2015/03/31

Gerincét veszített ország, hivatását meggyalázó pedagógusok.

Hírül adta a 444 hírportál és a HÍR24 is, -Mórahalmon óvodásokkal dicsőíttették a kormányablak megnyitását. 
Erről az én véleményem,- Minden idióta talpnyaló polgármester, közhivatalnok, miniszter és főleg a gerinctelen a hivatását megcsúfoló talpnyaló pedagógus óvónő vegye tudomásul! -Senki nem tartozik hálával senkinek semmilyen kormányablakért, közhivatalért, közintézményért és főleg nem Gyerekek! Mindezek ugyanis a NÉP pénzéből a Nép érdekében a Népnek épülnek. Egyes egyedül a NÉP saját magának tartozik köszönettel! A kormány ablakban a közhivatalokban a KÖZ alkalmazottai a KÖZÉRT a Népért vannak, értünk dolgoznak az adófizetők pénzén a MI alkalmazásunkban. Ők nem szívességet tesznek, hanem a kötelességüket a munkájukat végzik. Megbecsülés, tisztességes emberi bánásmód, tisztességes fizetés jár nekik épp úgy, mint minden más dolgozónak, de semmi több. Az a pedagógus...nak nevezett, illetve óvónő...nek nevezett a hivatását megcsúfoló gerincét veszített akárki aki ilyenhez a nevét adja, ilyenbe Gyerekeket belerángat, mindent érdemel csak nem a Pedagógus megnevezést. Az a szülő aki ilyenhez a saját gyermekét adja, gondolkodjon el azon, milyen Ember lesz majd a gyermekéből így. Egy meghunyászkodó talpnyaló öntudat, tudatosság nélküli szolgalelkű embert akar a gyermekéből?
...és a HÍR24 cikke erről: http://www.hir24.hu/belfold/2015/03/30/ovisokkal-fenyeztettek-a-kormanyablakot-morahalmon/

2015/03/28

"Ki a hibás?" ....mindenki csak épp mi nem?

Előbb olvastam egy mondatot valakitől és gyorsan végig gondoltam. Íme a mondat: "Itt mindenki a politikusokat hibáztatja! Na és az emberek mindent megtettek-e kérdem én! Sajnos NEM!" ...és tényleg.
Régebben már írtam erről... Kezdjük a rendszerváltással. Elgondolkodtatok már azon, valójában hányan akarták ezt a rendszerváltást? ...Nos?... Ugye nem? Nos akkor mondom. A Magyar nagykorú lakosság talán ha egy huszada akarta. Ez úgy kb. ..és sokat mondtam...350 ezer ember. Kb egy tizede tudta is miről van szó valójában és a többi... A többiek a nagy többség csak csendes szemlélődő volt. Csak úgy kullogtak az eseményekkel, de inkább az események után, foggalmuk nem volt, mi is történik. Kb. töredéke viszont nagyon nem akarta. Ennek a töredéknek egy része tudta hogy miért nem akarja, tudta hogy mindaz a rendszer váltás mit fog jelenteni valójában. Töredéke pedig érdekből nem akarta, merthogy elveszítette az addigi "kényelmes" pozícióját.
Aztán megtörtént az a rendszer váltás. Az emberek nagy része elhitte a szép meséket a demokráciáról a kolbászból font kapitalista kerítésekről a szabadságról. DE!....eszébe nem jutott senkinek, vagy legalábbis csak keveseknek hogy átgondolják mit jelent mindez, mivel jár a naaagy demokrácia a naaagy szabadság, mi is az valójában. Az akkori rendszerváltó...politikusoknak?..., pedig eszébe nem volt mindezt érthetően elmagyarázni.
Bele estünk a rendszerváltásba úgy, hogy gőzünk nem volt mibe megyünk, mi az, eszik vagy isszák a demokráciát a naaagy nyugati szabad világot. Senki nem akadt aki elmondta volna. Ha netán néhol mégis akadt volna ilyen ember, azt elnyomták gyorsan, lehurrogták a naaagy eufóriába. Hiszen...hirtelen lehetett menni nyugatra, lehetett nyugati autót hifit hűtőt mosógépet bármit mi szem szájnak ingere behozni venni. Jött a naaagy szabaccság. ...
Aztán... jött a döbbenet is... Elvesztek a munkahelyek, jött a munkanélküliség is. Eltűntek vállalatok egyik napról a másikra. Eltűntek a TSZ-ek az állami gazdaságok. Jöttek az ügyeskedők és fillérekért felvásárolt kárpótlási jegyekkel mindent széjjel hordtak. Mire észbe kapott a Magyar, már ügyeskedők által lerabolt, széjjelhordott ország volt körülötte. Neeem külföldi ügyeskedők rabolták ám széjjel. El ne higgyétek a szarabbik jobbik náci meséjét! Hiszen Ti is láttátok, mind láttuk kik rabolták széjjel. Ügyeskedő Magyar hontársaink, volt igazgató főmérnök jogász elnök elvtársak, ügyeskedő simlis tolvajok hordták széjjel. Állami támogatással, sosem visszafizetendő állami "hitelekből" meggazdagodott új gazdagék hordták széjjel. Aztán amit széjjel loptak csaltak fillérekért, állami támogatásokkal, azt eladogatták jópénzen. Persze hogy jöttek a nyugati cégek is ..a sokat szidott multik is. Jajj de büszkék is voltunk akkor... mert hozzánk jött a naaagy multi. Munkát adott a megszűnt Magyar cégek helyett. Technológiát, fejlesztést hozott. Beléptünk a fejlett nyugati világba. Büszkék voltunk magunkra... Mi megcsináltuk. Meg ám. Mi békésen szépen. A minta ország lettünk. A rózsaszín álmok hazája a szép mesék hazája.
A politikusok a társadalom...magát elitnek nevező... értelmisége pedig valahogy még mindig elfelejtette felvilágosítani a népet a naaagy szabaccság a demokrácia valódi mibenlétéről.
Mi a nép pedig csakis a szép mesékbe a színes álmokba éltünk, abban akartunk hinni.
Azt hittük a demokrácia csak úgy működik magától. Azt hittük elhittük, minden kóbászból lesz hamarost csak hinnünk kell benne, de tenni nem kell semmit.
Jóóó Magyar szokás szerint ócsón adták a gerincet sokan. Mi a politikusainkból is sztárt csináltunk. Rajongtunk a politikusainkért, együtt fotózkodtunk a naaagy emberrel ha leereszkedett közénk. Mi a naaagy emberben nem a politikust az értünk dolgozó a mi szolgálatunkban álló embert láttuk, hanem az imádni való vagy épp gyűlölni való "sztárt". Mi nem vettük tudomásul hogy a Politikus NEM sztár, hanem a mi kegyeinkért küzdő a mi szolgálatunkban álló Alkalmazottunk. Ő van értünk és nem mi érte. A közhivatalokat a közintézményeket a közhivatalnokot a közalkalmazottat mi valamiféle úri intézményként kezeltük. Pedig szintén Ők vannak értünk és nem fordítva. Emberek ők is de a mi alkalmazottaink, értünk vannak.
A politikusaink zöme pedig ezt az össznépi igényt elégítette ki. Sztárként kezdtek el viselkedni, urainkként és nem a szolgálóinkként a KÖZ szolgálóiként. Ígértek fűt fát szép meséket mert erre volt igény, erre volt vevő a Magyar. A realitás a valóság nem kellett. A mese a rózsaszín a narancs színű köd kellett.
Ha valaki a szemünkbe mondta a valóságot, azt hazugnak kiáltottuk ki..., meeert..., ezt tukmálta belénk a másik a valódi hazug. A gerinc az elvek a tisztesség pedig igen ócsó lett. Eladta gerincét politikus, értelmiség. Behódolt benyalt lehasalt megadta magát eladta magát mindenki bárki bárkinek akitől valamit remélt félt ..... Itt ellenségek lettek és nem ellenfelek. Itt érdekek személyes haveri családi érdekek vezettek vezetnek mindent és mindenkit, nem pedig a tisztesség a gerincesség a sziklaszilárd elvek a nép a Haza érdeke a közösség érdeke.
A politikus már nem politikus, hanem talpnyaló hűbéres hazug elvtelen érdek ember...ember???... A Nép?... megalkuvó beletörődő gyáva közömbös hazugságoknak bedőlő politikust sztároló istenítő a saját valódi érdekét nem látó nem gondolkodó a sztároltnak istenítettnek bármit feltétel és gondolkodás nélkül elhívő massza lett. A nép egymásnak feszül egymásnak ugrik egymásnak ellenség egymást ölő önmagát is megosztó összefogni képtelen végletekig megosztott gyurma massza lett. A politikusokat szidjuk okoljuk... Pedig... Mi is milyen nagyon hibásak vagyunk ám. A politikusok...jobb hijján nevezzük őket annak..., csak a tömeg igényét elégítették ki. Erre volt igényünk. ...és most a Nép az istenadta okol mindenkit csak saját magát nem. Egyik ezt a másik fele amazt okolja a másikat isteníti. Legrosszabb esetbe a a biztos pusztulást hozó szélsőségekbe kapaszkodik. Mert ugye...mindenki hibás csak épp mi nem...Pedig.... jobb ha tőlem tudjátok Ti Nép!-Mi Ti így együtt vagyunk a hibásak. Mi így együtt MIND hibásak vagyunk. Nem a cigány nem a zsidó nem a multi...nem a politikus az egyik vagy másik oldal..Nem ááám! Mi így együtt, mind a közömbös a gyáva a gerincét tisztességét eladó mind.
Az unokáink majd úgy fognak emlékezni ránk mint Bűnös nemzedékre akik eladtuk szép mesékért rózsaszínű narancsszínű álmokért érdemtelen hamis sztárokért istenített szar alakokért az Ő jövőjüket.
Én nem akarok a Bűnös nemzedékhez tartozni.......
Ui.
Itt nem a tehetség a tisztesség számít. Nálunk a nyomulás a hosszú nyelv a megalkuvás számít. A valódi tehetségesek a tisztességesek a gerincüket el nem adók az elvekkel élők és azok mellett kitartók itt semmire nem jutnak. Itt a tehetségtelen pofátlanul nyomuló senkik érvényesülnek., azok akik tudnak gerinctelenül pofátlanok nyomulósak lenni, akik tudnak vigyorogni bárkire bármikor ha érdekük úgy kívánja. A gerinctelen tehetségtelen nyomulósok árasztottak mindent el és a tisztességesek a tehetségesek hozzá sem jutnak semmihez. Pofátlannak, gerinctelennek, talpnyalónak vigyorgónak kell lenned ha jutni akarsz valamire. Ez egy ilyen ország. ...és még ne lennénk hibásak? ...hát dehogynem! Hagytuk és még mindig hagyjuk hogy így legyen.

2015/03/24

Ti értitek? Én nem. Nem értem!

Napok óta olvasom, hallom hírekben... Katonákat küldünk a nemzetközi haderőbe az Iszlám állam nevű terror horda ellen. Értem. Eddig értem. 
Ugye hónapok óta láttam itt a frászbukon képeket ennek a terror hordának viselt dolgairól. legyilkolt ártatlanok, Nők, Gyermekek, Férfiak, lerombolt műkincsek, terror, gyilkosságok, mészárlás..... Véres vadállati terror. Aztán láttam sok sok szörnyülködést Magyar emberektől ezek miatt a rémtettek miatt. Láttam kiáltásokat... "Ki és mikor tesz már ellenük?"...meddig engedik még ezeket a rém tetteket? .... Aztán...aztán jött a bejelentés... Valakik valahol döntöttek... Meg KELL állítani ezt a terrorista gyilkos hordát! Úgy döntött a Magyar kormány is... , részt veszünk ebben erőnkhöz lehetőségeinkhez mérten... ( na jóóó...talán kicsit erőnkön túl... ) 
...és most nem értem! Most mit látok mindenfelé? Tiltakozások, felháborodások a részvételünk miatt. Jogos vagy jogtalan félelmek, egymás rémisztgetése terror fenyegetettséggel, terror támadásokkal... a "mi fiaink" féltése. Már ez is milyen érdekes... a "Mi fiaink".... hát ja...Ilyenkor a "Mi fiaink"... Különben? Mint olyan régóta már... "ingyenélő élősködő dologtalan katonák...." voltunk. 
Szóval a részvételünk az Iszlám állam nevű terror horda ellen... Szörnyülködés segítség kiáltások hónapok óta a terror láttán. Aztán mikor jönnek a tettek, akkor szörnyülködés a részvétel miatt. 
Hogy is vaaan? ... 
Ha terror van, szörnyülködünk, kiáltunk tettekért. Ha tenni kell, szörnyülködünk mert nekünk is kéne tennünk? Mi vaaan? Baj van! Tegyen már valaki valamit!... Jóó. Tegyünk. Na de bárki csak nekünk ne kelljen? 
Mint annó a Szolidaritás... Baj van..Mentünk kb ötöde az érintetteknek. A többiek,.. Várták röhögve...tesznek majd mások értük is. 
Baj van! A Haza kifosztva kirabolva , hűbéresek senki szarháziak talpnyalók uralkodnak. Baj van! Tegyen má valaki!..Valaki? Bárki csak nekik az érintetteknek ne kelljen? Hogy is van eeez? Baj van, Tegyen má Valaki...Bárki... Csak nekünk ne kelljen. ..értünk önmagunkért sem. Tegyenek mások, dögöljenek meg mások...másokért is értünk is...Ugye? ... Értitek Ti ezt? Egyáltalán értitek a lényegét az írásomnak???... 
Én nem értem...Magunkat nem értem. A népet, ezt a gyáva mindig másra váró népet nem értem. Mindenki bárki csak nekünk ne kelljen..... Sírnak a sajtósok a elvett sajtószabadságért a korengedményesek a jogfosztottságukért a rokkantak a megaláztatásokért a magánnyugdíjpénztáriak az ellopott pénzükért a devizások az elszabadult árfolyamokért az állat tartók az elvett legelőkért a trafikosok az elvett trafikokért a pedagógusok az eszetlenül széjjel vert közoktatási rendszerért , sírunk a számtalan különadó miatt a gyermekeink külföldre kényszerülése miatt... Sírunk a stadionokra elfecsérelt milliárdokért a lezüllesztett egészségügyért a korrupt rendszer miatt a korrupt köztisztviselők miatt a maffia kormányzás miatt. sírunk taknyos senkik hirtelen gazdagodása dőzsölése miatt a MI pénzünkből az eszetlen agyatlan magyarázkodásokért, hűbéres talpnyalók agyatlankodásai miatt. ...sok sok...túl sok minden miatt van okunk sírni. ...Éééés?...Tenni? Bárki csak nekünk ne kelljen? ... Ti értitek? Én nem. Nem értem!

Sírunk panaszkodunk kiáltunk segítségért tettekért valakihez... érted? Valakihez. Na de mi? ... ha nekünk is tenni kell? Ugye kiáltoztak itt már sokan a Nyugathoz az Unióhoz tettekért értünk. De miért is? Nekünk nem kéne tennünk saját magunkért? A Gyerekeinkért a jövőjükért? Mindig mások? Mások élete nem drága? Csak a miénk? Mások ne féljenek csak mi félhetünk? Mindig másra várni , még önmagunkért is?

Tudjátok... Már egy ideje forog a fejembe egy írás gondolata... Most leírom a lényegét... Egyszerűen nem tudom sajnálni sem a devizásokat, sem a pedagógusokat, sem az egészségügyiseket, sem a parasztokat, sem senkit akit kifosztottak kiraboltak ezek az orbánista talpnyaló hűbéres maffiózók. NEM TUDOM SAJNÁLNI ŐKET! Miért nem? 2002 és 2008 között minden évben tüntettek pedagógusok, egészségügyisek, vasutasok, gazdák, buszosok, BKV-sok minden szarért. Emlékszünk...Traktorokkal jártak tüntetni Pestre... Most? Hol vannak? Sírnak. Ééés? Tettek, tesznek valamit? Gyávák, gerinctelenek országa ez. Várják hogy majd más tegyen helyettük,? Hívtuk, hívták ezt a népet ejj de hányan. Kifogás mindig akadt a miért nemre. Akkor nekem NE sírjon ez a gyáva nép! NE! Majd ha tenni is óhajt önmagáért másokért, Majd ha hívó szóra jönnek, elindulnak... na majd akkor. Addig?... sírjon csak, nyüszítsen de otthon és tűrjön birkamódra.

Ez a mocskos féreg orbán hűbéres maffia rezsim azért teszi amit tesz, azért teheti, mert a félelemre a gyávaságra a gerinctelenségre épít.

...és igaza van...Sajnos.

2015/03/18

A Múlt elkezdődött. - fidelitas = besúgóhálózat.

A Blog tulajdonosának megjegyzése: A fidesz ifjú titánjai a jövő. orbán viktor ifjúgárdája?...fidesz III/III ügyosztály ügynök építő hálózat tartó tisztjei? ...A múlt elkezdődött. ..........
http://propeller.hu/itthon/3077707-provokatorfigyeles-ez-uj-fidelitas-elso-feladata

A Fidelitas "provokátorfigyelő" csapatot alakít – közölte a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
"Nem szeretnénk, ha a baloldal hétvégihez hasonló húzásaiból hagyomány lenne" – mondta Böröcz László, utalva a március 15-i állami ünnepségen történtekre. "Provokátorfigyelő" csapatuk megalakítását azzal indokolta: "mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni" mások rendezvényét.
A Fidelitas vezetője arra kért mindenkit, "aki provokátorokat ismer fel", küldje el nevüket, képüket a provokatorfigyelo@fidelitas.hu címre, ők pedig közzéteszik. Böröcz László ezt "tudásbővítő, ismeretterjesztő" szolgáltatásnak nevezte.
Koncz Zsófia, a Fidelitas országos alelnöke is arról beszélt, hogy vasárnap a március 15-i állami megemlékezésen provokátorok jelentek meg, "civilnek állították magukat, de valójában szélsőséges, baloldali pártaktivisták voltak". Szavai szerint ezek az emberek "ordibálásukkal, sőt tettlegességig fajuló agresszivitásukkal" több tízezer család békés ünnepét akarták tönkretenni. Ez a viselkedés méltatlan az ünnephez és a magukat normálisnak tartó baloldali pártokhoz is – fogalmazott.

Böröcz László, a Fidelitas hétvégén megválasztott elnöke szerdán sajtótájékoztatón közölte, hogy "provokátorfigyelő" csapatot alakítanak, mert "mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni" mások rendezvényét. Egyúttal arra kért mindenkit, "aki provokátorokat ismer fel", hogy küldje el nekik a nevüket, képüket. A Fidesz ifjúsági társszervezetének bejelentését több ellenzéki szervezet is bírálta.
A DK felszólította a Fideszt, hogy álljon el "diktatórikus tervétől", és tegyen le a gyülekezési jogukkal élők "állampárti megfigyelésétől", megfélemlítésétől. Az Együtt és a PM ifjúsági szervezete, valamint a DK is bírálta a Fidelitas által szerdán bejelentett "provokátorfigyelést", követelve annak leállítását. Az Y-GEN Egyesület és az Együtt társult ifjúsági szervezete már ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a "provokátorfigyelő" csapat tevékenységével összefüggésben személyes adattal való visszaélés bűncselekmény kísérletének alapos gyanúja miatt. Feljelentést tesz a PM ifjúsági tagozata, a ZöldFront is a Fidelitas ellen és azonnali lemondásra szólítja fel Böröcz Lászlót – derül ki a párt szerdai, MTI-hez eljuttatott sajtómeghívójából.
Az Y-GEN az MTI-nek küldött közleményében azt írta: jogi álláspontjuk szerint a Fidelitas által meghirdetett "provokátorfigyelő" csapat tervezett tevékenysége nem csak felháborító és a magyar történelem legsötétebb korszakait idézi, hanem törvénysértő is. Felszólították ezért a Fidelitast, tartsa magát a törvényes működéshez.
Vadai Ágnes, a DK színeiben politizáló független országgyűlési képviselő közleményben írta: "a Fidesz-jugend hathatós segítséget nyújt a kormánypárt saját ÁVH-jának felállításához azzal, hogy megrendelésre talál majd – természetesen baloldali – provokátorokat". A putyini hatalomgyakorlás ezzel új szintre lépett – fogalmazott a politikus.
A Blog tulajdonosának megjegyzése: Nem mintha eredménye is lenne majd. Jön polt péter főügyész haver orbán csicska, aztán jóól lesöpri oszt annyi.
SEGÍTÜNK A FIDELITAS-NAK: ITT A TOP 10 BALOLDALI PROVOKÁTOR!
A Fidesz ifjúsági szervezete (nem az, amelynek vezetőjét hamis euróval való kereskedés miatt lecsukták, hanem a másik), a Fidelitas Provokátorfigyelőt indít, mert „mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok akik szét akarják verni” mások rendezvényét. A Fidelitas vezetője arra kért mindenkit, „aki provokátorokat ismer fel”, küldje el nevüket, képüket a provokatorfigyelo@fidelitas.hu címre, ők pedig közzéteszik. Böröcz László ezt „tudásbővítő, ismeretterjesztő” szolgáltatásnak nevezte.

Mi segítünk a Fidelistanak! Össze is szedtük a tíz legfontosabb embert, aki provokálja a baloldaliakat, aki baloldali provokátor. A mi listánkon nem olyanok vannak, akik rendezvényeket vernek szét, hanem egyenesen olyanok, akik az országot teszik élhetetlenné, és ezzel tüzelik a baloldali szavazókat. Természetesen ezt a cikket el is küldjük a Fidelistasnak, hogy közzétehessék.
10. Kocsis Máté
Sajnos Kocsis mostanában kevesebbet provokál. Pedig még emlékszünk arra, amikor a gyerekeinket drogtesztre küldte volna, vagy amikor egyszerűen betiltotta a hajléktalanságot. Kocsis szereti a nyolcadik kerületi civil szervezeteket is provokálni, majd betiltani. A Fidesz kommunikációs igazgatója a baloldali szavazók egyik fő provokátora.
9. Polt Péter
Polt Péter azzal bőszíti az ellenzéki szavazókat, hogy 2010, újbóli legfőbb ügyészi kinevezése óta egyetlen egy vizsgálat se indult korrupciós ügyben kormánypárti politikus ellen. Hiába szivárgott ki hangfelvétel a trafikmutyiról, vannak bizonyítékok a földmutyiról, és az V. kerületi ingatlanmaffia ügyében. Polt rendíthetetlen. Viszont miután az Átlátszó megírta, hogy 0, azaz 0 ügy indult Fideszes politikus ellen, vizsgálatot indított. Saját maga (aki egyébként a 90-es években maga is a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje volt) vizsgálja ki, hogy a saját ügyészsége, miért nem lép fel Fideszes politikusok ellen.
8. Áder János
A köztársasági elnök olyan zseniális mondatokkal bőszíti fel az ellenzéki szavazókat, mint például, hogy azért kell az áramár-kalkulációt, a hatástanulmányokat titkosítani 30 évre Paks kapcsán, mert egy atomerőmű nem bicikli tároló. De attól is szívesen utcára megy bárki, amikor a magát zöldnek nevező elnök fenntarthatósági ügynökséget akar létrehozni, miközben a kormány teljesen szétveri az összes zöldhatóságot.
7. Balog Zoltán
Az Emberi Erőforrások lelkésze azzal vívta ki a baloldali választók haragját, hogy miután a bíróság kimondta, hogy a balogi „szeretetteljes felzárkóztatás” is a szegregáció, ezért törvényellenes, jó fideszes szokás szerint a református lelkész törvénybe iktatta a szegregáció megengedhetőségét, vagyis az egész társadalom jövőjét ellehetetlenítő iskolai elkülönítés lehetőségét. De miniszterként ő hagyta helyben a korábbi oktatási ámokfutásokat is, amelynek következtében szétverték a közoktatást és a felsőoktatást. Ő aztán igazán provokálja a baloldaliakat.
6. Vida Ildikó
Vida Ildikó nem csak tolmács kérésével provokál. A NAV vezetője, akit még úgy se rúgnak ki, hogy köztudottan Simicska embere, miután kitiltották korrupciós ügyei miatt az USA-ból, saját maga ellen indított vizsgálatot, és csodák-csodája, nem talált semmit. Pedig bizonyítékok vannak, amiket nemrégiben nagyrészt az ÁSZ is igazolt, hogy a NAV szemet huny ÁFA-csalások fölött. Ameddig Vida Ildikó nem mond le, a baloldali szavazók provokálva lesznek.
5. Az M1 új stábja
80 milliárd forintot kap az államtól a közmédia arra, hogy legyártson egy teljesen vállalhatatlan hírtévét. Majd azt hazudják, hogy mindenki őket nézik, amikor a kutya se kapcsol oda. Hazudnak, manipulálnak, önhittek, cinikusak és még bénák is. Mindezt kétszer annyi pénzből, mint az Országos Mentőszolgálat éves büdzséje. Amikor egy baloldali odakapcsol vagy hall róluk, provokálva lesz.
4. Matolcsy György
Az MNB elnöke most éppen azzal provokál, hogy arra az emberre bízza a brókerbotrány kivizsgálását, aki maga írta alá a Quaestor kötvénykibocsátását. De 2 és fél éve, mióta Matolcsy beült a trónjára és a PSZÁF-et beolvasztották, Matolcsy és csapta semmit nem tett az emberek pénzügyi biztonságáért, ellenben százmilliárdokat költ magánegyetemre, festményekre, luxuskiadásokra. Mi a felelőtlenség és az MNB urizálása, ha nem provokáció?
3. Lázár János
Lázár János tíz éves fia 70 milliós új házba költözhetett. Az ingatlan családi összefogással sikerült megvásárolniuk. A főminiszter – aki szerint mindenki annyit ér, amennyije van – a fő civilbaszogató, nekiment a médiának is, kirúgatta az Origo főszerkesztőjét, amikor arról írtak cikket, hogy merre utazgatott közpénzen, összefoglalva elüt mindenkit, aki az útjába kerül. Bár mostanában keveset van szem előtt, ő az egyike a három embernek aki eljutott arra szintre, hogyha meglátja a baloldali választópolgár, sikítófrászt kap.
2. Rogán Antal
Az V. kerületi ingatlanbotrány fő alakja, a megélhetési bevándorlózás, a kisemberezés nagy alakja, a Fidesz kommunikációjának nagyágyúja, a lakásnövesztés mestere. Na, ő az, aki tényleg fel tudja tekerni bármilyen baloldali választó vérnyomását 200/180-ra!
1. Orbán Viktor
A miniszterelnök, aki most is, miközben több tízezre keresik a Quaestorban elveszett pénzüket, arról beszél, hogy meg kell menteni a Győr focicsapatát. Ez az ember a saját falujába húzott fel egy óriási stadiont és vagy 5 focipályát. Mindeközben feudális állapotokat hoz létre a rászorulók közmunkára kényszerítésével, a munkaalapú társadalom értelmetlen víziójának megvalósításával. Az illiberális demokrácia jegyében mohón teszi rá minden közhivatalra a kezét, hiszen a fékek és ellensúlyok csak a gyengék béklyói (és nem, mint egyesek hiszik, a jól működő társadalmak elengedhetetlen alkatrészei). A nemzeti nagyvállalkozóknak, vagyis saját családjának és barátainak valahogy olyan sok pályázati és állami pénz jut, hogy sikeresen bekerültünk az Unió 3 legkorruptabb állama közé. A keleti nyitás remek tervével lényegében kicsinálta a magyar külpolitikát, pár éve tartott szenvedélyes beszéde az orosz befolyás veszélyéről, vállalhatatlanságáról – nem mellesleg puccsról – ugyanúgy hullanak vissza a fejére, mint a fülkeforradalom, amit nem mondtunk. Ő és kormánya mára jól láthatóan teljesen dilettáns politikát visz. Ő régi motoros a baloldali választók provokálásában, de idén ért csak a csúcsra!
Gyanúnk szerint egyébként ezek az emberek nem csak a baloldali szavazókat, hanem minden magyar embert provokálnak. Reméljük a Fidelitas elnöksége elégedett lesz a munkánkkal!
JámborAndrás
A Blog tulajdonosának megjegyzése: Ezennel feljelentem önmagamat mint az orbán maffiára hűbéres talpnyaló rendszerre fokozottan veszélyes elemet.

Álságos ünnep

Helyettem is írtad az én "ünnepi" érzéseimet is megfogalmaztad. Mi már sem ünnepelni, sem tüntetni nem tudunk. Mi már csak parancsra "ünnepelünk" és tüntetésnek nevezett mosoly vizitelő népgyűlésekre járunk. Hallgatunk önjelölt aztán "sztárolt" szónokocskákat, szakadozva akadozva hangsúly hibáktól hemzsegő felolvasott beszédeket, aztán békésen haza megyünk és marha büszkék vagyunk magunkra... Mi ott voltunk.....legalább mi ott voltunk.... Bátrak vagyunk.... Bátrak? ..........


2015.Március 15. Nemzeti ünnep. 
Megalázott, méltóságuktól megfosztott emberek százezrei. Jogfosztott rokkantak... Létminimum alatt élők.... Magányos szülők, akiknek a gyerekei elmenekültek.... Devizahitelesek.... Nyugdíjalaposok... Blokádosok.... Közmunkások..... Munkanélküliek.... Elnyomott média... Internet adósok... Sátorbontás... Éhezők…
Már belefáradtam, belefáradtunk. Elmenni? Hova? Vidéken semmi sem történik. Közvetíti a TV. Néztem volna,de... aztán el is felejtkeztem róla. Este reménykedve (csodában hittem?) kapcsolok az ATV-re. Várom, mutatják a barikádokat... A repülőteret a menekülő kormánytagok távolodó gépével...
Csodák márpedig nincsenek.
Álságos ünnep. Fővárosi- magyar módra. Zöld-fehér-piros kokárdák özöne (Istenem! Még azt sem tudják hogyan kell rendesen megvarrni). Fordított magyar címer. Hamis történelem, amely Petőfit olyan Parnasszusra emeli, ahol sosem járt (Érdekes, épp most azonosították a csontjait kínai tudósok..). Hősök, hősnők... de a mai hétköznapi hősöknek nincs becsülete. Részeg lökdösődik, ordít. Versmondás már anyák napjára is.
Az ünnep méltósága odaveszett.
Lázadás, oh dehogy! Színház, szerepekkel. Tüntetés, felvonulás, ünnepi csillogás. Hamis.
Blokád, anno. Néhány CB rádió, néhány lelkes ember. Estére egy ország egységben. Szónokok, csillogás nélkül. Őszinte emberek.
Szégyellem leírni, vártam valamit. Tudom, nem csak én. Hazamentek. Újabb százak, akik többé nem jönnek el.
Semmi sem változott. Másik csatornára váltok….
...és hozzászóltam Én: 
Tüntetésre hívnak minket évek óta, aztán mondanak...felolvasnak ...unalmas ezerszer elhangzott lózungokat, de a tettekre híváshoz már gyávák. Felvállalni a tömeg tűzbe hozását a vezetés felelősségét, azt már nem. Haza küldenek "békésen". Mondván... Mi demokraták békések vagyunk. Meddig még? Programot célt adni? Minek? Végletesen több részre szakadt ország. Egyrészt az agymosott orbán hívek akik istenné avatták bálványukat. Egyrészt mi akik demokratáknak nevezzük magunkat és próbálkozunk, ....de csak próbálkozunk. Egyrészt a jobboldali szélsőség... Isten és a nem tudom mi ki mentsen meg tőlük minket! Egyrészt a gyáva otthon dünnyögők. Egyrészt a minden iránt közömbösek. Egyrészt a már végképp leszakadó mindenbe belefáradó belefásuló reménytelenek reményüket vesztettek. Büszkék vagyunk magunkra mert mi legalább.... Mireee? Mire vagyunk büszkék? Bátrak? Ugyan mire? ....

Elbújunk zárt és titkos csoportokba. a saját vezetőinket sem merjük felvállalni, kiállni értük mellettük. Megelégszünk a kékmacikás rózsaszín szívecskés klubokkal. Nem merünk írni sem a saját érzéseinket megfogalmazni, vagy legalább a sajátjainkét megosztani. Beállunk önjelölt megváltók mögé mellé, akiket aztán sztárokká avatunk, mártírrá kiáltunk ki mert ... Nálunk nem VEZETŐK vannak, hanem sztárolt istenített magukat vezetőnek képzelő senki megmondó emberek, nyomuló senkik. Mi pedig..., valójában gyáva vagy már fásult belefáradt díszlet ezek mögött. Mögött...és nem Mellett. Ezek a "sztárok", mi a díszlet.

-Elegem van a "sztárokból"! VEZETŐT akarok! Igazi célt programot adó VEZETŐT!
-Elegem van a "sztár" csináló "bátrakból"! Igazi harcos bátor a VEZETŐ mellé állni tudó és akaró a VEZETŐT követni tudó és akaró tömeget akarok!

Mikor telik be végleg a pohár? Mikor mitől fog kicsordulni? Nem tudom. Nehogy "jó" Magyar szokás szerint évtizedek kelljenek. vaaagy...egy nagyon nagy katarzis. Nem kéne megvárni. Az véres lesz.

2015/03/17

"Színpadon kínpadon...."

Együtt vagyunk a fájdalmaimmal, fizikaival és lelkiekkel.. Ők és én. Együtt, egyedül, elválaszthatatlanul.
Elmélkedem. Felbuggyan bennem erősen egy Shakespeare idézet: "Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő."
Fellépünk, majd lelépünk a "színpadról", de ezen közben mit teszünk? Teszünk-e eleget? Hogy fog emlékezni ránk a jövő? hamis vagy valós képet mutat? És ki mondja meg, mi a hamis és mi az igaz?? Ott mélyen, legbelül??
Szerintem színház az egész világ,és színész benne minden ember!! (nem osztanám itt az embereket nemekre, a hangsúly az EMBERen van. )
Tudatosan, vagy anélkül, de játsszuk az életet,sokszor észre sem véve, nem gondolva arra,milyen következménye lesz e játéknak. A szerepek átélése,a megélések milyensége változhat, és változik is életünkben. A megértések (vagy meg nem értések) is átértékelődhetnek idővel. Szeretünk, nem szeretünk, hiszünk, nem hiszünk.., bízunk, csalódunk, és így tovább. Ami tegnap még játék volt, ma komoly, holnap talán tragédia lehet.
Sírva kacagunk és nevetve sírunk, tettetjük, boldogok vagyunk, boldogtalanul is szerepet játszunk - gyakran,. Már amikor sikerül, mert olykor szerepünkből kiesünk, hisz emberből vagyunk. (Sokszor kérdezem magamban ezt is. Vajon mindenki emberből van kis hazánkban ?)
De miért is általánosítok? És ezt a befejezhetetlen gondolatsort gyorsan félbehagyva, leírom, mi váltotta ki belőlem, hogy írjak.
Természetesen a politika, amit gyűlölök! Még jobban azt, megváltoztathatatlan gyűlölettel (ami érzést korábban nem ismertem) , aki belevitt,rákényszerített, hogy ezzel foglalkozzam. Ma viszont a politizálás minden embertársamnak kötelessége volna, így mindannyian beleszólnánk, irányíthatnánk életünk, országunk sorsát !!
A tegnapi tüntetésről sok- sok képet láttam megosztani és valami rettentően zavart!! Legtöbb képről nekem egy május elsejei felvonulás jutott eszembe, és nem tüntetés. Jókedvű, boldognak látszó vidám emberek sokasága vonult, fotózkodott, mikor üvölteni kellett volna,közösen, egyszerre! Természetesen országosan, és magamat is beleértve!
Pedig nem játék ez, és nem Május 1.Valami más szerepet kellene színre vinni, valami mást "játszani",de nagyon komolyan! Majd egyszer,ha a történelem írók nem hamisítják meg ezt a korszakot, utódaink nem lesznek, nem lehetnek büszkék a ma emberére. Mert hogy kimondom. Elkúrtuk, nem kicsit, de nagyon!
Most még egy fájdalommal többet élek meg, a reménytelennek látszó, tehetetlen fájdalmat, azzal az erős óhajjal, hogy ideje volna valami más, komolyabb szerepre váltani.
Nincs kedvem, nincs erőm ezen a "színpadon" (kínpadon) és így játszani,,,,:(
ELÉG VOLT!

Egy kedves harcostársam írta a fentieket. Sajnos csak egyetérteni, együtt érezni tudok vele. Mi tüntetni sem tudunk Rendesen, csak "tisztességesen". Mi úgy megyünk "tüntetni" mint egy népünnepélyre, Május 01-i felvonulásra.