Kiemelés a blog tulajdonosa által:
"Ha egy nép elveszíti a minőség iránti odaadását, akkor a középszer terhétől bukdácsolva eljelentéktelenedik. Ha egy nemzet jobban bízik vezetőiben, mint önmagában, és ezért azokat kivételes hatalommal ruházza fel, akkor önmaga okozza előbb-utóbb bekövetkező saját szerencsétlenségét. A nép és a kormány nem lehet egyszerre szabad. Vagy az egyik, vagy a másik. Kiknek vezetőik iránti rajongása vakfolttal takarja el a valóságot, kik nem a küzdelemből, hanem a kiválasztottság hamis kegyét magukon érzők által megvívott győzelemből akarnak részesülni, azoknak nincs joguk utólag felpanaszolni, ha a győzelem urai egyszer csak elfeledkeznek róluk. Ez szokott történni, és ez így fog történni a jövőben is. Mert ha a nép nem veszi birtokba az országot, akkor a hatalmasok teszik meg azt."
"Mindennek rendelt ideje van. Ideje az érkezésnek, ideje a maradásnak, ideje az elbúcsúzásnak.
Ma négy hete mondtam le minden közéleti szerepemről. Akkor elsőként elköszöntem a Demokratikus Koalíció tagjaitól. Most, azt követően, hogy pár napja a párt új elnököt választott, eljött az ideje a búcsúfolyamat lezárásának.
De ezt megelőzően hadd mondjam: jól döntöttek, amikor Dobrev Klárát bízták meg a vezetéssel. Klára alkalmas ember. Kitűnő hazafi, kiváló elnöke lesz a DK-nak. Nagyszerű vezetője lehetne az országnak. Sok sikert kívánok neki!
2003 óta, amikor miniszterként először lett közpolitikai szerepem, 22 évet töltöttem el a politikában. Ebből hét éven keresztül miniszterként, miniszterelnökként, kormánypárti képviselőként tettem a dolgomat. Az utóbbi 15 évet ellenzékben töltöttem. Amit e hosszú időszakban képviseltem, és amit ma gondolok hazámról, a világról, hogy miként élhetnénk nagyobb nyugalomban, békében együtt, az érdemben nem változott. Egymásra vigyázó, egymásra tekintettel lévő, egymást elfogadó szabad világ megteremtéséért kívántam tenni. Egy európai Magyarországért.
Látom, hogy újabban egyre többen nem erre keresik az utat. Sokat kaptam a politikától, és sokat próbáltam adni a hazámnak. Ez utóbbi törekvésemet volt, hogy többen, mostanában sokkal kevesebben támogatták. Eszmék, elvek, hitek történelmi érvényességét nem a támogatók pillanat szabta számossága dönti el. Amíg létezni fog ember, és amíg az emberek az elszigetelődő magány helyett társakat, közösségeket keresnek, addig lesz politika is. A politika legnagyobb kihívása az, hogy úgy biztosítsa az emberek szabadságát, hogy közben erős közösségeket is alkossunk – falut, várost, hazát. És igen, szerintünk Európát. Az érvényes történelmi utat e két szempont között kell építeni. A szabadság és az együttmaradás igényének nem egyszer egymást keresztező szempontjai között.
Szerintem ennek az útnak a nyomvonala nem választható szabadon. Azt kijelölte Európa elmúlt 4000 éve. A felvilágosodáson átszűrődő zsidó, hellén, keresztény hagyomány, közös lelki, hitbéli, erkölcsi, kulturális örökségünk. Nincs bennem kétely, hogy – miként azt láttuk az elmúlt évszázadokban – az, aki el akarja ferdíteni a történelmet, az a végén önmagát és hazáját karcolja meg, rosszabb esetben töri el.
Ami a szabadság és a haza közös történelmi útján túl van, azok rövid életű politikai igazságok. A politikában az igazságot erőnek hívják. Az erő viszont múlandó, és vele együtt az általa biztosított politikai igazság is. Azaz a történelmi úton kívül eső igazságok önmagukat pusztítják el, amelyek pedig azon belül vannak, azokért meg nem érdemes megfeszíteni a hazát.
Hajlok azt gondolni, hogy egy nép sikerének záloga elsősorban a közösen birtokolt erények megléte és gyakorlása, és majd csak másodikként a jó kormányzás. Egy ideje mintha mindkettőnek híján lennénk. Milyen erényekről beszélek? Olyan kollektív tulajdonságokról, mint hogy kíváncsiak vagyunk-e másokra, az újra, hogy érdekelnek-e bennünket a sajátunktól eltérő nézetek, hitek, álmok, kultúrák? Tudunk-e örülni mások sikerének? Hogy képesek vagyunk-e bizalmat építeni önmagunk között, és más közösségekkel? Merünk-e másokat elfogadni, velük együttműködni? Értjük-e, hogy az alázat erő és nem pedig gyengeség, hogy a kivagyiság nem önbizalom?
Ha egy nép elveszíti a minőség iránti odaadását, akkor a középszer terhétől bukdácsolva eljelentéktelenedik. Ha egy nemzet jobban bízik vezetőiben, mint önmagában, és ezért azokat kivételes hatalommal ruházza fel, akkor önmaga okozza előbb-utóbb bekövetkező saját szerencsétlenségét. A nép és a kormány nem lehet egyszerre szabad. Vagy az egyik, vagy a másik. Kiknek vezetőik iránti rajongása vakfolttal takarja el a valóságot, kik nem a küzdelemből, hanem a kiválasztottság hamis kegyét magukon érzők által megvívott győzelemből akarnak részesülni, azoknak nincs joguk utólag felpanaszolni, ha a győzelem urai egyszer csak elfeledkeznek róluk. Ez szokott történni, és ez így fog történni a jövőben is. Mert ha a nép nem veszi birtokba az országot, akkor a hatalmasok teszik meg azt.
Szeretném megköszönni mindenkinek, akik azzal bíztak meg, hogy vezessek egy közösséget, hogy képviseljem őket a törvényhozásban. Köszönöm sokak barátságát, támogatását, szeretetét. Megtiszteltetés volt számomra, hogy velük tölthettem az elmúlt több mint két évtized hosszabb-rövidebb részét, többükkel egészét. Igyekeztem tisztességesen, becsülettel tenni a dolgom. Ez a 22 év megtanított arra, hogy saját iránytűm pontosabb legyen annak eldöntésében, hogy mi a jó és mi a rossz. Bizonyára hoztam rossz döntéseket. Még az is lehet, hogy volt, amikor eltévedtem. Lehettem részese olyan kompromisszumoknak, amelyet mások gyanakvással figyeltek, vagy egyenesen elutasítottak. De nem tértem le hazám általam kívánatosnak tekintett útjáról. Egy pillanatra se.
Nem azért jöttem a politikába, hogy személyes, családi vagyont gyűjtsek. Ellenkezőleg. Vagyonomat nem gyarapítottam, annak jelentős részét Klárával közösen szép célokra fordítottuk. Ezt tartom, ezt tartottuk helyesnek.
Most elköszönök azoktól is, akik fenntartásokkal, vagy egyenesen ellenséges érzülettel figyelték személyemet, politikámat, a pártot, a Demokratikus Koalíciót. Nem viszek magammal haragot senkivel szemben. Megbeszélni- és elszámolnivalóm önmagammal van. A politikai nyilvánosságban nem fognak velem találkozni. Magánember vagyok.
Írom tavaly kiadott regényem folytatását, anyagot gyűjtök egy régen megígért mélyebb könyvhöz. Klárával közösen neveljük legkisebb fiunkat, vigyázunk egymásra, a családunkra. Kényesen ügyelek arra, hogy se vele, se mással ne beszélgessek aktuális politikai kérdésekről. Mert nem lehet félig elmenni. Én becsuktam az ajtót.
Köszönöm, hogy szolgálhattam önöket, Magyarországot, a Köztársaságot!"
