2022/10/15

deák dániel és az igazmondás...meg a gerinc.

 A volt gimnáziumi osztályfőnöke írt nyílt levelet ennek a csicska deák dánielnek...

Az osztályfőnök azt kifogásolta, hogy volt tanítványa „sikertelen baloldali tüntetésnek" nevezte a pénteki tanártüntetést. Farkas Zoltán úgy fogalmazott, „hat év alatt nem tudtam annyit elérni, hogy egy diákom megtanulja: mindig és mindenkor hitelesnek kell lenni, igazat kell mondani! Akkor is, ha nem lesz belőle hasznom!"
erre reagált ez az orbán csicskás deák dániel....
Deák Dániel
"· Nyílt levelet írt nekem az egykori osztályfőnököm. Ha a tüntetések témájáról szeretett volna beszélni velem, bármikor rám írhatott volna Facebookon, csak hogy onnan politikai nézetkülönbségeink miatt évekkel ezelőtt sajnos letiltott.
De nézzük a lényeget: mindenki egyetért, hogy a pedagógusok magasabb fizetést érdemelnek. Ezért is örülök – remélem volt osztályfőnökömmel együtt – a kormány eheti bejelentésének, ami soha nem látott béremelést jelent a pedagógusoknak. Jövőre csaknem 21, majd 25, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet a béremelés, ha létrejön a megállapodás az Európai Bizottsággal.
Ezért is annyira dühítő, hogy az a baloldal, aki itthon tüntetéseket szervez, Brüsszelben minden eszközével hátráltatja azt, hogy Magyarország megkaphassa a neki jogosan járó pénzeket.
Ezért is annyira dühítő, hogy a hazai és nemzetközi baloldal még mindig vehemensen támogatja azokat az elhibázott szankciókat, amelyek a háború végét nem hozták el, de letérdeltették Európa gazdaságát, és inflációs válsághoz vezettek.
Ezért is annyira dühítő, hogy pont az a baloldal szervez tüntetéseket, amely a válságot okozó szankciókat a kezdetektől fogva a mai napig támogatja. Ha nincsenek a gazdasági helyzetünket súlyosan megnehezítő szankciók, a tanárok bérét már lehetett is volna növelni.
És annyira dühitő, hogy a tanárok helyzetét a baloldali pártok azonnali politikai haszonszerzésre, a baloldali aktivisták (noÁr) pedig azonnali anyagi haszonszerzésre akarják használni. Méltatlan.
És ezt a helyzetet a magyarok át is látták, ezért voltak tegnap sokkal kevesebben a baloldali tüntetésen, mint amire a szervezők számítottak."
...én válaszoltam neki....
Luis Esteban Kulcsár Tsims
A volt osztályfőnököd helyében én is letiltottalak volna, mert szégyellném, hogy ilye hazudozó csicska lett a tanítványomból.
A baloldal pedig NEM szervez tüntetéseket, főleg nem a tanárokét és a diákokét. Megszervezik ők azt maguktól is, mert nekik ellentétben veled és orbán csicskás nertársaiddal, nekik van gerincük, önbecsülésük.
A baloldal azért dolgozik "Brüsszelben" az EU-ban, hogy az EU-s pénzek végre odajussanak ahová kell és ne a gazdátok és talpnyalói... strómanja zsebébe.
Az nem tünt fel neked, hogy a gazdátok orbán EGYMILLIÓS a csicskásai 600 000.- os béremelésére a katonák a rendőrök több mint 20%-os béremelésére volt pénz és nem kellett hozzá az EU sem? ... A bérek NEMZETI... ha jobban tetszik a horthysta nemzethy keresztény forma.... NEMZETHY hatáskör és NEM EU-s! A naaagy "dübörgésben" már rég meg kellett volna oldani! ...Jaaa hogy akkor nem jutott volna urizálásra, família gazdagítására, külhoni nyaloncok zsebébe? .... vodafon felvásárlására 700 milliárd? ...
Aztán mesélj! Ha a tróger orbán banda így folytatja, 2025-re mennyit fog érni a forintunk? ...ne fáradj!... szarkupacot sem! A rezsit a megélhetésüket az élelmet a ruházatot MOST kell fizetniük? ... vagy élhetnek addig "hozomra".... orbán igéretekkel nem lehet rezsit fizetni, bolti számlákat SEM!
Na rágódj el az osztályfőnököd szavain!... ha még maradt mivel a naaagy csicskulás közben.
Mire megírtam, már törölte is az egészet ez a kiscsicska. Vajh miért? ... talán mégis elszégyellte magát? .... Nem hinném! Inkább gyávaságból, gerinctelenségből. Csakhogy én lefotóztam az utolsó pillanatban. 😃



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Véleményt, Javaslatot, Érveket írj! Bunkózásra, Komcsizásra, Cigányozásra, Zsidózásra NEM vagyok vevő!