2025/02/19

Nyíltlevél Fodor Lajos vezérezredes úrhoz.

 Nyíltlevél Fodor Lajos vezérezredes úrhoz.

Vezérezredes úr!

A hírek és a honvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint is ön volt az aki "összefogta" a volt vezérkarfőnökök kezdeményezését melyben önök elítélik Ruszin-Szendi Romolusz altábornagy úr fellépését a TISZA PÁRT rendezvényén. 

"A Honvédelmi Minisztérium által eljuttatott dokumentumban azt írták: a katonák esküjükhöz híven, amely egész életükben végigkíséri őket, a nép által választott mindenkori legitim politikai hatalomhoz lojálisak, ennek szellemében szolgálják a hazát és vezetik a Magyar Honvédséget.

Egy volt vezérkari főnök pártpolitikai rendezvényen történő felszólalása alkalmas arra, hogy megossza és elbizonytalanítsa a Magyar Honvédség személyi állományát, rombolja a haderő belső morálját és a haza védelmére tett katonai eskübe vetett hitét - hangsúlyozták.

Hozzátették: a fentiek szellemében teljes mértékben helytelenítik a Magyar Honvédség ügyeibe történő mindennemű pártpolitikai beavatkozást, és elhatárolódnak attól."

Nos én e miatt a "nyilatkozat" miatt döntöttem úgy, írok önnek és önön keresztül az összes volt vezérkarfőnöknek és tábornoknak. 

Vezérezredes úr!

Ön valószínűleg nem emlékszik rám, viszont én nagyon is emlékszem önre.

Mikor 1978-ban én fiatal pályakezdő őrmesterként odakerültem Nagyatádra a harckocsi zászlóaljhoz, ön akkor hadműveleti főtiszt volt, majd hamarosan akadémiára ment a Szovjetunióba. Onnan visszajőve, ön ezred törzsfőnök, ezredparancsnok helyettes, majd ezredparancsnokom lett. Tiszteltem önt és büszke voltam arra, hogy olyan parancsnokom van mint ön.  Nagyon pedáns kőkemény igazi katona, parancsnok volt, de emberséges, igazságos. Ezekért a tulajdonságaiért becsültem. Aztán átkerült Lentibe az ottani dandár parancsoki beosztásába, aztán  Honvéd Vezérkar főnöke lett 1999 és 2003 között. 

Az ön "összefogásával" önök a volt vezérkarfőnökök elítélik Ruszin tábornok urat, aki már mint CIVIL... NYUGÁLLOMÁNYÚ... katona CIVILBEN vett részt a TISZA párt rendezvényén és ott beszédet mondott. 

Nem hallgattam a beszédét, mert nem érdekelt, ugyanis nem vagyok TISZA rajongó és nem is leszek, Ruszin tábornok úr sem a szívem csücske. Hogy miért, az most nem tartozik a tárgyhoz. 

Tehát ön "fogta össze"? ... 

Kinek a "kérésére" tette ezt ön? Vagy talán a saját elhatározása volt? 

Pont ön!? 

Ön, aki AKTÍV tábornokként VEZÉRKARFŐNÖKKÉNT vett részt EGYENRUHÁBAN beosztottaival együtt PÁRTRENDEZVÉNYEN? 

Emlékeztetem önt rá egy akkor ott jelenlévő beszámolójával!

"2000-ben, február 18-án az akkor kormánypárti Fidesz, haderőreformról szóló konferenciát tartott! A fő szervező szerepét Simicskó István (biztonság-) politikus (később miniszter) töltötte be!

Az egyik fő vendég pedig Fodor Lajos vezérezredes, vezérkari főnök volt. Hozott magával beosztott katonákat is, akiknek fel kellett szólalniuk! Ismétlem pártrendezvényen, egyenruhában."

Ön és több volt vezérkarfőnök ...köztük Havril András nyugállományú vezérezredes úr is...( őt csak azért említem, mert egy évig ő is volt dandárparancsnokom Nagykanizsán.. megjegyzem...őt soha nem tiszteltem úgy mint önt, hogy miért most ez sem téma.....) 2000-ben szintén EGYENRUHÁBAN részt vettek Orbán Viktor "évértékelőjén" amit a -fidesz pártalapítványa- szervez mindig, tehát szintén PÁRTRENDEZVÉNY. Erről csatolok fotókat IS majd e levelem végén. Tehát ez már kettő PÁRTRENDEZVÉNY amin ön résztvett EGYENRUHÁBAN tehát a HADSEREGET KÉPVISELVE.... MINKET  volt katonákat, tiszthelyetteseket, tiszteket IS... 

Önök ott ... már elnézést a kifejezésért... de igencsak kedélyesen bájologták körbe Orbán Viktort. 

Vezérezredes úr! 

Önök írják azt... "a katonák esküjükhöz híven, amely egész életükben végigkiséri őket, a nép által választott mindenkori legitim politikai hatalomhoz lojálisak, ennek szellemében szolgálják a hazát és vezetik a Magyar Honvédséget."

"mindenkori legitim politikai hatalomhoz lojálisak"? ... vezérezredes úr! Biztos így van ez? 

Ön mire, kire tett esküt? .. tiszti fogadalmat?  Nem talán a NÉPNEK a NÉPRE!? Mert én és velem sok volt hivatásos katona úgy gondoljuk, úgy tudjuk, nekünk a Magyar NÉPHEZ a HAZÁNKHOZ kell lojálisaknak, HŰNEK lennünk MINDÖRÖKKÉ és nem politikusokhoz, főleg nem pártokhoz, pártpolitikusokhoz!


Ön mint a lenti dandár parancsnoka, lojális volt az akkori törvényes politikai hatalomhoz? ... Emlékszik? ... akkor még az MSZMP volt "hatalmon". ... Kivezényelte ön a dandárját a "belső ellenség" ellen hogy megvédje tőlük a "törvényes POLITIKAI HATALMAT" ahogy az az esküjében volt? Tudja? ... attól a "belső ellenségtől" akik akkor rendszerváltást akartak a NÉPTŐL? NEM! Nem tette meg. Nagyon helyesen nem tette, ahogy mi sem. Mert MI KATONÁK a NÉP katonái vagyunk a hazánké és nem "politikai hatalmaké", politikusoké, főleg nem pártoké! Mi katonák a NÉPÜNKET a HAZÁNKAT SZOLGÁLJUK! ...és nem pártokat, politikai hatalmakat! Mi a NÉPÜNKET A HAZÁNKAT VÉDJÜK A KÜLSŐ ELLENSÉG ELLEN, és nem politikusokat a néptől! Nem a népünk ellen!  


A katonai eskű IS erről szól, hogy a NÉPET... ".. "Esküszöm, hogy a Magyar Köztársaságot híven szolgálom, a fegyveres erők hűséges katonája leszek. A Magyar Köztársaság érdekeit, állampolgárainak jogait és szabadságát bátran, a törvények betartásával életem árán is megvédem."

Ön amikor vezérkarfőnök volt, 2003-ban lojális volt az akkori "választott politikai hatalomhoz"?  NEM!  Mert ha az lett volna, akkor ön...hogy finom legyek... nem különbözik össze az akkori honvédelmi miniszterrel Juhász Ferenccel. Hogy miért különböztek össze, nem tudom.. De az az "összekülönbözés" nem épp az ön nagy lojalitásáról szól. 

Vezérezredes úr! Kihez, mihez "lojális" ön?  Miről szól az ön, önök "lojalitása"? CSAK egyetlen "politikai hatalomról"? Egyetlen pártról? 

És a tiszti fogadalmuk miről szól? "Népünkhöz és alkotmányához mindenkor hű leszek."

Fogadom, hogy tudásomat, szolgálati jogkörömet békében és háborúban egyaránt szeretett HAZÁM VÉDELMÉNEK SZOLGÁLATÁBA ÁLLÍTOM ............. Alárendeltjeimet hazánk védelmére, bátorságra, áldozatkészségre nevelem, róluk emberséggel és felelősséggel gondoskodom. 

Erről szól! A HAZÁM védelméről! 

Aztán hol voltak önök amikor az a "politikai hatalom", amelyiket önök azon a bizonyos Orbán Viktor évértékelőjén 2020-ban  EGYENRUHÁBAN bájologták körbe  elvette a MI, az önök beosztottainak jogos jussát a TÖRVÉNYES nyugdíjunkat?  Kiálltak önök értünk? NEM! Egyikük sem állt ki mellettünk, értünk az önök volt kollégáiért, beosztottaikért. Önök akkor IS hallgattak. Egyetlen tábornok SEM állt ki értünk. 

Akkor sem emelték föl a szavukat amikor egy érdemtelen, hozzá nem értő politikus a fidesz politikusa Répási Róbert képviselő az ország házában minket "Kádár huszároknak" nevezett 2011-ben amikor mi a jogos jussunkért küzdöttünk. Hol voltak önök ekkor?  Nem de önök MIND akik vezérkarfőnökök voltak, tábornokok, ezek szerint szintén "Kádár huszárok", hiszen koruknál fogva MIND abban a korban kezdték pályafutásukat és többségük akkor került magas beosztásokba? ...Ön IS! Önöket nem sérti ez a mocskos jelző? Ezek után gondolom nem sérti, mert ön "lojális", .. Hogy kihez, mihez? ... az már kérdés... hogy a volt kollégáihoz, katonatársaihoz, beosztottaihoz nem, az immár biztos. 


Hol volt ön, hol voltak önök akkor amikor ez a hatalom Orbán Viktor újra betetette a honvédelmi törvénybe, hogy a Magyar Honvédség bevethető BELFÖLDÖN a CIVIL lakossággal szemben is? ... Tudja... ez diktatúrákban szokás és utoljára a "Kádár rendszerben" volt ilyen. Hol volt ön ekkor? 

Egy újabb idézetet osztok meg önnel. 

Böröndi tábornok úr aki jelenleg a vezérkar főnöke és AKTÍV KATONA nyilatkozott: 

Magyarország ..... 

"időben felismerte, hogy a tömeges migráció, a terrorveszély és a háborúpárti brüsszeli politika miatt romlik az európai biztonsági környezet” 

Ez a több ezerszer, több száz szájból szajkózott kormányzati, politikai szlogen, különös tekintettel a "háborúpárti brüsszeli politika" kitételre szintiszta politikai szöveg! Egy aktív tábornoktól, egy aktív vezérkarfőnök szájából. Ez ön szerint hogyan minősítendő?  Böröndi vezérezredes úrnak egyetlen KÖTELESSÉGE van, SZAKMAILAG a legjobb tudása szerint vezetni a Magyar Honvédséget és NINCS JOGA politikai nyilatkozatokat tenni! Márpedig ez a szöveg színtiszta pártpolitikai szöveg.

Meg kell említeni még egy tábornok urat aki politikai szerepet töltött be, mégpedig Gyuricza Béla altábornagy úr 1994-től haláláig országgyűlési képviselő, valamint 1998-tól haláláig a Miniszterelnöki Hivatal védelmi és nemzetbiztonsági ügyekkel foglalkozó politikai államtitkára volt.

Tudja vezérezredes úr! .. én úgy vagyok vele, mert sok jó parancsnokomtól, példaképemtől ( akkor ott Nagyatádon öntől is ) úgy tanultam, ... Ha kell, mert értelme van, szükséges a lelket is kihajtom a beosztottaimból, halálba vezetem őket a hazámért. DE! ... ha kell, megvédem őket, kiállok értük akár a saját károm árán is!  Bár ön talán nem emlékszik rá, de megtettem ezt ott Nagyatádon. Kihajtottam belőlük a lelket is és eredménnyel. Megvédtem őket ha kellett. Egyszer még önnel szemben IS. ... és akkor ön nekem adott igazat.  ( itt most nem elevenítem föl a történetet ) Aztán megtettem minden további beosztásomban is. Megtettem Kaposváron is, holott ott a soronkívüli előléptetésem múlott rajta, mégis megtettem, megvédtem őket, mert a becsület a tiszti becsületem így kívánta.  ( amit később az akkori parancsnokom is elismert ) 

Vezérezredes úr! 

Önök az ön összefogásával elítélik amit Ruszin-Szendi altábornagy úr tett. Ő már mint nyugállományú tette és civilben ami TÖRVÉNYES joga! Mert ugye amíg aktív katona valaki, addig nem teheti, nem lehet tagja pártoknak, nem vehet rész PÁRT és PÁRTPOLITIKAI rendezvényeken. Viszont ha már leszerelt, nyugdíjas, akkor már JOGA résztvenni! ..és így JOGA Ruszin-Szendi leszerelt, azaz civil altábornagynak úrnak IS. ... civilben ...Ellentétben azzal ahogy ön / önök egyenruhában tették.

Mert ugye az egyenruhával önök a HONVÉDSÉG egészét képviselték azokon a "politikai rendezvényeken" JOGTALANUL!

Vezérezredes úr! 

Ha eljut önhöz e levelem, kérem gondolja át az általam leírtakat! Aztán ha átgondolta, vonja le a következtetéseket!  Kérem önt! Had lehessek, lehessünk újra büszkék önre, önökre mi az ön, önök volt beosztottai, kollégái! 

Kulcsár Lajos István

Nyugállományú honvéd százados. 





2025/02/15

Mi lesz veled Honvédség? Mi lesz veletek katonák?

 Káncz Csaba geopolitikai jegyzetei

Egy csaknem 40 éve szolgáló katonatiszt keresett meg, hogy a Kaszinós alatt senyvedő Honvédség áldatlan állapotairól számoljon be.
Kérésének örömmel adok helyt:
"Mi folyik a Magyar Honvédségben?
A kérdés szinte minden területre feltehető a mai Magyarországon, de amíg az oktatás, egészségügy, igazságszolgáltatás, egyéb területek, például mostanában a közigazgatás, problémái napi szinten szerepelnek a nyilvánosságban, van egy terület, a Magyar Honvédség, amivel szinte senki nem foglalkozik.
Igaz, csak mintegy 23 000 munkavállalóról van szó, nem egy jelentékeny szavazótábor, de a benne élőknek a problémák nagyon is fájnak.
Mégpedig egyre jobban.
A miniszter „áldásos” tevékenységének köszönhetően az elmúlt három évben jelentős káosz alakult ki a seregben.
Kezdődött a két évvel ezelőtti „fiatalítással”, amelynek valódi célját a mai napig nem ismeri senki.
Az eredményét viszont igen.
Állomány-kategóriánként több száz ember tűnt el a rendszerből, az amúgy sem acélos feltöltöttséget tovább csökkentve, nagyobb terhet róva a bentmaradókra.
Nem csak a létszám hiányzik azonban, hanem az elküldöttek tapasztalata is.
Számos újonnan kinevezett vezető esetében hiányzik a szükséges szakértelem, tapasztalat, de ez igaz a nem-vezetői beosztásokban dolgozókra is.
Ezt azóta is nyögi a szervezet.
A tavalyi évben jött a következő csapás, a Kormány rendelet a honvédek jogállásáról (Hjkr) bevezetése.
A Hjkr-t lehet a honvédek jogfosztásáról szóló kormányrendeletnek is nevezni.
Maximálisan támogatható a miniszter egyik kedvenc kijelentése, hogy a katona nem egyenruhás munkavállaló.
Ez normális országokban így is van.
A katonalét számos lemondással jár a haza szolgálata érdekében, ezért katonának lenni több, mint munkavállalónak lenni.
Ez más országokban többletjogokkal ismerik el.
A Hjkr. különleges közszolgálati jogviszonya viszont a katonák munkavállalói jogainak teljes eltörlését jelenti.
Megtagadva tőlük azokat, amik minden más munkavállalónak járnak.
Megszűnt a munkaidő az MH-ban, nincsen túlóra, nincsen hétvége, a parancsnok akkor adja ki a heti két pihenőnapot, amikor kedve/lehetősége van, a szolgálatmentességre átkeresztelt szabadságot (amelynek csökkent a mértéke) pedig, ha a parancsnok nem adja ki, akkor elveszik a katonától, nem pedig kifizetik.
A megszűnt túlórapénz, készenléti pótlék, gyakorlatos pótlék és szolgálati pótlék több tízezer forintos havi bevételkiesést jelentett az amúgy is legalacsonyabb keresetű állománynak.
Ezek azok a pénzek, amelyek nem épültek be az új illetményekbe, ezek azok a pénzek, amelyeket megspórolnak a katonákon.
A Hjkr. bevezetését követően október 1-i hatállyal bevezették az új illetményrendszert, amellyel a parancsnokok kezébe tették az illetménymegállapítás jogát, megszüntetve az addig alkalmazott, kiszámítható illetményrendszert, kinyitva ezzel a lehetőséget a parancsnoki önkénynek és a protekcionizmusnak.
Ugyanakkor a mai napig vannak problémák ennek alkalmazásával, annak ellenére, hogy az eredtileg tervezetthez képest tíz hónappal később vezették be.
2023-ban elindították az „Embert a vasra” kampányt, a létszám növelésére.
A kampány során főtiszti fizetést adtak a betoborzott katonáknak, akik sok esetben még a fizikai követelményeknek sem feleltek meg. Akkor azt állították, hogy ez az első lépés, hogy az állomány többi tagjának is majd emeljék a fizetését, de ez azóta sem történt meg.
A kampányban betoborzott állomány illetménye komoly problémákat, elégedetlenséget generál a régebb óta bentlévő, már bizonyított állomány körében, akik annak a töredékét keresik.
Emellett a kiemelkedően magas fizetés ellenére a betoborzott katonák jelentős része nem maradt a rendszerben.
A „fiatalítási” kampány során ezer főt meghaladó léptékben küldtek el katonákat a Magyar Honvédségtől, több milliárd forintot kifizetve a végkielégítésekre, szabadságmegváltásra, ruhakönyvekre, stb., és azóta is havi százmilliókat fizetnek ki részükre szolgálati juttatásra.
Félreértés ne essék, több évtizednyi szolgálat után az állomány megérdemli a juttatást, még ha méltatlan körülmények között is küldték el őket.
Azonban az azóta elküldött állományból sokakat foglalkoztatnak vissza, akik a juttatás mellé megkapják az illetményüket.
Ezzel is fokozva a morális káoszt a bennmaradt, a Hjkr. miatt illetménycsökkentett állomány esetében.
Felvetődik a kérdés, hogy ha ezeknek az embereknek a munkájára szükség van, miért küldték el őket, anyagi, erkölcsi és morális károkat okozva az MH-nak?
Ki a felelős ezért a károkozásért?
A morális károkozás másik terepe a a vezérkarfőnök és egyes vezetők beosztásba-helyezési gyakorlata, miszerint a kényük-kedvük szerint, több esetben büntetésképpen helyeznek beosztásba embereket, tekintet nélkül a szakmai előéletükre, végzettségeikre és személyes képességeikre, esetenként teljes szakterületeknek okozva károkat, felvetve az elöljárói hatalommal való visszaélés tényállását is.
Egyesek szerint, ha valaki szándékosan szeretné tönkretenni a hadsereget, akkor sem tudna jobb munkát végezni.
A morált nem erősíti az sem, hogy sok esetben átgondolatlan szervezeti döntések születnek, nincsenek végiggondolva a döntések következményei, nincsen világos kommunikáció, az állomány nem látja a célt, a jövőt.
Ami biztos, az a bizonytalanság.
A bizonytalanság az, ami miatt egyre nagyobb a leszerelési kedv, ezzel még nagyobb terhet rakva a maradó állományra.
A vészhelyzet miatt felmondással nem lehet elmenni, csak közös megegyezéssel, ami az MH-ban azt jelenti, hogy minden anyagi juttatás nélkül kerülnek utcára az emberek, sok esetben több évtizedes szolgálat után, mindenféle köszönet nélkül.
Azokat a szerződéses katonákat, akiknek lejárt a szerződésük, és nem kívánnak élni a szerződéshosszabbítás lehetőségével, közös megegyezéssel engedik el, szintén megvonva tőlük a nekik járó anyagi juttatásokat.
Az elkeseredés, a kilátástalanság mértékét jellemzi, hogy ilyen körülmények között is sok esetben a távozást választják az emberek.
A fiatalok egy része pedig, látva hogyan bánnak a idősekkel, úgy dönt, hogy ebből nem kér, mert ha 20-30-40 év szolgálat után így bánnak az emberekkel, akkor mire számíthatnak ők.
Az állomány nagy része nem érzi a megbecsülést.
A megbecsülés nem a pénzt jelenti.
A mai Magyar Honvédségben a vezetők általában fenyegetnek, elfelejtve, hogy a fenyegetés nem motiváció.
Tizenévvel ezelőtt bevezették az MH-ban is az életpálya modellt, ami a valóságban sohasem működött, és a Hjkr. az utolsó maradványait is felszámolta.
Nincsen jövőkép, legalább rövidtávon kiszámítható életpálya, bármelyik napon kirúghatnak, áthelyezhetnek bárkit, indoklás nélkül.
Felvetődik a kérdés, hogy mi a cél?"

...és a tábornok urak ehhez IS asszisztálnak mint 35 éve minden mocsokhoz amit a honvédség ellen elkövettek a balfasz miniszterek.

2025/02/13

KÖZPÉNZ! 1990 - napjainkig.

 Ha eddig nem gondolkodtatok volna el rajta, vagy eszetekbe sem jutott, nem is tudtatok róla, akkor most tőlem megtudjátok, elgondolkodhattok rajta. 

A rendszerváltástól kezdve minden akkori párt csapolta a KÖZPÉNZT. Ha kormányon voltak, onnan és sokat, ha önkormányzatokban akkor onnan és kevesebbet. Mind benne voltak az OLAJÜGYEKBEN" nyakig! ... benne volt az MDF a Kis Gazdák a SZDSZ az MSZP a Fidesz... Mind! 

Emlékeztek? ... az első orbán kormány idején volt egy "Olajügyeket kivizsgáló parlamenti bizottság" aminek Pallag László volt az elnöke, ő a Torgyán féle Kisgazdapárt tagja - országgyűlési képviselője volt. ... Minő érdekes... Eltűnt és hallgat... volt a "Papa" néven ismert főnyomozó.... azóta már ő is eltűnt és még őt hurcolták meg, bár ő pár éve még néha megszólalt...és VAN az "OLAJ AKTÁK" amit minő érdekes... még akkor menten TITKOSÍTOTTAK 85 évre... és ki? ... olajszőke pintér sándor a volt rendőr az orbán EGYETLEN állandó belügy...mostmár mindenügyi minisztere. Minő érdekes! ... Azóta sem firtatja senki... csak néha egy kettő elvetemült mint én... A 2002-után kormányzó MSZP SEM firtatta.  Anno megkérdeztem Lampert Mónika az mszp belügyminiszterétől még Kaposváron... "Mónika! Az "olaj aktákat" miért nem teszitek nyilvánossá?" Lampert Mónika azt válaszolta..."Mert csak az oldhatja föl aki titkosította." ... Na erre én... "Mónika! Ha a belügyminiszter titkosította, akkor belügyminiszter minősítheti át!"  Mónika innentől habogott valamit és gyorsan elterelte a témát másfelé. Aki tanult valaha "iratkezelést...Ügyvitelt", az tudja.. Irat minősítés, átminősítés NEM SZEMÉLYHEZ, HANEM BEOSZTÁSHOZ kötött! Ha miniszter minősítette...titkosította... miniszter minősítheti át! ...és nem úgy, hogy ha pintér sándor minősítette, akkor pintér sándor minősítheti át. Szóval az MSZP - nek sem volt érdeke az "olaj akták" nyilvánossátétele, sőt!.. az az érdekük, hogy örök  titkosság borítsa. 

Ez volt egyébként a második ügy amivel kihúztam Lampertnél a gyufát. Innentől Persona non grata...nem kívánatos személy ...lettem a kaposvári mszp-ben.  Az első az volt mikor 2002-es kampányban megkérdeztem... 4 éven át azt mondtátok, orbánék  kiürítették a kasszát, loptak, üres a kassza... Ti pedig most fűt fát ígérgettek, mire föl ha üres a kassza? ... a válasz az volt... "mi megtudjuk csinálni." ...visszakérdeztem... "Aztán miből ha a kassza üres?  Ez így nem hazugság? ... a válasz pedig.. "Ha nem ígérünk, nem nyerünk."..és megint jött a terelés... 

Aztán kicsit később megtudtam mégtöbbet azokról az "olaj ügyekről"... arról, hogyan és miért ennyire "védik" az "olaj ügyeket, ki kiket segített benne, ki kiket támogatott "olaj pénzekből" ... Hallottam, láttam... Többen vagyunk így, csak senki nem beszél... ... Ugyanaz a gazdag finanszírozta az mszp és a fidesz emberét...ugyanazon gazdag bulijaira jártak... 

Aztán volt még pár dolog amit azért csak kérdeztem.. többek közt, hogy honnan az a temérdek pénz amiből az MSZP  óriási bulikat rendez a SIMA csarnokban... ingyen buszoztatás, ingyen kaja pia... 

Na vajh honnan? ... Erre annyi választ kaptam, hogy támogató vállalkozóktól... mert vannak ilyenek és egy párt sem él meg ilyenek pénze nélkül. .. természetesen a "vállalkozó" hálát vár ezért....  

Szerintetek milyen "hálát"  és ezt így csinálta akkoriban MINDEN PÁRT. Egyik kevésbé tudta, másik  jobban, egyik kevésbé pofátlanul, másik teljesen pofátlanul. 

Szóval KÖZPÉNZEKET nyúlt le mind!... Egy sem ártatlan bárányka. 

Ugye az MSZP annak idején azzal vádolta és ez volt a 2002-es kampányuk egyik fő eleme, hogy "orbánék lopnak...üres a kassza... és majd ők kivizsgálják... Hááát...kivizsgálták.. Emlékeztek? Volt 2002 után egy MSZP-s parlamenti bizottság IS.. "elszámoltatásért felelős államtitkár"... Keller László MSZP-s politikus volt...minő véletlen... ő is eltűnt és hallgat.  Eredmény? ...borítékolható... SEMMI! Egyébként erről egy cikket IS olvashattok az ÁTLÁTSZÓ.HU-n ITT: ÁTLÁTSZÓ cikke erről

Gyurcsány "öszödi beszéde" erről IS szólt! ...és ez lett Gyurcsány legfőbb "bűne" az MSZP-ben IS a fidesz-ben IS!... 

Ki emlékszik? Gyurcsány ...ha jól emlékszem... 2008-ban? ... indított VOLNA... egy "Párt szavazást" az MSZP-ben, ami arról szólt VOLNA, hogy 

- Párt tagság revíziója... ( azaz meg kell vizsgálni, hogy az MSZP-nek mennyi a VALÓS taglétszáma és mennyi az "adminisztratív.. azaz mennyi a papirforma szerintiből a VALÓDI AKTÍV tag és mennyi akik CSAK papíron tagok.

- Pártfinanszírozás megtisztítása és nyilvánossá, átláthatóvá tétele. 

-...és még másik négy kérdés volt, többek közt a párt elnökeinek, vezetőinek közvetlen választásáról, vagyon nyilatkozati kötelezettségükről... 

Nanááá az MSZP akkori vezetői, nagyjai mindent elkövettek, hogy eredménytelen legyen az a "pártszavazás"... sajnos elérték a célt. Ez IS hozzájárult az MSZP szakadásához és Gyurcsány... vele sok tag... kilépéséhet aztán a DK megalakulásához. .. hááát.. Ez Gyurcsány "bűne" azóta is... mind az MSZP , mind a fidesz szemében nemhogy szálka, gerenda lett. Mert egykutyák mind!  Gyurcsány TISZTA VISZONYOKAT AKART, naná nem érdeke a mocskos pénzeket lenyúlóknak. 

KÖZPÉNZ!? ... így lopták el együtt a hazánk 35 évét, irdatlan sok KÖZPÉNZT.... mind bűnösök! ... az összes "rendszerváltó" párt és politikus. Aki esetleg közülük mégsem? .. azokat hamar süllyesztőbe, parkolópályára tették...  ... a gyerekeink jövőjét a mi jelenünket. 

Megjegyzem... A PARTIZÁN interjújában Marci rákérdezett Lendvai Ildikóra hogy igaz e, hogy a fidesszel együtt csapolták a KÖZPÉNZT.... Lendvai ELISMERTE... Marci határozott IGEN!...vagy NEM! választ kért Lendvaitól és Lendvai "IGEN!-t mondott. ... majd  hanyatt estem, engem is úgy meglepett, hogy elismerte.  Link az interjúhoz: PARTIZÁN - Lendvai interjú

Egyenlőre ennyi! Régóta érlelődik bennem, sok év óta, most elérte azt a pontot, hogy kimondjam. .... Kérdezzetek!...

2025/02/12

"Az apa férfi az anya nő!"? ..kivéve ha a Német náci AfD párt vezére az illető?

 Azt írja a "hiradó. hu" hogy "A CDU kancellárjelöltje szerint „nincsen semmi közös az AfD-ben és az uniós pártokban”."

Egybiteseknek meg bayer nertársnak! 😃 Viszont van közös az AfD naccsasszon és Pressman USA nagykövet között! 😃 ... méghozzá az, mindkettő "meleg" pontosabban.. Pressman meleg és férfival él együtt és nevel gyerekeket, míg az AfD-s új naaagy barát hölgy NŐVEL ÉL EGYÜTT és nevel gyerekeket. 😃 😃 😃 "A család az család!" ...ugye egybites báránkák!? Ugye bayer nertárs!? 😃 😃 😃 "Az apa férfi az anya nő!" Ugye orbánista sz.rháziak!? ... ugye darálós dórika!? 😃 Jaaa... a leszbikus Német AfD-s hölgy nem mellékesen SZÉLSŐJOBBOS azaz náci is. 😃 😃 😃 ..."patrióta" ... ahogy ma ti finomítva nevezitek a náci fattyakat. 😃 😃
A meleg bese atyuska által megszentelt karmelitába egy leszbikus nő? 😃 Befóliázzák mielőtt bemegy? 😃 daráló dórika a mimagyarok nagyasszonya bedarálja a Német náci párttársát? 😃
"Orbán Viktor új barátja: a melegházasságban örökbe fogadott gyerekeket nevelő német szélsőjobboldali vezér aki egy migránssal él...
Weidel leszbikus és egy Srí Lanka-i nővel él házasságban Svájcban. Két örökbe fogadott gyereket nevelnek, Weidel napi és heti szinten ingázik svájci otthonuk és Berlin, valamint az AfD kampányrendezvényei között."
Na wazze! ...még "migráns" is a párja. 😃 Erre mit varrnak a naaagy "családvédő" orbánista fattyak meg a mimagyarok nácipártos darálós dórikáék? 😃
Az összes reakció:
Erzsébet Sárközi

orbán és az ideológiák.

 Tarjányi Péter azt írja, - "Orbán Viktor nem szélsőjobboldali politikus."

Ez miatt a mondata miatt a "Csehszlovák kém" leveszi Tarjányiról a keresztvizet és bűnnek kiáltja ki Tarjányi e mondatát. Szerintem pedig igaza van Tarjányinak és ezt meg is indokoltam "Csehszlovák kémnek" így, -
Igaza van Tajányi Péternek! orbán nem szélsőjobbos. orbán semmilyen sem. orbánnak nincsenek ideológiái és ideológiai aggályai sem. orbán hatalom mániás. Védi a lopott vagyont és ahhoz a hatalom kell neki. Mivel tisztességes baloldali és közép nem áll vele szóba, a népének... híveinak KELL mutatnia valamit... szövetségest IS, mutatnia kell az ő "nagyságát" IS, ezért bárkivel parolázik, bratyizik. orbán érdek liberális volt, érdek polgári lett, érdek illibernyák lett, érdek keresztény lett és érdek jobboldali lett... ennyi.
Majd erre válaszolt "Csehszlovák kém" nekem így, -
"Nem az a vita tárgya, kedves uram, hogy Orbánnak nincsenek vagy vannak ideológiai aggályai. Ebben egyetértünk. Csak ahogy olvasom a kommentjét látom, valójában nem is érti, hogy jobboldali és szélsőjobboldali között óriási különbség van. Ez önnek nem feladata, de Tarjányi esetében ennek összemosása szándékos manipuláció, ami nemcsak hiba, hanem bűn is."
Erre pedig válaszoltam neki így, -
Jobb ha tőlem tudja, jobban tudom mi különbség jobb, szélsőjobb, bal, jobb és közép közt, azt is tudom melyik mit jelent, jobban mint egyes politikusok, sokkal jobban mint az átlag polgárok akik besorolják magukat ide vagy oda. Arról van szó, hogy Tarjányi nem tartja orbánt "szélsőjobboldalinak" ...és nem is az, ezt írtam le én, miért nem az, sőt azt, miért egyik sem. orbán nem azért borult össze a szélsőjobbal mert ő maga az lenne. Azért borult össze amit leírtam. ...és Tarjányi is így gondolja. és ezért váltott anno liberálisból polgárira, ezért illiberálisra, ezért nemzethy keresztényre és ezért lett most hirtelen patrióta. Puszta hatalmi érdek, kell a híveinek valami és ha már ellenséget kreált a híveinek és az az "ellenség" épp "libernyák" meg "komcsi" ... ezt érti eszi legkönnyebben az egybites nyája... akkor ő nem lehet az, mi maradt neki? .. a jobboldal, mivel már a normális jobboldal sem akar vele szóba állni, mutatni kell a híveinek valamit, valami "barát" félét, így maradt a szélsőjobbos katyvasz. Orbán nem ideológiákban gondolkodik és él, hanem az őrült hatalom vágyban az ellopott rabolt konc miatt.
Itt még megjegyzem... orbán identitás zavarban IS szenved. Hazudik a híveinek, hazudik önmagának is. Hazudott, hazudik a hatalomért, mert orbán elsősorban hatalom mániás, neki a hatalom kell bármi áron. Neki mindegy, hogy azt milyen ideológia alapján szerezheti és tarthatja meg, neki az a HALÁLOSAN fontos, hogy megtarthassa. .. ez maradt neki a szélső jobb és ezt elfogadják a hívei is, mert a híveinek gőze nincs melyik mit is jelent. Annyit tudnak, hogy a "kommunista a liberális" az rossz, mert a gazdi ezt mondta éveken át... pont! ... Ezek lettek kikiáltva ellenségnek... Pont! ... Hogy miért épp ezek, az másik történet... Így nem maradt más orbán számára "barátként" amit mutatnia KELL, mint a szélsőjobb katyvasza. orbán viktor nem szélsőjobbos. orbán semmilyen sem. orbán hatalom mániás hazudozó tolvaj. Pont! Jaaa és putyin által zsarolt hazaáruló. Pont!

Ui. -
Azt is meg kell jegyezzem, az ázsiai kipcsak meg türk haverság SEM azért van, mert olyan hűde hasznos. A világ szemetével sem azért haverkodik, mert hűde hasznos. A szijj-ártó kakadu petya sem azért röpköd Ázsiába, Afrikába... mert hasznos lenne az országunknak. Tulajdonképpen semmi haszna nincs ezeknek. Egyetlen "haszna" van. orbánnak mutatnia kell valamit a híveinek. Európa és a világ tisztességesebb része már nem szívesen mutatkozik velük, ha igen, akkor CSAK muszájból, mert elvileg szövetségesek vagyunk. Ezért a híveinek mutatnia kell, hogy ő milyen hűde fontos ember, hogy vannak a világon "barátai". Szóval semmi más mint ócska hazugság, színjáték, mutatvány a híveknek. ez is Pont! Ennyi és nem több.

Ui.2. orbán vagy leginkább a tanácsadói rájöttek, hogy Magyarhonban a népnek nem jön be a "liberális" ..."libernyák"... ezért IS váltott orbán. Arra IS rájöttek, a magyar nép nagyrésze keményen szolgalelkű, kell nekik, hogy megmondják mikor miről mi legyen a véleményük. Arra IS rájöttek, hogy a magyar nép szereti a saját balfaszságát másra kenni, mást okolni a saját balfaszsága miatt, ezért "ellenség" kell neki akire mindentis rákenhet. Arra IS rájöttek, a magyar szereti döngetni a mellét a hűdenaaagy magyarságával a keresztény naaagy nemzetségével és neki ez okán mindenis jár. Nos orbán megadta nekik mindezt. Megkapta e nép balfasz fele ami kellett neki. Kaptak gazdit aki tereli őket, megmondja mikor miről mi legyen a véleményük, kaptak "ellenséget" akit lehet okolni, lehet gyűlölni, kaptak horthysta ciframentét, döngethetik a mellüket naaagy keresztény magyarságukkal. .... és mindentől is megvédi őket a gazdi. ... Csak hát ugye...épp önmaguktól nem védi meg őket amire pedig leginkább szüksége lenne e ...... népnek.

2025/02/08

A Direkt36 filmjéről ( Orbán dinasztia gazdagodása ) Parászka Boróka.

 Olvassátok el! Parászka Boróka a Romániában élő Magyar író tökéletesen leírja a mai ...orbánisztán... valóságát, közben ad egy hatalmas pofont...JOGGAL... a rendszerváltó "elitnek" IS.


Van a Direkt36 Orbán-dinasztiáról szóló filmjének egy olyan pillanata, amelyben váratlan módon kétszáz évnyi magyar történelem integet vissza, és szégyeníti meg a történelemhamisító, rongyrázó, dzsentrigőgjétől szédült rezsimet.
Tiborcz István obszesszív szálloda és ingatlanvásárlási rohamai közepette nyitott egy elitklubot, Botaniq Budai Klub néven. Belépés csak nagyon válogatott rendszerbarát vendégeknek, külön felvételi után. Jelige: falakon belül mindent szabad, teljes diszkréció.
A nagyon zárt, nagyon elit klub ajtaján számtalan lakat, védi az ide látogatókat a rezsimparanoia. Egy valakit mégis be tud küldeni a Direkt36 rejtett kamerás felvételeket készíteni: egy huszonéves kajla fiatalt, jól szituált amerikai-magyar leszármazottat. Ránézésre nem hajtja más, mint a hámból való féktelen kirúgási vágy és a dorbézolás, valamint az elvárás, hogy mindezt kezeljék nagyon diszkréten. What happens in Tiborcz-land!
A klub munkatársa gyanakvás nélkül szélesre tárja a kapukat a fiatalnak, és rögtön be is számol neki mindenről, amiről a külvilágnak nem kell tudnia: illegális szerencsejáték folyik odabent, rendszeres buli. A nagyon válogatott vendégek maffiásat , hidegháborúsat játszanak és közben természetesen - vodkát isznak, mi mást?
Miért ilyen közlékenyek Tiborcz emberei az őket lebuktatóval? Mi ez a messziről jött kajla fiatallal szembeni lelkes bizalom? Miért nyílnak ki a zárt kapuk neki?
Mi másért, a mi kis dzsentri világunkban, mint a neve miatt. A fiatalembert, aki előtt a rendszer így leleplezi magát, és akkorát esik pofára, mint a nagykabát - úgy hívják, hogy Bence-Xavier Szechenyi. Széchenyi István leszármazottja.
A rezsim kufárjaiban fel sem merül, hogy az elsíbolt kastélyokkal nem vették meg a magyar arisztokrácia leszármazottjait - hetedíziglen. Hogy az odaérkezőt valójában nem a rongyrázás, nem a rangkórság viszi Tiborcz klubjába az útját, hanem a szakma. Bence Xavier Szechenyi ugyanis fiatal újságíró. Az egyre kiválóbb huszon-harmincéves kollégákat felvonultató újgeneráció tagja.
Szép ez a momentum, már csak ezért is érdemes megnézni a filmet. A cserbenhagyott, elárult magyar reformkor megrázta magát egy pillanatra, és az öreg Széchenyi szelleme egy elegáns mozdulat erejéig beint a rezsimnek.
Ez az ország, valamikor a magánvagyonok közvagyonná tételével kezdett el talpra állni. Most a közvagyonok magánosításával rántja a rendszer a mocsárba.
A NER-ben most már generációk nőttek fel úgy, hogy el kell elmesélni a valamikori székház mutyit (György Péter legendás tetemrehívásával), mint egy nagyon távoli, ködös legendát. Az Elios ügy a Varjúdombi mesék szintjén kíván új történetmondót. Újságírók, lapok mentek tönkre az elmúlt évtizedekben. A társadalmi felejtés becsontosodott, megjegecesedett.
Ha nincs például a HVG filmje Hatvanpusztáról, én magam sem fogom fel, miféle megalomániával állunk szembe.
Ha nincs ez a Dinasztia-film, és az ehhez hasonló oktató-anyagok valószínűleg nemzedékek nem értik, hogyan jutottunk ebbe a baromi egyszerű és baromi sötét helyzetbe.
Na de, jó hír a katasztrófák között, hogy a legkilátástalanabb pillanatban felbukkannak a kajla, ártatlanul mosolygó újoncok, és felteszik a legpontosabb kérdéseket, amelyeket fel kell tenniük. Sok gazemberséget elkövetettek a rendszerváltó évtizedek generációi a saját gyerekeik és unokáik ellen. De - quod erat demonstrandum - eljön az elszámoltatás pillanata.