MI LESZ EBBŐL? - 2. Kinél lehet a marsallbot?
Pár hónapja jutottam egy olyan információ birtokába – ami persze ebben a tárgykörben simán lehet dezinformáció is – miszerint Magyar Péter színrelépése előtt valamiféle puccs szerveződött a Fideszen belül a miniszterelnök ellen. Már a leendő pozíciókról is egyeztettek, az új struktúrában pedig jelentős szerepet szántak Novák Katalinnak is. A belső mozgolódást azonban Rogán még időben leleplezte, s a kegyelmi ügy kirobbantásával (szándékos kiszivárogtatásával) – és feltehetően a birtokában lévő kartotékok nyilvánosságra hozatalának belengetésével – helyre tette a dolgokat, félreállítva, illetőleg betagozódásra kényszerítve a pártütőket.
Így volt, nem így volt, a fenti variáns alapján kiválóan össze lehet illeszteni a puzzle addig hiányzó darabjait egy koherens egész történetté. Olyanná, ami Magyar Péter legelső interjújában már felsejlik (megnevezett „barátai” azonban már nem követték, ill. Rogán dossziéi miatt nem követhették), s olyanná ami kézenfekvő magyarázatot ad Magyar legfőbb kommunikációs paneljére, vagyis Rogán-fóbiájának az okára. A szelfi- és lájkkirály eddigi, tisztán pojácáskodás alapú közszerepléseiből, infantilis megnyilvánulásaiból, eredetiségének teljes körű hiányából kiindulva, szerintem ő csak külső szemlélője lehetett a belső szervezkedésnek. Amikor azonban ez az egész elbukott, mégis ő volt az, aki mellőzöttségéből, a NER-en belüli sokadrangúságából eredeztethető sértettség miatt kilépett a nyilvánosság elé, pofán csapva azokat, akik derékba törték nagyravágyó elképzeléseit. Olyan ívű üstökösszerű politikai felemelkedésre ami ezután történt ellenben sem ő, sem Rogánék nem számíthattak. Egyszerűen nem volt kalkulálható, hogy az az ember aki csaknem 20 évig a rendszer hű szolgájaként tevékenykedett, aki provokatív megjelenésével, gesztusaival ízig-vérig fideszes megjelenést mutat, aki pontosan ugyanúgy gondolkodik a politikáról, a világról, a média szerepéről mint addigi elvbarátai és harcostársai, s akinek nárcisztikus személyisége, arrogáns stílusa (sok esetben cinizmusa) elviekben gyökeres ellentmondásban áll azzal, hogy ellenzéki ikonná válhasson, mégis pillanatok alatt a hatalomváltás első számú letéteményesévé, ellenzéki messiássá lép majd elő. Gyakorlatilag ugyanolyan eszközökkel, amit anno Orbán is alkalmazott.
Van persze néhány csavar, néhány elvarratlan szál, némi ellentmondás a történetben. Például az, hogy Magyar politikai támogatottságban ma nem tartana ott ahol, ha nem megy nagyon-nagyon félre a Varga Juditos, mobiltelefonos Megafonos, lakájmédiás hiteltelenítési történet, amelyek éppen a szándékolttal ellentétes hatást kiváltva gyakorlatilag felturbózták Magyar népszerűségét. Ennyire gyepivé vált volna a hírhedt rogáni propaganda és lejárató gépezet? Képtelenné váltak a kitörésre az évtizedes technikáik egyre kevésbé működő hálójából? Meglehet, ez is simán benne van a pakliban. De az is lehet, hogy mindez csak etetés. Hogy a mélyállam sem egységes. Hogy Magyar csak eszköz a kezükben, s a héttérből még mindig ők irányítanak. (Ez persze nem mond ellent annak, hogy Magyar szentül meg van győződve arról, hogy ő az ellenzéki jolly joker.) Kik azok az állítólagos haverok, akik belülről szivárogtatnak? – amire Magyar rendszeresen utalgat. Politikai berkekben forog néhány igazán fajsúlyos politikai és gazdasági potentát neve. A sokak által elvárt rendszerváltás szempontjából azonban ezek személye nem túl biztató (ezzel nyilvánvalóan Magyar is tisztában van), s nagyon erősen a mélyállami megoldás felé mutat. Ahonnan nagy valószínűséggel Magyar egyik újsütetű segítője, a „rendszerváltó csapat” kiválasztásának a mentora, Raskó György is érkezett.
Orbánt persze nem olyan fából faragták: ő – a hírhedt utcai harcos – magától nem fogja átadni a hatalmat. Az előző részben vázolt gazdasági összeomlás közelsége, a korrekcióra való képtelenség ellenben teremthet olyan helyzetet, hogy egy időre átadják a kormányrudat, s akkor majd ellenzékként lehet rárepülni a borítékolható, nagyon kemény megszorító csomagokra. S akkor is inkább már „a mi kutyánk kölyke” álljon a kormányrúdnál (ennek sok előnye lehet a számukra), mintha valamiféle kívülálló kerülne oda.
Mert megszorítások lesznek, akárki veszi át a kormányrudat. Mert egyszer úgyis el kell engedni azok kezét, akiket Ők alkottak, mert egyszer úgyis fel kell adni azokat a pilléreket (például a sportfinanszírozás rendszere, állami egészségügy), a fenntarthatatlan és finanszírozhatatlan beruházásokat és azok állami működtetését, amelyek jelenleg gúzsba kötik a nemzetgazdaság kitörési lehetőségeit.
Aki viszont a fentiekkel konkrétumok vállalása nélkül csak a politikai lózungok szintjén foglalkozik, aki ilyen gazdasági háttér ismeretében milliós béreket, ezer eurós minimálbért, a lepukkant szektoroknak ezer milliárdokat kitevő finanszírozási kánaánt vagy éppen a korrupció letörésének gazdasági mindenhatóságát hangoztatja, annak legfeljebb rövid távú politikai céljai vannak. „Csak legyek belül, aztán majd lesz valahogy!”
De legkésőbb 2026-ban – vagy nem sokkal utána, amikor talpra kell állítani a gazdaságot – úgyis eljön az igazság pillanata: hogy mennyit is ér ez az egész S akkor talán az is ki fog derülni, hogy valójában kiknek a kezében van (volt) a marsallbot.
