2025/01/28

"Vitriolos beszéddel, „stand up komédiát" emlegetve búcsúzott a kecskeméti reptér parancsnoka.

 Az alábbi cikk a "Hirklikk"-ről származik. Alul pedig a hozzászólásom szintén a "HIRKLIKK"-ről másolva.

"Vitriolos beszéddel, „stand up komédiát" emlegetve búcsúzott a kecskeméti reptér parancsnoka.
Kevesebb mint két év után ismét új parancsnok kerül a kecskeméti légibázis parancsnoki pozíciójába, miután a leköszönő Gróf Gergely ezredes feladatait január 1-től Könczöl Ferenc ezredes vette át.
A Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárjának parancsnoki beosztás átadás-átvételi ünnepségéről, így többek között Gróf beszédéről is a kecsup.hu számolt be – írja a hvg.hu.
Az ezredes kitért többek között saját, 2023 februári kinevezésének körülményeire, elmondta, hogy valójában már két napja ő volt a légibázis parancsnoka, amikor egy péntek délután, a munkaidő vége felé értesítették őt erről, méghozzá egy e-mailben. A levél küldője az akkori elöljáró, a Gróf által nem megnevezett Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy volt, akit egyébként Novák Katalin akkori köztársasági elnök nem sokkal később felmentett hivatalából.
Gróf szerint ekkor gyorsan telefont ragadott, hogy felvegye a kapcsolatot elődjével, Ugrik Csabával, akit azon, akkoriban hatályba lépő rendelet alapján távolítottak el a parancsnoki pozícióból, amely alapján különösebb ok és hivatkozás nélkül kirúghatók a hadseregből mindazok, akik elmúltak 45 évesek, és legalább 25 évet töltöttek tényleges szolgálati viszonyban – Gróf erre a „borítékosztogatások idejeként” hivatkozott beszédében.
A 2023-ban kinevezett parancsnok szerint Ugrik is akkoriban értesült a változásról: „Nagyjából vele is egyidőben közölték, hogy két napja már nem ő a parancsnok. Emlékszem, csak ültem az irodájában – ami már az én irodám volt, ami már Könczöl ezredes úr irodája – és próbáltuk emészteni, hogy akkor most mi is van. Egyikünk részéről sem volt egy felemelő érzés, ott abban a pillanatban” – idézte fel az előző átadás-átvétel körülményeit Gróf Gergely. Az ezredes ezután a következő hetek eseményeit is „stand up komédiához” hasonlította: a honvédség hosszú ideig tulajdonképpen elhallgatta a parancsnokváltás tényét a nyilvánosság elől, az ünnepélyes ceremóniára is csak hetekkel később került sor.
Gróf ezt követően áttért a mostani ünnepség apropójára. „Szerencsére a mostani parancsnokváltásról mindenki már előre értesült, ami várható, volt idő felkészülni az eseményre” – mondta beszédében, majd megjegyezte, hogy „a változások korát éljük, mint mindig, mert két év alatt két vezérkari főnök és harmadik légierő parancsnok vagy a légierő vezetéséért felelős elöljáró jutott.”
„Egyben történelmi pillanat is a mai, mert a repülődandár vezető pozíciójában először köszönthetünk egy olyan elöljárót, akinek az elsődleges szakmája nem a repülés. Viszont mostantól, ha szeretné, ha nem, az lesz” – tette hozzá utódjával kapcsolatban Gróf. Az új parancsnok, Könczöl Ferenc ezredes szinte teljes eddigi pályafutását a légvédelmi rakéta fegyvernem területén töltötte, majd Gróf kinevezésével egy időben, 2023 februárjában a MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred parancsnoki tisztségéből áthelyezték az MH Légierő Parancsnokságra megbízott parancsnokként.
Beszédében az új parancsnok megköszönte az átadás-átvétel során kapott támogatást, és arról is beszélt, hogy elődje a pilóta utánpótlás-képzés területén fog kulcsszerepet betölteni a jövőben. Könczöl elmondta, hogy ugyan kívülről érkezik a dandár életébe, de arra fog törekedni, hogy „ezek a korlátok mihamarabb eltűnjenek.”
Az ünnepségen beszédet mondott Böröndi Gábor vezérkari főnök is, aki megköszönte Gróf ezredes eddigi parancsnoki munkáját: „személyisége, a nyitottsága és – valljuk be őszintén – néha a lazasága segített átmenni bizonyos fajta konfliktusokon és megoldásokon” – mondta a leköszönő parancsnokkal kapcsolatban, az új vezetőt pedig „klasszikus katonának” nevezte, akitől azt várja el, hogy „karmesterként hangolja össze a dandár minden alkotóelemét”.
Gróf ezredes beszédével kapcsolatban a Telex megkereste a Honvédelmi Minisztériumot, válaszában a tárca közölte, hogy a Magyar Honvédség szakmai szempontok alapján és alapos körültekintéssel hozza meg döntéseit, így történt ez a 2023 februári parancsnokváltás idején is, amely alatt az alakulat működése és a feladatok ellátása természetesen zavartalan volt.
A kecskeméti légibázis parancsnoki pozíciója többek között azért is jelentős, mivel a repülőtér jelentős hadászati fejlesztés előtt áll, amerikai sajtóértesülések szerint a jövőben atomfegyverek célba juttatására alkalmas repülőgépek is érkezhetnek a repülőtérre – azt, hogy valóban érkeznének ilyen gépek, Gulyás Gergely egy néhány nappal későbbi kormányinfón tagadta. "

...és a hozzászólásom.-
Már bőven megérett a honvédelmi vezetés is arra, hogy a gazdájukkal orbánnal együtt a megérdemelt helyükre kerüljenek...és többnyire nem a katonai vezetésre gondolok. Kaszinóminiszter nertárs nernaccságos cserélgeti a parancsnokokat IS mint más a gatyáját, mert ugye a sunyiban módosított honvédelmi törvényhez párthű katonák kellenek. Ugye arról van szó, hogy a rendszerváltáskor eltörölt Belső ellenség ellen..." is bevethető honvédséget újra be lehet vetni a saját polgárok, azaz a magyar lakosság ellen is ha orbán úgy gondolja, hogy veszélyeztetik a hatalmát. A kaszinóminiszter nernaccságos szerint megbízhatatlanokat kirugdossa. Ennyi a történet. Egyébként a tábornoki kar IS megérett a "lefejezésre", mert a rendszerváltás óta szinte kivétel nélkül mindenhez is bólogattak, soha nem álltak ki a hadseregért a beosztottaikért a szakmaiságért.

Így megy ez a ner-ben... testvérek, haverok... rokonok... zsíros állásokban.

 Kaszinóminiszternertárs nernaccságos! Ez mi!?


Az alábbi írást imént leltem... Így működik ez nerzethy keresztény focialista orbánisztánban!? ....és a honvédségnél a "megbízhatatlanok" kirúgása is? ... mármint a tróger gazdája szempontjából "megbízhatatlanoké". Kend IS megérett arra, hogy egy börtön cellában szikkadjon.

"„A k.rva anyját de tényleg!” – a hozzám eljutott e-mail szerint ezzel reagált beosztottainak Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkárocska arra a hírre, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára egy rongyos 150 ezres fizetéssel járó igazgatósági tagságot ajánlott fel neki a Posta-csoportba tartozó, a kínai eredetű küldemények e-kereskedelmi logisztikájával foglalkozó European Chinese Supply Chain Zrt-nél (mert ezek szerint ilyen is van ám, ha nem tudta volna- én sem tudtam).
Ezután a honvédelmi miniszter testvére inkább a Nemzeti Filmintézet igazgatóságába repítette magát, havi 450 ezerért.
A zavarba ejtő e-mailek forrása szerint ez történt a helyettes államtitkárocskával:
„Delegálási javaslat igazgatósági tisztségbe – ezzel a tárggyal küldött Szalay-Bobrovniczky Vince által írt emailekben az történt, hogy a testvére, a honvédelmi miniszter megkérte Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert, hogy adjon a testvérének egy jól fizető, zsíros tagságot.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára, Dr. Túri Anikó megküldte a delegálási javaslatot Szalay-Bobrovniczky Vincének, aki a 150.000 Ft-tal nem volt megelégedve, így azt visszautasította, majd továbbította az ügyintézőjének, Pántos Tamásnak és a helyettes államtitkári titkárságot vezető Barlayné Körössy Évának azzal, hogy a k.rva anyját a közigazgatási államtitkár asszonynak.
Államtitkár asszony nyilván erről nem tud a másik minisztériumban, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter pedig ezt követően újabb jelzést tett Nagy Márton miniszter felé, hogy nem egy ilyen összegű tagságra gondolt sem ő, sem a testvére. Ennek hatására augusztus 28. napjától delegálták igazgatósági tagnak a Nemzeti Filmintézethez. A vállalat honlapján szereplő adatok szerint havi 450 ezer forintért… “
Szép betekintés ez abba, hogy Magyarországon így történik a felügyelő bizottsági és igazgatósági posztok elosztása. Nem mellesleg: az ügy amúgy befolyással üzérkedés gyanúját kelti, de azt meg már százszor láttuk, hogy Magyarországon hogyan dolgozik az ügyészség.
A helyettes államtitkárocska és minisztertestvér levelezéseiből már volt baj korábban is:

2025/01/24

orbánék manipulálják a szülőket.

 

❗A kormányzat megint kérdőívet küldött ki a szülők egy részének a KRÉTA rendszeren keresztül, de vigyázz, mert a kérdések egy része manipulatív!
🔴A képlet egyszerű: ha a kormányzat nem kíván felelősséget vállalni egy népszerűtlen intézkedésért, akkor inkább összeállítanak egy ártalmatlannak tűnő kérdőívet, amelyben irányított kérdésekkel, a háttérinformációk tudatos elhallgatásával olyan válaszokat gyűjtenek be, hogy úgy tűnjön, mintha kifejezetten Te kérted volna a gyermeked számára kedvezőtlen változtatások bevezetését.
🟡Az egyik kérdésben felvetik, hogy jobb lenne-e az "objektivitás" érdekében, ha az iskolai kompetenciafelmérések eredményét is figyelembe vennék a gimnáziumi felvételi eljárásban. Tudni kell, hogy a kompetenciamérések célja nem a tanulók egyéni teljesítményének, hanem az iskola egészének az értékelése. Ha figyelembe vennék ennek az eredményét a felvételi eljárásban, akkor a szülők elkezdenék erre tudatosan felkészíteni a gyerekeket, és ezzel gyakorlatilag már használhatatlan lenne kompetenciamérésként, a gyerekek terhei és a stressz pedig csak tovább nőne. De nem csak ez a baj: a kormányzat kifejezetten korlátozni igyekszik a gimnáziumba bekerülők számát, épp ennek érdekében már bevezettek egy minimálpontszámot a felvételin. A kormány bejelentette, hogy a gimnáziumi férőhelyek számának jelentős csökkentését tervezi, legalább 4-ből 1 gimnáziumi helyet meg kívánnak szüntetni. Így a tervezett változtatás alig burkoltan arra irányul, hogy minél nehezebb legyen bejutni a gyerekeknek a gimnáziumba.
🟡Egy másik kérdésben egy iskolai rangsor összeállítását vetik fel. Holott az iskolák között lehetetlen egyértelmű rangsort felállítani, főleg, hogy az óriási pedagógushiány miatt a minőségi oktatás feltételei nem adottak. Ha rangsorolnák az iskolákat, azzal csak tovább növelnék az iskolák közötti különbségeket, hiszen a "gyengébbnek" minősített iskolába alig akarnák vinni a szülők a gyerekeiket, tovább nőne az esélyegyenlőtlenség, és a rangsorban rosszul szereplő iskolákat a megszűnés veszélye fenyegetné. A kormánynak inkább biztosítani kellene a minőségi közoktatás feltételeit és az ehhez szükséges anyagi fedezetet, semmint rangsorolással az iskolákra hárítani a felelősséget.
🟢Szülőként nekünk is felelősségünk van abban, hogy ne maradjunk csendben! Add tovább, hogy senkit se tévesszen meg a kormányzati manipuláció!
👉Írd alá a gimnáziumok elsorvasztása elleni petíciót itt: https://szuloihang.hu/p/gimnazium/?ref=kretak
👉Csatlakozz segítő és érdekvédő privát csoportunkhoz: Szülői Hang

2025/01/11

Eljött az idő, hogy ezt is le kell írnom. ... baloldaliságom.

 Nem azért csatlakoztam Jakab Péterhez mert sutba dobtam az elveimet a baloldaliságomat a szociáldemokrataságomat. Nem dobtam el semmit! A gerincemet sem! Én továbbra is baloldali, méghozzá szociáldemokrata maradtam... és sokakkal ellentétben akik magukat baloldalinak, szociáldemokratának mondják, én azt is tudom mit jelent a "baloldaliság" a "szociáldemokrataság" és azt is tudom mit jelent a "néppártiság". ... ellentétben még sok naaagy politikussal is...én tudom.


A magukat baloldalinak... szociáldemokratának mondó pártoknak nem kellettem, mert kérdeztem, ha kellett kritizáltam, ha nem értettem egyet valamivel azt elmondtam.

Annak idején nem kellettem az MSZP-nek, ... az egy külön történet, majd egyszer azt is megírom...nem kellettem a DK-nak. Mikor indultam volna jelöltként, semmi támogatást, semmi segítséget nem kaptam tőlük. Mikor itt Gyomaendrődön indultam volna önkormányzati képviselő jelöltként ... egyetlen baloldali jelöltként... a DK Békés megyei vezetőihez fordultam. Kértem támogatást, segítséget... Aaaah hát ők azt nem tudnak... csináld egyedül... mi majd rátesszük az emblémánkat... Ennyi amit kaptam. Nem indultam, így nem. ...és még ez sem minden amiért nem kellettem nekik... ez is Kaposváron kezdődött, az is külön történet...

Jakab Péter és társai tudják baloldaliságomat. Beszélgettem Péterrel és közülük többekkel a Békés megyei vezetőikkel IS. Tudnak rólam szinte mindent. ...én is róluk, Péterről IS. Elfogadtak, sőt!... barátként fogadtak. Sőt!... bíztak bennem! ... Bizalmat kaptam tőlük... Segítettek amiben tudtak. Ha kérdésem volt, kaptam választ, ha segítségre volt szükségem, segítettek. Én pedig tettem amit kellett, amit tudtam. Összehoztunk egy csapatot és csináltuk... Itt is köszönöm nekik a csapatnak! Nem rajtunk múlt.

Szóval ami itt most a lényeg!

Maradtam aki voltam és maradok is! ... Baloldali és szociáldemokrata és a nép pártján! SOHA NEM FOGOM AZ ELVEIMET A GERINCEMET ELDOBNI SEMMIÉRT, SEM FUNKCIÓÉRT, SEM PÉNZÉRT, SEM SENKI KEDVÉÉRT! Ha úgy érzem, ha kell, mondom a magamét, kimondom ami a lelkemet az igazságérzetemet nyomja. ...és nem érdekel, hogy kinek nem tetszik.

2025/01/10

orbán és bandája választási csalni fog...

 Már megkezdte! .. Túl sok a veszíteni valójuk, nem fogják a hatalmukat feladni, főleg nem olcsón. Nem lesz előrehozott választás! ... ahhoz hatékony és erős nyomásgyakorlás kellene... ahhoz utcára kellene vinni a népet... MINDENKIT ezen az oldalon!... ahhoz összefogás kell... nerlovag petike erre képtelen, nem fog össze, mert neki a főellenség nem orbán rendszere, hanem az "óellenzék".... Neki nem a rendszerrel van baja, CSAK azzal, hogy nem ő csinálja...

Nyomás gyakorlás, utcára a tömeggel! ... mindenkinek!...összefogva! ...kifogáskeresés nélkül!!!..
Ez az amit nerlovag soha nem fog megtenni, egyrészt nem is akarja, másrészt nem meri, harmadrészt nem is tudja utcára vinni a rajongóit.... mert az ő rajongótábora nem olyan, nekik messiás kell aki mindentis megcsinál helyettük, nekik csak rajongani kell...meg "rendszerváltó bérletet" venni.

Mikor az ellenzék nem fogott össze....

 az volt az emberek baja. Mikor összefogott az ellenzék, az lett a bajuk. ... mert azzal miért... azzal miért nem... miért úgy... Mikor tenni kellett volna, menni kellett volna, fel kellett volna állni a fotelból akkor az volt a bajuk...miért szombaton...miért vasárnap...miért este...miért reggel... miért ott... az miért lesz ott...ha az nem én sem.. ha az ott akkor én nem..miért az találta ki... én miért nem...én akarok... az ne akarjon...

Mikor hívtuk... talált kifogást... nem ér rá...öreg már ehhez... fél ezért... fél azért... Mikor vállalni kellett volna feladatot... fél... nem tudja... nem ér rá...azzal nem...
Kifogás ezer meg egy... közben sír rí ócsárol sajnálkozik kifogásol azt szidja ócsárolja aki tesz tenni akar...
...ül otthon és messiásra vár...
Józanul gondolkodni, tenni... aaazt minek... Tegyen más... de ha tesz a más, akkor újabb kifogások, ócsárolások... ...és újra a messiásra vár....
Kemény? ... Az... de akkor is balfasz nép ez, megérdemli a sorsát.
Nem VEZETŐ kell, nem alkalmas kell... hanem imádni való "sztár", rajongásuk tárgya kell... hangzatos szavak... hangzatos ígéretek... bármi hazug is az... szép tarka címek rangok papírok... bármi hazug, bármi balfasz is az... bármi tróger is az.... há meee azt má ismerjük...há meee azt má megszoktuk... jóvanazúgy.... há meee "köztiszteletbenálló"... Ahhaaaaa! ....