelyik más párté, vagyis a Fidesz-KDNP jelöltjeinek és listájának sokkal kevesebb szavazatból összejött egy-egy képviselői hely, mint ellenfeleiknek. Az eddig összeszámolt szavazatok alapján az látszik, hogy a kormánypártnak 31 833 szavazónként összejött egy-egy parlamenti hely (a grafikonon ezeknek az értékeknek a reciproka szerepel, az a szám, ami azt mutatja, hogy egy választói szavazat hányadrészét éri egy-egy mandátumnak).
Ennél mindhárom ellenzéki pártnak nagyságrendekkel több voksra volt szüksége. A baloldali pártszövetségnek 66 309 szavazónként jött össze egy parlamenti hely – tehát nekik minden mandátumhoz kétszer akkora támogatásra volt szükségük, mint a Fidesznek. A Jobbik 84 879 szavazónként jutott képviselőhöz – ez majdnem háromszorosa a Fideszének –, míg az LMP 96 424 szavazatonként kapott egy mandátumot; a legkisebb ellenzéki párt szavazói tehát csak harmadannyit értek, mint a kormányoldalé.
Mindez abból fakad, hogy a választási rendszerünk jelentős mértékben a „győztes mindent visz” elvén alapul. A 199 mandátumból 106-ot egyéniben lehet megszerezni, a Fidesz-KDNP ennek a 106 helynek a nagyjából kilencven százalékát szerezte meg az egyéni jelöltekre leadott szavazatok mindössze 44,2 százalékával. Néhány, a dolgok jelenlegi állása szerint tíz egyéni jelöltjének győzelme okozta azt, hogy a baloldalnak nem ugyanolyan rosszul hasznosultak a szavazatai, mint a Jobbiké vagy az LMP-é.
Azt persze meg kell jegyezni, hogy mivel a magyar választási rendszer sosem volt arányos, korábban sem értek ugyanannyit a szavazatok, a győztesé mindig jobban hasznosult, mint az ellenzékbe kerülőké. Mivel azonban a rendszer most kevésbé arányos, mint korábban volt, az 1990-2006 közötti választásokon kisebb eltérések voltak az átlagtól, vagyis kevésbé premizálta a rendszert a győztest és kevésbé büntette a veszteseket (2010-ben viszont, amikor a Fidesz alig több mint ötven százalékkal az egyéni helyek 98 százalékát megnyerte, még nagyobb volt az aránytalanság, mint most).
Forrás: http://index.hu/belfold/2014/04/08/szavazat/
Karancsi
Tiborral először kb. 2001-ben vagy 2002-ben beszéltem telefonon, noha
pl. az 1998. február 27-én, a rendőrség épületében minden valószínűség
szerint meggyilkolt Kuzma Mihály rendőr alezredest is pár nappal a
halála előtt személyesen akartam megkeresni, amikor a nyilvános
politikai, rendőrségi és médiaüldözés már javában folyt ellene, a
rendőrségnek és a rendőrség vezetőinek bűnügyei és olajügyei utáni
nyomozásai miatt. Lehet, ha akkor veszem a fáradtságot és Kuzma Mihályt
megkeresem Békéscsabán, még most is élne.
Gergényi
Péter (egyik maffianevén a Pipás) által akkoriban vezetett Bács-Kiskun
Megyei Rendőr-főkapitányság bűnszervezeti bűntettei láttán és hatására
kezdtem el nagy bőséggel kiemelt állami maffiabűntettek után nyomozni,
miután a bűnüldözésben a titkosszolgálattal és a rendőrséggel való
kapcsolatom - éppen az állami bűnözés miatt - megromlott, Orbán Viktor
pedig széles spektrumú üldözés alá vetett.
Karancsi
Tibor története 1995-ben kezdődött. Az akkori rendőr százados a békés
megyei Füzesgyarmat úgynevezett Macskási telepére érkezett, ahol a
rendőrség által hivatalosan védett olajszőkítő cég, a Full Marker Kft.
akkor is éppen olajszőkítést követett el. A helyszíni, a Full Marker
tulajdonában álló tartálykocsikban lévő háztartási tüzelő olajat (HTO)
éppen gázolajjá alakították. Az iratokat is a helyszínen fellelő
Karancsi Tibor értesítette a főnökeit, akik nem meglepő módon azt az
utasítást adták, hogy Karancsiék hagyják el a helyszínt és másutt várják
meg a vámnyomozókat.
Karancsi
Tibor életben maradt. Mivel azonban nem akart belenyugodni a
történtekbe, ezért - hasonlóan ahhoz, ahogyan a többi kategóriájú bűnöző
szeméttelepeken szokás, mint amilyen pl. a kecskeméti 
Orbán
Viktor és Pintér Sándor akkori országos rendőrfőkapitányát, Orbán
Pétert, aki alaptalannak nevezte Karancsi Tibor vádjait. Pintér Sándor
pedig - az olajmaffia kétségtelenül leghírhedtebb alakja, Európa
leghírhedtebb tömeggyilkos politikusa, a budapesti, 100-nál több
bombarobbantásos cselekmény legfőbb szervezője és legfőbb eltussolója,
tehát Orbán Viktor társa - a médiában "álgond, álprobléma, sárdobálás"
kifejezésekkel illette az általa üldözött Karancsi Tibor leleplezéseit.
Pintér Sándor mellett pedig az az Orbán Viktor állt, aki a 2000-es
Parlamenti Olajbizottság működését is egy személyben letiltotta,
leállította és betiltotta, hogy semmiféle további adat és bizonyíték ne
láthasson napvilágot a magyar lakosságot iszonyú összegekkel kirabló
állami bűnszervezeti maffializmusról. Az az Orbán Viktor, aki Pintér
Sándorral az oldalán pl. Sándor Istvánt (Papa), a Központi Bűnüldözési
Igazgatóság (KBI) olajmaffiát leleplező főnyomozóját egy vasárnapi
napon, egyetlen nappal azelőtt, hogy Sándor Istvánt a parlamenti
olajbizottság meghallgatta volna, őrizetbe vették, nehogy tanúskodhasson
és hátha ezzel sikerül megfélemlíteniük őt és családját.
Karancsi Tibor a HírArénának így nyilatkozott arra a kérdésemre, hogyan él most az olajmaffia egykori leleplezője:
Nógrádi
Zsolt olajtanúnak a roppant részletes tanúvallomása hatására
robbantotta fel az olajügyeket, aki az állami olajmaffia-hálózat aktív
olajozó, családjával milliárdos tagja volt és akit 2002-ben én is
felkerestem fóti házában, miután Orbán Viktor és Pintér Sándor, valamint
bandáik végeérhetetlen bűntettei hatására kiterjedt, nemzetközi bűnügyi
nyomozásokba kezdtem.
Pallagh
László barátomat személyiségi jogi perekben bíróság elé citálták és
arra való hivatkozással, hogy a bizonyítékai államtitkot képeznek, a
bíróság megkötöttnek érezte a kezét, hogy ő a titkosítások miatt nem
tudja a bizonyítékok körében felsorakoztatni a dokumentált anyagokat,
amik a Pallagh László által elmondottakat alátámasztották volna. Ez az
igazságszolgáltatás arculcsapása. Mert ahogy volt tanárom, dr. Szikinger
István - aki a tanárom is volt a főiskola során, aztán az ügyvédem is
volt - ki merte mondani a nyilvánosság előtt a médiában, hogy
Magyarországon megszűnt a jogszolgáltatás, igazságszolgáltatás pedig
nincs. Olyan nincs. Ez annyit jelentett néhai barátom, Pallagh László
számára, hogy súlyos anyagi problémákat okoztak ezzel, amire ráment
barátom egészsége és az élete.