2018/10/14

Történelem...és ahogy látjuk....láttatni akar-ják/juk?

...és ennek a kornak a színvonalát óhajtja példaképül orbán.... ehhez akar minket felemelni.... "Gül Baba azon daliás korszak szülötte volt, amikor nemzeteink nagy fiai feszültek egymásnak. Ezen küzdelmek hősiessége nemzeteink nagyságára emlékeztet, és arra figyelmeztet, hogy ma is ehhez a nagysághoz kellene felnőnünk."

Ez valami olyasmi, mintha az amerikai Indiánokkal ünnepeltetni akarnák Amerika meghódítását, vagy a hódítókat állítanák eléjük példaképnek, a hódítás korát az ő kirablásuk, tömeges legyilkolásuk korát állítanák eléjük mint dicső kort amihez fel kell emelkedniük.

Ezek szerint dicső kor volt és példakép a tatár dúlás az Osztrák megszállás is. ...elvégre akkor is "daliás korszak" volt és "nemzeteink nagy fiai feszültek egymásnak".

Jaaa...Hajnaunak meg Jelasichnak ne emeljünk emlékművet?

Télleg "daliás" kor vót, de tán mégsem erről kéne példát venni meg ahhoz fölnőni. Nem de tán inkább a mai világ jobbik, normálisabb feléhez!? ...
Értem én hogy azóta sok száz év eltelt a Dunán is lefolyt azóta pár millió köbméternyi víz, így aztán azokért a rémtettekért má nem köllene revansot vennünk minden Törökön. Na de azé nem má azokhoz kölljön fölemelkednünk meg nemzeteink hűde dicső daliás koraként együtt lelkesüljek Török "testvérekkel"...csak mert agyi lelki szellemi ...má testileg is romhalmaz orbán viktor hazánk naaagy fia ippeg a Törökök hasonszőrűjébe Erdogánba szerelmesedett bele!
Ugye orbán hűbéresek talpnyalók segítők hívők!... ti is így gondoljátok?
Szulejmán szultán - Kulcsár Árpád történész
Az iskolákban nem tanítják, a 150 évről rózsás képek alakultak ki mára! Ismerjük meg mi is az igazság! A Budáról ellopott iratokat az isztambuli múzeumban magyar kutató nem kutathatja! Az anyagokat nem adják át a mai percig.
Kiegészítés:
- A török uralom alatt Magyarország népessége kb. 4 millióról 1,5 millió főre csökkent.
- A 8. pont miatti szemlélet eredménye, hogy a török katonák kisajtoltak a meghódítottakból annyi jövedelmet, amennyit csak tudtak.
- A török hadsereg téli ruhával nem rendelkezett, ezért felénk csak jó időben tudott hadat viselni. A fel- és visszavonulási sebességet ismerve, észak felé nem tudott már lényegesen messzebb hódítani, mert a közeledő őszi rossz idő miatt vissza kellett vonulniuk délre, csak a rendfenntartó embereik maradtak itt. A szultán minden évben más felé hódított. A Habsburgok ellenfelei (Velenceiek, franciák stb) is befolyásolták a szultánt, hogy mikor indítson háborút ellenünk.
Tíz tény, amit talán nem tudott Szulejmán szultánról
- Szigetváron, a török ostrom 450. évfordulóján nem a hős várvédő Zrínyi Miklósnak, hanem elsősorban a hódítóként érkező Szulejmán szultánnak kívánnak - több sajtóhír szerint török és magyar kormányzati támogatással - emléket állítani. Újra felépítenék többek között az úgynevezett csonka minaretet, és zarándokhelyet hoznának létre az ostrom közben elhunyt török uralkodó tiszteletére. Szulejmánra a török történelem - beleértve a mai török vezetést - az Oszmán Birodalom legnagyobb hódítójaként tekint. Ennek az árát azonban elsősorban Magyarország fizette meg: a szultán nemzetünk egyik legkönyörtelenebb pusztítója volt, akinek gyilkos terrorja évszázadokkal megelőzte az Iszlám Állam és más terrorosztagok véres hódításait. A Hetek cikke.
- 1. Nevéhez fűződik az önálló magyar államiság megdöntése, amely a magyar történelmet évszázadokra kényszerpályára szorította. Miután az általa irányított mohácsi csatában megsemmisítette a magyar haderőt, és II. Lajos király életét vesztette, majd 1541-ben elfoglalta a fővárost, Budát, ennek következtében megszűnt a királyi udvar, így Magyarország irányítása hosszú időre külföldre, Bécsbe helyeződött, ami számos súlyos következménnyel járt.
- 2. A tények alapján ő tekinthető Magyarország egyik legnagyobb pusztítójának az ország 1100 éves történelme során. Uralkodása a szakadatlan háború és rombolás negyvenöt esztendejét jelentette az országnak. Ilyen hosszú időn át tartó hatalmas mértékű pusztítást az ország egyetlen ellensége sem okozott. A Batu kán vezette tatárjárás egy bő éven át tartott 1241-42-ben. A náci német megszállás, a nyilas rémuralom és a szovjet felszabadítás pusztításai is egy borzalmas esztendőn át tartottak 1944 tavaszától 1945 tavaszáig. Szulejmán első hadjáratát 1521-ben azonnal Magyarország ellen indította. Élete utolsó hadjáratát is ez ellen a föld ellen vezette már súlyos betegen 1566-ban, és Szigetvár ostroma során fejezte be földi pályafutását 72 éves korában. Egyik legfőbb életcéljának Magyarország leigázását tekintette: 1521 és 1566 között hét hatalmas hadjáratot indított Magyarország újabb és újabb területeinek bekebelezéséért. Hadműveletei során falvak százait gyújtatta fel, városok hosszú sorát lövette rommá, égettette fel. Ez történt Szigetvárral is, amelynek első módszeres szétlövetője, felégetője, lerombolója éppen Szulejmán volt. Ezért megdöbbentő, ha az ő tiszteletére akarnak napjainkban dzsámit és minaretet emelni Szigetváron. Szulejmán seregének pusztításairól egybehangzó leírásokat adnak a korabeli török és magyar beszámolók. A szultán győzelmi jelentése az 1526-os hadjárattal kapcsolatban a következőket mondja: "A hit harcosai elszéledvén az országnak minden része és tájéka felé, bárhol találták az alávaló gyaurokat, akár mezőn, akár hegyekben, közülük a férfiakat a kardok és nyilak áldozataivá tették, a nőket és gyermekeket pedig fogságba hurcolták, lakóhelyeiket feldúlták és felégették, s ők maguk megrakodtak töménytelen zsákmánnyal és mindenféle javakkal." 1532-ben Brodarics István, a mohácsi csatát is megjárt királyi kancellár, akit Szapolyai János király a Bécs elleni hadjáratából visszavonuló Szulejmánhoz küldött tárgyalni, a látottak alapján a következőket jelentette a szultáni sereg pusztításairól: "Szörnyen romboltak, égettek és öldököltek, az embereket korra és nemre tekintet nélkül elhurcolták."
- 3. A szultán emberéletben is hatalmas veszteségeket okozott Magyarországnak. Uralkodásának négy és fél évtizede alatt a nem szűnő háború és pusztítás során magyarok tízezreit ölték meg, és százezres nagyságrendben hurcolták el őket rabszolgaságba az országból. 1530 őszén Oláh Miklós, Mária királynénak, II. Lajos özvegyének titkára a következő­képpen számolt be Erasmusnak, a híres humanistának Mehmed bég, nándorfehérvári kapitány Magyarországra betört tízezres seregének pusztításairól: ". a teherbíróbb, életerősebb férfiakat és ifjakat, tizenötezernél többet fogolyként Törökországba indított. Amikor Thurzó a török eltakarodása után kiment, hogy szemügyre vegye, milyen kegyetlenségeket követtek el, több mint ötszáz, részben karddal lemészárolt, részben földhöz csapdosott kisgyereket talált ott holtan. Talált közöttük ötvenet, akik még úgy-ahogy lélegeztek, ezeket - mélyen megrendülve a félholt apróságok iránti szánalomtól és a törökök bestialitása miatt - kocsin várába, Semptére vitette."
- 4. A szultáni iratokban rendszeresen megvető, becsmérlő hangnemben beszélt Magyarország lakosairól. A Mohács utáni győzelmi jelentésében például a magyarokat a következő szavakkal minősítette: "szemtelen és becstelen magyarság", "alávaló átkozottak","feslett életű gonoszok", "tévhitben élő gazok", a magyar katonákat pedig "ördöggel cimboráló dögök"-nek nevezte.
- 5. Látványos külsőségek között mészároltatta le magyar hadifoglyok ezreit. A magyar hadifoglyok tömeges lenyakazására a mohácsi csatát követő napon került sor, Szulejmán győzel­mi ünnepének keretében. A szultán arannyal bevont trónusán ülve fogadta főtisztjeinek kézcsókjait és osztogatta számukra a kitüntetéseket, majd a vörös szultáni sátor körül felsorakozó oszmán vezérkar tagjai elé odavezették a mintegy kétezer láncra vert magyar hadifoglyot és valamennyiüknek fejét vették. Meg kell jegyezni, hogy Szulejmánnak ez a brutális tette messze felülmúlja napjaink Iszlám Államának eddigi legkegyetlenebb tömeges kivégzését, amelynek során mintegy kétszázötven foglyot nyakaztak le.
- 6. Az ország lakossága ellen tudatosan alkalmazta a megfélemlítés fegyverét. Ezt nemcsak katonai megfontolásból tette, hanem ezt diktálta számára vallása is. A Korán 8. szúrájának (fejezetének) 60. verse ugyanis arra szólítja fel az iszlám követőit a nem muszlim emberekre vonatkozóan, hogy "keltsetek félelmet bennük!" Seregének szerves részét alkották a könnyűlovas martalóc csapatok, az akindzsik, akiknek a neve is azt jelenti: "égető, dúló". E "hitharcosok" borzalmas pusztításai, brutális kegyetlenkedései nem csupán a zsákmányszerzést szolgálták, hanem azt is, hogy az újabb és újabb területek megszerzését félelemkeltéssel is előkészítsék. Várak, városok feladását is kegyetlen fenyegetésekkel igyekeztek siettetni. A már elfoglalt területek lakosságát is félelemben kívánták tartani. Az adók serény beszolgáltatása érdekében nem egyszer "nyársba vonással", azaz karóba húzással fenyegették meg a késlekedő falvakat, elrettentésül hivatkozva olyan falvakra, ahol már beváltották fenyegetésüket.
- 7. Az uralma alá került hatalmas területen példátlan és szisztematikus rablás zajlott, amelyhez foghatót se előtte, se utána egyetlen hódító hatalom sem hajtott végre az országban. Minden nemesember, városi polgár és a keresztény egyház is elvesztette a föld tulajdonjogát. Az összes föld egyedüli birtokosa a szultán lett. Az elfoglalt országrész mintegy 80 százalékát katonai szolgálat fejében török lovaskatonák kapták meg, ezek főleg a falvak területei voltak. A meghódított területek legértékesebb része, mintegy 20 százaléka a török kincstár kezelésébe került. Ide elsősorban a külön­böző városok tartoztak. Mindez többnyire a települések hanyatlását eredményezte. Mivel a török kormányzat számára a jól karbantartott, gondozott város képe nem jelentett értéket, a városok hamar nagyon elhanyagolt, lepusztult állapotba kerültek. Jól mutatja ezt az egykori királyi főváros, majd az egész hódoltság központjává tett Buda állapotát bemutató leírás 1555-ből. A Fugger bankház megbízottja Hans Dernschwam a következőket írta az egykori polgárházak, paloták látványáról: "A házak sorban, egymás után beomlanak. Építkezésnek nyoma sincs, legfeljebb annyi, hogy a lakó meghúzhassa magát az eső és a hó elől. A nagy, tágas termeket, szobákat istállószerűen kőből-agyagból-fából összeeszkábált cellák tömegére darabolták fel. Pincékre nincs szükségük. Ezeket szeméttel töltötték meg. Saját házának senki sem ura és gazdája. A házak egytől egyig disznóólakká váltak. Annyira körülépítették őket, hogy az ember jószerivel rá sem ismer a kapukra és a nagy hintóbejárókra. Ugyanis a házak elé - mi több, a házakhoz tapasztva - ereszalját, zsibárus bódékat építettek, melyekben a kéz­művesek török módi szerint a nyílt utcán ülnek és dolgoznak. A Fugger urak házában most a török kincstartó lakik. A ház előtt fából épített lóistálló, amely egészen a városházáig elnyúlik."
- 8. Az általa elfoglalt területeken a megmaradt lakosság súlyos és tartós elszegényítését eredményező gazdasági berendezkedést honosított meg. Egyrészt ő vezette be a szpáhi rendszert. A magyar tulajdonosoktól elvett földek döntő részét katonai szolgálat fejében használó szpáhik egyike sem tudhatta, hogy mikor helyezik át másik birtokra, ezért nem fektetett be a gazdaságába, nem fejlesztette birtokát, hanem abban volt érdekelt, hogy amíg ő használja az adott birtoktestet, addig is minél nagyobb hasznot tudjon belőle húzni. Ez kíméletlen rablógazdálkodáshoz vezetett szerte a hódoltság területén. A szpáhi földesurak a jobbágyoktól nemcsak pénzjáradékot és különféle terményjáradékot szedtek, hanem a legkülön­bözőbb egyéb címeken is igyekeztek pénzt kisajtolni tőlük. Így például házasságkötéskor fizetni kellett a menyasszonyért stb. A török földesurak mellett nagy nyomorgatója volt az itt élő lakosságnak Szulejmán török államapparátusa is. Jól mutatja ezt, hogy az állami adó török nevéből a "haradzs"-ból új magyar kifejezés született, a "harácsolni".
- 9. Tudatos megtévesztéssel, barátságot színlelve, tárgyalás ürügyén hívatta magához 1541-ben a csecsemő János Zsigmond magyar király egyik gyámját, Török Bálintot, hogy ott elfogja és az isztambuli hírhedt Héttoronyba zárassa élete végéig. Kínálkozik a történelmi párhuzam, hogy az 1956-os forradalom idején a szovjetek szintén tárgyalás ürügyén hívatták főhadiszállásukra Maléter Pál honvédelmi minisztert, hogy aztán a tárgyalások megkezdése után Szerov tábornok, a KGB elnöke berontva a terembe fogságba vitesse a magyar vezetőt.
- 10. Ellensége, pusztítója és elnyomója volt a kereszténységnek. A keresztény templomok egy részét már a hódító hadjáratok során elpusztíttatta. A megmaradottak jelentős részét mecsetekké, illetve dzsámikká alakíttatta, de voltak olyanok is, amelyeket istállóvá tettek. A keresztények kezén hagyott templomok használatáért tetemes összegeket kellett fizetni a török hatóságoknak. A harangok használatát mindenütt megtiltották. Új templom építését, a régiek kijavítását csak hitványabb anyagokból engedték és torony nélkül.

Írta "valaki ,- "....
Köszönöm Lajos, hogy elvégezted nálam a történelmi frissítést :), bevallom pontosan ezért sem rajongtam a történelemért, mert ha ezt sokféleképpen lehet magyarázni, akkor ott valami nem stimmelhet.

A történelmet csak a szarházi politikusok magyarázzák épp aktuális érdekeik szerint és nehány gerinctelen történész segít ebben nekik és ők is érdekeik szerint. Aztán még a politológus az a fajta amelyik szereti megdumálni hogy mit gondoljunk a történelmünkről, néha még arról is amit mi igen, de ő sosem élt meg...át.

A történelem TÉNY!...aztán ki hogyan értékeli az má más kérdés. Ott van ugye "Trianon" ... Mi tragédiaként a Románok igazságként. Mi igazságtalannak tartjuk és nem vagyunk hajlandóak átgondolni az oda vezető dicstelen utunkat a Románok a Szerbek a Szlovákok igazság szolgáltatásként. Közülünk sokan revízióját követelik, nagy magyarország térképpel a mellükön magyarkodnak.....Közülünk sokan azt mondják...felejtsük el, lépjünk túl...sokan azt...ne felejtsük el és igenis fájhat, vonjuk le tanulságait, de nem kell január 1-től december 31-ig azon búsulni. 

De itt van ugye a Kádár rendszer is...Történelem a MI történelmünk. Átéltük megéltük és mégis hányan hányféleképp értékeljük. ...sokan épp érdekük szerint, átkozzák és fújjolnak, kik pedig csak úgy immel ámmal dícsérik meg átkozzák mert ugyi hátha...kik pedig dicsőítik, kik pedig igyekeznek reálisan látni a hozzá vezető úttal együtt azt is figyelembe véve. Vagy 1956.... kik szerint dicső forradalom, kik szerint véres horthy restauráció, kik szerint sem ez sem az, kik szerint igazságosnak indult aztán véres leszámolás szabadrablás terror rablók garázdálkodása lett belőle...

 A "Török idők"...a Törökök szerint dicső kor. Szerintünk országunk kirablása népünk gyilkolása, történelmünk véres évtizedei. 
Ünnepeljék ők ha... és bár eltelt pár évszázad, de azé mi nehogy má velük együtt lelkesüljünk, ünnepeljünk...még egy türbét sem! 
Majd ha Zrinyit meg Dobót koszorúzzák Ankarában.....

2018/10/13

Tisztelt és kevésbé tisztelt hontársaim!

Tisztelt és kevésbé tisztelt hontársaim!
Azt mondom... "akkor" sokaknak volt sokkal jobb és keveseknek volt rosszabb. Most túl keveseknek túl sokkal jobb és túl sokaknak túl rossz. ...és nem azt mondom...ez nem lehetne sokkal jobb, mert lehetne...és mindezt köszönjétek saját magatoknak. ...Mert elhittétek a "rendszerváltó naaagy demokraták hazug meséit miszerint a qrva naaagy demokrácia = a tejjel mézzel folyó kánaán. ...Télleg!...hol vannak most azok a naaagy "rendszerváltó demokraták"!? .... Tévedtetek... Demokrácia = Kapitalizmus és az neeem népjóléti szociális intézmény. Elhittétek a politikusok hazug meséit a nagy semmire fűt fát ígérgetéseit, mert nektek a kóbászból kerítés hazug szép mesék köllenek. Nektek urak köllenek, imádni sztárolni való vezérek köllenek, szép cifra címek rangok cafrangok köllenek, hangzatos mézes mázas szavak köllenek. Ti hajbókolni akartok. Nektek a hódolatotoknak tárgy kell, mindegy milyen silány semmit érő az, csak sztárolni lehessen. Aztán ha csalódtok bennük netán?...eldobjátok mint a rongyot és nanááá ő a hibás csakis, ti még véletlenül sem. Pedig... Ti csináltatok belőlük vezért, stárt, hódolatotoknak tárgyát, ők csak nem tudtak megfelelni ennek, ...vagy nem bírták a gyűrődést. Ti azt akarjátok , megmondják nektek miről mikor mit gondoljatok...még akkor is ha az épp ellenkezője annak amit megéltetek... Aki pedig az igazat szólja bele a szemetekbe?... azt hazaáruló népellenségnek kiáltjátok ki. Nektek bűnbak kell kit okolhattok a saját balfaszságotokért. Nektek messiás kell, valaki aki helyettetek megoldja.
Ébresztőőőőő!

Én azt tanácsolnám.

Én azt tanácsolnám...adott esetben...minden "harcedzett és nem harcedzett" fiatalnak!...ha az idióta agyatlan hatalom mániás meg pénzéhes tróger "politikusok" és fegyvergyárosok háborúzni akarnának, ...főleg ha a saját népük ellen...mind menjetek bárhová el onnan "vakációzni" oda ahol nincs háború. Ne akarjatok meghalni értelmetlenül semmi senki értelmetlen eszetlen háborújában. Háborúzzanak egymással a trógerok! Minden háborúban azok haltak meg, főleg fiatalok, akik nem akarták a háborút. Ők szenvedtek, ők éheztek áztak fáztak a lövészárkokban a csatatereken, ők a főleg fiatal férfiak, őket siratták Anyák, Feleségek, gyerekek. Soha nem ők szenvedtek, haltak a háborúkat akaró kirobbantó tróger "politikusok" a hatalom mániások a fegyvergyárosok. A "szép megemlékezéseken" a hősök emlékére tartott "ünnepségeken" mégis ... az ő neveiket sosem, mindig a tábornokokét a háborúkat "vezető" politikusok neveit olvassák föl az ő szobraiknál koszorúznak...mintha ők lennének a hősök...pedig ők a bűnösök a sok sok értelmetlenül elveszített életért a romokért a sok sok szenvedésért. TI pedig?...kaptok egy kicsiny eldugott faluba a szülőfalutokban egy elhanyagolt emlékműn egy kicsiny sorocskát... Ennyi volt, ennyi lesz az életetek. Katona! Rendőr! Nem az a dolgod hogy a saját néped a saját szüleid, testvéreid, rokonaid ellen háborúzz! Ha a néped ellen indítanak háborúba, biztos lehetsz benne, mindőtöknek lesz veletek szemben rokona, szülője, barátja...bárkije. A saját népe ellen háborút csak agy és lelki nyomorék tróger hatalom mániás tolvaj indít. ....az ilyenekért meghalnál?...ezekért adnád az életedet?...vennéd el másokét? ...rokonodét, szülődét, testvéredét?... Inkább menj bárhová! Én ezt tanácsolnám.... Mi sem voltunk "Kádár huszárok", ...mert ha azok lettünk volna .........

2018/10/11

A "dicsőséges" török megszállás és orbán viktor.

Aran drága tündér bogár orbán hívők! Tessék mondani! Az egri vár védő Dobó Istvánt és társait, Szigetvár hős védőjét Zrinyi Miklóst és társait, Kőszeg védőjét Jurisics Miklóst és a többi hősöket kik hazánk Török megszállása idején hazánk szabadságáért áldozták életüket , ... Szabad é még HŐSKÉNT tisztelnünk?... vagy eztán majd Gülbabát meg Szulejmánt meg az ő janicsárjait köll hősként példaképként tisztelnünk? Csak úgy kérdem...Mert ugyi nem szeretnék esmét a hazaárulás bűnébe esni.
Attul tartok, kénytelenek leszünk felemelkedni Gülbabai meg Szulejmáni hős magasságokba ha nem akarunk lemaradni szeretett vezírünktől, meg aztán a hon árulás bűnébe sem akarunk esni. Mert aszonta szeretett vezérünk hős viktorunk... vegyünk példát a dicső korról, ahhó köll fölemelkednünk. Mámint a Török megszállás dicsőséges korához. Lehet ő az ország kifosztásának dicsőségére gondót? 

2018/10/08

Diktátorok - Barátok - Trógerok.

....és ezzel a trógerral barizik orbán viktor. Ezt a trógert látjuk vendégül mi itt Magyarországon. Ugye örültök agymosott orbán báránykák? Olvassátok agyatlanok aztán csak lelkesedjetek. ...lám így védi az agybeteg gazdátok a ti keresztény kultúrátokat. Kenjétek is a hajatokra!
Katalin Jánosi
19 órája
TUDTA? - Erdogan (iszlamista politikus)
- Tizenhat évig csaknem professzionális szinten foglalkozott labdarúgással
- Már középiskolás korában az iszlamista politikai irányzat támogatója lett.
- 1985-ben a Jólét Pártjának Isztambul tartományi elnökévé választották. 1997-ben a pártot alkotmányellenesnek minősítették és betiltották, de Az Erény Pártja néven újjászerveződött, melyet 1999-ben ugyancsak alkotmányellenesnek minősítettek.
- 1998-ban Erdoğant vallási gyűlölet szításáért tíz hónap fogházra ítélték
- Erdogan Törökország miniszterelnöke volt 3 cikluson át: (2003–2007), (2007–2009) és (2011–2014)
- 2014-óta Törökország köztársasági elnöke
- Az ellene szervezett és elbukott katonai lázadás (önpuccs?) után kegyetlenül leszámolt vélt vagy valós ellenségeivel. Nagyarányú tisztogatást hajtott végre a hadseregben; több ezer bírót és több ezer tanárt felfüggesztett az állásából. A puccskísérlet után Erdoğan három hónapos szükségállapotot vezetett be, és felfüggesztette Törökországban az Emberi Jogok Európai Egyezményét. 4-ról 30 napra emelték azt az időszakot, amíg vádemelés nélkül őrizetben lehet tartani a letartóztatottakat.
- A puccskísérlet másnapján leváltottak 2700 bírót, a török hatóságok néhány napon belül a letartóztatott több mint 6000 katona és rendőr mellett több tízezer tanárt is elbocsájtottak vagy őrizetbe vettek, felszámoltak 1200 egyesületet, betiltottak 19 szakszervezetet, bezárattak 15 egyetemet és 35 orvosi intézményt.
- Pár napon belül megkezdődött a nagyarányú tisztogatás a török médiában is: Erdoğan kormánya 131 médiumot (televíziókat, rádiókat, nyomtatott sajtótermékeket, kiadókat, hírügynökségeket) záratott be. Később újabb – főként kisebbségi – médiumot zárattak be „terrorizmus ellenes lépésként”, köztük gyermekcsatornát is.
- Az Erdoğan adminisztráció azokat is eljárás alá vonta és letartóztatta, akik az interneten hozzászólásaikban megsértették az ország vezetőit, de a bebörtönzéshez elég volt az is, ha valaki nyilvánosan kifejezte ellenérzéseit Erdoğan ellen.
- A török belügyi tárca adatai szerint 2016. július 15. és 2017. április eleje között 113 260 embert vettek őrizetbe az országban „a puccskísérlet miatt”.
- 2017. április 16-án népszavazást tartottak Törökországban, amely alapján Erdoğan a továbbiakban elnöki rendszerben a korábbinál is nagyobb hatalommal kormányoz.
- 2017. április 26-án újabb 3224 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot azzal a váddal, hogy közük van az Erdoğan által a júliusi puccskísérlet felelősének tartott Fethullah Gülen hitszónokhoz. Közülük 1013-at vettek aznap őrizetbe. Három nappal később, 2017. április 29-én Törökországban blokkolták a Wikipédiát, mert az elnök cikke kritikát tartalmazott. Ugyanezen a napon újabb 1628 embert vettek őrizetbe az országban.
- Ezt az embert holnaptól két napig látjuk vendégül hazánkban...

Olvastam... "Budapest és Orbán szeretettel fogadja Erdogant, a világ egyik újkori diktátorát! Ez mindent elárul Budapestről.
Budapestnek nincs lelkiismerete!"
Budapestnek minden jó úgy ahogy van. Jó a betonba öntött parkok a káosz a kosz az agyatlan arrogáns polgármesterük is... De ahogy elnézem a "vidék" sem különb. Körbe vigyorogja, körbe rajongja, élteti, saját választott "vezetőit" ...alkalmazottait!... alkalmanként pár kiló krumpliért évente egy 10 ezer forintos erzsébet utálványért...némi kis lóvéért. "Vigyorogjunk ám szépen rá, meg jajj nehogy megbántsuk má " gazurakat, mert különben nem kapunk...pusztán azért hogy létezni tudjunk? ... Körbe vigyorog, körbe ajnároz, körbe simogat, körbe éltet semmit érő szarházi gerinctelen elvtelen hűbéres talpnyalókat. ...csak mert "képviselő úr"...holott...a körbe vigyorgók ajnározók ....stb...választották meg, nekik köszönheti a semmit érő a túl sok és érdemtelenül élvezett kiváltságait. Úgy vigyorogják ajnározzák körbe a képviselő meg polgármester meg miniszter meg államtitkár "urakat hölgyeket" mintha ezek a semmit érő szarháziak...Tisztelet a kevés kivételnek!...szarták volna a világot, mintha ezek a szarháziak az uraik lennének és nem a nép saját alkalmazottai...mintha a nép népsége élete ezeken múlna és nem fordítva. ...Bezzeg melldöngetve hirdeti saját naaaagy magyarságát minden népeknél előrébb valóságát és bőszen habzó szájjal okol mindenki mást a saját balfaszságáért.

2018/10/05

Ejj professzor "urak hölgyek"!

A hír:
Forrás: https://24.hu/kozelet/2018/10/02/a-magyar-tudomany-unnepe-politikai-okokbol-tiltottak-le-ket-tudomanyos-eloadast/

"Két a Magyar Tudomány Ünnepére tervezett előadást is letiltott a Magyar Tudományos Akadémia. Sem a
  • „Nők és a férfiak szerepe és sikeressége a számítástechnikában nagy adatok alapján”,
  • sem „A közösségi média jogi oldala”
című előadások nem lehet megtartani „a társadalmi nemek tematika egyéb vonatkozásai ” illetve a téma „politikai vonatkozásai miatt”.
Az erről értesítő levelet Barnabás Beáta Mária, az MTA főtitkárhelyettese jegyzi, és a qubit.hu tette közzé.
A teljes levél a következő:
Főtitkárhelyettes Asszony megbízásából és hivatkozással a mai napon telefonon megbeszéltekre ezúton is tájékoztatlak, hogy Főtitkárhelyettes Asszony köszönettel megkapta az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományünnepi programtervének a részletes programleírását, melynek alapján A barátság című eseménynek az MTÜ keretében való megrendezését jóváhagyta az MTA Székház Kistermében (2018. november 27. 16-17.00 óra), a Számítógépes társadalomtudomány című tudományünnepi rendezvénynek a megtartását egy előadás kivételével: a Nők és a férfiak szerepe és sikeressége a számítástechnikában nagy adatok alapján (a társadalmi nemek tematika egyéb vonatkozásai miatt), engedélyezte az MTA Székház Kistermében (2018. november 8. 9-14.00 óra). Főtitkárhelyettes Asszony nem engedélyezte A közösségi média jogi oldala című rendezvénynek az MTÜ keretében való megtartását annak politikai vonatkozásai miatt.
A qubit szerint a betiltott előadásokat rangos, nemzetközi hírű, elismert hazai  intézményekben dolgozó magyar kutatók jegyzik, illetve jegyezték volna.
Mint az Index megtudta, az előadások letiltásának volt már előzménye. Amikor az MTA tudományos intézeteit felkérték, hogy állítsanak össze a Magyar Tudomány Ünnepére egy programcsomagot, az MTA TK öt tematikus konferenciával is jelentkezett, ezek közül azonban kettőt már augusztusban ki kellett venniük: az Akadémia főtitkársága a Kisebbségkutató Intézet migrációs témájú konferenciáját, valamint a Politikatudományi Intézetnek a 2018-as választásokkal foglalkozó konferenciáját is kivette a műsorból. Az indok hasonló volt a mostanihoz: azt írták, ezek a témakörök politikai vonatkozásaik miatt nem illeszkednek a Magyar Tudomány Ünnepébe."
Ahol ennyi moslék talpnyaló van a hazában ott igen nagy baj van. Ahol már az tudományos akadémia ...az ország elvileg értelmiségének legelitebbjének...vezetői is tövig nyalnak a hatalomnak...félelemből?...szolgalelkűségből?...ott igazán igen nagy a baj. Hogy az "értelmiségi elit" tagjai közt is szép számmal akadnak szolgalelkű talpnyalók, azt tudtuk eddig is.. Mit várjunk az ország végi kis falu eldugott szegletében élőktől? ...és még csodálkozok hogy "bűnömül" róják föl a politikai blogomat?.... itt a viharsarok kisvárosában? ...és nem sül le a bőr az orcájukról azoknak akik ezt mívelték e néppel?...akik ezeket a trógerokat segítették támogatták?... és mernek ezek még emberek közé menni?...és mernek még úgy járni kelni köztünk mintha gerincük is lenne? ...és ezek kommunistáznak?...

Tudnak tükörbe nézni?...mernek emberek közé menni?

orbán viktor a fidesz-kdnp örökös elnöke agybeteg hatalom mániás tolvaj. ...Ezért....agyatlan szolgalelkű tahókat nevez ki maga mellé miniszternek államtitkárnak, ezek az agyatlan szolgalelkűek pedig újabb agyatlan szolgalelkűeket egész lefelé végig. Ilyen agyatlan szolgalelkű ez a kásler miklós nevű rakásszar is...naná milyenek a beosztottai...dettó mint ő maga. Ez az agyatlan aki szerint...orvos létére a "tízparancsolat betartása gyógyítja a legsúlyosabb betegségek legtöbbjét"... ez miniszter lehet orbán hűbéres gárdájában. MIÉÉÉÉRT!? ... mert ezek az agyatlan rakás szarok bármit gondolkodás nélkül végrehajtanak és végrehajtatnak amit agybeteg tolvaj gazdájuk elvár. ...és ilyenek ezek mind. Mert ezekkel lehet lopni csalni hazudozni napestig évekig..és a nép túl nagy része ezt beveszi. Túl sokan pedig ezt a rakásszar bandát éltetik, ezeknek tapsikolnak, támogatják őket. Mi ...vagy inkább mi nem kell ahhoz hogy ezeket éltesse, ezeknek tapsikoljon, ezeket segítse támogassa valaki? 
Költői volt a kérdésem. Tudjuk jól... agy, gerinc, elvek, tisztesség, becsület...na ezek biztosan nem köllenek. 
Hogy ezek miatt a rakás szarok miatt halnak meg emberek?... és ezek az agyatlanok még tudnak nyugodtan aludni?...tudnak tükörbe nézni?...mernek emberek közé menni emelt fejjel?...

...és mennyi ilyen elvtelen tróger szolgalelkű talpnyaló él közöttünk. ... és a legnagyobb tragédia?...hogy sok "értelmiségi" diplomás, sőt professzor, akadémiai tag is.... Akkor mit várjunk az ország végi kis falu eldugott zugában élőktől? ....ahová csak a hazugság propaganda a bözsi utálvány meg a kampánykor kiló krumpli...jut el?