2016/10/26

Gyászol a rendőrség

ORFK Kommunikációs Szolgálat
Szolgálatteljesítés közben 2016. október 26-án életét vesztette Pálvölgyi Péter rendőr őrnagy, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozója.
Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában.
A rendőrség a rendőrségi épületeken gyászzászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tiszteleg elhunyt munkatársának helytállása előtt.
Magyarország belügyminisztere Pálvölgyi Péter rendőr őrnagyot hősi halottá nyilvánította és előléptette rendőr alezredessé.
Pálvölgyi Péter 46 évet élt.
Egy ismert hungarista lőtt agyon egy rendőrt Bőnyben
A Kisalföld.hu írt először a lövöldözésről, ami egy házkutatás során történt. Hamar kiderült, hogy az áldozat rendőr, aki nem sokkal később belehalt a sérülésébe. A lelőtt rendőrt hősi halottá nyilvánították, 46 éves volt.
Információink aszerint a tettes Győrkös István, az ismert neonáci-hungarista, a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű félkatonai szervezet alapítója és vezetője.
A helyszíni beszámolók szerint a tettes egy gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le a házkutatásra érkező rendőrökre, ahogy észrevette őket, még mielőtt bekopogtak volna. Ekkor kapott halálos fejsérülést az egyik rendőr. A rendőrök a támadás után szolgálati fegyvert használtak. A támadóról úgy tudni, hogy haslövést kapott. A győri kórház orvosigazgatója a Kisalföldnek elmondta, hogy stabilizálták az állapotát, és mivel a lövedék semmilyen létfontosságú szervet nem ért, idős kora ellenére jelentősen megnőttek a túlélési esélyei.
A 76 éves elkövető elzárkózott a házában. Többször is azzal fenyegetőzött, hogy aki közelebb jön, kivégzi. A TEK műveleti egységek megerősített csapatai a helyszínre érkeztek, de már Budapestről lefelé elkezdték a tárgyalást, ahol pontosították, hogy az elkövető is megsérült, egy lövés érte, folyamatosan romlik az állapota. Függetlenül attól, hogy letetette-e a fegyvert, a TEK vezetője kénytelen volt elrendelni a behatolást. Ott fegyverhasználat nélkül fogták el a férfit.
Győrkös állítása szerint az 1956-os forradalom után börtönbe került, ahol a nyilas rabtársakon keresztül megismerkedett a nemzetiszocializmus és a hungarizmus eszmeiségével – írja róla a Wikipedia. 1989-ben Győrött megalapította a Magyar Nemzetiszocialista Akciócsoportokat. A nemzetiszocializmus eszmeiségének terjesztése miatt tagtársaival együtt azonnal perbe fogták és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A per lezárulta után szervezete nevét 1992. november 29-ével Magyar Nemzeti Arcvonalra változtatta.
Győrkös és csoportja használta először (de nem elsőként) a rendszerváltás után nagy nyilvánosság előtt az árpádsávos zászlót, amikor 1992. október 23-án kifütyülték Göncz Árpádot.
A Magyar Nemzeti Arcvonal Magyarország egyik legnagyobb és legszervezettebb félkatonai gyűlöletcsoportja. A szervezet erősen hierarchikus felépítéssel rendelkezik.
A Nemzeti Arcvonal szervezésében állítólag német neonácik fegyveres kiképzése folyt a bőny-szőlőhegyi táborban, de több alkalommal hungarista kiképzőtábort is szerveztek.
A helyiek körében teljes a döbbenet, egyelőre ők is csak találgatnak. Azt beszélik, a vélt elkövető néhány éve elvesztette fiát, a tragédia után teljesen bezárkózott.
...és akkor kérdem én...
-Hol a bánatos picsába volt orbán pincsi kutyája hajdú jános csinált tábornok és az ő marcona legényei? Nem de ilyen helyre eleve nekik kéne vonulniuk? ..merthogy a tettes köztudottan veszélyes fegyveres náci banda vezetője...köztudottan sok éve...csak a töketlen hajdú és teketlen tek-je nem tudta?..Ja hogy nekik orbánt kell őrizni mint hűséges pincsikutyáknak?....
-Miért már csak akkor legénykedtek mikor egy Rendőr meghalt és a tettes is súlyos sérülést kapott?
-Sok éve léteznek ilyen náci bandák... Mi a kurva annyát tett eddig a felszámolásuk érdekében az ügyészség a rendőrség a terror elhárítás az olajszőke pintér és bármelyik kormány?
-Hány rendőrnek vagy civilnek az élete kell még hogy ezeket a náci fasiszta egyenruciban masírozó csordákat felszámolják?
-...és a sok agymosott agyilag lelkileg rokkant retteg a "migráncsoktól" és fejvesztve rohan népszavazni....
-olajszőke pintér és az orbán maffia védője polt ügyész mikor tesz hatékony lépéseket az ügyben?

2016/10/21

Puritánok a teljes idegösszeomlás szélén.

http://hvg.hu/itthon/20161020_Puritanok_a_teljes_idegosszeomlas_szelen

A söjtöri lakomától a felcsúti királyságig.
Vélemény.
Interjút adott Balog Zoltán miniszter, ami remek fejlemény azok számára, akik a képmutatás és cinizmus lovas szobrához még mindig keresik a leghitelesebb modellt. Jó hír: már nem kell tovább kutatni, lehet kezdeni a vésést.

Nem kis dolog a Harrach Pétert és Lázár Jánost is magában foglaló mezőnyben úgy végezni az élen, hogy még célfotó sem szükséges az eredmény megállapításához, de a kormányfő kedvenc lelkészének ez könnyedén összejött, amikor kijelentette, hogy ad1: a jelenlegi kormányra kimondottan jellemző a puritánság (nem elírás, tényleg ezt mondta), ad2: a miniszterelnök életstílusa sem költekező, ad3: nem nagyon tudnának erre a kormányra olyan kirívó dolgokat mondani, mint például a Medgyessy-kormány söjtöri lakmározása.

Nem vitás, ez így együtt olyan parádés, hogy még egy ibizai luxuslokálban félmeztelen táncosnőket stírölő Gucci-mániás tanácsadó is megnyalná mind a tíz ujját a hallatán.

A NER arra a belátásra épül, hogy félszegen hazudni nem érdemes, mert abba a szocik is belebuktak, viszont a hetykén és önérzetesen kinyilatkoztatott hazugságokkal bármit meg lehet úszni. Egyedül az a fontos, hogy a következő napra jutó hazugság még merészebb legyen. Ez úgy működik, hogy a szemérmetlen gátlástalanság rövidzárlatot okoz minden olyan elmében, amely még nem számolta fel az utolsó kapcsolatát is az erkölcsi világrenddel, ezért az ember, ha ilyesmivel találkozik, először kidülledt szemmel hebegni kezd, aztán a tehetetlen dühtől teljesen leblokkol, végül magába fordulva, csendes apátiába süllyed. Ezzel meg is van az újabb győzelem, lehet átvenni a kiutalt megyét a hozzá tartozó tizenöt trafikkal a pénztárnál.

A puritán szó önjellemzésként persze nagyon magas szintű mesterségbeli tudást feltételez, de hát nem is tudna akárki miniszter maradni úgy, hogy az alája tartozó kórházakban a fertőzések évente több áldozatot szednek, mint a terrorizmus egész Európában. Mielőtt azonban a puritán kifejezés megfelelő használatára rátérünk, idézzük fel azt a bizonyos „söjtöri lakomát”, mert annak kontextusba helyezése tökéletesen szemlélteti azt a fejlődést, amit az ország az elmúlt évtizedben elszenvedni volt kénytelen.

A múlt köde*

Pontosan 13 éve, 2003. október 18-án a Medgyessy-kormány kihelyezett kormányülést tartott Deák Ferenc születésének 200 éves évfordulója alkalmából a Zala megyei Söjtörön. Az ilyen rendezvényeknek általában nincs valódi haszna, ennek sem lehetett sokkal több, mint amikor Rogán Antal, Seszták Miklós fejlesztési miniszter és Tállai András, a NAV vezetője tartott puritán, homárleves-evéssel egybekötött kihelyezett ülést Gordon Ramsay Michelin-csillagos éttermében Bordeaux-ban.

Mindegy, kormányok szoktak értelmetlen szimbolikus műsorokat rendezni, ez alkalommal meghívták a megye elöljáróit a 100 fős ünnepi díszebédre, ahova egy középdrága budai étteremből szállították az ételt (mivel a szervező valószínűleg arra jutott, hogy a helyiek körében méltán népszerű Gazsó borozó catering kapacitása nincs összhangban a vendégek számával). Ebből lett a botrány. Óriási botrány. Minden kommunikációs négyzetcentimétert betöltő, hónapokig tartó, irtózatos, luxusbaloldalizós megabotrány. Rövid idő alatt a Fidesznek sikerült a világtörténelem leghivalkodóbb uralkodói dőzsölésévé stilizálnia az eseményt, beleértve Caligula legextrémebb partijait is.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, a szocik ettől lebénultak, pironkodva magyarázkodtak, a szervezésért felelős hivatalnokok figyelmeztetést kaptak, Kovács László elmondta, hogy a kormány szégyelli magát és megköveti az adófizetőket. Szerinte "két pár virsli egy kis mustárral és tormával, és egy szelet barna kenyérrel (...) nagyon megfelelt volna", mely kijelentés azóta is etalonnak számít a páni félelemből elkövetett harctéri kapitulációk sorában. Mint föntebb említettük, az efféle félszeg hazudozásba csak belebukni lehet, így az a kormány nem is húzta egy évnél tovább.

Mit csinálna fordított helyzetben a Fidesz?

Először is reflexből hazaárulónak nevezné az ellenzéket, amely még Deák emlékét is bemocskolja a nemzeti díszebéd támadásával. Azután a sajtója kiderítené, hogy az összes környékbeli étterem tulajdonosa kommunistaszimpatizáns, akik terroristagyanús migránsokat foglalkoztatnak a konyhákon, ezért nemzetbiztonsági szempontból indokolt volt a miniszterelnök lányához természetesen nem kötődő puritán budavári kifőzdéből odavitetni a libamájnak látszó zsíros kenyeret, amelynek elfogyasztásával valójában egyedül az volt a kormány célja, hogy a magyar gazdákat támogassa, amit Mészáros Lőrinc azzal köszönt meg, hogy a leszállított ásványvízre csak a bolti ár kétszeresét számolta fel. A kormányszóvivő az ünnepséget rendkívül sikeresnek nevezné, amely újra megmutatta Brüsszelnek, hogy a magyar nép megint képes jóllakni, és ebben az országban a szegénység ismeretlen. A szervezőket kitüntetnék lovagkereszttel, majd kineveznék őket kihelyezettkormányülés-ügyi államtitkárokká. A felcsúti kisvasutat dafke meghosszabbítanák Söjtörig, az eseményről elsőként hírt adó lapot gazdasági okokból bezárnák, a következő öt választást pedig megnyernék.

Amúgy a Balog által felemlegetett söjtöri lakoma összesen 734 ezer forintba került.

Világ puritánjai, egyesüljetek

Egy vendégre tehát 7340 forintos kirívó urizálás jutott, ami felett valóban nem szabad könnyelműen elsiklani, mert ha a szervezők körültekintőbben jártak volna el és mondjuk egy zalaegerszegi vagy keszthelyi éttermet választanak, akkor a költségeket fejenként akár 4200 forintra is leszoríthatták volna. Sőt, amennyiben a pártelnök sörös-virslis street foodos ötletét valósítják meg, akkor az egészet kihozhatták volna 200 ezerből (plusz 34 ezer a közbeszerzés kiírójának). Induljunk ki ebből a spártai változatból, ennek alapján 500 ezer forintot költöttek luxusra, legyen ez az urizálás mértékegysége, 1 söjtör.

A választó akkoriban azt hitte, hogy ezek a fideszesek igencsak rendes gyerekek; ha 500 ezer forintból ekkora ügyet csináltak, akkor minden fillére vigyáznak majd. Ma csupán Matolcsy barátnőjének fizetésére ennyi megy el hetente. Azaz havonta 4 söjtör, csak hogy lássuk az arányokat és távlatokat. Minden egyes hónapban elköltik a botrányt okozó százfős ebéd négyszeresét arra a puritán célra, hogy a nemzeti bank elnöke mérsékelten kereszténykonzervatív életmódot folytathasson. Ami kifejezetten ortodox költekezésnek minősül ahhoz képest, hogy az általa vezetett alapítvány 4 millió forintért (8 söjtör) vásárolt az általa írt könyvből. Ezt hívhatnák éppen urizálásnak is, de akkor nem maradna szavunk arra, hogy a róla szóló könyv kiadását viszont 70 millió forinttal (140 söjtör) támogatta az általa vezetett alapítvány, és ez még mindig eltörpül a 3,2 hektáros, ősfás, védett parkban található, copf stílusú kastély mellett, amit 415 millió forintért (830 söjtör) vásárolt meg az MNB az adófizetők pénzéből. Fenntartása simán elmehet további 200 söjtör évente.

És ez csak a NER egyetlen pici szelete. Ebben a rendszerben mindenki fullba nyomja a söjtört. Két különbség van a szoci változathoz képest: a lépték és a büszke beleállás. Azt sem lehet állítani, hogy az ország következmények nélküli lenne.

A vadászatairól is híres Lázár János puritán szállodában tölt hét éjszakát. 2 millió forint, 4 söjtör. Következmény: az Origo bekebelezése.

A puritán hangulatú Pasa park közkedvelt szultánja helikopteren utazik bálozni, ahol elnöki lakosztályban száll meg. Értéke 2 söjtör. Következmény: a Népszabadság felszámolása.

Mándoki László a Várkert Bazárban zenél a miniszterelnöknek. 94 millió forint, 188 söjtör. Következmény: a zenei közízlés hanyatlása.

A fejétől bűzlik a NER

Nézhetjük mindezt fejlődéslélektani szempontból is. Kezdetben volt a tagadás időszaka. A fideszesek nem lopnak, Rogán Tóni valamennyi Vuitton-táskájáért keményen megdolgozott (ami végül is igaz). Aztán jött a hárítás ideje. Oké, egy-két fideszes lop, de legalább nem a komcsik lopnak. Most ott tartunk, hogy némely elvtárs ugyan szégyent hoz a NER-re, talán a Bajcsy-Zsilinszky úton Bentley Continental kupéban (50 millió forint – 100 söjtör) szivarozó, kaszinókoncessziókkal kitömött kormánybiztos látványa erős egy kicsit, de legalább a miniszterelnök életstílusa nem költekező. Ő szerény és alázatos, pont.

Aha.

A megveszekedett puristák nyilván azt gondolják, hogy puritán miniszterelnök lánya nem vesz részt olyan svájci exkluzív képzésen, amelynek díja megfelel a papa éves legális jövedelmének (30 söjtör), ahogy a puritán államférfiak nem építenek kisvasutat sem a falujukba 1700 söjtörért. Ők feltehetően az urizálás fokozhatatlan megnyilvánulásaként tekintenek a budai Vár megszállására (minimum 200 milliárd forint, azaz 400 000 söjtör), de csak azért tartják fokozhatatlannak, mert nincs elég fantáziájuk. Különben sem ez a lényeg.

Friss hír: a MÁV 486,6 millió forint értékű keretszerződést kötött a felcsúti polgármester vizes cégével. Mészáros vállalkozása 2018. augusztus 9-ig szállíthat ásványvizet a MÁV-dolgozóknak.

Ezen a ponton felmerül az a régóta esedékes kérdés, hogy mi a bánatért kell ezt a dolgot ennyire túlkomplikálni. Írják be a költségvetés egyik sorába, hogy Mészáros Lőrinc: 140 milliárd forint, utalják át neki az év elején az apanázst, legalább nem torzítaná a piacot a fedőcégeivel. Az is igaz, hogy már maga Mészáros Lőrinc egy túlkomplikálás. Utalják ezt a pénzt egyenesen a végfelhasználónak. Ha nem kellene többet titkolózni, akkor ő, akit sosem érdekelt más, mint a győzelem, végre megnyugodna. Majd pont a vagyonosodásban bírta volna ki, hogy ne ő legyen az első, a legnagyobb, a listavezető.

Csak ez így nem ér semmit. Hiába lett az ország leggazdagabb embere, ha erről nem tudhat senki. Mint egy zárt kapus meccs, amelynek az eredményét sem lehet közzétenni. Ebbe bele lehet bolondulni.



* Sajgó szívvel elhelyezett utalás Révész Sándor legendás sorozatára a Népszabadságban, amit azért nem tudunk linkelni, mert valamelyik puritán stróman gazdasági okból kihúzta a szervert a konnektorból.

2016/10/14

Ennyit 1956-ról és a "szabadságharcos hősökről".

Ez a nép sosem volt képes tisztességgel szembenézni a saját múltjával és azt tisztességesen értékelni. Valahogy mindig "hős" nép akart lenni akkor is amikor aljas volt.

Az volt e 1956 aminek mondták, mondják? .... "56 nem az volt, aminek közvetlen utána, majd évtizedek múlva, illetve 1990 után állították. Az igazi arculatát talán egyszer majd megrajzolják a késői utódok, ha ugyan egyáltalán érdekel az még bárkit is."

Asperján György

Wittner Mariska erényességéről

Azon kevesek közé tartozom, akik Wittner Máriát már 56 viharos napjaiból ismerik, és egyenesen a Corvin közből. Akkori tapasztalataim szerint, nyugodt lélekkel állíthatom, a politikailag megfelelni akaró Dániel Péter legalább annyira primitív, mint a szintén megfelelni akaró, csak ráadásul mérhetetlenül műveletlen Wittner Mária. Dániel Péternek fogalma sincs az akkori viszonyokról, konkrét emberi helyzetekről, például arról, hogy milyen összetételű volt a Corvin közi forradalmár "sereg", hogyan zajlottak ott a mindennapok, és tudatlanságában vádaskodik. Az pedig kifejezetten bántó pofátlanság, hogy a fejjel lefelé felakasztott hullát leköpő kb. 35 éves nőt Wittner Máriával azonosítja. (Eörsi László védelmébe veszi Wittnert és azt írja, hogy a képen látható nő Papp ezredes holttestét köpi le, ami tévedés. Az Erkel Színház mögötti akácfára a "forradalmárok", valójában mocskos csőcselék, Asztalos János honvéd ezredest akasztották fel. Papp honvéd  ezredes még élt, amikor egy "forradalmár nő" felhasította a mellkasát és a még dobogó szívét kitépte és felmutatta. Papp ezredest utána, szintén fejjel lefelé a pártházzal szemben lévő nyárfára akasztották fel. Mindezt nem tanulmányaimból tudom, hanem abból, hogy a Corvin köziekkel - nem dicsekvésként mondom - magam is ott voltam a téren).
Érdemes egy kicsit hátrébb farolni. A vasesztergályos szakmunkásvizsga után több helyen dolgoztam, majd ahhoz a gyárhoz kerültem, amelynek a Szövetség utcában volt egy közvetlenül utcára nyíló, féltetejű, egykori szíkvíz üzemből átalakított munkásszállása. A munkásszállás ajtaján belépve balra egy kb. 15 négyzetméteres, bádogszekrényekkel zsúfolt kis szoba volt étkezést szolgáló asztallal. A nagy térben tizenegy emeletes vaságy sorakozott. Azokkal szemben három, csak hideg vizes mosdó és a terem végén balra huszonkét emberre egyetlen WC, amelyből a bűzt egy gyenge ventilátor igyekezett kihajtani - már amikor működött. A munkásszállásra már október 23-a előtt is sok lány, fiatal nő bejárt, és éjszakánként olykor hat-nyolc vaságy is nyiszorgott a nem rendeltetésszerű használat okán.
 Én nem kétévesen kerültem lelencbe, mint Wittner Mariska, hanem három hónaposan, és nem intézetben éltem, mint ő, hanem sokkal rosszabb körülmények között nevelőszülőknél. Wittner Márai egy, az élettörténetét firtató interjúban azt mondja, hogy a nyolcadik osztály után gimnáziumba került - ebben is szerencsésebb volt nálam, mert annak ellenére, hogy jó tanuló voltam, vasesztergályos ipari tanuló lettem. Wittner sok kicsi hazugsága között az egyik említésre méltó, hogy azért ment el a gimnáziumtól a kedve, mert rögtön év elején feleltették kémiából és egyest kapott s attól kezdve a tanár üldözte. Én azt gondolom, hogy inkább nem füllött a foga a tanuláshoz, hiszen én 1956 szeptemberében, saját elhatározásomból, a Barcsay Gimnázium esti tagozatára iratkoztam be és a tanárok megértéssel, segítőkészen foglalkoztak velünk, nem is szólva a munkahelyemről, ahol rögtön biztosították, hogy folyamatosan egy műszakos legyek és így alkalmam nyíljék esti gimnáziumba járni, mintha a munkahelynek olyan nagy szüksége lett volna gimnáziumi érettségivel rendelkező szakmunkásokra.
Ha Wittner talán nem is volt "bableveses kurva", annyi biztos, hogy nem járt összeszorított combbal a világban, s ennek is lehetett a következménye, hogy 16 évesen teherbe esett, és persze a fia ugyanott folytatta, ahol az anyját megpróbálták tisztességes életre nevelni: a lelencben. Hogy mindezt megelőzött volna 16 évesen egy nagy és felelőtlen szerelem, s ennek következménye lett volna nem éppen kívánatos terhessége, azt csak a forradalmár asszony tudja. De ne ragadjunk le ilyen részleteknél.
Október 23-án az egész munkásszállás részt vett a tüntetésen, mert addig nem ismert balhénak ígérkezett. És természetesen a folytatásban is. Mint annyian mások, én is ott voltam a Rádiónál, majd az Astoriában, ahol megcsodálhattam annyi film főhősét, Sinkovits Imrét, aki a Bem szobornál a Nemzeti dalt szavalta. A Rádió egész ostroma egészen máshogy zajlott, mint azt a vele készült interjúban a hős forradalmár asszony elmondja, amiből következik: lehet, hogy ott sem volt.
Egy biztos: miután részt vettünk a Sztálin szobor ledöntésénél és a Rákóczi út és Nagykörút kereszteződésébe történő szállításában, értesültünk arról, hogy a Rádiónál "ölik a magyar embereket" és odamentünk. A munkásszállás vagányai rögtön beszálltak a buliba.
Ennek következtében a munkásszállás rövidesen fegyverraktárrá alakult át. Forradalmár társaink rengeteg soha nem látott finom kaját és italt hordtak oda - gondolom, kifizették az árát. És a kishölgyek is igen elszaporodtak. Vagyis a szocialista erkölcs tanítása olyan nagyon nem fogott az ifjú nemzedéken, válogatás nélkül űzték egymással, a dicsőségesen megvívott csaták után, a fürdőszoba nélküli szexet. A partner-váltogatás esetén elég volt egy nedves hideg vizes törölköző, hogy a hölgy ismét használható állapotba kerüljön.
Mindezt csak azért említem, hogy bableves ide, bableves oda, akkoriban is könnyen ment a fiatalok szexuális ismerkedése. Október 30-ig igen sok minden eseményt átéltünk - ezekről elég részletesen írok Csapataink harcban állnak című regényemben -, mígnem október harmincadikán kora reggel a szállás néhány lakója, akik akkor már a Corvin közben domborítottak, beugrottak értünk - a munkásszállás kétszáz méterre volt a Köztársaság tértől -, hogy vegyünk részt az ávósok kifüstölésében. 
Így kerültem, még a harc megkezdése előtt és az ostromra készülés közben a térre, és az Erkel Színház tetejéről a szobaparancsnokunkkal, aki a Corvin köz egyik büszkesége volt, később pedig időben disszidált, mindent végignézhettem. A pártház ostromát, elestét, az utána következő össznépi iszonyt, amelyben jelentős szerepet kapott és játszott a drukkoló csőcselék is. Az persze nem igaz, amit Eörsi állít, hogy már azon az este megkezdődött a téren az ásás. A kutatás a titkos bunker kijárata után a szennyvíz csatornákban igen, de ásni csak másnap kezdtek a Keleti tériek. Én csatlakoztam, ezt ma már szégyenkezve mondom,  a forradalmárokhoz és az a megtiszteltetés ért, hogy kb. tizenötöd magammal az első éjszaka őrségben voltam a pártházban, hátha előbújnak az éj csöndjében a föld alól az ávósok. Tizenhét éves voltam. Nagyon féltem és nagy dolognak éreztem, amiben részt veszek.
Másnap este már a Corvin közhöz tartozó Práter utcai iskolában aludtam, a mádik emeleten, a lépcsőtől rögtön balra nyíló első tanterem volt a kijelölt körletünk. Rögtön megkaptuk a nemzetőri igazolványt is. Sok feladat adódott, de azt nem lehet állítani, hogy kemény szervezettség uralkodott volna. Elég sok mindenben részt vettünk a saját szakállunkra is. Hozzátehetem: sok szemét dologban is. Fontos volt, hogy a Köztársaság téri pártház előtti bunker rejtélye minél előbb napvilágra kerüljön. Lázasan közreműködtünk ebben.  A "századunkban" a többség 13-14 éves gyerekekből, hozzám hasonló suhancokból állt. Mi, akik iparítanuló iskolát végeztünk, némiképpen értettünk a fegyverhez, mert elsőtől kezdve - kétéves volt az ipari tanuló iskola - részt vettünk honvédelmi oktatáson, rendszeresen jártunk lőtérre célba lőni. De hogy jelentős honvédelmi ismeretekkel rendelkeztünk volna, a legjobb indulattal sem állítható, és meleg helyzetekben eléggé teli volt a gatyánk.
Több ízben is részt vettünk olyan emberek begyűjtésében, akiknek állítólag fontos ismeretük volt a pártházról, illetve a bunker megépítéséről. November 1-én vagy másodikán éjfél tájban a Lipótvárosba mentünk, és velünk tartott egy feltűnősködő, riszáló, hangosan röhögő fiatal nő is, aki a "századparancsnokkal" láthatóan eléggé jól összestimmelt. A hölgyecske élen járt a zsidózásban és az illető zsidó úr letartóztatásában, akit aztán teherautóval, amelynek platóján tartózkodtunk vagy harmincan, a Köztársaság térre vittünk és ott átadtuk a parancsnokságnak. Talán két óra is lehetett, amikor visszaérkeztünk a körletünkbe. Utólag határozottam állíthatom, hogy a hölgy - egyik a több kamaszlány közül - Wittner Mariska volt.
A padlóra dobott matracokon aludtunk - volna, ha a nagy forradalmi hevülettel végrehajtott nemi aktusok nem zavarták volna álmunkat. Rohadt sötét volt, hiszen a Práter utcában sem volt közvilágítás. A röhögéseket és a nyögéseket hallottam. Hogy konkrétan Mariskát dugták-e, nem állíthatom, mert nem láttam, de hogy a jelenlévő nőneműeket lényegében véve kivétel nélkül nagykorúvá avatták - ha ugyan már nem voltak azok! -, abban eléggé biztos lehettem.
Mariskát ott többé nem láttam. November 4-én hajnalban repeszgránátokkal lőtték az egész Corvin köz környékét, miközben a körúton  T52-es páncélosok csörömpöltek. Bennünk pedig megfagyott a lélek is. Nem volt nagy művészet repeszektől megsérülni. Mariska sérülése olyan súlyos nem lehetett, ha november 9-én már Bécsben volt. Bezzeg minket a parancsnokság november 4-én este kilenc tájban evakuált. A Szigony utcában foglaltunk el új állást és reggel onnan mentünk tovább.
Hogy a Vörös Hadsereggel vettünk fel a harcot, az enyhe túlzás. Sok páncélos és reguláris szovjet katona lépte át a határt, de nem a Vörös Hadsereg, amely akkoriban mintegy hárommillió katonát számlált. November 6-án még voltak lövöldöző gócok, de már sokad magammal az utcán mászkáltam.
56 igazán nem a bizonyos 12 napon mutatta meg igazi arculatát, hanem a történések előtti hónapokban, majd november 4-e után, amikor a munkásság is bekapcsolódott az ellenállásba, amely már nem fegyverekkel zajlott, de ugyanolyan veszélyes volt, mint maga az esztelen, összevissza lövöldözés. Sok mindent átéltünk, akik úgy döntöttünk, hogy itthon maradunk és itt keressük a boldogulásunkat. Egy valamit nagy biztonsággal állíthatok: 56 nem az volt, aminek közvetlen utána, majd évtizedek múlva, illetve 1990 után állították. Az igazi arculatát talán egyszer majd megrajzolják a késői utódok, ha ugyan egyáltalán érdekel az még bárkit is.

Forrás: http://asperjangyorgy.blog.hu/2011/10/28/wittner_mariska_erenyessegerol?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

2016/10/05

15 milliárd....

 15 milliárd!...ennyibe került amit sok sok értelmes dologra ellehetett, el kellett volna költeni. Megkérdezték kend népvéleményét pl. ezekről? -Megkérdeztek,hogy elvehetik-e a 3 ezer milliárd magánnyugdíjadat ?
Megkérdeztek ,hogy a 25%-os ÁFÁ-t 27 %-ra emelhetik?
Megkérdeztek ,hogy a Paks 2-öt több milliárdért felépítsék ?
Megkérdeztek ,hogy az oktatásba kevesebb pénzt tesznek ?
Megkérdeztek ,hogy akarjuk e az egészségügybe kevesebb pénzt?
Megkérdeztek , hogy akarunk-e Olimpiát Magyarországon?
Megkérdeztek ,hogy akarjuk e a rokkantakat megalázó procedúrát?
Megkérdeztek ,hogy akarjuk e a hazájukat tisztességgel szolgálók megalázását, jogos járandóságuk elvételét?
Megkérdeztek ,hogy akarjuk e a trafikok elvételét és haveroknak csókosoknak átmutyizását?
Megkérdeztek ,hogy akarjuk e az unokáink jövője az oktatás az egészségügy helyett milliárdokért kongó üres stadionokat,
Megkérdeztek ,hogy akarjuk e a magyar gazdáktól elvenni a földet és átmutyizni haveroknak csókosoknak?
Megkérdeztek ,hogy akarjuk e orbán viktor családját milliárdokkal kistafírozni?
Megkérdeztek ,hogy akarjuk e a magyar hörcsög andi vajna és luxus hóbortos ifjú neje luxus életmódját finanszírozni?
Megkérdeztek ,hogy akarjuk e orbán hűbéresek talpnyalók luxus útjait, luxus qrváit fizetni?
Megkérdeztek ,hogy akarjuk e matolcsi haverok szeretők családtagok zsebét tömni milliárdokkal?
Megkérdeztek ,hogy akarjuk e bármi valóban értelmes a gyermekeink, unokáink jövőjét szolgáló dologról a véleményünket hallatni? Megkérdeztek minket ezekről népszavazásilag? Neeeem kérdeztek. Pedig ezek az igazán fontos dolgok. Ezeknek lenne értelme! ...nem egy totálisan értelmetlen sem gyakorlatilag sem politikailag semmi következménnyel nem járó baromságnak.  ja és kendtek habzó szájjal rohantak vasárnap "Nem!"-et mondani...Hol a bánatosba voltak amikor a mutyizásokra a jog fosztásokra a gyermekeink jövőjét jelentő oktatás tönkretételére köllött volna NEM!-et mondani? ...Jaaa...otthon ültek és rettegtek egy jót...Igaz e? Na majd akkor pampogjanak nekem a vasárnap szavazni és nemet mondani rohanók ha a fentiekre is rohannak NEM!-et mondani. Addig pedig....

-Jól áttetszettek baszva lenni kendtek. Lelkesen mentek kendtek tegnap népszavazni egy totál értelmetlen népszavazásnak nevezett szépített hazudott semmitérő akármire, ami kendteknek 17 milliárdjába kerül. Nos ezt a 17 milliárdot sok sokkal értelmesebb dologra is ellehetett volna költeni..úgymint...kórházak, oktatás, utak javítása, gyermekeink unokáink élhetőbb boldogabb jövője, időseink, szegényeink életének könnyítése, rabszolgabéren dolgoztatott közmunkások tisztességes bére, koraszülött mentő Békés megyének hogy ne közadakozásból kölljön összekoldulni...és még sok más értelmes dolog... Osztán tessenek mondani kendtek!...mi lett jobb önöknek ezzel a népbutító szavazással? ..lett jobb életük önöknek a gyermekeiknek?...lett jobb oktatás egészségűgy jobb békésebb szebb élet jobb utak?..Ugyi nem. Akkor? ... Osztán ettől a totál értelmetlen szavazástól sokkal de sokkal fontosabb dolgokban megkérdezték é önöket a "nagyurak"?... kérték é a "népszavazásukat"?..pl. 100 milliárdokba kerülő kongó üres stadionok helyett akar e ön jobb iskolát oktatás a gyermekének unokájának?...jobb egészségügyet?... vagy orbán kisvasútja helyett Békés megye útjainak javítását?...( mert úgy néznek ki mint a szíriai Aleppo lebombázott utcái ).. Vagy lázár jankó luxus útjai helyett akar e ön ...jobb ..lásd mint fentebb. Vagy...rogán toncsi, szíjjártó papagáj petya luxus kecója helyett...lásd mint fentebb. vagy.... matolcsi gyurika feleség rokon haver szerető zsebének milliárdokkal kitömése helyett akar e ön...lásd mint fentebb. Vagy...orbán haverok és család zsebének milliárdokkal kitömése ellopott elcsalt EU milliárdok haverok zsebibe tömködése helyett akar e ön...lásd mint föntebb. Szóval kedves Magyar hontársak!...Ezekről kérték é az ön népszavát?...Nem kérték! Pedig ezek valóban az ön jelene az ön gyermekének unokájának a jövője . Akkor kedves hontárs?..mit is üzentek kendtek Brüsszelnek?..... Azt hogy kendtek átlettek baszva és hogy kendteket így meglehet vezetni mert.... na azt most inkább nem írom ide...tuggyák kendtek azt.

Nincs nyertes, csak vesztes...mi mindannyian. A probléma pedig nem oldódott meg, továbbra is ott van a határon. Semmi nem lett jobb. Azért egy kérdés... Akik tolultak habzószájjal szavazni vasárnap... Hol a bánatosba voltak amikor a saját jelenükről a gyermekeik az unokáik valódi jövőjéről volt van szó? ...amikor ezekről kellene Igent vagy Nemet mondaniuk? Pl...a saját mozgássérült szüleiket megalázó tortúrára kellett volna NEM!-et mondaniuk?...hol voltak? ...Vagy a gyermekük oskolájának lebutítására kellett volna Nem! -et mondani?

.Mindenki hibázott ebben a kérdésben, tehát NINCS győztes! Vesztettünk mind! A mosott agyú nem gondol bele mit is jelent az EU... Gőze nincs amikor szidja ócsárolja az EU-t hogy mióta tagjai vagyunk azóta SEMMI nem épült az EU...azaz a Német a Francia a Holland az Olasz a Dán....és a többi adófizető pénze nélkül. ..és rosszabb hírem van...Nélküle nem is épült volna semmi... Utak, Kórházak felújítása, munkahely teremtés... még az ocsmány CBA üzletei is EU pénzből -is- épültek mint "Munkahely teremtő beruházás".... a gyermekei játszóterei...sok sok minden. Nem gondol a mosott agyú arra.. EU-nak köszönheti hogy Budapesttől Párizsig, Rómától Stokholmig kereszbe kasul utazhat európán Útlevél és vízum nélkül, nem köll vámot fizetnie, határokon tortúrákon átesnie. Mehet a kölke lánya fia Németbe Osztrákba franciába Olaszba dógozni... és még sorolhatnám.. Ezek eszibe nem jutnak a hipózott agyúnak.

2016/10/03

Ők üzentek Brüsszelnek.

Én pedig üzenem a Magyar népnek! -Jól áttetszettek baszva lenni kendtek. Lelkesen mentek kendtek tegnap népszavazni egy totál értelmetlen népszavazásnak nevezett szépített hazudott semmitérő akármire, ami kendteknek 17 milliárdjába kerül. Nos ezt a 17 milliárdot sok sokkal értelmesebb dologra is ellehetett volna költeni..úgymint...kórházak, oktatás, utak javítása, gyermekeink unokáink élhetőbb boldogabb jövője, időseink, szegényeink életének könnyítése, rabszolgabéren dolgoztatott közmunkások tisztességes bére, koraszülött mentő Békés megyének hogy ne közadakozásból kölljön összekoldulni...és még sok más értelmes dolog... Osztán tessenek mondani kendtek!...mi lett jobb önöknek ezzel a népbutító szavazással? ..lett jobb életük önöknek a gyermekeiknek?...lett jobb oktatás egészségügy jobb békésebb szebb élet jobb utak?..Ugyi nem. Akkor? ... Osztán ettől a totál értelmetlen szavazástól sokkal de sokkal fontosabb dolgokban megkérdezték é önöket a "nagyurak"?... kérték é a "népszavazásukat"?..pl. 100 milliárdokba kerülő kongó üres stadionok helyett akar e ön jobb iskolát oktatás a gyermekének unokájának?...jobb egészségügyet?... vagy orbán kisvasútja helyett Békés megye útjainak javítását?...( mert úgy néznek ki mint a szíriai Aleppo lebombázott utcái ).. Vagy lázár jankó luxus útjai helyett akar e ön ...jobb ..lásd mint fentebb. Vagy...rogán toncsi, szíjjártó papagáj petya luxus kecója helyett...lásd mint fentebb. vagy.... matolcsi gyurika feleség rokon haver szerető zsebének milliárdokkal kitömése helyett akar e ön...lásd mint fentebb. Vagy...orbán haverok és család zsebének milliárdokkal kitömése ellopott elcsalt EU milliárdok haverok zsebibe tömködése helyett akar e ön...lásd mint föntebb. Szóval kedves Magyar hontársak!...Ezekről kérték é az ön népszavát?...Nem kérték! Pedig ezek valóban az ön jelene az ön gyermekének unokájának a jövője . Akkor kedves hontárs?..mit is üzentek kendtek Brüsszelnek?..... Azt hogy kendtek átlettek baszva és hogy kendteket így meglehet vezetni mert.... na azt most inkább nem írom ide...tuggyák kendtek azt.

és győzelmi mámorban a g. fodor gábor. vezette "888"

Nekik is válaszoltam. A "mámoruk és a válaszom a képernyőfotón:
Katt a képre - Vidd rá a kurzort - jobb egér billentyű katt - válaszd a "kép megjelenítése új ablakban" opciót - katt a nagyításért!..és olvasható.
Azért ide másolom.
Ezzel a címmel lelkesedik a 888 nevű izéke:
"Hallod Brüsszel? Győztek a NEMEK!"
Erre válaszoltam nekik én: Tévedésbe tetszenek lenni! Nem győzött itt senki és semmi! Mindannyian veszítettünk! A legkézzel foghatóbb vesztesség az a 15 milliárd amibe ez a népbutító totál értelmetlen szavazás került és amit sokkal értelmesebb dolgokra is ellehetett volna költeni. ...ha önöknek nehéz..., esetleg segíthetek ötletekkel.... Aztán a legsúlyosabb veszteségünk az a gyűlölködés, nép megosztottság ami sajnos itt marad közöttünk még sokáig. Aztán kendtek hiába is akarnák a baloldalra a liberálisokra, Sorosra, Gyurcsányra, háttérhatalmakra...mittom én még kikre kenni..., ebben akkor is orbán és hűbéresei a fő hibásak. Mert orbán és hűbéresei a lehető legaljasabb emberi érzelmekre a gyűlöletre építettek, az helyett hogy értelmes megoldásokat kerestek és találtak volna, mert igenis van megoldás. Ebben az egész menekült problémában aki érintett, akinek dolga lett volna, mindenki hibát hibára halmozott. Először is a kormány... Nem valódi megoldásokat keresett, hanem gyűlölködésre a Magyar nép megosztására használta föl. Tudjuk miért...Naná a saját balfaszságuk a mutyizásaik elleplezése miatt. Hibázott az ellenzéknek nevezett katyvasz is, mert nem nyugtatták a népet, nem megoldásokat kerestek, hanem ócska silány párt csatározásra, erő felmérésre használták föl. Hibázott az egyház is, mert az helyett hogy Jézus ( akire ugyi előszeretettel hivatkoznak és tanítványainak, utódainak tekintik önmagukat ) tanításait figyelembe véve békességet hirdettek volna, belementek önző anyagi érdekeik miatt az orbán kormány gyűlölködés szításába. ...természetesen csupa keresztényi szeretetbül...hát hooogyne. Szóval...nem nyert itt senki és semmi! Vesztesek vagyunk mi mind! Ja és Brüsszel pedig nem érti és nem hallja, mert Brüsszel CSAK!...egy Belga nagyváros!


2016/10/02

Zalai Mihály Békés megyei önkormányzat elnöke tette tiszteletét Gyomaendrődön a kvóta néphülyítés kampány ürügyén.

. A frászbuk oldalán szóltam hozzá pár kedves keresetlent.
-Nohát! Nohát! Elnök úr!...ön személyesen nálunk? Leereszkedett a nép közé? Esetleg meg tetszett ijedni mert a vezérük üzent hogy küldi a selyem szalagot ha érvénytelen lesz ez az okafogyott értelmetlen néphülyítő szavazás? Osztán máskor miért nem tetszenek leereszkedni így hozzánk? Esetleg a Gyomaendrőd lakosságát is képviselő párt...izzé...hűbéres társa?...Dankó Béla úr? ... Rég járt felénk.
Önnek egy szerencséje volt... Nem tudtam hogy ellátogat hozzánk. Különben elmentem volna és pár kedves keresetlent szóltam volna önhöz. ...pár kérdést esetleg...Alábbiakban nehány ezekből.
Önök eltapsoltak 17 milliárdot egy aljas népbutító gyűlölet keltő nép megosztó kampányra....természetesen ugyi a keresztényi szeretet és a demokrácia ...jaa...illiberális demokrácia....nak szépített maffia uralom...neviben.... Utána számolt ön hogy ebből a pénzből mennyi sok értelmes dolgot lehetett volna csinálni?...pl hány kilométernyi Békés megyei utat...mert úgy néznek ki mint Aleppo rommá bombázott utcái...felújítani? Esetleg az orosházi kórház műtőjét?...esetleg egy koraszülött szállító mentőt,...hogy ne má közadakozásból kelljen össze kuncsorogni. Esetleg a rabszolga béren dolgoztatott közmunkások tisztességes bére?.... Csak pár dolog a rengetegből.
Megkérdeztek önök,hogy elvehetik-e a 3 ezer milliárd magánnyugdíjadat ?
Megkérdeztek önök,hogy a 25%-os ÁFÁ-t 27 %-ra emelhetik?
Megkérdeztek önök,hogy a Paks 2-öt több milliárdért felépítsék ?
Megkérdeztek önök,hogy az oktatásba kevesebb pénzt tesznek ?
Megkérdeztek önök,hogy akarjuk e az egészségügybe kevesebb pénzt?
Megkérdeztek önök, hogy akarunk-e Olimpiát Magyarországon?
Megkérdeztek önök,hogy akarjuk e a rokkantakat megalázó procedúrát?
Megkérdeztek önök,hogy akarjuk e a hazájukat tisztességgel szolgálók megalázását, jogos járandóságuk elvételét?
Megkérdeztek önök,hogy akarjuk e a trafikok elvételét és haveroknak csókosoknak átmutyizását?
Megkérdeztek önök,hogy akarjuk e az unokáink jövője az oktatás az egészségügy helyett milliárdokért kongó üres stadionokat,
Megkérdeztek önök,hogy akarjuk e a magyar gazdáktól elvenni a földet és átmutyizni haveroknak csókosoknak?
Megkérdeztek önök,hogy akarjuk e orbán viktor családját milliárdokkal kistafírozni?
Megkérdeztek önök,hogy akarjuk e a magyar hörcsög andi vajna és luxus hóbortos ifjú neje luxus életmódját finanszírozni?
Megkérdeztek önök,hogy akarjuk e orbán hűbéresek talpnyalók luxus útjait, luxus qrváit fizetni?
Megkérdeztek önök,hogy akarjuk e matolcsi haverok szeretők családtagok zsebét tömni milliárdokkal?
Megkérdeztek önök,hogy akarjuk e bármi valóban értelmes a gyermekeink, unokáink jövőjét szolgáló dologról a véleményünket hallatni? ...érdekli az egyáltalán önöket?
Nos elnök úr!...ön és orbán hűbéres társai akkor jöjjenek el felénk legközelebb ha ezekre a dolgokra hoz nekünk tisztességes válaszokat, esetleg ezekről a dolgokról lesznek kíváncsiak ránk és a véleményünkre népszavazásilag!...addig pedig...menjenek kendtek a bánatos büdös.......oda!


2016/10/01

Brüsszel vissza üzen ..ne? mert nem érti.

 Mint általában mindig, ma is agyalogtam. Jutott eszembe egy plakát és ami szöveg rajta van, na ezen -is- agyaltam ma. A plakát szöveg: "Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!".... Leesett valami és elébb jót vihogtam magamban.
Mi vóna ha Brüsszel visszaüzenne kb. imigyen:
Tisztelt Magyarok, kedves Magyar kormány!
Tudomásomra jutott, miszerint önök plakátokon üzengetnek nekem, vagy abbéli szándékuknak adtak plakátokat. Én mint egyik európai és Belga nagyváros,( nem mellékesen az Európai Bizottság és a Európai Unió Tanácsa és így az Európai Unió központja is valék és mint ilyen..., roppant büszke város. ) nem értem önöket. Kérem tiszteljenek meg azzal, elmagyarázzák nekem mint tudatlan nagyvárosnak, mit kellene megértenem és mit szeretnének önök üzenni nekem. Hallomásból tudom, önöknek manapság életük legnagyobb gondja a menekült azaz ahogy önök mondják "migráns" válság. Ezt onnan tudom, mivel mint említettem az EU központja is valék és így sok politikus megfordul utcáim kövezetén. ....suttognak na.... Szóval...az önök legnagyobb gondja ez a ..mint önök mondják..."migráns" válság, meg valami féle "kvóta"?...vagy mi fene. Azt suttogták az utcám kövezetét koptató európai politikusok, miszerint önök ez ügyileg óhajtanának nekem üzenni.
Nos, tisztelettel tudatom önökkel, -Bármi fájdalom és szomorúság töri zúzza utcáim kövezetét, bármi mennyiségű könnyet is hullajtok szökőkútjaim által, nem segíthetek önöknek. Tudják..., én csak egy európai, Belga nagyváros valék, csupa kő, beton, aszfalt és persze sok sok üde zöld parkocska. Beton lelkem fájlalom önökért merthogy nem segíthetek. ..Mást nem tehetek. Talán egy javallattal... A tisztelt kormányuk kedves Magyarok, ha legközelebb átgondoltabb, megfontoltabb, hozzáértőbb lenne, talán önmaga is megoldhatná eme eget rengető az önök életének legfontosabb problémáját a "migráns" válságot. Talán ha nem egy kő szívű, beton lelkű városnak üzengetnének.
Maradok tisztelettel és várom önöket aszfalt és beton útjaimon, üde zöld parkjaimban, hangulatos utcácskáimon, tereimen, kitűnő szállodáimban, vendéglátó egységeimben mint turistákat, szívesen látott vendégeket!
Tisztelettel! Brüsszel mint európai és Belga nagyváros ( nem mellékesen és roppant büszkén az EU székhelye) Kelt: Brüsszel 2016 Október 01-én
Ui.
Elnézésüket kérem! Kőrengeteg eszembe jutott még pár dolog. Hallom ám az utcáim kövét koptató politikusoktól, ( mert hát itt füle van ám a falnak is ) önök felé milyen jólelkűek, hálásak az emberek. Hálás szívvel építenek önök milliárdokért stadionokat kedves miniszterelnökük naagy nagy kedvelésére, osztán kisvasutat is építenek neki milliárdokért. A barátai, családtagjai igen jól létéről is gondoskodnak önök, suttogások szerint milliárdokat tevén a zsebükbe. Jó lelkű, gazdag nép lehetnek önök. Bizton büszkék is az önök városai. Nem ám úgy mint erre mifelénk.. Itt önzőek a népek. A saját jólétükre, kórházakra, iskolákra, utakra, parkokra, környezetvédelemre költik el a pénzüket. Na de nem?..micsoda háládatlan népek ezek a Belgák. Fáj is kő szívem miattuk. Bár én is lehetnék egy olyan vezetőjük és családja, barátai iránt hálás nép mint önök stadionokkal telt büszke városa.