2015/07/07

"Ha egyszer eljut ez az ország oda......." Márai.

Értitek TI!..."keresztény" jobboldaliak, sosem volt demokraták? Értitek TI!...gyáva megalkuvó gerinctelen talpnyaló hűbéresek? Értitek TI!....elvtelen, gondolkodás nélküli, birka szellemű követőik? Értitek TI!...tehetségtelen hajlongók, nagy embereket körbe vigyorgók, köz szolga politikusból sztárt Istent csinálók? Értitek? Értitek TI!...cifra rangok, cifra címek előtt hajbókolók? Értitek?  Értitek TI!...gyáva gerinctelenek Ti akik a saját jogaikért a gyermekeik jövőjéért kiállni gyávák vagytok?  

Ha egyszer eljut ez az ország oda, hogy már nem lesznek aktuálisak Márai vagy Bibó több évtizedes intelmei, majd akkor, de csak akkor lesz értelme bármiféle haladásról beszélni. Márai így ír 1944. végén a „keresztény, magyar, úri” jobboldaliságról:
„Ha vége ennek a háborúnak, a feladatok mérhetetlen sora vár reánk; el kell temetni a halottakat, el kell takarítani a romokat, kenyeret kell adni az éhezőknek, valamilyen államfélét kell építeni a cserepekből, amit a rablógyilkos horda, amelynek nagyrésze megszökött már, reánkhagyott. De ez a kisebbik feladat. Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő, mint „keresztény, magyar ember”, előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert „keresztény, magyar, úri ember”,joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „keresztény-magyar” vagy „úriember”, tartani a markát, a keresztény-magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a „jobboldaliság” igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a "jobboldali, keresztény, nemzeti" világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat gyilkolni és aladárkodni nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. S lehetett "előkelő közhivatalnoknak" lenni és sérthetetlen, páncélinggel védett katonatisztnek; s mindenezért nem adni semmit, csak becses létezése tényét. Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.”

2015/07/04

Magyar néplélek és Demokrácia?...Tüntetés vagy nagy gyűlés, Tüntet...getés?

Egy tegnapi -Jegyzetem- és egy ma olvasott írás ihlette eme jegyzetemet. 

Először is egy kérdés aztán mindjárt válaszolok is rá. A Rendszerváltást a kb 7 millió választó jogú felnőtt magyar állampolgárból vajh valójában hányan akarták??? ...Nos? ............... Megmondom...Kb. ha 100 000-en. ..és még talán túloztam is. A többi? Legnagyobb részt totálisan közömbösen tétlenül szemlélte. Néhány tízezer talán hitte tök jó buli lesz, demokrácia meg főleg hűde buli mehetünk utazhatunk pofázhatunk szabadon. Páran tisztába voltak vele és hangoztatták is, nem lesz az olyan jó buli ááám. Aztán megtörtént. Ahányan akarták, kb. annyiak lettek a haszonélvezői is, talán plusz még 100 000 fő jött ehhez. A Többség a vesztese lett minden téren. Mit látott a többség? Senkiházi tolvajok nyomulós senkik ügyeskedők, volt tsz elnök elvtársak, igazgató elvtársak, főmérnök elvtársak ....lopják csalják rabolják széjjel a gyárakat tsz-eket üzemeket mindent mi mozdítható. Mit láttunk még? Senkiházi semmit érő tehetségtelen nagypofájú, fűt fát kolbászt ígérgető hazug politikusok jöttek, gerincüket eladó ide oda szédelgő értelmiségi "elit". Mit láttunk még? Tolvajokat hirtelen gazdagodó pofátlanul arrogáns csalókat újgazdagokat adócsaló senkiházi pofátlanul bunkókat. Sznob idióta helyi menő csávókat helyi menő csajszikákat terepjárókon nyomuló szarháziakat bunkókat. Mi lett a minta? Lopni csalni adót mindent olajat szőkíteni a korrupt csalóknak nyomulós arrogáns szarháziaknak áll a világ mindenütt a gazdaságban a politikában egyaránt. A dörgölőzködő vigyorgó gerinctelen tehetségtelen talpnyaló senkiknek áll. Egyébként ez nem újdonság. Má csak ilyen a magyar. Mindig is ilyen volt. A szomszéd házat épített?...máris jött a falu népe és "Tee a Józsi épűt ám. ...Te osztán mibűűű?.... Te...ez ekkora kémént épűt?..."...és a szomszéd máris minima 10 centivel nagyobb kémént építtetett. A Pisti cifra kerítést? Tutkóra a Karcsiék má cifrábbat. Tóték Trabit vettek? Kovácsék minima Wartburgot. Aztán a "dögöljön meg a szomszéd tehene" hozzáállás. A hivatalokba a munkahelyeken? Annyát eladta egy előléptetésért egy kis jutiért mintha az járt vóna neki. Bezzeg ha az is kapott ki a belét dógozta ki?...akkor ment az áskálódás az irigykedés. A főnök körül sertepertélő talpnyaloncok világa. A szemedbe vigyorgó senkiké. Szóval hittünk a hazug szép meséknek bedőltünk senkiháziak ígérgetéseinek, elnéztünk csalást lopást korrupciót, sőt....támogattuk segítettük részt vettünk benne részesei voltunk, a hétköznapok természetes részének tekintettük. Dicsőítettük sztárt csináltunk belőlük.... tolvajokat csalókat rablókat...adócsalókat. A Nép nagyobb része közömbösen hallgatott tűrt szótlan maradt . Kisebb része páran túl kevesen hiába kiabáltunk hiába szóltunk. Hülyének hőzöngőnek kiáltottak ki, elszigeteltek minket. Aztán jött orbánék oszd meg és uralkodj elv megvalósítása. Ki is használták a Magyar néplélek adottságait az irigységet az elvtelen gerinctelen talpnyalási hajlamot a birka szellemű terelhetőséget a nem gondolkodni majd megmondják mi a jó nekünk agyatlanságot. A vezérelvűséget a szolgalelkűséget. Mi pár ezren kik nem álltunk bele ebbe? Mi pár ezren kik jobbat tisztességesebbet akartunk? Megosztottak mert sajnos mi is megoszthatóak vagyunk. Mert mi is sztárolni isteníteni vagyunk hajlamosak naaagy embereket és így képesek vagyunk egymásnak esni is. A vezetőink? Tehetségtelen senkik, tehetetlen alkalmatlan becstelen senkik. A saját és haverok széke a fontos. Vaagy a saját sértett idióta hiúságuk a túlzott ego-juk. A nép egy része akik csalódtak, akiknek elege lett beálltak a szélsőségekhez és főleg a radikális jobboldal mellé. Oda álltak a saját sikertelenségükért a tehetségtelenségükért másokat okolók a családjuk által az iskoláik által a normális közösségek által kiközösítettek a falkaszellemű IQ "bajnokok" , azok kik azt hiszik a falkában ők is "valakik" lehetnek, ott rájuk is szükség van. Szóval vannak a gerinctelen elvtelen birka szellemű talpnyaloncok szolgalelkűek. Vagyunk mi a magunkat demokrata ellenzéknek vallók megosztva saját magunk és vezetőink által és vannak a falka szellemű ordas csordába tömörült radikális egyébként valódi program nélküli lehető legszarabbikak. Na és van a legnagyobb többség a totálisan közömbösek otthon dünnyögők akiket aztán abszolúte nem zavarja a gyermekeik jövője sem. Egyébként pedig ide olvasható még egy mai megosztásom a Magyar Narancsból "Menekültek, kerítés és a többi..." címmel, valamit a mai délutánon írt bevezetőm ehhez az Eredeti jegyzetem megosztásához a saját idővonalamon. Talán ennyi... Talán van még mit kihagytam. Az "álmom megvalósíthatóságáról " talán majd máskor.

Tudom... Ez most fájni fog, de le kell írnom. Mit várunk mi állítólag demokraták állítólag jobbat akarók ha... Mi is zárt csoportokba bújunk? Mi sem becsüljük a vezetőinket? Mi sem állunk ki mellettük értük? Mi is hajlamosak vagyunk sztárként, istenként imádni egyes "naaagy embereket"? Ha mi is kifogásokat keresünk ha menni tenni kéne? ..."csak ne lenne olyan messze, csak ne hétvége lenne, csak ne hétköznap lenne, csak ne nyáron...csak ne télen lenne...." és a többi? Ha mi is előbb osztogatunk meg cuki képeket idióta összeesküvés elméleteket mint értelmes jobbítani szándékozó írásokat? Ha nekünk is fontosabbak a címek rangok ismertségi mutatók mint a jobbítani szándékozó esetleg emberibb hangok? Ha mi is cseverészünk inkább cukiságokról erről arról mint értelmes jobbító fontos dolgokról? Valamikor kérdeztem már... Vajon hányan jönnétek?...hányan jönnének? ha azt mondanám..."Gyertek álljatok mellém és tegyük meg amit meg kell tennünk!" ...és vajon mit "kérdeznétek?..Mit kérdeznének?.... "Mond! Mi a feladat és tesszük"?...Neeeem. Megmondom... Talán ha páran akadnának és a kérdés az lenne..."Ki vagy Te? Milyen címed rangod van? "..... Fáj? Nem baj. Ki kellett mondanom. ...hát ezért lettem én is belefáradt csalódott fásult. Néha még mondom a magamét. Meddig? .....Egyet tudok... a gerincem a hitem az elveim NEM eladóak! ...és NEM hírnévért nem funkcióért teszem. Főleg nem párpercnyi hírnévért holmi szép szónoklatokért hogy szónoki emelvényen állhassak.

Mi nem Tüntetésekre jártunk, hanem tüntetgetésekre de leginkább naggyűlikre idióta szónoklatokat hallgatni aztán békésen haza mentünk mert mi nem olyanok vagyunk ugyi..... Ha szóltunk páran...Ugyan maradjatok má ne menjetek haza dolgavégezetlenül...lásd az a bizonyos "operaházi eksön... Mi volt a válasz?.. Haza köll menni késő van vár a család a busz a bánatos izém... Persze... a Tisztesség a Demokrácia a szabadság a Békesség a nyugalom aaaz várhat.... A busz nem.....

Mi akik kettő és fél évig jártunk tüntet...getésekre és hallgattunk sokszor nyökögve akadozva előadott felolvasott hiteltelen szónoklatokat, aztán "békésen" haza lettünk küldve , aztán békésen haza is mentünk. Majd qrva büszkék voltunk magunkra. Mi legalább ott voltunk. Már nem vagyok rá büszke, mert én is "békésen" haza mentem. Bele fáradtunk, csalódtunk, belefásultunk. Már mi sem megyünk szirre szarra. De nem ám. Pillanatnyi hírnévért színpadra álló nyökögőket hallgatni? Aztán békésen haza menni? Hiteltelen nyökögő senkik mellé de leginkább mögé állni? Nem ááám. Akiknek a jobbító szándékú a hibákra figyelmet felhívó jogos kritikákat megfogalmazókra a válasza ennyi..."Majd ha lesz 20 olvasód, vissza jövök"....avagy le trollozza őket? Kimoderál? ...és ez a naaagy nép vezér a megváltó? Az istenített aki csak kinyilatkoztatni képes akinek csak a bólogató mindent helyeslők kellenek, akinek csak az az oké ha szájtátva bólogatva hallgatják naaagy bölcsességeit? ...még ha sok igazság vagyon benne is.... Vagy akik fórumokat tartanak és lökik a nagy okosságokat órákig, aztán bezsebelik a vigyorokat a sikert, majd a NÉP az istenadta kap tíz percet hogy kérdezzen? ...Tisztelet a pár nagyon pár kivételnek.

Ui. Persze ne feledjük el... Ez a Nép nem tanulta meg a Demokráciát. Fogalma nem volt és nincs róla az mi fán bokron terem.  Nem tanulta mert CSAK hallott róla némi infókat innen onnan, de nem volt aki megtanította volna rá. Akiknek kutya kötelessége lett volna a Politikusok, nem is akarták mert így jobb nekik, kihasználható a káosz a fejekben. Az értelmiség? ...Na ők sem tanították , mert vagy nem érezték kötelességüknek, nem érezték kompetensnek magukat, nem kapták utasításba. A legnagyobb baj pedig az... Sem a politikusok, sem az értelmiség nagyobb része maga sem tudja mi is az a Demokrácia. Van róla valami csekély elképzelésük, de az roppant keves. 

"Menekültek, kerítés és a többi…"

Elolvastam aztán döbbenet. Igaz pár dologban nem teljesen értek vele egyet, de döbbenetes ahogy leírja A! tényeket a mai politika szereplői pártjai a MI valóságunkat. Esélyünk nincs? ...hát ez a döbbenet! ...és sajnos tény. Ezekkel a politikai szereplőkkel? Mire van esélyünk? Megalkudni, belefásulni, közömbössé válni, gerincet eladni, hallgatni kussolni, esetleg néha kicsit lázongani? .... Ennyi az alternatíva? Ennyi lenne? Szeretném hinni hogy NEM!....szeretném de egyenlőre nem tudom. Ezzel a néppel? ....Főleg nem. Egymásra talált nép és politikusaik. Nekünk ezek kellenek, nekünk így is...is?...vagy ÍGY?... a jó. 

A Magyar Narancs - ból  

Schilling Árpád Cikke.


Forrás: http://magyarnarancs.hu/magyar_termek/menekultek-kerites-es-a-tobbi-95606

Menekültek, kerítés és a többi…


Itt állok, nagy a szégyenem, nem tehettem semmit azért, hogy a jelenleginél értelmesebb életet éljünk. Ez egy rendkívül nehéz és depresszív időszaka a magyar történelemnek. Láthatunk gazembereket, idiótákat és lúzereket. Olyan jó volna arra koncentrálni, ami igazán lényeges.
Érdemes beszélni arról, amiről az értelmesebbje pontosan tudja, hogy pusztán figyelemelterelés?
Miről kellene beszélni? Arról, hogy átvertek minket. Kik? A képviselőink. Az összes párt az összes választóját.
A Fidesz a magyarok érdekeinek védelmét ígérte, de valójában egy szűk elit meggazdagodásán fáradozik. Jártak már idén állami kórházban, iskolában vagy hivatalban? Utaztak vonattal, busszal vagy metrón? Indítottak vállalkozást, igényeltek magyar vagy európai támogatást, írtak adóbevallást vagy bárminemű kérelmet? És? Mit tapasztaltak? Látnak pozitív változást a 2010 előtti állapotokhoz képest? Pontosan mi változott? És milyen irányban?
A magyar polgárok viszonylag szűk rétege lakik luxusapartmanban, szórakozik kaszinóban vagy járatja gyermekét svájci egyetemre. Akinek sok pénze van, annak van esélye arra, hogy Orbán Viktor közelébe férkőzzék. Kizárólag a miniszterelnökhöz fűződő viszony a biztosítéka annak, hogy egy magyar állampolgár biztonságban legyen ebben az országban. Kizárólag a személyes viszony! Lásd Lázár, Rogán, Szijjártó, L. Simon képviselő urakat, Simicska, Széles, Mészáros, Tiborcz vállalkozó urakat, Vidnyánszky, Fekete, Dörner, Markó művész urakat, Vajna, Baán, Ókovács, Kerényi kormánybiztos urakat, illetve az említett urak barátainak 2010 óta meredeken felfelé ívelő pályáját, fehér-, szürke- és feketejövedelmének alakulását, díjaik, kitüntetéseik, kinevezéseik számát, a rájuk szabott, érdekeikhez igazított szabályok és törvények mennyiségét. A Fidesz becsapta a szavazóit. Pont.
A Fidesz ezen felül embertelen, erkölcstelen és ízléstelen. A Fidesz a legkártékonyabb szervezet, ami létrejött Magyarországon az elmúlt harminc évben. Egy párt, amely inkább megszünteti a létminimum intézményét, minthogy szembenézzen azzal, hogyan mélyíti szisztematikusan a szakadékot a gazdag kisebbség és a szegény többség között, nem méltó arra, hogy egy országot vezessen. Az a párt, amely a szerencsétlen, kiszolgáltatott, megnyomorított menekültek ellen uszítja az ország polgárait, hogy ezzel takargassa a korrupciót és a dilettantizmust, emberiesség elleni bűntettet követ el.
A Fidesz és vele együtt a súlyosan keresztényietlen KDNP annyira gusztustalanok, hogy aki még ma is támogatja őket, az vagy végtelenül ostoba, vagy végtelenül cinikus.
A Jobbik – legalábbis a nyilvánosságban – igyekszik levakarni magáról etnicista, rasszista és antiszemita múltját. Vona Gábor miniszterelnökségre készül, ezért kijelenti, hogy „a náciknak nincs helye” a pártban. A nácik ki vannak tagadva a náci pártból. Hallatlan. Ki fogja ezek után képviselni a jobboldali radikálisok érdekeit? Talán egy újabb, még szélsőségesebb párt? Vagy a Fidesz?
Ha a Jobbik nem náci többé, akkor mi szükség van rá, hiszen máshoz nem ért a gyűlöletkeltésen kívül; képviselői kétségtelenül a legostobábbak az egyébként sem túl acélos mezőnyben. Vona Gábor mint miniszterelnök? Ha ez megtörténik, akkor miután kirúgtak minket az unióból, jelentkezünk Putyinnál az orosz gyámság ügyében. Vona úgy repít vissza minket az ötvenes évekbe, mint a sicc, s mire magunkhoz térünk, már maga Vona is eltűnik a színről, hogy aztán szovjet gyarmatként fejezzük be mi is a pályafutásunkat.
És mi a helyzet a demokratikus ellenzékkel? Demokratikus? Az MSZP, amelyik minden külső nyomás ellenére még mindig nem bírja/akarja felnyitni az ügynökaktákat, átláthatóvá tenni a költségvetését, amelyiknek semmilyen komolyan vehető ideológiai meggyőződése nincs, se nem baloldali, se nem szociáldemokrata, se a szegényekért, se a menekültekért, se senkiért nem képes kiállni igazán? Ez a párt csak abban különbözik a Fidesztől, hogy nincs egy komolyan vehető, karizmatikus és autokratikus vezetője. Ha találnának ilyen arcot, és bízhatnának benne, hogy a vezetésével biztosan előrébb törnek a népszerűségi listákon, akkor előállnának vele, és mindent megtennének a győzelem érdekében. Az MSZP választási párt, a minél jobb helyezés élteti, valódi céljai nincsenek azon túl, hogy saját tagjai, képviselői egzisztenciáját biztosítsa. Hazugságban, manipulációban, ízléstelenségben és erkölcstelenségben az MSZP a Fidesz méltó társa, éppen ezért hosszú távon az ország érdeke azt kívánja, hogy az MSZP is eltűnjön a fenébe: képviselői próbálják meg értékesíteni tudásukat a munkaerőpiacon.
DK? Gyurcsány Ferenc pártja azt a reményt tartja életben, hogy a pártelnök egyszer újra visszatér valamelyik fontos döntési pozícióba. A miniszterelnökséget ők sem gondolhatják komolyan (bár ki tudja, a remény hal meg utoljára), de tény, hogy Gyurcsány a jelenlegi közélet egyik legmarkánsabb alakja. Ez a tény azonban sokkal inkább szól a nyomorúságos hazai állapotokról, mintsem a volt miniszterelnök érdemeiről. A DK valójában Gyurcsány cége, amely tökéletesen kielégíti a cégtulajdonos exhibicionista hajlamait. A DK kizárólag a Fideszből és a Jobbikból él. A valósággal köszönő viszonyban sem állnak, tevékenységük a két említett formáció ekézéséből áll. A valósággal semmilyen más kapcsolatuk nincs, ami világosan kitetszik az általuk szervezett demonstrációk összetételéből. Pár száz dühös és elfogult nyugdíjas, ők volnának a támogatók. A DK-t (akárcsak a többieket) a saját neve leplezi leginkább. Milyen koalíció az, amelynek évek óta csak egy tagja van? Semmilyen. A DK nem párt, hanem egy baráti kör. A DK vezetőjének  hiteltelensége sokat árt, mert nevetségessé teszi azokat az értékeket, amelyekre rendszeresen hivatkozik. Gyurcsány Ferenc kizárólag akkor volna hiteles személy, ha a magánvagyonából olyan tevékenységet támogatna, amely független a személyétől, és ami tartósan nyújtana segítséget, avagy hozna hasznot a magyar polgárok számára. Ha éreznénk az elköteleződését, talán nem gondolnánk kalandornak. De sajnos az. Személyisége mellőz minden szerénységet, krakélersége és bohóckodásai (lásd a legutóbbi műgitározását a saját rendezvényükön) diszkvalifikál mindenkit, aki a közelébe kerül.
LMP, PM, Együtt? A 2010 utáni magyar valóság szépreményű lúzerei. Nem menekülhetek a felismerés elől, hogy saját generációm, a hetvenes években születettek reményvesztésének bizonyítékai ők.
LMP. Lehet Más a Politika? Szomorú történet arról, hogy két választást sem bírt ki ez a példaértékű, alulról szerveződő mozgalom. Miben mások ők? Az LMP szavazhat másképp, de jelenléte mégis csak egy abszurdumot igazol, miszerint itt valódi érdekképviselet és törvényalkotás folyik a tisztelt Házban hathengeres parasztvakítás helyett. Az LMP, a többi úgynevezett demokratikus ellenzéki párthoz hasonlóan azzal, hogy állami pénzből üldögél, egyben fenn is tartja a NER-t. Hiába a helyenként valós, helyenként vérlázító távolságtartás mindentől és mindenkitől, hiába a kétségbeesett próbálkozás, hogy önmagát harmadikutas lehetőségként kínálja, az LMP megérett arra, hogy a nevét átírjuk: NLMP, vagyis Nem Lehet Más a Politika. Magyarországon egyelőre biztosan nem. Úgy kell táncolni, ahogy az erősebb fütyül, keménykedni a sorstársakkal kell.
PM? Párbeszéd Magyarországért? Milyen párbeszéd? És kik között? Karácsony Gergely bizonnyal nincs könnyű helyzetben, de ez tulajdonképpen mindegy is, hiszen maga vállalta a feladatot. A PM akkor is, ha a közvélemény-kutatások szerint nem létezik, az egyik legfontosabb budapesti kerület polgármesterét adja. Ez nem kis dolog! Ugyanakkor az látszik, hogy a párbeszéd legfeljebb az irodákban, a folyosókon zajlik, a hivatalon kívül ennek nyoma sincs. A polgármester hol az MSZP-vel, hol a Fidesszel egyezkedik, nem is tehet mást, hiszen többsége nincs, kompromisszumra ítéltetett. De ezekkel? Vajon milyen kompromisszumokat lehet kötni? Fene se tudja, mert a választókkal nincs érdemi párbeszéd. A többi stimmel. Sajnos ez a párt is belecsúszott az ordas blődlibe, amikor Karácsony Gergely Falus Ferenc oldalán eregette a lufikat a Városliget közepén. A remény a lufikkal együtt szállt el. Apropó…
Együtt? Na, hol kezdődik a baj? Hát megint az a fránya név. Együtt kivel? Ez is egy egyszemélyes párt. Annyit biztosan tudhatunk, hogy Juhász Péter az V. kerületben harcol Rogán és maffiája ellen. Ez fontos és támogatandó cél. De mindez kizárólag Juhász Péterről szól. Lehetne ő akár független is. Egy magányos harcos, egy Kohlhaas Mihály. Mi szükség van arra a pártra, amelyről semmi mást nem tudnak az emberek, csak azt, hogy innen húzott el külföldre a sértett Bajnai?
Most úgy tűnhet, mintha örömömet lelném ebben a fikázásban. Egy cseppet sem. Végtelenül szomorú vagyok, csalódott, leginkább dühös. Magamra haragszom. Hogy sajna nekem sincs jobb ötletem. Hogy úgy érzem, negyvenévesen tökéletesen becsődöltem. Mindent, amit felépítettem, lehúzhatom a klotyón, minden, amit szerettem volna, elérhetetlen. Itt állok, nagy a szégyenem, nem tehettem semmit azért, hogy a jelenleginél értelmesebb életet éljünk. Ez egy rendkívül nehéz és depresszív időszaka a magyar történelemnek. Láthatunk gazembereket, idiótákat és lúzereket. Olyan jó volna arra koncentrálni, ami igazán lényeges. Például hogyan lesz itt minőségi egészségügy, oktatás, közlekedés, állami szolgáltatások, emberhez méltó élet a kevésbé szerencsések számára, szabadság, egyenlőség, testvériség és még annyi minden jó, hasznos és fontos dolog.
Hogy lesz ez? Mitől mozdulunk meg végre? Hogyan kerüljük el, hogy jóhiszeműségünket kihasználva újra és újra megvezessenek minket? Mitől lesz hitelesebb egy új párt? Mitől jönne létre egy életképes és vállalható összefogás? Mi lesz velünk? Lehet, hogy ami most van, az marad itt rajtunk évekig? Hogy bírjuk majd ki? Átalakulunk? Zombikká válunk? Vagy gazemberekké? Menjünk el innen? Vállaljuk föl, hogy győztek a gonoszok? De hova menekülnénk?
Menekülnénk? Meddig? Míg bele nem ütközünk mi is egy bazi nagy kerítésbe?

2015/07/03

ÖSSZEFOGÁS, SZOLIDARITÁS! ...nálunk? az minek?... Vagy?........

A napokban többször olvastam, láttam olyan írásokat, megosztásokat ahol az - ÖSSZEFOGÁS az egymás iránti SZOLIDARITÁS - hiányáról írtak. Az egészségügyiek tüntetései a közmunkás törvény módosítása kapcsán adtak többen hangot jogos fölháborodásuknak. Nincs összefogás, nincs szolidaritás. Tényleg nincs és ez tényleg baj, nagy baj. Nincs és nem is volt soha. Ez a nép ezeket a fogalmakat csak hírből ismeri. Mi nem állunk ki egymásért, nem vagyunk szolidárisak egymással. A legnagyobb baj pedig, még önmagunkért sem. Egyazon közösség, sérelmet elszenvedő társadalmi réteg, csoport tagjai még önmagukért, saját közösségükért sem állnak ki, nem képesek összefogni. Több olyan társadalmi csoport van amelyik ugyan nagy sérelmeket szenvedett el az utóbbi öt év során ( sokkal nagyobbakat mint előtte bármikor amikor évente pl. traktorokkal jártak tüntetni, vagy évente sztrájkoltak...vasutasok, pedagógusok...stb...) és meg sem mozdultak, semmit nem tettek a néha siránkozáson kívül.
Ugye emlékszünk még sokan a "kezdetekre" 2011 tavasza nyara ősz tél aztán 2012 egész év a Fegyveresek és Rendvédelmisek a Rokkantak - Mozgáskorlátozottak és sorba a többi. Már sokszor hánytam a szemetekre az illetékesekére, sokszor sok helyen leírtam elmondtam.... Mi zászlókon, felszólalókon, jelvényeken, ki kivel nem és kivel igeneken vitáztunk, martuk egymást. Hogy összefogtunk volna? Hogy kiálltunk volna egymásért? Ááá...Minek azt? Itt sokan akartak "sztárok" "hősök" "vezérek" lenni. Túl sokan és túl sok arra alkalmatlan. Aki valóban akart valóban tett volna aki tényleg komolyan gondolta, azokat kiszorították, elnyomták, elhallgattatták az erőszakos nyomuló senkik.
-Aztán egymásután jöttek a vádaskodások a szemrehányások..-miért nem jöttök?..miért nem álltok mellénk?...miért nem szolidarítotok?.... A másik oldalról pedig ..-miért? Ti jöttetek? Ti mellénk álltatok?...
-Aztán lett sok beletörődött belefáradt, belefásult, csalódott Ember aki tett volna ha...
Az akkori kötözködők? Az akkori nyomuló senkik?... Az akkori mindenkit lehurrogó megosztó szemetek? ...Vajh hol vannak most?
Hiányoljátok az -ÖSSZEFOGÁST a SZOLIDARITÁST az EGYMÁSÉRT KIÁLLÁST a SAJÁT MAGUKÉRT KIÁLLÁST? Én is! Na akkor gondoljátok át mit hibáztatok, mit hibáztunk és talán kezdjük új alapokról. Új VEZETŐKKEL. Talán még nem késő....annyira. Mi lenne ha a gyávák a közömbösek is a gerincüket veszítettek is átértékelnék önmagukat?
-Talán többre mennénk! Talán még tehetnénk valamit!
Neeee "naaaagy emberektől" várjátok a csodát! Azok a "naaaagy emberek" nem léteznek! Nincseeeek! Azok "naaagy emberek" csak szájat tépnek, okoskodnak, nyilatkozgatnak, szónokolgatnak, szép meséket adnak elő, saját székeikkel vannak elfoglalva.
ÖSSZEFOGNI SZOLIDARITÁST VÁLLALNI BÁTORSÁGOT ELŐVENNI GERINCET ÖNBECSÜLÉST ELŐ! ...Aztán Hajrá Önmagatokért, Egymásért a Gyermekeinkért! Érted e? Érted e!
Nem az MSZP-ért a DK-ért az Együtt-ért a mittom én melyik párttért kiért kikért! Ne Mesterházyért Gyurcsányért Tuaregért ...a mittom én melyik politikusért! NE a magukat megváltónak a mindenek tudójának a naagy mártirnak kikiáltókért! 

ÉRTED ÖNMAGADÉRT a TÖBBIEKÉRT EGYMÁSÉRT EGYÜTT a GYERMEKEIDÉRT az egész megnyomorított országért népért a jövőnkért az önbecsülésünkért a gerincünkért a sok mocsok ellen mit az elmúlt 25 év magukat politikusnak nevező senkijei a gerincét veszített és mindehhez asszisztáló "értelmiség" míveltek velünk. 

Még csak Ne is értem a kedvemért! Állj ki fogj össze önmagadért együtt a többiekkel egymásért! ...aztán hogy ki lesz A! Vezető? .... Majd alakul. ......Lényeg hogy NE székért funkcióért pillanatnyi hírnévért tegye, ne soook tarka bizonyítványt cifra rangot címet lengessen, hanem hitet tenni akarást szívet lelket tehetséget alkalmasságot emberséget Mindannyiunkért. 

Ez egyszer kérem! -Oszd meg ha te is így gondolod ha egyetértesz! Ha fűzöl hozzá pár gondolatot, azt sem bánom. Talán...talán eljut végre a süket fülekig a "vak" szemekig, talán..... 

A jelenlegi politikai "elitben" az ellenzék...nek nevezett katyvaszban már nem hiszek, nem bízom. Talán pár emberben még úgyahogy. Nem bízom benne ha adott esetben helyzetbe kerülnének, megtennék amit kell. - Mégpedig a korrupció totális kegyetlen kiirtása a közigazgatásban a rend a közszolgálatiság valódi megteremtése az adózás emberivé tétele az adó törvények közérthetővé végre hajthatóvá tétele az adózás a járulék fizetés kegyetlenül szigorú behajtása a csaló korrupt tolvaj maffia rezsim minden egyes tagjának és családjának minden érintett közreműködőjének korrupt támogatójának segítőjének szigorú elszámoltatása és kellően szigorú büntetése. Az állam és vallás teljes szétválasztása. A társadalmi szolidaritás elvének teljes érvényre juttatása a szolgáltató állam megteremtése. ...és még biztosan van jó pár dolog....

 A fentebbi "programból" biztosan kihagytam pár fontos dolgot. Volt amit szándékosan, volt amit véletlenül. nincs szándékomban politikai programot hirdetni. Egyenlőre. smile hangulatjel Talán majd egyszer.... Minden esetre gondolkodjatok el ezeken kedves olvasóim aztán várom a Ti véleményeteket ötleteteket is. Elgondolkodni dolgokon és véleményt alkotni! Itt kezdődik a lényege a demokráciának. Az önállóan gondolkodni látni hallani véleményt alkotni képes Ember.

2015/07/01

Görög válság kapcsán a saját kolbászunkról.

Mielőtt egyesek populista demagóg dumát eregetnek, vagy ilyen dumákat helyeselnek, osztanak meg naaagyon egyetértve vele. Főleg állítólag hűdenagy politikusok, párt vezetők figyelmébe! 

Hajrá Görögök! Így kell ezt csinálni. Túl költekezni, jobban élni mint lehetne, aztán kölcsönt kérni és nem megadni. Éljen! Ez ám a baloldali nem neoliberális tuti.  Azért a nagyon baloldalnak kissé feltűnhetne, elkölteni csak azt lehet amit megtermelünk. Hülyeségeket ígérgetni lehet ám a kormányok pártok részéről, lehet ám 13 - 14.-havi fizut adni, de az már nálunk sem jött be ugyi. Egyszer vissza üt ám. Talán ha a realitások talaján maradnánk többre mennénk. Nem tudom mit tetszene szólni a nagy baloldal ha tőle kérnének kőcsön, aztán mikor fizetni kéne, jól beintene az adós. Az állam háztartás is olyan mint a családi kassza. Amit apuci hazavisz, Anyuci csak azt tudja beosztani. Esetleg kölcsön kér a szomszédtól. Az pedig ugyi adósság. A Görögök vagy jó tíz éve tudják hogy bajok lesznek ha így folytatják. Csakhogy a pártok hazudoztak, egymásra licitáltak ígérgettek fűt fát a nép elhitte. Húzták az időt. Most pedig gyávák bevallani, elbaszták. Erre mi a menetrend? Mint nálunk orbán maffia...Mindenki hibás mindenki ellenség csak ők nem. Mikor dőzsölni lehetett a semmire akkor jó volt nekik az EU pénze ugye. Tisztelt baloldal és nem baloldali pártok! Jó lenne a maszlagolást a hamis meseszerű ígérgetéseket abba fejezni! Ezeknek isszuk ám a levét de bőven. Sajna még az unokáink is inni fogják.

A Görögök vették fel a hiteleket? Igen! Nekik kell vissza fizetni? Igen! Túl költekeztek? Igen! Hány év és hány megoldási javaslatot kaptak? Túl sokat. Egyik sem kellett nekik. Persze a nép szemébe kellene mondani , -Hazudtak a kormányaik. Vissza venni abból amit a nagy semmire adtak ígérgettek csakhogy ők nyerjenek. Nálunk ugyan ez megy 25 éve. Ez sem zavar? IMF hitel 1,5%-os kamattal. Az hol hasonlítható a mi bankjaink deviza hiteléhez? Tény! Kölcsönökből fedezték a Görög kormányok hosszú évek óta a hazug ígéreteiket. Miért nem lehet ezt megérteni? Jaa...Szép mesét a népnek demagóg hülyítést aztán majd lesz valahogy ugye. Lesz hát. Csőd. Normális tisztességes programot, alternatívát és nem demagóg hablatyolást! Abból kaptunk már épp túl sokat is.

Egyszerűbb nyomni a populista demagóg süketelést. Mint a fidesz... Mindenki hibás mindenki ellenség csak épp mi nem a saját hülyeségünkért. Az ilyen hamis szép meséknek már jópárszor bedőltünk és fizetünk érte rendesen. Kolbászból lészen az kerítés ugye. Csakhogy azt a kóbászt elébb le kéne gyártani ám. Ha meg nem sikerül?..jaaa...az a randa szomszéd a hibás. Ellopta a hozzávalónkat. Nem adta kőcsön a húsdarálót, sőt még a hozzávaló húst sem, persze ingyé. Ki a bánatos isten vette föl azt a kőcsönt? Nem a Görögök kormányai? Dehogyis nem. Ki élte föl? Nem a Görögök? Dehogynem! Géppuskát tartottak a homlokukhoz hogy vegyék föl aztán éljék föl? Nem! Hazudtak nekik a saját politikusaik aztán elhitték és most mindenki hibás csak ők nem. Nem kellett volna 180%-ra engedni a tartozásukat. Időben szóltak nekik hogy baj lesz és mit tegyenek hogy elkerüljék. Tettek valamit? Semmit! Húzták az időt hazudoztak tovább. Nanááá...Gondolták majd jóóól elnézik nekik. Majd mások más országok adófizetői finanszírozzák az ő balfaszságukat. Ha én és a családom balfasz és dőzsöl a nincsre, a ház többi lakójával finanszíroztatni a "dőzsölésemet" ugyi nem szép dolog. Népszerű dolog ám a demagóg süketelés, másra kenni a saját balfaszságunkat, de egyszer vissza üt ám de nagyon.

A mi kormányaink is ezt tették, csak kisebben. a Görögöknél tíz éve 180%-os az adósság, nálunk "csak" 83%-os. Hazudoztak a saját kormányaink és mi benyeltük...illetve máraki. Hitelekből éltünk. Az orbánék is Rengeteg államkötvényt dobtak ki. Azért egyszer fizetni kell. Kinek? Nekünk. nanááá ki másnak? Mi éltük föl. Mint a családi költségvetés. Jön a szomszéd és nanááá kéri vissza a pénzét. 

Szóval...Demagóg duma, politikai hisztizés helyett normális tisztességes őszinte Programooooot! A hiszti a demagóg duma NEM választási alternatíva.

A lényeg: Ha azt akarjuk hogy kolbászból legyen a kerítésünk, ahhoz elébb meg kell termelni a kolbászba valót. Aztán le kell gyártani azt a kolbászt. Közben figyelni köll arra is, nehogy a család némely tagja "elkóstolgassa" a belevalót. Nem árt arra is figyelni ne má ellopják a kolbász belevalókat, mert akkor csak egyeseknél lészen kolbász kerítés a többieknél még "fűrészporos" 3,80.- asra sem fussa. Persze..., lehet a szomszédtól kőcsön kérni a kolbászba valót, ha má annyira sürgős az a kerítés, na de akkor egyszer majd jön a szomszéd osztán kéri vissza a kőcsön húst belestül fűszerestül. Addigra vagy képesek vagyunk megtermelni, vagy a szomszéd viszi a kerítésünket szőröstül bőröstül. 

Nálunk 25 éve kolbász kerítést ígérgettek, aztán nem jött össze. Kőcsön kéregettek belevalót, de valahogy elkóstolgattuk, el is loptak belőle jócskán. A kerítés pedig..., sehol... kivéveee a leendő drót kerítést. Csakhogy az NEM ehető. Jaa..és nem ám a szomszéd a hülye! Mi magunk mert elhittük a kóbi mesét és hagytuk ellopni a belevalókat. 

Még valami fontos: A kolbász belevalók tolvajai közben minden mesét elterelő szarságot maszlagot dobnak a népnek, csakhogy a kolbász lopásukról eltereljék a figyelmet. ...és mi? ...nanááá beszopjuk miközben ők továbbra is lopják a mi kolbászkerítésünk hozzávalóit, mi menekülteket gyűlölünk, tőlük féltjük a kóbászunkat. Mi EU-t gyűlölünk mert kéri elszámolni az általa adott fűszerre valóval. Mi egymást gyűlöljük mert mert a tolvajok így akarnak még többet lopni. Míg mi mindenre figyelünk csak a tolvajokra nem, a kolbászunk lassan eltűnik.

A gyengébbek populista demagógok kedviért hogy talán ők is ércséééék. A 444! -által írt pár értelmező kérdés: 


A görög államcsődszerűség bonyolult ügy. Azonban egy Görögországhoz hasonlóan periférikus, félig-meddig demokratikus, sérülékeny gazdaságú, oligarchák által uralt, EU-pénzekből élő országból, ahol az adóelkerülés, a paternalizmus, a legfelsőbbtől a legalsóbb szintekig mindent átható ügyeskedés és korrupció a norma, valamivel jobban megérthető.

Magyarországon nem az euró a hivatalos fizetőeszköz, így nem pontosan ugyanolyan, csak nagyon hasonló veszélyek fenyegetnek minket, mint Görögországot. Az ezekre felkészüléshez elég néhány egyszerű kérdést feltenni. 

1.
Ha 2017-ben az EU úgy dönt, hogy a budapesti 4-es metróval kapcsolatban Magyarország nem teljesítette a vállalásait, kötelezettségszegési eljárást indít az ország ellen, és záros határidőn belül visszaköveteli a metróba öntött 181 milliárd forintot, amit a magyar kormány csak úgy tud teljesíteni, hogy még a futballstadionok építését is le kell állítania az országban, kit kell majd hibáztatni?

2.
Ha az EU-t finanszírozó gazdagabb országoknak 2019-ben elege lesz abból, hogy a Magyarországra irányuló támogatások jelentős része egy szűk érdekkör zsebében végzi, és saját adófizetőik nyomására átvizsgálják a 2014 óta a magyaroknak kifizetett támogatásokat, majd egy rendkívüli eljárás végén minden visszakövetelhetőt visszakövetelnek, de még azt is, amit már vidéki városok közvilágításába és 2×2 sávos autóutakba beleépítettek, kit kell utálnunk, ha ezt csak a közszféra béreinek és a nyugdíjaknak megnyirbálásával tudjuk teljesíteni: az EU-t, az IMF-et és az ECB-t, vagy a magyar politikai-gazdasági elitet?

3.
Ha Magyarországot az nemzetközi közösség követelései annyira megroggyantják, hogy a teljes gazdaság összeomlik, a forint értéke tizedére zuhan, a magyar tulajdonú bankok fizetésképtelenné válnak, és a lakosság jelentős részének megtakarításai egyik napról a másikra gyakorlatilag elillannak, kit kell majd hibáztatni? A nemzetközi intézményeket, a magyar politikai-gazdasági elitet, amely a 2004-es csatlakozás óta semmilyen komoly eredményt nem mutatott fel a Brüsszelből érkező pénzek kreatív lenyúlásán kívül, vagy azokat a magyarokat, akik újra és újra ilyen gazdasági-politikai elitet választottak maguknak, és az első évek morgolódása után már a legnyilvánvalóbb, milliárdos lopások esetén sem voltak képesek a hangjuk felemelésére?

4.
Összességében magyar vagy nyugat-európai törvények és törvényhozók fennhatósága alatt lenne jobb Magyarországnak?

5.
Ha közvetlenül a magyar összeomlás előtt a nyugat-európai sajtó és közvélemény a magyarokat lusta, tolvaj, a mások pénzéből élő és azt is lenyúló bandának kezdené el beállítani, az idegengyűlölet és posztimperialista nagyszájúság lenne, vagy nem?

Forrás: http://444.hu/2015/06/30/magyar-vagy-akkor-ez-az-5-kerdes-segiteni-fog-megerteni-a-gorog-helyzetet/