Tegnapi, Márki-Zay Péter megszólalását bíráló posztom alatt Márki-Zay Péter egy kommentben válaszolt, amire én a viszontválasz jogával éltem. E helyütt leközlöm Márki-Zay Péter kommentjét, majd azt követően az én viszontválaszomat.
1. Márki-Zay Péter kommentje:
Tisztelt Gábor György! Minthogy Önt nagyra becsülöm és semmi esetre sem sorolnám a Gréczy Zsolt/Rónai Sándor kategóriába, röviden reagálni szeretnék jelen írására. A "házasság
szentsége" kifejezést ateisták és agnosztikusok, stb is bátran használják, annak ellenére, hogy Ön is leírta, ez éppen a katolikus egyház tanítása szerinti szentség. Az Ön részéről érdemtelenül nagy figyelmet kapott minősítésem természetesen nem erre vonatkozik (rútul alábecsülném közismerten kiváló szövegértési képességeit, ha feltételezném, hogy ezt éppen Ön félreértette): a kijelentés arra vonatkozik, hogy Dobrev Klára ÉPPEN MOST vált el, így nem hangzik hitelesen a szájából a házasság szentsége melletti harcos kiállás ÉPPEN MOST.
Az Ön ragyogó intellektusának talán feleslegesen, de a többi olvasó kedvéért, magyarázatképpen hozzátettem azt is, amikor ugyanez a Dobrev Klára a kommunizmus áldozatainak emléknapján egy könnyhullató posztot írt a kegyetlen kommunizmus elítéléséről, ami az ő családi hátterét tekintve szintén "túltolás" volt, felesleges és szánalmas (mielőtt néhány korlátolt pártfanatikus félremagyarázná: soha senkit nem támadtam a felmenői miatt, csak elvárom, hogy a politikusok legalább a saját felmenőik ismeretében fogalmazzanak tapintatosabban, vagy kerüljék a megszólalást azokban a kérdésekben, ahol óhatatlanul sem tartják majd őket hitelesnek).
Tehát a házasság szentségéről még véletlenül sem kirekesztőleg írtam, ellenkezőleg: nagyon örülök, ha a nem vallásos, ill. más vallású honfitársaim is "szentnek" tartják a házasságot, és ostobaságnak tartanám azon vitatkozni, hogy ez katolikus értelemben gondolják-e. Nyilván sok lényeges kérdésben nem értünk egyet - én például Gyurcsány Ferencet az egyik legkártékonyabb politikusnak tartom kis hazánk történetében - de kérem ne magyarázzanak félre egy egyszerű és egyértelmű mondatot. Tiszteljük meg egymást, ahogy én őszintén nagyrabecsülöm Önt. Köszönöm!
(A történet előzménye - az ateista kifejezést is magyarázva -, amikor Gyurcsány Ferenc álságosan és nyilvánvaló tájékozatlanságát elárulva nyilatkozott arról, hogy fiatalkorában "rendszeresen bérmálkozott" - nos, ennek a mondatának sokkal érdemesebb lett volna egy ilyen hosszú elemzést szentelni...)
2. Márki-Zay Péter kommentjére adott válaszom:
Mindenekelőtt köszönöm, hogy megtisztelt figyelmével, és vitába szállt velem, különösen a személyemre vonatkozó méltató sorait. Az, hogy egy ilyen kérdésben is hajlandó volt párbeszédet kezdeményezni, a tisztelet jele, s ezt én is viszonzom, noha véleménykülönbségünk markáns.
Az alábbiakban részletesen elemzem az Ön hozzászólását, nem személyeskedve, hanem kizárólag az érvelés tartalmi és logikai szerkezetére koncentrálva. Minden pontnál megnevezem az elkövetett érvelési hibát, illetve rámutatok azokra a ténybeli és fogalmi tévedésekre, amelyek a közbeszéd tisztasága szempontjából is fontosak.
1. A „szentség” fogalma – no true Scotsman, fogalomtorzítás, szemantikai kizárás. Ön azt állítja, hogy „ateistaként kiállni a házasság szentsége mellett” ízléstelen, mivel a „szentség” a katolikus teológia fogalma. Ez a no true Scotsman típusú érvelési hiba klasszikus példája: amikor egy adott fogalom használatát megpróbálja kizárólag egy hitrendszerre korlátozni, és minden más nyelvi, kulturális, irodalmi, filozófiai használatot érvénytelennek nyilvánítani. Holott a „szent” és „szentség” szavak jelentése nyelvileg és kulturálisan is sokrétű: vallási értelemben vonatkozhat személyre, tárgyra, eseményre, helyre, de ugyanígy használatos átvitt értelemben is – például „a tudás szentsége”, „az anyaság szentsége”, vagy pl. „az emberi jogok szentek számomra” stb. Használatos indulatszóként („a szentségit!”), és megjelenik természetesen a szépirodalomban, nem feltétlenül katolikus teológiai jelentésében. Csak néhány példa: Kölcsey („szent mezején”), Petőfi („szent neveink”), Ady Endre („szent asszony”), József Attila („szent, éhes lelkem”) Kassák („szent dolog a munka”) stb. Ezek mind azt mutatják: a „szent” és „szentség” szó a magyar nyelvben régóta, teljes természetességgel él nem katolikus értelmezésekben is. Az, hogy valaki ilyen módon használja a szót, nem ízléstelenség, hanem a kultúránkhoz való tartozás nyelvi része.
2. Vallási identitás kijelölése más nevében – argumentum ad ignorantiam (érv a tudatlanságból), argumentum ad hominem (személyeskedés). Ön azt írja: „ateistaként a házasság szentsége mellett…” – holott nem tudunk arról, hogy Dobrev Klára nyilvánosan vallott volna hitéről. Mivel ő maga nem nyilatkozott, Ön semmilyen alapon nem állíthatja, hogy ateista. Ez az érv a tudatlanságból (argument from ignorance) tévedése: ha valamiről nincs nyilvános tudásunk, még nem következik, hogy az ellenkezője biztosan igaz. Ráadásul ez az érvelés ad hominem inszinuációvá válik: a vélemény hitelességét nem annak tartalmi megalapozottsága, hanem a vitapartner vélelmezett identitása alapján vonja kétségbe. Nem kell Önnek említenem, mit jelentett (és jelent) a történelemben például az, hogy „Wer Jude ist, bestimme ich” (Hogy ki a zsidó, azt majd én mondom meg.).
3. Katolikus válás és pluralizmus – fogalomcsúsztatás, univerzalizációs hiba. Ön arra utal, hogy a házasság „szentsége” elváltak szájából hiteltelenül hangzik. E ponton elfeledkezik arról, hogy a katolikus tanítás szerint a házasság valóban felbonthatatlan szentség – de csak azok számára, akik e hitrendszer követői. A katolikus egyház szerint az elváltak, ha újraházasodnak, nem járulhatnak szentségekhez – ez azonban belső egyházi szabály, nem kötelező normatíva egy plurális társadalom minden tagjára. Az állami jog ismeri és lehetővé teszi a válást, és számos katolikus, gyakorló hívő élt is ezzel a jogával és vált már a történelem során. A hitelvek nem konvertálhatók jogi vagy morális mércére egy többvallású, világnézetileg sokszínű társadalomban.
4. A „Dobrev ÉPPEN MOST vált el” kiemelése – red herring, félrevezető nyom, vagy terelő információ, amúgy tipikus konyhai pszichologizálás. Az, hogy valaki „ÉPPEN MOST” válik el, miért lenne érvénytelenítő körülmény bármilyen kijelentése kapcsán? Ön kétszer is nagybetűs nyomatékkal emeli ki ezt a tényt – de nem teszi világossá, mitől bír ez érdemi jelentőséggel. Ez red herring – az érdemi vitáról elterelő mozzanat –, valamint implicit pszichologizálás: azt sugallja, hogy Dobrev aktuális érzelmi állapota teszi „hiteltelenné” nyilatkozatát. Ilyesmit pszichológusi kompetencia nélkül megállapítani nemcsak etikátlan, de logikailag is érvénytelen. Amúgy miért ne gondolhatná valaki ugyanazt a házasságról, ha „ÉPPEN MOST” vált el, ha „ÉPPEN TEGNAP” vált el, vagy ha „ÉPPEN HÚSZ ÉVE” vált el? És azt csak zárójelben: a szent fogalma intemporális, azaz időtlenséget, „örök” rendet feltételez: végképp nem értem, hogy jön hát ide az „ÉPPEN MOST” időhatározó, s pont Öntől, egy hívő katolikustól?
5. Holokauszt és intergenerációs trauma – genetikus hiba, tudományosan cáfolt előfeltevés.
Ön szerint Dobrev Klára a kommunizmus áldozatainak napján tett nyilatkozata „túltolt”, „felesleges” és „szánalmas”, mivel „családi háttere” ezt hiteltelenné teszi. Ez az ún. genetikus érvelési hiba (genetic fallacy) mintapéldája, ami részben tisztességtelen, részben tudományosan megalapozatlan. A holokauszt utáni pszichológiai és pszichoterápiás irodalom egyértelműen bizonyítja, hogy a traumák – akár az elkövetői oldalon – intergenerációsan is tovább öröklődnek. Az elkövetők leszármazottai gyakran szégyenérzettel, bűntudattal, kompenzációs pszichodinamikákkal élnek, és súlyos belső konfliktusokat hordoznak. A trauma tehát nem indok a hallgatásra, hanem éppenséggel indok lehet a megszólalásra. A „hallgasson, mert a nagyapja miatt nem hiteles” érvelés morálisan elfogadhatatlan és tudományosan tarthatatlan. Hatalmas ennek a szakirodalma, kérésére szívesen küldök irodalomjegyzéket.
6. Ön pontosan tisztában van azzal, hogy érvelésének egyes elemei olyan eszközökre épülnek, amelyeket korábban még maga is elítélt. Tudja, hogy ezek tisztességtelenek, mégis él velük, mert azt is tudja, hogy Magyarországon hatásosak. Azért azok, mert a morális elvárások súlyosan aszimmetrikussá váltak: amit az ellenfélnél tűrhetetlennek tartunk, azt a saját táborunkban nemcsak elfogadjuk, hanem gyakran ünnepeljük is. A morális következetesség eltűnt: nincs önreflexió, nincs önkritika, csak ellenségkép. Az elv, a tartalom, az érvelés visszaszorul, egyetlen érvként a gyűlölet marad. A hazai politikai tér valamennyi oldalán.
És épp ebben a gyűlöletre hangolt közegben válik alkalmazhatóvá mindaz, amit korábban elutasítottunk: a Fidesz kommunikációs verőlegényeinek retorikai technikái, amelyeket – sajnálatos módon – immár egyre inkább a Fidesz ellenfelei is átvesznek. Még azok is, akik korábban elvből tiltakoztak ellenük. És hadd jegyezzem meg: azok közül, akik most tapsolnak vagy lájkolnak Önnek, többeknél biztos vagyok abban, hogy ugyanezt az érvelést – ha a másik oldalról jönne – habozás nélkül visszautasítanák. Most mégsem teszik, mert a politikai érdekkapcsolódás – sajnos – minden elemi morális elvet és értéket gondolkodás nélkül félresöpör. A szálka és a gerenda példájára aligha szükséges itt külön is utalnom.
Nem személyeket azonosítok ezzel a magatartással, hanem egy egyre terjedő viselkedésformát: az egyoldalú morális engedékenység mintázatát, amely szétmorzsolja az elvi politizálás, valamint az értelmes, világos és érvelő beszéd maradékait is.
7. Gyurcsány bérmálkozása – ignoratio elenchi, tématévesztés. Azt írja: „érdemesebb lett volna hosszú elemzést szentelni Gyurcsány többszöri bérmálkozásának”. Nos, épp ezt az érvelési hibát nevezzük ignoratio elenchi-nek: a tárgyalt tétel helyett más, a vita tekintetében teljességgel irreleváns személyt és témát hoz be. Én magam korábban több helyen is bírálattal illettem ezt a kijelentést – nyilvánosan –, és elmondtam, mit gondolok róla. Most viszont nem erről van szó. Ez a vita nem Gyurcsány Ferenc vallási önellentmondásairól, hanem az Ön Dobrev Klárára vonatkozó kijelentéséről szól. Beemelni egy irreleváns elemet a másik személyhez kapcsolva: klasszikus retorikai terelés.
8. „Milyen alapon vár el bármit is?” – performatív ellentmondás. Ön úgy fogalmaz: „csak elvárom, hogy a politikusok legalább a saját felmenőik ismeretében fogalmazzanak tapintatosabban, vagy kerüljék a megszólalást”. Ez a kijelentés nem csupán tartalmi elvárást fogalmaz meg, hanem implicit módon önmagát mint morális etalont helyezi a megszólalás erkölcsi engedélyezőjének. Ezzel nem pusztán érvel, hanem normatív kontrollpozíciót próbál érvényesíteni, mintha jogában állna eldönteni, ki mikor és milyen témákban szólalhat meg – vagy hallgasson el. Ez a fellépés azonban logikailag tarthatatlan és etikailag önkényes: aki morális alapon megtiltaná másnak a megszólalást, annak magának sincs alapja arra, hogy elvárást fogalmazzon meg, mert ezzel hallgatólagosan önmagát állítja abszolút mércévé, akinek jogában áll másokat hallgatásra ítélni. Egy pluralista társadalomban senki sem ruházhatja fel magát ezzel a joggal. A megszólalás morális súlyát a tartalom, nem pedig a családi háttér vagy a beszélő „tapintatosságának” külső minősítése határozza meg. Ez a kijelentés nem érv, hanem hatalmi gesztus: nem a gondolat tartalmát bírálja, hanem a beszélőt akarja elhallgattatni.
Köszönöm, hogy lehetőséget adott mindezen pontok kifejtésére. Válaszom egyetlen pontját sem szántam sértésnek, hanem hozzájárulásnak a közéleti vitakultúra tisztábbá tételéhez. A nyilvános vita nem a megbélyegzés, hanem az érvek, fogalmak, eszmék tisztázásának terepe. Ha így értelmezzük, minden egyes konfliktus előrelépés lehet.
Köszönöm, hogy lehetőségem volt mindezt részletesen kifejteni.
