2022/09/15

Kunhalmi Ágnesnek az MSZP társtalan társelnökének....avagy miért kell Gyurcsányt kinyírni?

Kedves Ágnes! Ezt a nyílt levelet leltem és ide teszem, mert bár nem e tárgyhoz tartozik, de más lehetőséget nem találtam. A levél tartalmával teljesen egyetértek és a végén majd kiegészítem néhány sajáttal.
"Tisztelt Kunhalmi Ágnes, tisztelt társelnök-asszony!
Ön az ATV Egyenes Beszéd című műsorában reagált a Gyurcsány Ferenc által meghirdetett “Készülünk-programra,” és arra, hogy a DK elnöke szerint meg akarták őt ölni, de nem sikerült. Ön szerint az összes ellenzéki párt – a DK is – fényévekre van a Fidesztől. Ön szerint a gyurcsányi sértettségből nem lehet új Magyarországot, de új ellenzéket sem építeni, és hozzátette azt is, hogy csak egy szociáldemokrata jelölttel és programmal lehet a jelenlegi kormány ellen menni.
Sok a baj ezekkel a mondatokkal.
Lehet, hogy Ön nem akarta megölni Gyurcsány Ferencet, de az MSZP mást sem próbál 13 éve.
Már akkor is, amikor önök a Fidesszel karöltve megakadályozták 2011-ben a DK-frakció megalakulását. A sor hosszan folytatható, amikor a DK-t Mesterházy Attila ki akart hagyni a 2014-es ellenzéki együttműködésből, amikor Tóbiás József bejelentette az Gyurcsány-korszak végét egy önkormányzati választás után, amikor Botka László közölte, hogy egy Gyurcsány nélküli DK támogatására van szüksége. És így tovább, és így tovább.
Ha az ellenzéki pártok fényévekre vannak a Fidesztől – demokrácia lenne? – akkor hol van az MSZP?
Nem sértettség beszél a DK elnökéből, hanem az az akarás, hogy véget kell vetni az ország pusztításának, és hogy nem veti alá magát sem a Fidesz, sem az ellenzéki pártok karaktergyilkossági kísérleteinek.
És ha Ön úgy látja, hogy csak egy szociáldemokrata jelölt és program tud segíteni, ez eszébe juthatott volna, amikor Karácsony Gergellyel tartva a fideszes, jobboldali Márki-Zay Pétert szabadították rá az országra és az ellenzéki szavazókra, ahelyett, hogy a szociáldemokrata Dobrev Klárát támogatták volna. Miközben az MSZP választásról választásra egyre gyengébb eredményt ér el.
Tisztelt Kunhalmi Ágnes!
Nem sértettség van, hanem cselekvési kényszer, mert az ország drámai állapotban van. Erről szól a DK elnökének programja , amíg önök férfi társelnököt keresnek hónapok óta.
Üdvözlettel,
Sz. Károly
Nos akkor a saját kiegészítésem. Önök 12 év alatt hová juttatták az MSZP-t? ...oda, hogy már saját jelöltet sem képesek állítani évek óta. Az MSZP minden csak épp nem "szociáldemokrata". Leginkább még páraknak zsíros funkció lehetősége. Ön azt mondta.... "....csak egy szociáldemokrata jelölttel és programmal lehet a jelenlegi kormány ellen menni." Nos akkor? ... mitől szociáldemokrata az lmp-ből dezertált schiffer növendék bájvigyori Karácsony Gergely? Mitől szociáldemokrata a fafejű senkire sem hallgató nyiltan konzervatív keresztény volt orbánista Márki-Zay Péter aki jóóól el is cseszte nekünk a választást. Megjegyzem...igen sokan a fidesz trójai falovának tartjuk... nem véletlen. Attul tartok már az mszp nagyrésze is az. Pár napja írtam egy rövid szösszenetet a saját facebook oldalamra. Most ide teszem kissé finomítva.
Még mindig Gyurcsányoznak az ellenzék ...na jó!...jobbhíjján...politikusai is meg a balga ellenzéki szavazó is. ...és miért? ...Mert a balga nép megette a tróger orbán elmebeteg meséjét a Gyurcsány mumusról épp úgy ahogy Sorosról IS...és a balga nép épp úgy táncol ahogy a tróger orbán akarja. .....és mindez orbán bosszúállása a 2006-os tv vitában elszenvedett vereségéért. ...semmi más.
Ha a balga nép és az ellenzék ...na jóóóó...politikusai ezt megértették volna, orbán már nem lenne, meg a bandája sem.
Megjegyzem!... Önök ebben a "mumus csinálásban kőkeményen ott voltak a fidesz...orbán szövetségeseként. Hogy miért? ... azt most itt hosszú lenne leírnom, de tudjuk sokan igen jól az okát.
Tudja... a rendszerváltásnak nevezett akármitől kezdve az mszp szavazója voltam. Aztán miután megtehettem, tagja, mégpedig igen aktív tagja lettem az mszp-nek Kaposváron, aztán egyszer eljött az idő, hogy nálam is betelt a pohár és kiléptem. Majd egyszer elmesélem...

Üdvözlettel! Kulcsár Lajos István

 

orbánnak a fidesznek és az MSZP-nek volt...van egy közös ami miatt Gyurcsányt közösen akarták... akarják kicsinálni, ez pedig az "olajügyek". Méghozzá az első orbán kormány idején orbán megbízásából a volt KGP-s Pallag László akkor még országgyűlési képviselő által vezetett "olaj ügyeket kivizsgáló parlamenti bizottság" által készített "olaj akták. Ezt az "olaj aktákat" akkor menten titkosították 80 ...NYOLCVAN ÉVRE az olajszőke pintér hathatós közreműködésével. Nos azóta sem akarja firtatni senki és minő "véletlen"... a kisöreg Pallag László hamarosan igencsak visszavonult... Azóta úgy jó nyolc éve akart vele interjút készíteni valaki, de ő lemondta azzal... "még élni szeretnék." Ugye milyen fura? ... Nos azokban az "olajügyekben" nyakig benne voltak az akkori 1990-2000 közti összes parlamenti párt. Jócskán folydogált az olajszőkítésből pénz a pártok kasszájába IS, na meg politikusok zsebébe IS, ... és VÁM-os, rendőr tábornokokéba IS.


Nos...én úgy 2004-5 tájékán egyszer megkérdeztem egy taggyűlésen a Lampert Mónikát aki akkor az MSZP Kaposvári városi elnöke éééés országgyűlési képviselő éééés Belügyminiszter volt. ... Akkor már Gyurcsány Ferenc volt a Miniszterelnök... "Mónika! Miért nem hozzátok nyilvánosságra az "olaj aktákat, ezzel örökre befoghatnátok orbánék száját? " Lampert Mónika azt felelte... "Azért mert nem lehet, ugyanis csak az oldhatja föl aki titkosította." ... Erre én... "Mónika! az iratok minősítése NEM személyhez, hanem beosztáshoz kötött, azaz bárki feloldhatja akinek a beosztás megegyezik a minősítőével, azaz ha a belügyminiszterr titkosította, akkor TE mint Belügyminiszter feloldhatod a titkosítást, ha a házelnök, akkor a mostani ( szili kati naccsasszon ) oldhatja föl." Erre Mónika még hebegett valamit és gyorsan áttért a következő napirendre. Itt volt a többedik de legerősebb pont amivel kihúztam a gyufát Mónikánál. ... volt még pár, úgyhogy én el is vágtam magam az MSZP-ben.

Nos ez a KÖZÖS pont az MSZP és fidesz közt amiért Gyurcsányt ki kellett...volna "nyírni".
A többi már nem egészen közös pont, de közös érdekük volt...van.. Ugye Gyurcsány fel akarta számolni az MSZP-s hatalmi klikkeket a hááát... nem egészen tiszta párt finanszírozást IS. Na meg ugye nem volt hajlandó hazudozni a népnek még a saját párttársai kedvéért SEM... ez lett a végső hazug indokuk Gyurcsány kinyírásához... aaaz "öszödi beszéd"... vajh kik voltak az árulók az MSZP-ből? ...... Ugye orbánnál a valódi fő indok Gyurcsány kinyírására az a bizonyos 2006-os TV vita ahol Gyurcsány felmosta orbánnal a padlót... azóta SEM mer kiállni nyílt vitára. A Gyurcsányból főellenség kreálás semmi más mint orbán vérbosszúja azért a padlófelmosásért. Ennyi.  

Megjegyzem... Történt pár érdekes dolog aztán ott Kaposváron az MSZP-ben velem...pl. pár gerinctelen szarházi mindent elkövetett, hogy ellehetetlenítsenek.... Pl egy teljesen mocskos és szabálytalan "Nyugdíjas tagozati" vezetőség választás. Nálam akkor tellett be a pohár az MSZP-vel kapcsolatosan mikor "valaki" megmutatott pár igen érdekes dolgot... abban is voltak "olajügyek" bőven.... Na ekkor ki is léptem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Véleményt, Javaslatot, Érveket írj! Bunkózásra, Komcsizásra, Cigányozásra, Zsidózásra NEM vagyok vevő!