Király - Alattvaló, Köztársaság - Polgár

 "A királynak – a legjobb királynak is – csak alattvalói vannak: a köztársaságnak – a szabad emberek társult közösségének – csak polgárai, akik egyként felelnek a haza üdvéért, s akik jogaik – polgári és emberi jogaik – tudatában bátran kezükbe veszik önnön sorsuk intézését, szabadon választják az Ország Házába képviselőiket, ott végzett munkájukról beszámoltatják őket, ellenőrzik az ország kormányának működését, szakadatlan figyelemmel kísérik lakóhelyük ügyeit, maguk választják meg azokat, akik ügyeiket intézik, meghatározzák és ellenőrzik a munkájuk gyümölcséből, törvényes keresetükből befizetett adónak a köz érdekében legcélszerűbb felhasználását, és soha, egy pillanatra nem felejtik el, hogy a közigazgatásnak kell őket szolgálnia, s nem nekik a tisztségviselőket. S hogy a köz hűtlen szolgáit nemcsak joguk, de kötelességük is hivatalukból elmozdítaniuk. Mert az ország, a község az övék, boldogulása tőlük függ, gazdagodásuk az országot, gazdagságát gyarapítja. De nem feledik el egy pillanatra sem, hogy aki gazdagodik, annak sokasodik a felelőssége is: segíteni tartozik – nemcsak az adójával, de tevékeny emberi együttérzésével, munkával és anyagi áldozat árán is azt, aki kevésbé tehetős, aki önhibáján kívül, betegség, halál vagy egyszerűen a nehéz gazdasági viszonyok eredményeként vagy szellemi, testi ereje fogytán képtelen magát s az övéit fenntartani. Mirajtunk múlik, hogy egy szabad ország szabad és felelős polgárai leszünk-e vagy új urak, új akarnokok, netán éppen magukat átmentő régi elvtársak alattvalói. Mint ahogyan az is rajtunk múlik, hogy amikor választhatunk a múlt és a jövő közt, akkor a jövőt választjuk-e, amely pedig – éppen azért, mert jövő – még ismeretlen."

(Göncz Árpád, 1990. augusztus 20.)