Reped a vakolat, vörös az ég,
visszhangzik a pofátlan, hazug beszéd.
Porlad a korona, a trón ledől,
az idő mindent, mindent eltöröl.
Csendben hallom, zúg a nép,
elhallgat minden szép beszéd.
A tanár éhes, a szónok dagad,
a hős ma a troll, a szó a harag.
A plakáterdőn vörös a festék,
a gyűlöletmantra már ócska termék.
A tolvaj itt szent,
a kurva a példakép,
a porban a tisztesség szénné ég.
Az áldás átok, a parancs ima,
ti vagytok a nemzet testén a rákos daganat.
A csontjainkon épül a palota,
vérünk az új boruk zamata,
Az istenük pénz, a hazájuk egy cég,
"Mocskos kezünk mindenhová elér".
Kísértetként járunk a saját hazánkban.
Hatalomfüggőség, ahol a szó a fegyver,
az igazság tabu, csak hazugság tenger.
Mű mosoly, nyakkendő, lopott pénz,
a király táncol a nép fején.
Az ősök hangja a sírból kiált,
hogy állítsuk meg ezt a dögvészt most vagy soha már.
Akkor gyújtsunk tüzet, hadd égjen az egész,
a romokból majd talán lesz új remény.
Fogd a kezem és ne félj a lángtól,
kezdjünk mindent újra a nulláról.
