George Lazar
"Meghökkentő, hogy semmit sem ír a magyar sajtó Szijjártó magyar külügyminiszter minapi washingtoni tárgyalásairól. A sebtében összehívott “Transatlantic Gas Security Summit”-ról van szó, amelyet a Donald J. Trump Béke Intézetben tartottak.
Chris Wright amerikai energiaügyi miniszter és Doug Burgum amerikai belügyminiszter közrefogta a magyar külügyért (lásd fotó), és gyakorlatilag közölte vele, hogy a jövőben nem lesz több orosz gázvásárlás, amerikai cseppfolyós gáz lesz..
Görögországi kikötő lesz a cseppfolyós gáz LNG hub-ja, és onnan Bulgárián, Románián, Moldován keresztül Ukrajnába pumpálják azt, ahol már léteznek hatalmas földalatti tárolók. Azok eddig orosz gázt tároltak.
A Romániában elágazó szárnyvezeték szolgálja Magyarország és Szlovákia gázigényeit.
Trump elnök jóváhagyta mindezt, és athéni nagykövete, Kimberly Guilfoyle, teljes mellszélességgel a javaslat mögött áll. Fontos tudni, hogy Guilfoyle korábban az ifjabb Trump barátnője volt, és így gyakorlatilag a Trump család tagja. Az is érdekes, hogy Kimberly egykoron igencsak demokrata párti volt és Gavin Newsom felesége is, aki Kalifornia kormányzója és 2028-ban valószínüleg elnökjelölt.
A megvalósításban résztvesz a Shell USA cég is.
Úgy tűnik Szijjártó megszeppent, és mivel a résztvevők, Görögország, Bulgária, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Moldova, Horvátország, Litvánia, Szerbia és Bosznia közös nyilatkozatot fogadtak el.. ő is beállt a sorba.
Az ukrán delegáció vezetőjével Anatolij Kutsevol energiaügyi miniszterhelyettessel fotózkodott a családi fotón.
A dolog persze zsenáns. Miközben Szijjártóék (csak magyarul) szídják az ukránokat, szídják a Shell-t, addig Washingtonban közösen fotózkodnak, nyilatkoznak és tárgyalnak...
De jó lenne, ha a magyar kormánysajtó végre elmondaná a "magyar embereknek", hogy mi is történt ezen a sorsdöntő “Transatlantic Gas Security Summit”-on a washingtoni Donald J. Trump Béke Intézetben.
A jobb alsó fotón Kimberly Guilfoyle görög nagykövet az ifjabb és idősebb Trump között.
Hát így megy ez.
(Hungarian language opinion piece..)"
Ennyit a tróger orbán banda naaagy béke harcáról meg szuverenitásáról, meg naaagy harcairól. Rájuk szól trampli gazdi és fülüket farkukat behúzva lapítanak. Na de mit szól ehhez putyin meg lavrov gazdi? Szar ügy ha valakinek két gazdája is van. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Véleményt, Javaslatot, Érveket írj! Bunkózásra, Komcsizásra, Cigányozásra, Zsidózásra NEM vagyok vevő!