Vallás mint a hatalom gyakorlás eszköze, illetve az ember kiteljesedésének gátja, vagy segítője.
Az egyisten alapú vallások mint a keresztény a muszlim mind a félelemre az alárendeltségre építenek. "Élj, viselkedj úgy, mert különben ilyen olyan büntetés. ... " Mellette ígér egyfajta "jutalmat" a túlvilágot ami megfoghatatlan. Imádd szeresd istent mert ha nem... Istentől eredeztetett hatalmat fogadd el, hódolj, alázkodj meg. Egyenkocka szürke tömeget alakít ami könnyen irányítható, mert "isten...." Azaz a hatalomgyakorlás az emberek a tömeg fölötti uralom...uralkodás... eszköze isten és egyháza.
Más "vallások" pedig az ember kiteljesedését segítik, és/vagy a ember és természet egyensúlyát egységét hirdetik és arra nevelnek.
Illetve a "természeti" népek "istenei" az életmódjukból a természetből eredeznek és az életüket segítik. Nincs alá fölé rendeltség.
Vallás mint az identitás zavar okozója.
A Hun/Magyar többisten hívő "pogány" nép istenei a természethez kötődőek, a természtből az életmódjukból eredeztetettek.
A keresztény isten pedig egy uralkodó felsőbbrendű mesterséges isten akinek hódolni kell.
Az ősi terészetes hitünket erőszakkal és hirtelen vették el, hirtelen erőszakkal erőltettek ránk egy másik vallást, másik istent. Azaz nem fokozatosan, természetes módon ment végbe a váltás. Ez tudatalatti identitászavart okoz a magyar népben. Egyikben sem érzi magát otthon, egyiket sem tartja sajátjának. Lelkesedik az őseiért a "pogány" hun/magyar őseiért a hont foglalókért, közben "pogányként" egy "idegen" isten egyházának uralma alatt él, egy "idegen" istent ráerőltető királyt imád mint a honból országot építőt. Ez a kettősség okoz identitászavart és ez miatt is nem képes igazi nemzetté vállni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Véleményt, Javaslatot, Érveket írj! Bunkózásra, Komcsizásra, Cigányozásra, Zsidózásra NEM vagyok vevő!