Az illegális pártfinanszírozás rendszere 2.- rész.

 Megvette-e saját ellenzékét a Fidesz? Hogyan születnek hatalmas magánvagyonok a pártkasszák illegális feltöltéséből? Piaci és politikai szereplők fű alatti együttműködése a közpénzek eltérítésében: így fizeti meg a társadalom a demokrácia működését. A pártfinanszírozás szürkezónáját bemutató cikksorozatunk második része.

Az első részben bemutattuk, hogy a pártfinanszírozás álságos szabályozása milyen kerülőutakra kényszerítette a rendszerváltás utáni pártokat működésük és versenyelőnyük finanszírozására. Fölvázoltuk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere előtt milyen technikákkal működtették nagykoalíciójukat a mindenkori kormány- és ellenzéki pártok, hogy kielégítsék a választási verseny szülte, egyre növekvő pénzéhségüket. Az előző részt itt olvashatják.

Ebben a cikkben bemutatjuk néhány fontosabb párt működését a szürkezónában, és a Fidesz 2010 utáni pénzosztó rendszerének innovációit.

Háromrészes sorozatunk megírásához több tucat, szigorú azonosíthatatlanságot kérő politikussal, pénzszerzővel, üzletemberrel, államigazgatásban dolgozóval, politikai háttéremberrel beszéltünk. Az idézőjelek közötti mondatok mind tőlük származnak. Hogy a pletykákat, városi legendákat, inszinuációkat ki tudjuk szűrni a hosszú háttérbeszélgetésekből, csak azokat az állításokat használtuk, amelyeket keresztinformációkkal meg tudtunk erősíttetni.

A főváros és az önkormányzatok

1994 karácsonyán a frissen felállt fővárosi koalíció közös ebédjén egy szocialista képviselő beszédében virágnyelven, de egyértelműen kimondta, hogy hagyjuk a formális eljárásokat, „egyezzünk meg barátok között”.

„Ahhoz, hogy flottul menjenek a főváros érdekében a dolgok, a bizottsági szavazások stb., az egyeztetés a Fidesz gazdasági potentátjaival az ő égisze alatt történik” – jelezte egy fővárosi szocialista képviselő 1996-ban egy megbeszélésen a városházán.

A fővárosban a kilencvenes években sokszor az SZDSZ egyik fundraiseréhez, Székely Gáborhoz futottak be az igények (ő ’94–’98 között a tulajdonosi bizottság, később a klientelizmus mindenkor egyik legfőbb eszközeként működő Szerencsejáték Rt. vezetője lett). Székely az SZDSZ delegálta Vásárhelyi Istvánt irányította, aki a fővárosi vagyonkezelő igazgatója volt, emellett Puch László sógora.

1996 decemberében a fővárosban a gázművek privatizációja volt a nagy ügy. A vita azon folyt, hogy többségi vagy kisebbségi részvénytulajdont értékesítsen-e a főváros a cégből. A koalíciós pártok – az ellenzéket is bevonva – kompromisszumos írásos megállapodást kötöttek, hogy egy értékesítési mátrix alapján egyszerre hirdetik meg mindkettőt, és amelyik nagyobb készpénzt eredményez, az nyer. Nem drámai különbséggel, de nyert egy többségi csomagra érkező ajánlat.

Egy különbizottság számolt, de még az eredményhirdetés előtt az MSZP-sek előálltak azzal, hogy ők csak a kisebbségi rész eladását támogatják – holott előtte írásban megegyeztek. Az MSZP-központból ugyanis leszóltak, hogy ők már megállapodtak egy másik pályázóval. „Ezt le kellett nyelni” – mondja egy volt SZDSZ-es.

Amikor összefeszült a fővárost irányító MSZP és SZDSZ, szükség lett a Fideszre. Az úgynevezett hannoveri villamosok beszerzésekor „a Szadesz rúgkapált a szoci biznisz ellen, mire a Fidesz beszállt. A politikai részt lemenedzselték a fővárosban, az üzletit intézte Puch és Simicska.” Demszky ekkor felmondottnak nyilvánította a fővárosi koalíciót – három hétig.

Ellentételezésként tabu volt a Mahir, mondja egy fővárosi politikus: a kültéri reklámfelületek nagy részét birtokló Simicska-cég fővárosi szerződését háromévente meg kellett újítani.

Bár hatalmas költségigénye miatt minden metróberuházást körbelengi a túlárazás és pénzlenyúlás gyanúja, az erről szóló OLAF-jelentés dacára a négyes metró esetében – amely áthúzódott a Tarlós-ciklusra – egy, az ügyhöz közeli forrásunk szerint nem volt költségtúllépés. „Lehet, hogy a tanácsadói szerződések nem voltak makulátlanok, de azok nem nagy összegek, az OLAF-jelentés pedig rémisztő fércmű.” A több mint 450 milliárd forintos összeköltséghez képest az a közel hatszázezer euró, amely az Alstom francia járműgyártótól Medgyessy Péter üzleti tanácsadással foglalkozó családi cégéhez került 2007-ben és 2008-ban, valóban nem nagy összeg.

A hármas metróvonal és járművei Tarlós alatt kezdődő és még most is zajló felújításánál „Tarlóson nagy volt a nyomás, hogy az orosz relációt pártolni kell a fővárosban”. Ez indokolta a kettes metró járműbeszerzései körüli fideszes tiltakozást is: fel akarták mondani az Alstom-szerződést, és az oroszoknak adni a megrendelést.

A NER szárba szökkenéséig közkeletű vélekedés volt, hogy az önkormányzatok a korrupció melegágyai. Bár gazdasági mozgásterük a helyi adók elvonásával, hitelfelvételük központi engedélyhez kötésével azóta csökkent, de például a településüzemeltetés működtetésével továbbra is van lehetőségük megfelelő vállalkozók helyzetbe hozására. Takarítás, zöldfelületek fenntartása, út- és épület-karbantartás, őrzés: minden külső bizniszben van. „A városüzemeltetés a miénk” – mondta elégedetten egy szocialista fővárosi képviselő a 2019-es váltás után.

A kisebb települések fejlesztési forrásai a körzet fideszes parlamenti képviselőjének ellenőrzése alatt állnak, a főváros jelenlegi vezetése ezekről rendszeresen egyeztetni kényszerül Tasnádi Lászlóval, Pintér Sándor jobbkezével.

Tarlós több forrásunk szerint is igyekezett megőrizni a főváros intaktságát. „Pintér a kapu minden budapesti fejlesztéshez. Tarlós azzal vállalta a főpolgármesterséget, hogy Orbán regulázza meg Budapesten a Rogán–Habony-kört, akiknek számtalan ötletük volt budapesti bizniszekre az V. kerületi gyakorlat után. A fék Pintér lett.”

Nagyobb településeknek, kerületeknek még 2010 után is maradt akkora gazdasági mozgásterük, hogy ellenzéki vezetőik nem vagy csak minimálisan kapnak a pártközpontoktól anyagi támogatást újraválasztásukhoz, maguknak kell finanszírozniuk.

Rogán Antal az előkészítője az Orbán–ellenzék-találkozóknak (ő hozta össze Molnár Zsolt közvetítésével az akkori szocialista pártelnök, Molnár Gyula találkozóját is a kormányfővel). A ’19-es váltás után már elő volt készítve egy megbeszélés Karácsony Gergellyel is, ami végül elmaradt, mert Orbán úgy ítélte meg, hogy Karácsony a családját támadja, ami köztudomásúan vörös vonal a NER-rel való ellenzéki együttműködésben.

2019 óta a Fidesz és a főváros közötti megegyezést (engedélyezést) mutatja, ha bizonyos projekteket a miniszterelnök nem minősít nemzetgazdaságilag kiemelt fontosságúvá.

Az MSZP

A pártlogóval elvitt pénzek kilencven százaléka a szocialistáknál magánzsebekbe ment, állítja több forrásunk. Ahogy állítólag a Fideszben mondják: a szocik nem viszik vissza a könyveket a könyvtárba.

„Máté László felélte a maradék pártvagyont is.”

„Puch korrektebb volt Boldvainál, de aztán magánbizniszeket finanszírozott belőle.” „Míg Simicska felépített egy pártbirodalmat, addig mit épített fel Puch? Molnár Zsoltot és adósságot.”

„Kaotikus volt a pártvezetés, sok milliárd folyt magánzsebekbe. A Fideszben nagyobb fegyelem volt már akkor is” – ez az általános vélekedés, bár van, aki azt mondja, hogy „2010-ig a Fideszben is kaotikus volt a rendszer, Lajos hálózata dacára a kiskirályságok is megéltek”.

„A szoclibek alatt mindegyik minisztérium külön pénzgyár volt.” „Nálunk a miniszterek önálló királyok voltak.” Közülük mindenki elsőként a Pintér Sándorral jó viszonyban lévő Szekeres Imre honvédelmi minisztériumát említi. Az MSZP kaotikus üzleti világa „nem volt lényeges, mert az országos források nagyon nagy lehetőségeket biztosítottak”.

„Nem jó, ha a kasszakulcs és a politikai hatalom egy kézben van.” „Mindig ráfázunk, ha a pénztárnok politizálni akar, például ott ül az elnökségben. Minden pénztárnoknál láttam, hogy előbb-utóbb politikai döntőbíró lett: »Erre most sajnos nincs pénz.«” „A szociknál hagyomány, hogy a háttéremberek mindig politikusok is akartak lenni. Más pártokban máshogy ment: Lajos úgy volt, hogy formálisan nem is létezett.” Puch László a parlamenti képviselőség mellett Gyurcsány és Bajnai kormányában is államtitkár volt.

Gyurcsány Ferenc az orbáni modellt követte volna: fentről irányítani a rendszert. De Puch nem szólt neki még a veszélyes üzletekről sem, inkább le akarta boltolni a miniszterekkel vagy lejjebb, „a miniszterelnökkel nem fárasztotta magát”.

Bár a tagságot lelkesítette Gyurcsány, de a pártelit azt gondolta róla, hogy nem az ő kutyájuk kölyke. Puch talán ezért is volt vele szkeptikus. „Azt sem lehetett tudni, hogy nem csak önmegvalósít-e.” Gyurcsány alkatától is idegen, hogy ne folyjon bele mindenbe.

„Gyurcsány szerint Puch rossz dealeket hozott, és minek a Fidesszel üzletelni? De nem volt fogólapja Puch felé.” A kormányfőnek nem sikerült leváltatnia (az MSZP-ben a pénztárnoknak nem volt főnöke, mert a kongresszus választotta), és bizalmasára, Szilvásy Györgyre cserélni, de az érkezni kezdő európai pénzeknél háttérbe szorították. Az akkor még Gyurcsány emberének számító Bajnai Gordon lett az illetékes miniszter, aki többször is ellenált Puchnak.

Bajnairól azt mondják, hogy miniszterként mindig vigyázott, hogy ne kerüljön pénz a saját zsebébe. Állítólag tudott volt róla, hogy nem szabad neki olyan ajánlatot tenni, amelyben ő személy szerint is kedvezményezett lehet, mert azt az embert kirúgja. Piaci szereplőként viszont már nemzetközi szereplők piacszerzését segítette, például a Ferihegyi reptér privatizációjánál.

Miután Orbán leállította a rendszert, a szocialistáknál jött a hét szűk esztendő, mert ekkor még a legális, költségvetési pártfinanszírozást sem emelte meg drasztikusan a Fidesz. Az első kétharmad és a Fidesz brutális piaci beavatkozása utáni első két évben senki nem akart vagy mert pénzt adni a pártnak, de „2010–’12 között még volt az előző időszakból valami lendület, amelynek Puch még része volt” – nevezi valaki eufemisztikusan lendületnek az építőipar úgynevezett beragadt pénzét, ami már le volt szervezve, de még nem volt kifizetve. „Lajos megtiltotta, de Mesterházy Attila megkapta ezt a pénzt.” (Mesterházy volt a párt elnöke 2010–’14 között.)

„2014–’19 között elfogyott minden lehetőség, ez az időszak volt a legkeményebb. ’19 után lehetséges megint gazdasági holdudvar képzése az ellenzékben.”

2010 után Puch köthetett magánüzleteket, és itt-ott besegített a pártnak. „Ő azok közé tartozik, akiknek eszmei elkötelezettségük is van. Neki fontos, hogy a pártból is legyen valami.” Más szerint nagy holdudvart tartott, és elverte a nyolc év alatt szerzett pénzt.

A legnagyobb érvágás a lemutyizott országos kereskedelmi rádiók ügye volt. A Fidesz és az MSZP megegyezett a két frekvencia privatizációjánál, hogy a reklámmegosztás 70:30 lesz, de amikor a Fidesz ezt megállította, Puch ott állt a több millió dolláros kölcsönnel, amihez még a párttartalék egy részét is be kellett áldozni.

Mesterházy szintén „rajta akarta tartani a szemét és a kezét a finanszírozáson is”. Őt a letelepedésikötvény-bizniszben való – a Walton egyik tulajdonosa, Bessenyei István közvetítésével szerzett – részesedés gyanúja lengi körül.

Leisztinger Tamás kisebb összegekkel segíti az MSZP-t, de „bőven kárpótolja magát azzal, hogy jó áron szerzi meg a párt ingatlanjait”.

Puch ma már eltávolodott a pártfinanszírozástól, helyét minden forrásunk szerint Molnár Zsolt vette át, aki fideszes alapozás után a II. kerületben kezdett Horváth Csaba (most zuglói polgármester, korábban fővárosi szocialista vezető, főpolgármester-jelölt) mellett. Ott már bejáratott nagykoalíció működött. A pénzcsinálási technikákat Molnár átvitte fővárosi (Hagyó Miklós hálózatában is benne volt) és más kerületi színterekre. Egy évtizedig budapesti elnök volt, 2019-től pedig országos pártigazgató.

Az MSZP zavaros NER-évtizedét sokan Molnár Zsolttal és üzleteivel azonosítják. Megkérdezettjeink véleményei közül a legtalálóbbnak az a megfogalmazás tűnik, hogy „Zsolt hol áruló, hol nem”.

„Kétszer láttam Pintérrel beszélni: mint a király és bohóca. Hajlongott, kínos volt. Nem a Nemzetbiztonsági Bizottság elnökeként viselkedett, tartott Pintértől.” Köztudomású a belügyminiszterrel és Rogán Antallal való jó kapcsolata, utóbbinál közvetítő is: például a Molnár Gyula–Orbán-találkozó vagy a plakáttörvény körüli Fidesz-egyezkedés esetén. „Fetisizálták Zsolt pintéres kapcsolatait. Molnár Gyula elhitte, hogy Zsolt tud pénzt hozni, és védelmet is a Fidesztől.”

(Itt kell megemlíteni, hogy e cikksorozat szerzője a 2017 júniusa és az MSZP akkori miniszterelnök-jelöltje, Botka László szeptember végi, a miniszterelnök-jelöltségtől valóvisszalépése közötti négy hónapban – Botka László felkérésére – az MSZP kommunikációs igazgatójaként dolgozott. A cikksorozatban szereplő számtalan ügy közül csak az előző bekezdésben említett plakáttörvény és Botka megpuccsolása esett erre az időszakra. A cikksorozatban szereplő egyetlen információ sem származik abból az időből, Botka László pedig háttérbeszélgetéssel sem kívánt részt venni a megíráshoz szükséges anyaggyűjtésben – K. Gy.)

„Zsoltnak mindig voltak nagy botrányai, de egyikből sem lett semmi.” Ilyen volt, amikor korábbi közeli munkatársával, a most Molnár „anyakerületében”, a II.-ban polgármester Őrsi Gergellyel együtt megpróbálták megzsarolni azzal, hogy drogos szexpartikon vesz részt egy eltitkolt pesti luxuslakásban.

Legélesebb kritikusai szerint a szolgálatok vagy a rendőrség beszervezett embere, mások ügyészek nevét említik (ő is ott dolgozott, mielőtt ügyvéd és politikus lett) mint akik rendszeresen elsikálják az ügyeit.

A választás előtt Fuzik Zsolt vallomása alapján Molnár Zsoltot meggyanúsították a parkolási bizniszben való megvesztegetési pénzek elfogadásával, és bár mindig azt hallani, hogy a parlament mindjárt elveszi a mentelmi jogát, mégsem történik semmi az ügyében (ahogy a többi megvádolt szocialista, Tóth Csaba, Baja Ferenc vagy Horváth Csaba esetében sem).

Ismert, hogy a párt 2014-es kampányát irányító Ron Werber a Fidesszel való összejátszással, Rogán Antal lakásügyének elfektetésével vádolta meg.

Információink szerint egyik ügyvédje abban az ügyvédi irodában dolgozik, amelynek tulajdonosa, Kertész József Tamás ügyvéd vette meg Liszkay Gábortól a Media Fundamentum Nonprofit Zrt. százszázalékos tulajdonrészét. Ez a zrt. az alapítója a fideszes médiaholdingnak, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak (KESMA).

Zamárdi házában nagy bulikat szokott rendezni politikus- és üzletember barátaival (Bihal Dávidot, Veres Gábort, Őrsi Gergelyt említik közöttük – utóbbi polgármesteresége óta visszahúzódott), és jó viszonyt ápol a hozzá hasonlóan „hídembernek” tartott Zámbó Zsolttal.

Budapest, ahol elkezdett politizálni és üzletelni, mindig párton belüli párt volt, pártigazgatóként viszont már a párt teljes hálózata és pénze is hozzá tartozik. „Amikor Hagyó kiesett, átvette a budapesti hálózatát: Szaniszló, Trippon, Hintsch. Molnár Gyula idején átvette a vidéki hálózat egy részét is.”

Jó kapcsolata van a nagy szocialista adatbázissal rendelkező Pulai Andrással, a Publicus közvélemény-kutató intézet vezetőjével. Ahogy azt Lattmann Tamás akkor elismerte a Hír TV-ben Kálmán Olgának, Molnár kezdeményezte a 2017-es miniszterelnök-jelölt, Botka László megpuccsolása céljából az ő (és Tarjányi Péter, Molnár akkori tanácsadója) nyilvánosság elé állását mint másik MSZP-s miniszterelnök-jelöltét.

„Régen százhúsz ember volt a küldöttgyűlés, abból hatvanat kellett fizetni, a párt zsugorodásával Zsoltnak már csak a felét kell.” A több helyen már valós tagság nélküli megyei elnökök sokak szerint az ő fizetési listáján vannak (bár a frakcióval is szerződésben állnak, ahonnan legálisan jutnak pénzhez), például a segítségükkel érte el, hogy ne Ujhelyi István legyen a pártelnök.

„A Fideszben jóvá van hagyva, hogy engedjék őket. A Zsolton keresztül jövő pénz a Fidesz ajándéka volt az MSZP-nek.” „A pénzt ő osztja ki, nem viszi be a pártba.” Az egyéni támogatásokért cserébe kapott információk révén ő tud a legtöbbet a pártról.

„Zsolt mindenkinek főnyeremény, tartja a szavát, elintézi, amit ígér, érti és végigveri a rendszeren.” „Minden elnöknek jó a Zsolt, neki lehet támaszkodni. Ha van eszed, akkor nem akarsz Fuzikkal vagy Mesterházy Ernővel direktben tárgyalni. De egycsövű lett a dolog, és nagyon rá vagy kényszerítve.”

„Hagyó sem zavart senkit, amíg nem akart politizálni. El kell dönteni, hogy kiállsz-e a színpadra, vagy producere vagy a show-nak. Zsolt pedig elkezdett pártelnökként viselkedni.” A 2022-es ellenzéki egyeztetéseken ő, nem a két társelnök volt a fő tárgyaló.

Forrásaink szerint a magánélet a gyenge pontja, ezzel is próbálták megzsarolni. Volt felesége Alicantéban él, ahol forrásaink szerint több apartmanjuk is van (a saját nevükön nem találtunk), őt is sokat látni a Budapest–Alicante járaton.

Az SZDSZ és a Momentum

A kétezres években az SZDSZ-nek olyan vállalkozó is volt elnöke, mint Kóka János, aki korábban úgy lett SZDSZ által delegált miniszter, hogy Gyurcsánytól már tudta, hogy az lesz, mire az SZDSZ is értesült arról, hogy ők delegálnák.

A párt utolsó éveiben Fodor Gábor oldalán felbukkant Törő Csaba üzletember. Fodor bevitte az akkor általa vezetett Környezetvédelmi Minisztériumba, és zöldcége révén ő finanszírozta Fodor 2007-es pártelnöki kampányát is. Később a Simicska Lajostól kapott lehetőségekkel élve üzletelt, majd a Habony Árpád és Hernádi Zsolt köréhez tartozó, most hadügyminiszter Szalay-Bobrovniczky Kristóf embere lett. Ezenkívül annak a cégnek lett a vezérigazgatója, amelyet a korábbi fővárosi parkolási biznisz néhány szereplője alapított, és amely Kína néhány nagyvárosában megcsinálhatta a parkolási rendszert.

Megjelent a fővárosi SZDSZ finanszírozásában Mesterházy Ernő is, aki házasság révén, a Magyar Bálint–Mécs Imre vonalon jött a párthoz. A főpolgármester Demszky a kétezres évek elején úgy érezte, hogy nincsenek megfelelő kapcsolataik fontos politikai és gazdasági háttérszereplőkkel, érdemi tényezőkkel. „Kell egy háttérember, akinek akár a Fidesz felé is lehetnek kapcsolatai. Így jött Mesterházy.” Városházi térfoglalására jellemző, hogy Atkári János főpolgármester-helyettes 2003-ban kiadott egy rendelkezést, hogy a hivatalból senki nem tárgyalhat vele.

Székellyel kiegyezett, Puchhal jó viszonyban volt, ahogy a Strabag-közvetítő Aczél Zoltánnal is.

Mesterházy eleinte magát az SZDSZ-t nem finanszírozta, csak a fővárost. Kuncze pártelnökként csak egyszer volt hajlandó találkozni vele, Mesterházy ekkor mondta állítólag, hogy „nem érted a működést”. A végnapokban már csak ő menedzselte az SZDSZ-t. „Ebben az utolsó évben sok politikus egzisztenciális utakat nyitott magának.”

Mesterházy, aki állítólag Simicska házszomszédja Szigligeten, hiába bízott így (is) szerzett immunitásában, 2010-ben pár hónapot előzetesben töltött a BKV-ügy kapcsán. A ’14-es kampányban a szocialistákat is segítette.

„Van olyan pletyka, hogy a Momentumban barkácsol, nem tudom, hogy nem a Fidesz kérte-e meg.” Olyannyira ott barkácsol, hogy 2021 novemberében felzúdulást okozott a párt elnökségében, amikor kiderült, hogy Fekete-Győr András és Hajnal Miklós révén a párt finanszírozásába is beszállt. A közvetítő a korábban republikonos („ahol ott a Republikon, ott Mesterházy is megjelenik”), majd 2019-től az EP-képviselő Cseh Katalin kabinetfőnökeként dolgozó politológus Tóth Csaba volt. „Aczél Zoltán pénzét hozta, de nem nagy összeget.” Kérdés, hogy ez a pénz csak Fidesz-engedéllyel jöhetett-e.

Más momentumos finomítaná azt az állítást, hogy Mesterházy már a Momentum mögött áll, szerinte csak a fiával vannak jó kapcsolatban, aki cégével, a Mentat Consultinggal (amelyben szintén ott van Tóth Csaba) kommunikációs szolgáltatásokat nyújtott a pártnak az előválasztáson.

Mesterházy a 2022-es központi kampányban is ajánlott Márki-Zay Péternek osztrák vonalról érkező nagyobb támogatást, de az végül nem valósult meg.

A Fidesz rendszere

Bár a Fidesz 2010-ig a nagykoalíciós rendszer szereplője volt, már első kormányzásakor, 1998–2002 között új elemet vitt az illegális pártfinanszírozásba: nem (csak) az adott piacon működő cégek állami megbízatásain keresztül vette le az „alkotmányos költséget”, Simicska Lajos saját cégeket épített fel erre. Például a Vegyépszert, amely addig sosem épített utat. „Előlegben utaltak két-háromszázmilliárdot a cégnek, ami ebből szerezte be a gépeket. Mára külön birodalma van a Fidesznek, így teljesen kontrollálhatatlanok az építési árak a közbeszerzéseken. A Strabagnak még valós versenytársai voltak, ők hat-nyolc százalékos haszonkulccsal dolgoztak. Ma ez már húsz százalék, de Gánt, Orbán apjának dolomitcége már negyven százalék fölöttivel. És osztalékban mindig mindent kivesznek.”

Az első két évtizedben több volt a nemzetközi szereplő is az állami megrendeléseknél, akik részei voltak (és maradtak) a korrupt rendszernek, még a legnagyobbak is (Telekom, Microsoft). „A szoci időkben jobban elfogadták, hogy velük üzletelünk, nekik van pénzük, és a lehetőségért cserébe megvágjuk őket. Ebbe az első Orbán-kormány is beleállt, Orbánnak még nem volt önálló politikája erre. Elfogadta ezt a keretrendszert, hogy ott van a pénz, itt a piac és a gyártósor, meg kell velük állapodni. Bár akkor is építette már a Vegyépszert, az önálló láb fejlesztése már akkor fontos volt. A szuverenitás, hogy ne legyél függő, neki tényleg alapmániája. Lassan bejött, hogy le kell gyártani a saját vállalkozóinkat. Most már ez lett a kizárólagos, elüldözni a külföldieket, és megcsinálni a sajátot ugyanarra.”

„Hornékban volt ennyi politikai erudíció, hogy az ellenzékkel is kell játszani. Ő volt az, aki közpénzből fönntartotta a Magyar Nemzetet. Bennük volt ennyi ravaszság, és a mieink már tőlük vették ezt át. Simicska sokat tanult attól a csapattól, respektálta őket.”

„Az MSZP szívességeket biztosít, és cserébe adományokat kap. A Fidesz mindig tulajdonlással dolgozik, cégen keresztül, és osztalék formájában jutnak a pénzhez.”

A centralizált rendszer kiszámíthatóbb, mint a szocialista-liberális pártoké volt. „Nálunk a döntés is szétfolyt. Puch felhívta a minisztert, de nem biztos, hogy úgy lett, mert volt miniszteri érdek, sőt még az apparátusnak is volt érdeke: ezer érdek volt.”

Ehhez képest „Simicska hatékony és szavatartó volt. Nem az volt, hogy jönnek kis cápák, és kiharapnak a combodból, hanem a vállalkozó úgy élte meg, hogy micsoda szolgáltatás! Azt kapja a közigazgatásban, amit elvár a pénzéért!”

„A Fidesznél először a beruházást elküldik beárazni jó magasra, erre még ráraknak extrát, és azt az extrát kell leadni. Amikor egy minisztériumnak megy százmilliárd uniós pénz, már akkor megvan, hogy mennyivel kell elszámolnia.”

Ehhez kepcsolódóan: Miért mond le az állam az útdíjbevételeiről – Mészáros Lőrincéknek utalja 35 évig a kormány az állami útdíjbevételek nagy részét

Az új rendszerben a nevükre veszik a cégeket. „Két határozott váltás látszik 2010 előtthöz képest. Orbán azt mondta, hogy közpénzből kell finanszírozni a pártokat, jobban láthatóvá kell tenni a kampány- és frakciófinanszírozásban, hogy mennyibe kerülnek, és akkor már lehet szigorítani a felhasználás módját. A másik oldalon pedig vége a nejlonzacskók világának, a nevükre vették a cégeket.

Meglepetés volt, amikor Simicska lenyilatkozta, hogy ő a Közgép döntő befolyással rendelkező tulajdonosa. Mindenki tudta persze, hogy ő a Közgép, az emberei úgy tárgyaltak, de mégis. Vége a nejlonzacskónak, láthatóvá tesszük, cégtulajdon van.”

Azért nem minden zajlik ilyen nyíltan és korrekten: „A cégek 2010 előtt fizettek, és aztán kaptak vissza. Most úgy is fenyegetnek, hogy elvesszük a céged, ha nem adsz le a hasznából. Nem is ígérnek tendert, közbeszerzést, csak fenyegetnek.”

Persze a cégek névre vétele, a tulajdonosok napvilágra kerülése csak egy határig igaz: a valaszonline.hu már több mint száz magántőkealapot számolt össze, amelyeknél törvény szavatolja a végső tulajdonosok anonimitását.

„Orbán új rendszert vezetett be: megszűnt a készpénzezés, túlárazunk, de meg kell rendesen építeni, és ki kell fizetni az alvállalkozókat. Aztán alacsony osztalékadóval kivenni a hasznot, és azt már senki sem látja, hogy a magánná tett pénzből hova megy.”

Hogy jön vissza a pénz? „Alapítványba rakja, hirdetést vásárol a KESMA-nál stb.” „A taóból pártot nem lehet, az tiszta privát vagyon. Nehéz a kettőt elválasztani.”

A magánvagyon és a közösség vagyonának elkülönítése „kardinális kérdés a Fidesz-szavazók számára is. Ezt nem csinálta jól az Orbán–Mészáros-kettős: nem tudták hatékonyan és világosan elmondani, hogy nem magunknak lopunk, hanem nektek, a konzervatív oldal győzelme érdekében. Persze hogy lopunk, de nektek lopunk. Azért, hogy mindig legyenek rendes, keresztény, ilyen-amolyan konzervatív politikusok, tudósok, újságírók, ifjúsági szervezetek, és csináljuk az MCC-t, az újságot, akadémiát stb. Nem tették, hanem hagyták, hogy rájuk száradjon a család bevonása.

Persze, hogy ez az egész nagyon bizalmi dolog, de mikor megjelenik a Tiborcz és a családtagok, akkor megbillen a mutatvány. Megértem, hogy a Simicskával való durva összeakaszkodás után nagyon bizalmatlan lett mindenkivel szemben, és csak a vérben bízik. De nem tudta átvinni az üzenetet. Ma a Fidesz-szavazók remélik ezt, bíznak ebben, bíznak az arányokban, de sokkal látványosabban meg lehetett volna csinálni.”

A rendszerben szinte mindenki részt vesz, de néha valaki láthatóvá válik. „Simicska alatt ha valaki saját zsebre üzletelt, megbuktatták. Nem biztos, hogy le kell adni a pénzt, de jelenteni kell.”

Sokan azért csúsznak el kis dolgokon, mert olyan üzleteket kötnek, amelyekről nem tud a vezetés. Ilyen volt például Mengyi Roland esete. „Eltehet, de meg kell beszélni, át nem lehet verni a központot. Töröcskei Istvánnál az erődemonstráció mellett szintén eltitkolt magánbizniszek gyanúja volt.”

„Simonka György nem arra használta a pénzt, amire ki volt adva. Sesztáknál erős volt a Hernádi-, Csányi-befolyás is, Homolya Róbert pedig becsapta őket.”

„Seszták nem számolt el rendesen, ezért bukott. Homolya is leballagott egy hatalmas összeggel Felcsútra.”

„Seszták hepciáskodott is a kormányátalakításnál, zsaroló pozíciót vett fel. Azt nem szeretik.”

„Letettek Homolya elé egy listát és egy végösszeget, hogy ezt akkor lenne kedves visszatenni a kasszába. Hallottam a felcsúti zarándoklatát. Nem tudom, megtette-e, de szabadlábon maradt.”

„Simonkáék rosszul csinálták vagy keresztbe mentek valakinek. Azért ez egy szőttes, nincsenek területi határok. Hogy Békésben ki csinálja a kórháztakarítást, abba nem dumálunk bele, mert az Sanyi bácsié. Vannak olyan figurák is, akik ellenőriznek egy ágazatot. Például ilyen a közétkeztetés.”

A jogerősen börtönbüntetésre ítélt, de oda be nem vonuló és Áder Jánostól végül kegyelmet kapó balmazújvárosi polgármester nyomozati irataiban megjelent a körzet országgyűlési képviselője is, mint aki ötmilliót kapott. (Tiba István szerint csak egy kölcsönt fizetett neki vissza a volt polgármester.)

Rendszeresen vannak hírek arról, hogy egy körzet fideszes képviselője összehívja a helyi polgármestereket, akiket „tájékoztat a várható fejlesztési lehetőségekről”. „Van limit, ami alatt oldja meg a saját körzetében, afölött van a felcsúti grémium.”

Információink szerint ötszázmillió forint beruházási érték alatt a választókerület vezetőjének, aki egyben az országgyűlési képviselő is (plusz a regionális igazgatónak) van jogosítványa intézni a pénzügyeket. Az annál nagyobb bevételű pályázatokról Felcsúton döntenek: a Hatvanpusztát is építő, tehát abszolút bizalmi ember Schmidt Zoltán, a FEJÉR-B.Á.L vezérigazgatója a kulcsszereplő.

Az árbevétel – tehát nem a profit – hat százalékát kell befizetni a központnak: előlegként a felét, majd valamelyik későbbi számlából, de nem a végszámlából a másik felét. Készpénzes leadás esetén ez csak négy százalék: először osztalékadóval leadózni, és a maradékot adni le készpénzben. „Készpénz nélkül nem működik a rendszer, az kényszerítette ki, hogy felső korlát van a legális kampányfinanszírozásra.”

Más soknak tartja a hat százalékot. „Ahhoz marha nagy túlárazás kell például az építőiparban, de informatikában lehetséges. Szerintem a százalék mozog.”

„Vannak szereplők, a választókerületi elnökök, aki bele vannak kényszerítve ebbe a rendszerbe – persze örömmel vállalták, hogy beállnak a struktúrába, nem kellett győzködni őket –, és vannak, akik a maguk urai. Léteznek hercegségek. Nekik nem így kell leadni, velük tárgyalni kell arról, hogy a cég mit csináljon, hogy mondjuk a nagy takarító, üzemeltető B+N miben vesz részt, miben nem. Ők nem mennek a felcsúti számvevőszék elé, hanem saját kasszát üzemeltethetnek. Egy csomó alrendszer van a különböző fázisokban. A fő szabály az igahúzó képviselőkre, a helyi notabilitásokra vonatkozik, de ezenkívül van egy csomó feudum.”

„Mivel saját cégekkel is dolgoznak, például a reklámozást nekik adják ki, így azok egyből bent maradnak a rendszerben.”

Mindenki állítja, hogy a miniszterelnök látja a nagyobb pályázatokat. „Odamegyek Schmidt Zoltánhoz, hogy szeretnék valami munkát megkapni, mire az a válasz, hogy megkérdezem odafönt. Vagy Mészáros kért tőlem valamit, amire mondtam, hogy azt úgy nem tudom megcsinálni, mire vakarta a fejét: nem mehetek vissza úgy, hogy nem úgy lesz megcsinálva, ahogy kérték.”

„Orbán mindent és mindenkit alárendel a politikai céljainak, de korrekt az emberekkel. Simicskáéknál is mindenkit kifizetett az elválásnál.” „A Fidesz bizalmi alapon dolgozik, és kegyetlen a hierarchia.”

„Korábban a pártfinanszírozás szégyellt dolog volt, az első számú pártvezetők igyekeztek nem tudni róla, távol maradni tőle, a testületekben nem beszéltek róla. Most ez nincs, felvállalt lett az egész, vezérlőelvvé vált. Ma már minden mellékágat átszőtt, nincs ettől mentes terület. És az arányok is változtak.” A rendszerbe lényegében a teljes politikai rendszer be van vonva, szinte mindenki érintett, érdekelt benne. Ez az esetleg meglévő morális aggályokat is segít távol tartani: hiszen így működik a világ.

Rengeteg pénz termelődik így a rendszerben, de mivel a magánvagyon és a „politikai közösség” vagyona mindig is összekeveredett a pártfinanszírozásban, ugyanilyen fontos a Fidesz finanszírozásának másik lába: a magyar költségvetés közvetlen felhasználása. „A Fidesz összekeveri a saját és a kormánypolitikát, neki már nem kell óriásplakátra költenie.” A Fidesz a politikai közvélemény-kutatások vagy a pártpropaganda szinte egészét kiszervezte a kormánynak, illetve szintén állami pénzekből finanszírozott külső szereplőknek, mint a CÖF vagy a Megafon Központ. „A költségvetés arra szolgál, hogy finanszírozza a hátországot, vagyis fordult a dolog, nem külön pénzekkel kell ezt megoldani, hanem elsődlegesen onnan mennek a pénzek.”

Cikksorozatunk utolsó részében többek között szó lesz a titkosszolgálatok feltételezett szerepéről az illegális pártbizniszekben, és Gyurcsány Ferenc és a Fidesz furcsa kapcsolatáról. Az első részt pedig itt tudja elolvasni.

Forrás: Szabadeurópa

Az illegális pártfinanszírozás rendszere. 1-rész.

 Markában tartja-e a Fidesz az ellenzéket, s ha igen, milyen eszközökkel? Hogy működött egy nagykoalíció a pártfinanszírozás szürkezónájában, és hogy lett annak kizárólagos irányítója a Fidesz? Cikksorozatunk az illegális pártfinanszírozás elmúlt harminc évét mutatja be a rendszer működtetőinek elmondása alapján, és egy demokráciát, ahol még azt is megvásárolhatod, hogy ki legyen a választáson az ellenfeled.

„Egy politikus kénytelen szembenézni azzal, hogy legális forrásokból nem teremthető meg pártja finanszírozása. De a farizeus közeg miatt és mert a pártok egyébként is mindig pellengérre vannak állítva, nincs erről diskurzus, hamis szerepben van mindenki. De nem ez az érdeke a társadalomnak” – mondja egy volt pártelnök.

Négyévente mindenki által tudottan hamis elszámolások követték a kampány költéshatárának sokszoros túllépését harminc évig. 2022-ben a politikai eliten kívülről érkező Márki-Zay Péter nemcsak előválasztási győzelmével robbantott, hanem a csúnyán elbukott választás után azzal is, hogy nyilvánosságra hozta: mozgalma majdnem kétmilliárd forintot kapott a kampány idején, ráadásul Amerikából.

Bejelentését mégsem nevezhetjük kísérletnek a politikai kampány transzparenssé tételére. A Bajnai Gordon által leszervezett pénz valós forrását továbbra sem árulja el senki (bár a neve a támogatásról szóló megbeszéléseken sem került elő, de mindenki tényként kezeli, hogy nagyrészt a Bajnaival jó kapcsolatban lévő Soros Györgytől érkezett), a pártok versengésében felhasznált támogatás egy civil szervezethez jött.

A bejelentés mégis megteremthetné a lehetőségét a pártfinanszírozás újraszabályozásának, de ennek nincs jele. Az ellenzéki pártok elhatárolódtak a pénztől, a Fidesz titkosszolgálati és rendőrségi vizsgálatot követelt, ami zajlik is. A képmutató rendszer maradhat, legfeljebb a Civil Összefogás Fórumnak is nehezebb lesz a Fidesz mellett kampányolnia.

A Fidesz azzal fehérítette a pártfinanszírozást, hogy jelentősen megemelte a pártok legális támogatását és a képviselői és kormányzati fizetéseket. De ő szorul rá legkevésbé a legális és illegális finanszírozásra: permanens kampányának költségét jórészt már a Magyar Köztársaság költségvetése fizeti „kormánytájékoztatás” fedőnév alatt. Nem előzmény nélkül: a Fidesz-kormány a 2002-es kampányban a Széchenyi Terv, a szocialista–liberális koalíció 2006-ban a Nemzeti Fejlesztési Terv plakátjaival szórta meg az országot.

Divat szidni az ellenzék tehetetlenségét, invenciótlanságát, és hozzátenni: „kilóra megvette őket a Fidesz”. A helyzet ennél bonyolultabb: húsz évig nagykoalíció működött az illegális pártfinanszírozásban, ami természetesen kölcsönös függőséget alakított ki.

A politika ráadásul durva versengés, amelynek része az ellenfél hiteltelenítése, ellehetetlenítése, akár zsarolása is, függetlenül a pártfinanszírozás átláthatóságától.

Tény az is, hogy az illegális pártfinanszírozásban – legyen bármennyire is centralizált, mint a Fideszé 2010 után – nehéz elválasztani a magánvagyont és „pártunk politikai közösségének” jussát. Az egyéni, sokszor szinte felfoghatatlan mértékű meggazdagodás lehetősége pedig garantálja a rendszer tovább élését.

Cikksorozatunk az ellenzék tehetetlenségének okait is igyekszik megmutatni. Ebben valóban nagy része lehet az illegális pártfinanszírozásnak, hiszen az korlátozza a valódi versenyt, és hamis, a társadalom számára káros alapon állítja elő a politikában szükségszerű kompromisszumokat. De az ellenzéki bénultságnak egyszerűen maga a kétharmad is oka, amelynek révén a kormánypárt folyamatosan saját hasznára alakítja át a politikai versengés szabályait.

Az „illegális pártfinanszírozás” nem büntetőjogi vagy szabálysértési kategória, de mivel szinte kizárólag közpénzből történik, büntetőjogi kategóriák, például költségvetési csalás még akkor is van mögötte, ha a kétharmad szinte mindenhez tud jogi keretet fabrikálni.

A jachtokra, palotákra, Facebook-kampányokra és óriásplakátokra költött pénzt extraprofitokból lehet csak kivenni, így brutális túlárazások, hazai és uniós költségvetési források eltérítése áll az illegális pénzek mögött – a társadalom megkárosítása.

Mondhatjuk, hogy akkor végeredményben így is, úgy is mi fizetjük a demokrácia működését, de a pártfinanszírozás illegális módja korrumpál, teljesítmény nélküli, óriási vagyonokat eredményez, és tönkreteszi a gazdaság versenyképességét. Amikor azt mondja egy jelentős vállalkozó, hogy „odamegyek Schmidt Zoltánhoz, hogy szeretnék valami munkát megkapni” (a Mészáros Lőrinc gyerekeinek tulajdonában lévő, Felcsútra bejegyzett FEJÉR-B.Á.L. Zrt. vezérigazgatója, aki forrásaink szerint kulcsszereplő a nagyobb megbízások elosztásában, és akihez kevesen tudnak csak úgy „odamenni”), akkor ár/érték/innováció helyett politikai szempontok döntenek. Nem a legjobbak maradnak talpon, hanem azok, akik beszállnak a rendszerbe, és a rendszer megjutalmazza őket.

Cikksorozatunk megírásához értelemszerűen nem tudtam használni írott forrásokat. Ezekről a folyamatokról nincsenek dokumentumok, jegyzőkönyvek, memók, átvételi elismervények.

Negyven politikussal, pénzszerzővel (vagy ahogy újabban eufemisztikusan nevezik: fundraiserrel), üzletemberrel, államigazgatásban dolgozóval, politikai háttéremberrel beszéltem. Nem meglepő módon mindegyikük szigorú azonosíthatatlanságot kért. Ezért még az ilyenkor szokásos „MSZP-közeli forrás”, „mondja egy fideszes politikus” megjelöléseket sem használom a tőlük származó idézetek mellett.

Az idézőjelek közötti mondatok mind tőlük származnak, de hogy a pletykákat, városi legendákat, inszinuációkat ki tudjam szűrni a hosszú háttérbeszélgetésekből, csak azokat az állításokat használtam, amelyeket keresztinformációkkal meg tudtam erősíttetni. Emiatt sem időrendben mutatom be az eseteket, sok, nagy hullámokat vető ügy nem is szerepel, mert nem kaptam elég meggyőző információt a hátteréről.

2010 után borul minden

Puch László feldúlva távozott a Radóc utcából a Fidesz első kétharmados győzelme után. Az MSZP pénztárnoka, fundraisere nem először járt a Fidesz gazdasági háttérembere, Simicska Lajos budai irodájában, a Mahir Zrt. központjában. A nyolcéves szocialista–liberális kormányzás alatt (az SZDSZ 2008-ban ugyan kilépett a kormánykoalícióból, de az előrehozott választást elkerülendő parlamenti szavazataival támogatta a kormányt) nemcsak fideszes polgármesterek, hanem Puch is többször felbukkant Simicska cégközpontjában, ahol később, a Fidesz-kormányzás alatt miniszterek is órákat várakoztak arra, hogy bejussanak a lehallgatásmentesített tárgyalóba.

Puch feldúltsága érthető volt: korábban Simicska Lajostól többször ígéretet kapott arra, hogy a pártok közötti illegális pénzosztás eddigi nagykoalíciós rendszere a Fidesz-kormányzás alatt is folytatódik – értelemszerűen fordított osztozkodási arányokkal.

Ahogy ez Ausztriában működött évtizedekig a szociáldemokraták és a Néppárt között, amíg csak ők ketten adogatták egymásnak a kormányt. Vörös és fekete: enyém az iskolaigazgató, tied a postamester. Ketten feltételezik egymást, és kizárnak mindenkit az évtizedes megállapodásból. Ott nemcsak a politikai kinevezésekhez kötött államigazgatási posztokat osztotta föl egymás között a két nagy párt, hanem a nagy cégek is fixen egy-egy tömörülést támogattak – illegálisan, közöttük azok, amelyek Magyarországon is taroltak az építőipari tendereken. Egy hasonló rendszer lezárultát tudta meg Puch 2010-ben.

A Fidesznek kétharmada lett, és Orbán Viktor lefújta a dealt. „Viktor döntött, hogy nincs 80:20, ne legyen pénze az ellenzéknek. Simicskának engedte, hogy külön Puchnak adjon, de a pártnak nem.”

A főbb elemeiben húsz éven át változatlanul működő közpénzcsapoló rendszer ezután teljesen megváltozott: a Fidesz mindent vitt.

„Nincs váltógazdaság, kétharmad van, el kell foglalni mindent. Ez Simicskát is meglepte. Az addigi rendszer a politikai váltógazdaságra volt szabva, ami 2006-ban megbillent: kiderült, hogy hatalomban lehet maradni. 2010-ben pedig jött a centrális erőtér. Simicska ellene volt, mert a szavát adta nekik. Ő a nyugodt, biztonságos rendszer alkuit kötötte meg, amit nem lehet felrúgni, mert hosszú távon ez működik. De Orbán változtatott a szisztémán: mi maradunk, őket ki kell éheztetni, ki kell nyírni.”

A Simicska–Orbán-szakításig, a 2015. február 6-i G-napig Simicska irányította a rendszert, amelynek jelképe cégbirodalma zászlóshajója, a Közgép volt.

A NER-cégek hihetetlen szárnyalását több száz cikk bizonyítja már. Szerepeljen itt csak egyikük neve, Balásy Gyuláé, akinek cégei, a Lounge Design és a New Land Media végzi a teljes állami szektor közpénzes kommunikációját: „Balásy Gyula nyert összesen 650 közbeszerzést, miközben 695-ön indult. Az ő nyerési esélye olyan extremitás, hogy ha egy normális országban meglátják ezt a két adatot, vezetőszáron viszik el Balásyt és mindazokat, akik érintettek voltak abban a 650 közbeszerzésben. Azt, aki kiírta, vagy aláírta, hogy ő írta ki, ő készítette elő, ő vezette azt a főosztályt, amelyik kiírta: őket mind le kell csukni e két adat alapján” – mondja egy szakértő.

A rendszer a NER előtt

Az MSZMP és az ellenzéki pártok közötti kerekasztal-megbeszéléseken született meg 1989-ban a párttörvény, amelyet még az egypárti parlament fogadott el. Már akkor mindenki tudta, hogy az abban biztosított lehetőségek nem lesznek elegendők a pártok működtetésére, főleg nem a kampányolásra.

„’90-ben illúziók voltak, de nem volt bátorság megteremteni a forrást a normális pártfinanszírozáshoz. Az MDF amatőr volt, az MSZP-nek volt vagyona, az SZDSZ mögött pedig ott volt Soros.”

A pártok óriási erőforrás-különbségekkel futottak neki az 1990-es első szabad választásnak. Az MSZMP-vagyon jelentős részét különféle technikákkal magának átmenő utódpárt, az MSZP előnye miatt már 1990 előtt voltak fedett pénzek minden pártnál: a Fidesz például készpénzt kapott Amerikából.

Megindultak hazai források is. Először lelkes amatőrök voltak a támogatók, például nyomdászok lelkesedésből megcsinálták a pártok választási szórólapjait. „Sok olyan támogatás volt, hogy egy vállalkozói kör úgy gondolta, hogy jobb, ha ezek és nem azok vannak hatalmon: ők nem kértek ellenszolgáltatást a támogatásért, és kifizettek szolgáltatásokat.”

Ez hamar megszűnt, mert „mindenkinek kinyílt a csipája: politikai vállalkozásnak fogták fel. Mindennek ára lett. A kérdés, hogy hogyan fizetik ki.”

Azóta a nagy állami megbízások nyertesei különböző technikákkal fizetnek a pártoknak. „Nagy ügyben Orbánnal kellett megállapodni – idéz egy akkori pártvezető egy vállalkozót. – Előre kérte, és sokat, de mindig betartotta. A szoclibekkel viszont mindig az a baj, hogy az elnyert megbízatás után hárman jelentkeznek a pénzért, és mind azt mondja, hogy ő intézte el.”

Bár – főleg eleinte – a pártnak teremti meg a pénzt, a fundraiser saját zsebre is üzletelhet, hiszen ő viszi vásárra a bőrét, ő tárgyalja le a részleteket, ő mozgatja, tartja fenn a szükséges céghálót. Az arányok a kérdésesek. A Simicska-időszakban 50:50 százalékos egyezségről hallottunk az oligarcha saját és a Fidesz feketekasszája között.

A 2022-es ellenzéki kampányban két fundraiser is kért húsz, illetve harminc százalékot, ha hoz pénzt. Az Action for Democracy pénze közvetítői jutalék nélkül érkezett, igaz, nagy részét elvitte munkadíjaként a Datadat cégcsoport.

A politika hamar üzletté vált. Ma már minden pártban szép számmal vannak olyanok, akik számára a politika csak üzlet. Sőt már nagyítóval kell olyan politikust keresni, akire nem áll az, amit az egyik fundraiser mondott: „Meztelen seggel jöttek a politikába, de egyik sem úgy távozik.”

Ez a rákfenéje a politikai életnek, mondják többen: „Ha ellenőrizetlenül jönnek a pénzek, egy részét le fogják nyúlni. Horn mondja Máté Lászlónak, hogy kéne százmillió. Máté szól a cégeknek, hogy kéne 150, és visszamegy Hornhoz, hogy csak nyolcvan volt.” (Máté László a kilencvenes évek első kétharmadában az MSZP fundraisere és pénztárnoka volt, utána Boldvai László, majd a kétezres években Erős János, Puch László, Hagyó Miklós, Hatvani Szabó János, majd Molnár Zsolt. Az SZDSZ-ben előbb Budai György és Virág Attila, majd Matyi László, a fővárosban pedig Székely Gábor, majd Mesterházy Ernő.)

A korai és pozitív szcenárió szerint a fundraiser az elnöknek riportolt, aki ügyelt, hogy ne essenek túlzásba. A kampány végén pedig leült az elnök, a kampányfőnök és a fundraiser, „számot vetettek, aztán összetépték a papírokat”.

„Nem is ért hozzá, és választott párttisztviselő nem is csinálhatja ezt” – mondja egy idealista politikus a pártvezetés és illegális pártfinanszírozás viszonyáról. Az biztos, hogy ezekről az ügyletekről a lebukási kockázat miatt csak néhányan, egy-két ember az elnökségből és a párt pénzügyeinek felelőse tudhatott, a többiek tudomásul vették. Sokat még az elnök sem tudott, rájuk bízta: jobb, ha nem tudom, csinálják. „A fontos dolgokat persze el kell mondani, hogy ezzel vagy azzal üzletet kell kötni, de a részleteket nem tudják.”

A feketepénzt nem lehet ellenőrizni, hogy valóban annyi-e, itt nincs könyvelés. Legendás volt Puch László páncélszekrénye tele húszezresekkel. Ilyen széfek nélkül a pártok nem tudtak volna működni, de a párton belüli személyes szívességek és lekötelezettségek rendszerét is innen finanszírozták/zák: „Laci, kéne vennem egy új autót.”

Azért jött létre a pénztárnok pozíciója, hogy legyen egy puffer. „Ha elöl állsz, nem lehetsz annyira gazdag, mint aki hátrébb.”

A határok mozognak, eleinte nagyobb volt a morális felháborodás a pártban és támogatói között, később mindenki elfogadta a rendszert. A Fidesz népszerűsége még hatalmasat zuhant a kormányzó MDF-fel lepacsizott székházügy nyomán, ma már támogatói számára az üzemszerű umbuldázás, a „nemzeti tőkések” az alapállapot.

„Szét kéne választani a magán- és a pártnak menő forrást, de nehéz – mondja egy fundraiser, aki pártbeli ellenlábasai szerint „szétlopta a pártot”. – Nagyságrendek változnak a magán és a közös között. De nem is látunk rá mindenre.”

Sok települési, kerületi befolyásos politikus dolgozott saját zsebre, rájuk nem volt a központnak befolyása, ők maximum a saját helyi hálózatukat és saját újraválasztásukat finanszírozták. „Ők voltak a leggátlástalanabbak.” Tankönyvi példája ennek a szocialista Hunvald György polgármesterrel együtt mozgó és szintén elítélt, VII. kerületi SZDSZ-es Gál György.

A Fidesznél ez is másképp van: „Viktor mindenről tud, sokkal mélyebben ismeri a részleteket is, mint eddig bárki. Simicska is mindent megbeszélt vele.” Maga Orbán is elárulta egyszer nyilvánosan, hogy minden héten leül Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel (ez még a G-nap előtt volt, Némethné Simicska embere volt), átnézik a középítkezési projektek listáját, és eldöntik, melyeknek legyen prioritásuk, kik nyerjenek.

„Amíg ez féllegális, addig melegágya lesz az egyéni gazdagodásra hajtóknak. Még akiben nem is ez a motiváció, a megteremtett kapcsolatrendszeréből üzleti haszna van” – árnyalja a saját zsebre hajtó politikus/fundraiser képét egy volt pártelnök. Egy fundraiser szerint „Nem kell mindig azt gondolni, hogy a másik oldallal kötött dealek állnak a háttérben, sokan a saját kreditükkel tudtak elérni dolgokat.” A „saját kredit” persze a politikai befolyást jelenti.

Az évek alatt a pártok és politikusok eljutottak oda, hogy „mindenkinek a szisztémára jár az agya”.

Technikák

A pártfinanszírozás szabályozása – eleinte különösen – csak a kampányidőszakra lőtt, azzal nem foglalkozott, hogy mi van a választások között. De „sosem vettük igazán komolyan a kampányelszámolást”.

Párt nem fogadhat el külföldről adományt, ezért azok vagy a pártközeli alapítványokhoz (még nem a 2003 óta létező pártalapítványokhoz, mert a külföldi tilalom rájuk is vonatkozik) mentek, vagy bizonyos szolgáltatásokat kívülről valaki kifizetett egy cégnek, amely nem neki, hanem a pártnak végezte el a munkát. „Persze lehet, hogy itt megmártott pénz jön vissza.”

Nemcsak a Strabag, hanem például német pártok hivatalosan is adományoztak, ami megjelent a beszámolókban is. Ők főleg projekteket, konferenciákat finanszíroztak.

Hazai cég is működtethet külföldi számlát: „Öt százalékot visszaad úgy, hogy külföldi számláról jönnek a megbízások a pártnak szolgáltatást végző vállalkozásoknak.”

A kilencvenes években még gyakori volt, hogy állami/önkormányzati beruházásnál a háttéremberek kenőpénzt fogadtak el azért, hogy kijárjanak valamit. Utána inkább az vált gyakorlattá, hogy az elnyert beruházásból kellett fizetni, három-öt százalékot visszaadni a beruházási értékből.

Ha a kedvezményezett cég odaadja a fundraisernek vagy megbízottjának készpénzben az „alkotmányos költséget” – a párt számára optimális esetben –, azt később valahogy be kell fizetni a pénztárba (mivel az egyéni adományokat ötszázezer forint fölött már az adományozó nevével kell feltüntetni; ezt kevesen vállalták, ezért 499 ezresek a befizetések), vagy készpénzben fizetni a kampányszolgáltatásokért.

Készpénzre mindig szükség van az egyéni jelöltek törvény meghatározta költési limitjei miatt. A 2022-es kampányban sokszor így fizették ki egymásnak parkolókban az ellenzéki pártok a kampányköltségeket. A volt párttársaikat jól ismerő, azok kampányát helyben, közelről figyelő jobbikosok is arról számoltak be, hogy indulásakor a Mi Hazánk is feltűnően sok készpénzt mozgatott – amelyet a gyanú szerint a Fidesztől kapott.

Amíg a Fidesz nem legalizálta a voksturizmust az állandó lakóhely fogalmának légiesítésével, addig az ukrajnaiak tömeges szavazási beutaztatását is jórészt készpénzben intéztették megbízottjaikkal a határ menti megyék fideszes képviselői.

„Két teljesen megbízható ember között van készpénzmozgás. Senki nem fogja vizsgálni, hogy Mészáros embere bőröndben hoz pénzt Orbánnak. Nem vagy nem egészen megbízható partnerek közötti tranzakcióknál alapvetően nincs készpénz, de ha fideszesek egymás között teszik, az valószínűleg nagymértékben készpénzből megy” – mondja a szakértő.

A feketepénz visszaáramlásának módja az is, hogy ha például nyomtatni kell, akkor a cég egy másik, legális megbízatás melléktermékeként „dolgozza azt le” a párt számára.

Gyakori eszköz volt az alulárazás, például a kedvezően fizetett plakátragasztás. „2010 előtt nagy arányban ment az alulárazás, amikor két fillérért dolgozik a nyomda. Aztán vagy megkapta készpénzben, vagy később ellenszolgáltatásként várt valamire.” Ez volt a legveszélytelenebb forma, egészen addig, amíg az Állami Számvevőszék 2016-ban meg nem büntette hatszázmillióra a Jobbikot, mert a piaci árnál jóval olcsóbban kapott plakáthelyeket az akkor már őket támogató Simicska plakátcégétől.

Az is egy technika, hogy a cég kap egy hitelt, amelyet aztán pár év múlva a bank leír behajthatatlanként. Ezt a módszert a minden politikai oldalt – jelentős részben feketén – támogató Princz Gábor, a Postabank 1998-ban megbukott elnöke is alkalmazta.

Princz a ’98-as választásnál négy dossziét mutatott pár embernek arról, hogy egymilliárd forinttal tolta meg a kampányban a Fideszt (akkor 356 milliót lehetett legálisan kampányra költeni) úgy, hogy a bank a Mahirnak fizetett Postabank-plakátokokért, illetve újságok Fidesz-hirdetéseit fizette ki.

A pénzből többen is lecsípnek menet közben. Egy politikus meséli: „Megkérek egy vállalkozót, hogy adjon pénzt annak a politikusnak, aki kért tőlem, a pártelnöktől mondjuk egymilliót valamilyen rendezvényre. Aztán nem nézem, hogy az a helyi politikus is megtart-e belőle.”

„Brókereken keresztül történik a pénz kifizetése: a cégnek is van egy cége. Nem a Strabag fizeti, hanem egy másik, ami a Strabag tulajdonában van, és az fizet egy olyan cégnek, amelyiknek a tulajdonosa vagy közvetetten a tulajdonosa az a politikus, akinek ki kell fizetni a pénzt” – mondja egy szakértő.

A leggyakoribb módszer tehát az, hogy a fundraiserek körül vannak különböző cégek és vállalkozók, és nekik kell utalni, rajtuk kell átfolyatni a feketepénzt. Így a pénzmozgás fiktív számlákkal a magánszférában, áttekinthetetlenül zajlik. Valaki ezeket a cégeket kézben tartotta és irányította, hogy a pénz hogyan jusson el később a különböző felhasználókhoz. Ennek a módszernek első komoly mestere Puch László volt.

Tipikus terület volt a média, ahol nagy pénzeket lehetett elfolyatni, mert „nehéz meghatározni, hogy imázsra, kreatív munkára mennyit adsz, egy- vagy tízmilliót. A legvadabb összegeket lehetett elszámolni. Mondjuk Puch egy megfelelő médiacéget megbíz azzal, hogy csináljanak meg egy munkát százmillióért, de az valójában tízmilliós munka, a többi átfolyik rajtuk, azt továbbadják, akinek kell.”

2010 után lett uralkodó a pénz osztalék formájában történő kivétele, amiből aztán vagy magánvagyon lesz, vagy korrupciós járadék formájában valahogy visszacsorog.

2016 után a magántőkealapok lettek a Fidesz pénzelrejtői. Ezeknél a regisztrált alapkezelők a befektetési jegyek birtokosainak strómanjai, akiknek kiléte a törvény által garantáltan titkos.

Továbbra is dívik az offshore-ozás: „adóoptimalizáló” országokban működő, névtelenséget biztosító vállalkozások a végső tulajdonosok.

Hogy mennyire valósak a tulajdonosok, és mennyire csak vagyonkezelők, az az Orbán–Mészáros-viszony kapcsán is kérdéses, de a több mint négyszáz médiumot magába olvasztó fideszes médiaholding, a KESMA létrejötte az utóbbit mutatja: ellenszolgáltatás nélkül adták át neki tízmilliárdos médiabirodalmukat a tulajdonosok.

A rendszerváltás után a pártok cégeket is alapítottak (az MSZP-nek elődpártjától voltak ilyenjei), amelyek később mind elsorvadtak, de a párt körüli alapítványok rendszere fennmaradt (lásd Mathias Corvinus Collegium), és cégformában is működnek olyan intézetek, agytrösztök, amelyek pártoknak dolgoznak és mossák fehérre a pénzt.

A Századvég vagy a Nézőpont kifizeti a párt helyett a kutatásokat (nekik utalt költségvetési pénzből persze), így a Fidesznek szinte heti információi vannak egyes kérdések társadalmi megítéléséről. A Századvég emellett pénzfelhajtó munkát is végez: „lobbitevékenységet” kínál cégeknek (ezt kínálták az amerikai kitiltási botránynál is a Bunge étolajcégnek), köztük multiknak, amelyek álmegbízásokat adnak nekik sokszorosan túlfizetett, tartalmatlan szakértői munkákra, tanulmányokra. Hozzájuk képest kicsiben, de így vitték ki a pénzt a BKV-ból a cég 2007–2009 közti botrányában „tanácsadó” kamucégek.

Ezek az intézetek káderek kifizetésére, elhelyezésére is alkalmasak, mert a káderek megélhetésének biztosítása minden pártnak komoly kihívás – főleg ellenzékbe kerüléskor.

A közbeszerzési nyertesek is sok mindenre tudnak költeni céges pénzként. „A Mészáros- vagy a Garancsi-cégbirodalom is akkora, hogy a működésükben minden el lehet fedni.” A szakértő szerint „nem véletlenül hoznak létre ilyen vállalatbirodalmakat, mert ezeknek semmilyen közgazdasági racionalitásuk nincs, ezek nem vállalkozások. Azért hozzák létre őket, hogy el tudják fedni a pénztranzakciókat.”

A 2022-es ellenzéki kampány egyik finanszírozója is úgy dolgozott volna, hogy tollakat és egyéb merchandisingtermékeket szállított volna a kampányba, miközben a Strabagnak számláz. Két magáncég kapcsolatai nem ellenőrizhetők, főleg, ha az egyik egyébként is rendszeresen dolgozik a másiknak. (A Strabag-támogatás végül nem valósult meg.)

És hogy mekkora lehet a közgazdaság-tudományban korrupciós járadéknak nevezett pluszpénz? A szakértő szerint:

„A szék egy homogén termék. Mondjuk a piacon tízezer forint, de ha én állami beszerzőként harmincezer forintért veszem ugyanazt, akkor egyértelmű, hogy itt mekkora volt a korrupciós járadék. A székek piaca homogén piac, ezért kis korrupciós kockázatú.

Ha homogén termékekre tudom bontani az inhomogén terméket, akkor tudom csökkenteni a korrupciós kockázatot. A NER szereti az inhomogén termékeket. A Budapest–Belgrád vasútvonal egy inhomogén termék, egy céltermék. Nem lehet igazán tudni, hogy drága lesz, vagy nem. Akkor tudnám megmondani, ha építenék mellé egy másikat, olcsóbbat.

A korrupt szereplők alapvetően monopolpiacokat keresnek. Ha nincs, megcsinálják. Ilyen például a gázkereskedő MET: Hernádi, Garancsi, Csányi, sokak szerint stróman révén Orbán. Megkaptak egy lehetőséget: ők voltak az egyetlenek, akik behozhattak gázt az egyik ausztriai határponton. Egy pont van, ott jön be egy vezeték, csak ők kereskedhetnek ezen a vezetéken. Megteremtettek nekik egy monopolpiacot. Ebből monopoljáradékot tudtak szedni, ami itt korrupciós járadék. Mert úgy teremtődött meg ez a piac, hogy nem volt verseny, hogy ki legyen az a szereplő, aki megkapja ezt a monopolpozíciót. Ők nagyon szeretik az olyan piacokat, ami monopolpiac vagy azzá tehető. Nagyon szeretik az olyanokat is, ahol már van egy nagyon erős hegemón helyzetben lévő piaci szereplő, mint a Waberer például, amit most megvett Tiborcz.”

„Az SZDSZ-részvételű kormány alatt az informatikai minisztérium működött korrupciós minisztériumként. Pont azért, mert egy szoftverről sosem lehet megmondani, hogy mennyibe kerül.”

„Ha nincs benchmark, akkor a túlárazást a profitrátákban látjuk. Összehasonlítjuk a koszos ügyletekben részt vevő cég profitrátáját a piaci profitrátával.”

„A szerződéses értéknek a becsült értékhez mért arányával is meg lehet ezt mondani. Például a Mészáros Lőrinc által nyert közbeszerzések szerződéses értéke néhány százalékkal magasabb, mint a becsült érték, amin a pályázatkiíró megbecsüli. A becsült érték úgy áll elő, hogy a pályázat kiírójának gyakorlatilag piackutatást kell végeznie, és azt mondani, hogy a piacon ezt a szolgáltatást ennyiért szokták eladni, megvenni, tehát ez a becsült értéke. Lehet, hogy még egy picit rátesz, mert ennyi pénze van rá. Ki lehet mutatni, hogy Mészáros egy-két százalékkal a becsült érték felett szokott nyerni, míg a piaci szereplőknél, a politikailag nem bekötött, nem NER-es szereplőknél ez az arány mínusz nyolc-tíz százalék. Mészáros korrupciós járadékát így ki lehet számolni: körülbelül tízszázalékos.”

Működtek a koalíciók

Az összes megbundázott települési pályázatot is beleszámítva több ezer cég vett már részt korrupciós járadék utalásában, mi most csak néhány nagyobb ügyet említünk.

„Simicska folyamatosan megkapta az egyharmadot a szoclib nyolc évben.” Forrásaink egyöntetűen állítják, hogy 2010-ig nagykoalíció volt a pártfinanszírozásban. Valaki a Tocsik-ügyre teszi ennek kezdetét (abból kimaradt a Fidesz), mások kezdettől fogva kormány és ellenzék együtt mozgásáról beszélnek. Voltak ennek legális formái is: a Vasárnapi Hírek eleinte közös, hárompárti lap volt.

„2002 után az állami gazdaságokat visszaszerezhettük volna, de sok szoci is érintett volt” – utal szocialista forrásunk a „piszkos 12-re”, a Fidesz által első kormányzása végén privatizált állami gazdaságokra.

„Amikor Puch kihagyta valamiből Simicskát, a Magyar Nemzet elkezdte azt a bizniszt támadni, mire a párt pánikba esett: oldd meg. Úgyhogy elvesztette a politikai hasznát is, és még pénzt is adott.”

A nagykoalíció hiányára utal, ha valamelyik oldal politikai hasznot tudott húzni egy ügyből. Például Tocsikéból, ahol az ellenzéki Deutsch Tamás, a parlamenti vizsgálóbizottság elnöke (akkor még engedett ilyet a kétharmados parlamenti többség) a ’98-as választásokig hetente a nyilvánosság előtt tudta tartani a témát. Ha nagy infrastrukturális beruházásokból egy-két sajtóközleményen túl nem lett ügy, jelzi, hogy mindenki benne volt.

A politikai dealek mögött nincs mindig pénzügyi összejátszás. Az ellenzék és a kormánypárt közötti első látványos és nagy politikai súlyú egyezség (ha a Fidesz–MDF-székházügyet kihagyjuk) az SZDSZ kilencvenes évekbeli nagy médiabefolyását igyekezett visszafogni. A hat év alatt megszülető kétharmados médiatörvény nyomán megvalósuló első nagy kereskedelmi frekvenciaosztáskor Horn Gyula és a Fidesz akadályozta meg (később bíróság által kimondva: törvénytelenül) az SZDSZ-közelinek tartott Írisz TV győzelmét a két országos kereskedelmi tévé pályázatán.

A TV2-t és az RTL-t tulajdonló két, az országba akkor érkező multinacionális médiavállalkozás magyarországi cégeinél akkor is sokan állították, hogy szabadrablás folyt, de hogy ebből jutott-e a pártokhoz, nem tudjuk. „Mindenkit meglepett, ami akkor robbanásszerűen elindult a kereskedelmi tévéknél. Olyan példátlan gyarmatosító attitűddel vezették őket, és olyan óriási korrupció zajlott, aminek a mértéke mindenkit, az ott dolgozókat is sokkolta. Ez aztán érdekes folyamatokat indított el: itt a vágyott Nyugat, de a korrupció ilyen mértékét itt nem is ismerték” – mondja egy kicsit talán elfogult korábbi pártvezető.

Máskor a frekvenciaosztás nemcsak a politikai befolyás eszköze volt, hanem komoly biznisz is. Emiatt a Médiatanács elnöke, Szalai Annamária, aki a korábbi médiaszabályozó testületben, az ORTT-ben is tag volt, folyamatosan egyeztetett Simicskával. Érdekes figura volt a frekvenciabizniszben a valamikor kisgazdaként induló, szocialista ORTT-delegált, Ladvánszky György is, akivel szintén kötött Szalai dealeket, ahogy az MDF-es Weber Jánossal is.

A Dávid Ibolya volt MDF-elnök által bedobott 70:30-as megosztás (szerinte ennyit kapott az aktuális kormánypárt és ellenzék a visszacsorgatott pénzekből) bizniszenként változott: volt 80:20 is, máskor a fele-feléhez közelített. Attól is függött, hogy kik voltak a fő- és alvállalkozók. „Minden biznisznél más volt a szétosztási arány. Puch megmondta, mennyit kér, és a finanszírozó döntött, hogy a másiknak mennyit ad.”

„Princz élen járt ebben, áthozta a szociból a KISZ-fílinget, de a Strabag is mindenfelé adott.” Forrásaink – ahogy ezt korábban több médium is közvetetten bizonyította – Aczél Zoltánt említik a Strabag hazai működése és a pártfinanszírozás kapcsán. „Ő ezt Ausztriában tanulta, a know-how-t hozta át. Jöttek szakemberek Nyugatról, és megtanították a keletieket.” (A Strabag mindig tagadta, hogy illegális pártfinanszírozásban vett volna részt.)

A kétezres évek nagy autópályadealjében oknyomozók az Eurocontact nevű Aczél-céget látták közvetítőként. „A Strabagot az SZDSZ hozta az autópályadealbe, de mint vezető kormánypárt, az MSZP kapta a nagyobbat, bár volt, hogy 50:50 volt az arány.” „Aczél az osztrák vonalat intézte, és jóban volt Simicskával is.”

2010 óta a Strabag főleg alvállalkozóként, illetve a Belfry Holding magyar cégein keresztül – vasútfelújításoktól a Biodóm építéséig – van jelen a hazai piacon és a pártok életében. A Belfryon – amely a Fidesz-kormányhoz köthető balkáni befektetések körül is megjelent – sokak szerint csak átfolyt a pénz. A Belfry Aszfalt Kft.-nek 2018-ban 1,1 milliárd forintos forgalma volt, 2019-ben pedig 1,4 milliárd, miközben 2018-ban egy fő dolgozott benne, 2019-ben pedig már nem volt alkalmazottja. A cég éves bérköltsége 1 millió 774 ezer forint volt a cég 2018-as éves üzleti beszámolója szerint.

„Csak akkor tudnám biztosan megmondani, hogy a Margit híd felújítása túl van árazva, ha építenék mellé egy másik Margit hidat” – mondja egy szakértő a benchmark (viszonyítási alap) nélküli tenderek kapcsán, de azért az, hogy a híd felújítása az előkészítéssel töltött évek alatt 32 milliárdra drágult, míg a Szabadság hídé kevesebb mint hatmilliárdból kijött, legalábbis gyanús. Letárgyalásában forrásaink szerint benne volt a Fidesz, a főváros (SZDSZ) és az MSZP is (Puch László egyik akkori cégét, a Kelet-Út Kft.-t említik, és hogy Hagyó Miklós erőltette a Herkules-szobrok kétmilliárdos felújítását). Simicska cége volt a fővállalkozó, de 2009-ben, még szoclib kormány és városvezetés alatt indult, és öt- és tízmilliárd forint közötti korrupciós járadékról hallottunk.

Kerék-Bárczy Szabolcs említi politikai memoárjában a Budapest Airport 2005-ös privatizációját, ahol az egyik potenciális jelentkező lobbicégének munkatársaként vett részt egy előzetes tárgyaláson. Az egyik kormánypárt képviselője kétmillió eurót kért, de nem a tender elnyeréséért, csak azért, hogy egyáltalán versenyben lehessen a cég. A győztes egyébként a brit BAA lett (de a repteret hamarosan továbbadta egy másik indulónak), amelynek konzorciumi társa az akkor Bajnai Gordon vezette Wallis volt egy ideig. A privatizáció körüli telekügyletekben előkerült Puch László Carion nevű cége is.

„Rádióügyben komoly összejátszás volt.” A két országos kereskedelmi rádió, a Sláger és a Danubius műsorszolgáltatási szerződése 2009-ben járt le, a két frekvenciára kiírt pályázaton a médiahatóság – az MSZP, a Fidesz és a KDNP által delegált tagok szavazatával (az SZDSZ-es tag tartózkodott) – az új indulókat hozta ki győztesnek. Az ORTT elnöke, Majtényi László törvénytelennek nevezte a pályáztatást, és lemondott.

Az MSZP (és Puch László) anyagi megroppantásában komoly szerepe volt annak, hogy a deal 2010-es fideszes megszüntetése nyomán a reklámbevételek harminc százalékára számító Neo FM működésképtelen lett, és az ötszázmillió forintos műsorszolgáltatási díj megfizetésére felvett több millió dolláros kölcsönt másból kellett kifizetnie.

A következő részben bemutatjuk az egyes pártok pénzszerző módszereit és a 2010 utáni Fidesz-rendszert.

Forrás: Szabadeurópa