Márai Sándor 1945-ben (!) írta a Naplójába a következőket:

Az oroszok olyanok, amilyenek, semmit nem ígértek nekünk, semmit nem
akartak tőlünk, mi üzentünk hadat nekik, s most a fegyver jogán érkeztek
hozzánk, legyőzött országba, mely jogcím nélkül megtámadta hazájukat.
Nem illethetjük őket szemrehányással. De a magyarok! Az egyetlen ország
Európában, ahol a nemzet történelmének legválságosabb pillanatában akadt egy
Szálasi-kormány, akadtak törvényhozók, akik iparkodtak megjátszani a
legalitás komédiáját e horda számára! Csak hogy a zsákmányt kiegészítsék
még, néhány héttel prolongálják létezésüket is, hogy elveszejtsék Budapestet
s mindent, ami az országból megmaradt! Ezekkel csakugyan nincsen alku, ezek
számára nem lehet kegyelem.
A zsidófaló, nácibarát középosztály most megkísérli, hogy mindazért, ami
most történt, a nyilasokra hárítsa a felelősséget.

Nem igaz, hogy a nyilasok a főbűnösök. A nyilasok csak következménye
mindannak, amit ez a társadalom az elmúlt 25 évben elkövetett, hogy
műveltség, erkölcs és tehetség nélkül érvényesülhessen. A nyilas horda éppen
olyan bűnös, mint az a magyar vezető réteg, mely az alkotmányosság palástja
alatt Horthy 25 évében szemérmetlenül fűtött, buzdított mindenfajta
reakciót. Ez a társadalom ilyen, egyszerűen nem háríthatja el a
felelősséget. Most szívesen odadobják koncnak a nyilasokat, hogy
meneküljenek. De ilyen olcsón nem menekülnek.

Csak egyről nem beszélnek a parasztok, nagyságosok és méltóságosok:
arról, hogy mit szenvedtek az orosz városok és falvak lakosai, s arról, hogy
esztendő előtt magyar állampolgárok százezreit rúgták ki lakásukból,
elvették minden holmijukat, nyomorúságos batyukkal gettókba, téglagyárakba,
disznóhízladákba zárták őket, onnan nyolcvanával, leplombált vagonokba
préselték - gyermeket, asszonyt, férfit vegyesen - ezt a nyomorult tömeget,
s a vagonokban, égő hőségben hat napig utaztak a lengyelországi deportációs
telepek felé, megőrültek a szomjúságtól, anyák szültek a vagonokban, és a
gyermek ott hevert halottan az ölükben, s a férfiak tébolyodottan ültek a
halottak mellett, húsz százalék volt a vagonokban a mortalitás... S végül az
auschwitzi, olmützi Vernichterunslagerekben a gyermekeket, öregeket
gázkamrákban megölték, a munkabírókat egy ideig még dolgoztatták, a
lányokat, asszonyokat a kísérleti telepen beoltották betegségekkel...

Mindezekről nem beszél senki azok közül, akik most rettegnek a
beszállásolástól, és féltik a "zabrálóktól" a lisztet, a fehérneműt.

Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a
világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a "jobboldaliság"
címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint "keresztény
magyar ember" előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert
"keresztény magyar úriember", joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni,
fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem "keresztény magyar" vagy
"úriember", tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az
államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya
nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez
volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30
éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán
megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az
új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a "jobboldali, keresztény,
nemzeti" világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni,
versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség
és hozzáértés nélkül.
Ez a fajta soha nem változik meg.

*****************************************************

Találtam. Úgy emlékszem egyszer már megosztottam én is... na de az ilyent nem árt többször is. Ha az elmúlt 23 év magát vezető értelmiséginek, naaagy Magyar gazdasági "elitnek" gondolók elolvasnák aztán elgondolkodnának cseppet... ha az önteltségüktől még tudnak... talán... talán...esetleg némi nem is annyira kevés hasonlóságot vélhetnének felfedezni benne... Magukra nézve. ..és magukba nézve!