ÁRNYAK A BELSŐD POKLÁBÓL by Lang Alex

Naponta szembesülsz velük és úgy húznak egyre mélyebbre a kilátástalanság démonjai, hogy körmeid véres csíkot húznak a józanság maradék egyre vékonyabb falába. Üvöltesz, de néma jaj kiáltásod csak Te hallod mert kifelé mosolyogsz, mert így szocializálódtál, ne mutasd, ha fáj, ha éget, állva halj meg mint a fák és halálod legyen csendes, udvarias.
Naponta látok néma kiáltásokat, akik utolsó leheletükkel osztják meg fájdalmukat itt a facebookon, kérnek pénz, munkát egy kis figyelmet, esetleg csak egy jó szót és hullnak bele a névtelenség néma csöndjébe.
Eltűnő arcok, nevek, és csak azt veszed észre "ez a felhasználó nem elérhető!", kikapcsolt telefonok, elsüllyedt életek, naponta, úgy, hogy észre sem vesszük.
Daráljuk napjainkat, néha egy lájk a vigasz, a kapaszkodó, hogy valaki észrevett, valaki még lát, valakinek még fontos vagy, valaki még kíváncsi rád!
Postaládában már rég csak a felszólítások gyűlnek, képeslapot már névnapodon sem kapsz, legfeljebb egy kóbor telefon, "Boldog Névnapot!". A világ állva hagyott és egyre gyorsul, amiben nem találod a helyed,néha egy elkapkodott, ügyetlen szex valakivel, kinek a neve sem számít, mert a tiéd sem. Gyerekeid egyre idegenebbek néha csak céltalanul bolyongsz saját(?)lakásodban és keresed a léted értelmét.
A reggeli napról már régen nem az új nap öröme jut eszedbe, hanem életed tovább kínlódásának újabb állomása.
Saját kis szigeteden élsz, számkivetettként és próbálsz megfelelni a társadalmi elvárásoknak, hogy még embernek tartsanak, pedig rég nem vagyunk azok!
Amikor pedig visszanézel az életedre, az eddigire, hiábavalónak tartod az egészet, csal a hibáidat látod már, a szépséget, az örömeidet elfelejtetted, megvakultál rég arra, hogy észrevedd a szépet.
Mikor álltál meg utoljára egy nagy levegőt venni, mikor szívtad tele tüdődet tiszta levegővel. Mikor vetted észre a fű növését, az ég kékségét? Mikor lepted meg utoljára párodat csak egy jó szóval, egy kedves mosollyal? Élünk egymás mellett falakkal körbevéve és lassan elfelejtünk emberek lenni. Leszokunk mindenről mi az életet jelentette és mások elvárásai alapján éljük életünket.
Nem akarom ezt a világot, fényt akarok az életembe, nagy ablakokat, érthető beszédet, érzéseket. Amikor holnap felkelsz nézz rá úgy párodra, gyerekedre, anyádra, apádra mint egykor, Nézz fel a napba, érezd, hogy süt, felejtsd el egy percre a csekkeket, a gondjaidat egy kicsit legyél szabad!

Forrás: https://www.facebook.com/pages/L-Alex-mondom-a-magam%C3%A9t/155010754683329?ref=stream&hc_location=stream