Sokhegyi Györgyi - "...átléptem...."

Györgyi a másik Admin társam az előbbi bejegyzésemnél említett Csoportban. Az írás az Ő ma esti írása ugyanonnan.

Györgyi drága! Úgy érzem Te megfogalmaztad azt az érzést amit többen, én is éreztem utána mikor ott voltam. Nem Szabó Gábor Tuareg miatt, Nem az OGYM miatt, hanem az Emberek miatt akik ott voltak vannak hittel szívvel lélekkel és naponta éjjeleken át kiállnak a hitükért, valamiért amiben hisznek. Az a légkör ahol lehet érezni közelről az Igazi Szabadság hitét a levegőjét...még legalább egy darabkáját. Györgyi! Köszönöm! Csak megjegyzem... Többünknek, Sokunknak kellene átélnie azt az érzést amit Te leírtál éreztél.


Sokhegyi Györgyi

Ma két órára átléptem a magyarországi tömeglélektani határokat és narancsszínű tartókötélen átmászva disszidáltam Demokráciába. Nem először tettem. Már az első alkalommal feltűnt, hogy az a stressz, amit alapban vittem magamon a mai magyar hétköznapokból kis hivatali sajátosságokkal megpúpozva, eltűntek. Lementek rólam, megvártak a határon, hogy a tér szélén visszaugorjanak vállaimra, lelkemre. Ma is így történt. Ott, túl a narancsszínű tartókötélen, nincs az az általános rosszkedv, ingerültség, feszültség, agresszió, amitől a "kinti világban" abból is mérföldes anyázás kerekedik pillanatok alatt, ha valaki rálép a másik lábára. Az Demokrácia Erődben ( amit a narancsszínű tartókötelek tartanak ) tényleg más még a levegő is. Nem a huzatról beszélek, ami a tér átépítése miatt szinte állandó, hanem a nyugalom, békesség és tisztelet levegője. Szó sincs arról, hogy ott mindenki mindenkivel egyetért, vannak viták, de ezek nem veszekedések. Nézetkülönbségek megvitatása, megbeszélése, ami után nincs keserű szájíz, nem aláz le senki senkit, megbeszéljük a dolgokat. És még valami: lehet kérdezni, sőt az ember választ is kap. Az első alkalom után sejtettem, most viszont már tudom, hogy ez az az érzés, amiről külföldön élő (sajnos egyre több) rokonom beszélt: nyugalom, békesség. Nem arról van szó, hogy kint kolbászból van a kerítés, és minden csak jó, hanem nincs az itthoni feszült légkör. most már tudom, mert kétszer is benne voltam. A másik nagyon szokatlan dolog az Erődben a nyelvezet. Megértjük egymást magyar nyelven. Az az össznépi sport, hogy kínosan vigyázunk, nehogy megértsük egymást, azután kiragadunk egy szövegrészt és még a világegyetemet is belemagyarázzuk -- nos, az itt nincs. Sőt, azokkal is egyből megértjük egymást, akik csak pár percre jönnek oda, érdeklődnek, beszélgetnek, tetszésüket vagy nem-tetszésüket nyilvánítják ki. Itt még az ellenkező véleményűek is megértik egymást. Egy bácsi volt csak aki nem, de számára ez a légkör annyira elviselhetetlen volt, hogy gyorsan távozott is.
Tehát, kedves csoporttársak, van remény, nem felejtettünk el emberi módon kommunikálni és viselkedni. A Magyar Demokrácia él, lehet, hogy még gyermekcipőben jár és néha taknyos az orra, de erős és növekszik!

Barics Éva - MELANKÓLIA.

Éva az egyik Admin társam egy ellenzéki csoportban. Az alábbi írás az ő alkotása a csoportunk mai a szokásos Péntek esti "összejövetelünk" bevezetőjének szánva. Mikor elolvastam, engem szíven ütött, letaglózott. Igen! Éva leírta azt amit éreznünk KELL és viselnünk KELL! ...és tennünk KELL!...a gyermekeink jövőjéért a becsületünkért, azért hogy majd egyszer ne szégyenkezve lehajtott fejjel kelljen a Gyermekeink elé állnunk, hogy egyáltalán oda állhassunk majd...bocsánatot kérni.

Barics Éva
MELANKÓLIA.
 Mi tagadás, elkapott a melankólia. Reggel óta „Azok a régi szép idők” járnak az eszemben, mikor gondoltunk egyet, és suli helyett a Halászbástyán bámultuk a város panorámáját… mikor a zsebpénzünkből könyveket vásároltunk 3-4 forintért… vagy egyszerűen felültünk a vonatra és leugrottunk Siófokra, mert futotta vonatjegyre… mikor fűre lépni szabad volt és az ovis kislányomat a Kossuth téri fák, bokrok között keresgéltem…. mikor azt aki nem dolgozott elvitték KMK-ért…. mikor végigmentünk az utcán és minden második kapualjban tábla hirdette: munkaerő felvétel… Sajnálom a mai fiatalokat. Lesz-e még ilyen??? Élhetnek-e majd ilyen szabadon, gondtalanul? Élhetnek-e még emberhez méltó életet, ITTHON ? Az az érzésem, sajnos a gyerekeink már nem. Vérzik a szívem, mikor a lányomnak mesélek, és csak néz rám kicsit hitetlenkedve, szomorúan. Hallgatja az utópiát, nem érti, mért változott ekkorát a világ …. Elképzeltünk egy szebb jövőt és mi lett belőle… Mindannyian hibásak vagyunk, hogy hagytuk megtörténni. Büszkék voltunk a vér nélküli rendszerváltásra… ma is így van még? Ugye tudjuk a választ! Nem lehet tovább behúzott nyakkal otthon tördelni a kezünket, ideje szembenézni önmagunkkal. Ideje szembenézni a hibáinkkal, mert a gyerekeink jövőjét már eltékozoltuk. Még nem késő; és talán az unokáink majd egyszer nem hisznek a szüleiknek; jéééé, ilyen is volt? Ehhez viszont nekünk kell rendbetenni a világot, és még akkor is marad szégyellnivalónk …

Suttyók.

Kerék-Bárczy Szabolcs

„Én gyakorlatilag egy kultúrálatlan, tehát ahonnan én jöttem, annak a miliőnek nincsen semmifajta speciális kulturális tradíciója. Egy ilyen alkalmazotti réteg, tehát már a parasztsághoz sincsen igazából semmi köze apáméknak, meg nem volt, de állatot tartottunk, tehát a tevékenység megmaradt, de a paraszti kultúráról már régen nem volt szó a faluba’, munkás kultúra semmi nem volt. Tehát nem tudom megnevezni, hogyha be kéne valami hagyományos sorolás szerint illeszteni magamat, hogy milyen, polgári kultúra ugye elő se jön. Tehát én egy ilyen kultúrálatlanságból jöttem, inkább egy eklektikus valamiből jöttem.” (Orbán Viktor, 1989)

Senki nem tehet arról, hogy honnan jön, de arról már inkább, hogy mivé lesz. Orbán politikáján, gondolkodásán, minden gesztusán, az emberekhez és a világhoz való viszonyulásán, ízlésén mélyen érződik, hogy maradt, aki volt: egy kultúra, hagyományok nélküli fajankó. Csak most már hatalom is társul ehhez, amit képességei szerint használ is. Pedig volt, lett volna kitől tanulnia, és bőven lett volna honnan felszívnia műveltséget, jó modort, ízlést. Ám szegény ma már, ötvenen túl, ha akarna se tehetne mást, mint hogy összes ereje megfeszítésével olyan suttyóvá tegye gazdag kultúrájú, sokszínű hazánkat, mint amilyen ő maga. S erre még büszke is! Mert nem ismer jobbat (bár ismerhetne), s valami magabiztosságot, tán némi lelki békét is abból meríthet, ha sok üres levegőt szív a tüdejébe, és egész szánalmas lényét felfújja egy mérges kis pókká, hogy ott trónolhasson a háló közepén az országunkat lezüllesztő sok kis suttyótárs között. És a legszánalmasabb az egészben az, hogy megannyi erős kulturális háttérrel rendelkező Orbán rajongó tagadja meg saját családjának hagyományait és műveltségét. Ezek a gyengék, akiknek kell egy erős faluszéli sutyerák ahhoz, hogy drága pénzért üveggyöngyöket vásárolhassanak, és a kiművelt, a hazájuknak dicsőséget szerző ősök arcképcsarnokába fölakaszthassák saját meghasonlott és megalkuvó ábrázatukat.
A gyökértelenek és műveletlenek ösztönös magabiztosságával, gátlástalanságával, a világgal szembeni olthatatlan gyűlöletével és könyörtelenségével rágják-vágják előre magukat Orbánék, s ehhez a gazdag múltú megvásároltak asszisztálnak. Így válik szép lassan vásári díszletté Steindl alkotása, s a nyálas szotyit köpködők árnyéka így vetül Ybl és Hauszmann monumentális művére. Többet ártanak természeti és épített környezetünknek, mint a szén-monoxid. És a lelkekben még több rendet vágnak, mert mintává teszik a bunkóságot, megvetendővé a tartást. A hazaépítők megújítva gazdagították a kulturális értékeket, és soha nem tették azokat nevetségessé. Mert nem létezhet anyagi gyarapodás kultúra és az élet minden területére kiterjedő igényesség nélkül.
És ez a bagázs veszélyes. Életveszélyes. Minden történelmi korban voltak ilyen büszke suttyó hordák, akik erőfitogtatással véreztették ki a hazát és gyengítették a közösséget. És mindig hasonlóan viselkedtek. Eszerint kell hozzájuk viszonyulni!

Egy történet. "A gyűlölet fogságában..."

Hoztam egy történetet. Szíven és elmén ütött. Miért? ..a végén elmondom.
A Történet:
Katalin Nagy
A gyűlölet fogságában...?
Az erődben tartózkodva, a hívő orbanisztánosoktól kaptam már hideget, meleget. A fröcsögve ordítozók dühe, lepereg rólam, derűs nyugalommal nyugtázom: " no ennek is rossz napja lesz!"
De augusztus 20-án történt valami..
...azóta hurcolom magamban az alábbi történetet.
Kissé fáradtan álldogáltam kiáltványunk mellett szórólapjainkkal kezemben, miközben közvetlenül a hátam mögött megszólalt valaki. Nem hangosan, csak mintha beszélgetni akarna velem...
"Nem szégyenlik magukat, hogy kimerik tenni a nemzeti lobogónkat?"
A hang irányába fordulva már menet közben vissza kérdeztem:
"Miért is kellene szégyellnünk magunkat?"
Egy hatvanas éveinek elején járó hölgy állt előttem. Először a nagyon ízléses, korának megfelelően diszkrét sminkje tűnt fel, majd megcsapott parfümjének finom illata. Igéző kék szemeivel higgadtan, indulatok nélkül nézett rám.
"Maguk hazaárulók, nincs joguk nemzeti lobogónkhoz!"
"Hölgyem! Azért mert más a véleményünk, miért lennénk hazaárulók? Mi szeretve tiszteljük hazánkat, mindannyian itt élünk, ugyanúgy mint ön, és mi is itt ettük meg kenyerünk javát."- válaszoltam nyugodtan.
Felhúzta a szemöldökét, szemembe nézett, és kimért, de határozott hangon szólalt meg újra:
"Az ilyeneket mint maga, agyon kellene lőni!"
Döbbenten néztem rá, és gondolkodás nélkül kérdeztem:
"Asszonyom! Ha most lenne önnél egy puska, képes lenne lelőni engem?"
Váratlanul, egészen közel hajolt hozzám, és szinte a fülembe suttogta:
"Gondolkodás nélkül! Mint egy rühes kutyát!"
Megfordult, és mint aki jól végezte dolgát, látható elégedettséggel távozott.
Némán álltam.... néztem utána, öltözete, és az egész külseje alapján olyannak tűnt, mint akinek gondolkodás nélkül adom át a helyem a villamoson...és..és akkor most meg lelőne "mint egy rühes kutyát?"
Mondanivalójának nem csupán tartalma, hanem hangvételének elszánt átgondolt higadsága ütött meg...
A helyzet abszurditásától, úgy éreztem magam, mintha egy filmben lennék.... szinte láttam a kezében a puskát...
A felindultságtól, torkomban dobogott a szívem...elbotorkáltam a közeli padig, és szinte lerogytam rá....
Nem tudtam gondolkodni, csak azt éreztem, ott hagyta rajtam lelkét mételyező gyűlöletének bűzét...
Pár percig üldögéltem még tanácstalanul, majd úgy döntöttem túl mély, túl erős volt a hatás,... adok időt magamnak, hogy megemésszem.
Két napja cipelem lelkemben a történet hatásának terhét, és ma észrevettem magamon, hogy nem tudok úgy, mint eddig szívből mosolyogni.
A térről hazafelé jövet, korábban leszálltam a buszról és kimentem a Duna partra... esteledett... kevesen jártak arrafelé. Leültem egy horgászok által kibélelt kényelmes zugba, és néztem a vizet.
Magyarázatot kerestem...Vajon miért ütött ennyire szíven ez az eset?
És akkor eszembe jutott egy régi történet, amit olvastam valahol...
"Láttam egy dokumentum filmet.
Megtalálták valahol azt a szörnyeteg asszonyt, egy ávóst, aki sok évtizeddel ezelőtt a kitelepített nők barakkjában felügyelő volt.
Egy szelíd, zavart,őzikeszemű nénike bukkant föl az ajtóban, a már szintén idős, egykori rabok előtt. Kis szatyrot is szorított markában:
azt hiszem, valami süteményt is hozott a találkozóra. Krémest és pogácsát.
Úgy kezdett beszélgetni áldozataival, mint régi barátaival. Mosolyogva ismerte föl egykori "ismerőseit" a megvénült, megváltozott arcokon.
Azt hitte, valami nosztalgikus találkozóra hívták, amolyan "érettségi találkozóra". Nem értette, miért néznek rá olyan furán. Miért gyűlölik?
Miért ez a sok zavart, sötét pillantás? Elfelejtette, hogy valaha csizmával rugdosta ezeket a nőket? Hogy ütötte-verte őket?
Lehet, hogy nem emlékezett rá?
Valami rémlett neki, "csúnya idők voltak", de hogy ő tettes volt, arra nem emlékezett.
Nem azért, mert hazudott, hanem mert akkoriban más erők voltak a világban. Más erők "szállták meg". Egy szadista világ erőinek médiumává vált.
Úgy tűnt számára, mintha nem is vele történt volna mindaz, ami történt.
Mintha nem is ő tette volna, amit tett.
Sorba mondták el áldozatai, mit művelt, s a nénike, mint valami regressziós hipnózisban, visszazuhant a múltjába, és rádöbbent arra, hogy egy szörnyeteg volt.
Megszállta a kor "ördöge", és maga is "ördöggé" vált.
És amikor ez a borzalmas összműködés megszűnt, nem érzett utána különösebb bűntudatot, mert amit tett, azt sohasem érezte személyes ügyének....egyszerűen csak azt tette, amit akkoriban "kellett"."
E régi történet kapcsán jöttem rá, hogy a "kor szelleme" már köztünk is köztünk jár... akár kedvesnek látszó nénikben testet öltve.
Az a "hölgy" akivel a téren találkoztam sem személy szerint engem gyűlölt, csak tette, vagy tenné amit a "kor" tőle elvár.
A "kor" bűnének emésztő bűze csapott meg személyében...
A felismeréstől, ott a kihalt Duna parton sikítani támadt kedvem...
Befogtam a fülem, és megtettem..................................................
Aztán haza siettem, elővettem azt a régi történetet tartalmazó könyvet
/ Müller Péter Varázskő/ újra olvastam, és mindannyiunk okulására megírtam történetemet Nektek,...... lemosva ezzel magamról a gyűlölet bűzét!
De az egekbe kiáltom MINDENKINEK!
Védők! Vigyázzatok a vártán! A "kor" már megérkezett!
Én láttam, szemébe néztem, bűze megcsapott... holnap , lehet Te következel!!!!!
Szombaton este találkozzunk, és ismét tiszta szívvel mosolyogva ölellek meg majd Titeket!
VIVA! OGYM!

*********************************************************

 A történetet elolvasva szíven és elmén ütött a történet és a felismerés. Ledöbbentem önmagamon. Mint volt hivatásos katona, ölni tanultam, arra készültem és azt tanítottam. Nem közvetlen közelről szemtől szembe az ellenség szemét látva, hanem távolról több száz sőt ezer méterekről ahol már nem látszik az ember "csak" egy "célpont". Gyűlölni nem tudtam egészen ezelőtt pár évig, pedig okom lett volna rá ezer is. Aztán megtanultam..., márha a gyűlöletet tanulni lehet. Azt hiszem inkább bennünk van az, csak a tudatunk elnyomja míg nem jön egy olyan sokk ami kiváltja, beindítja. Ez a "sokk" lehet érzés vagy érzések halmaza, de lehet "pusztán" kívülről mások által belénk oltott belénk szuggerált "program" . A sokszor elmondott - hangoztatott szavak, mondatok az "ellenségről" a másik a másképp gondolkodók a más színűek a más vallásúak ellenségként beállítása egy gyenge jellemű emberből kiváltja a gyűlölet érzését, beindítja nála ezt a gyűlölet "programot" De beindíthatja az erősebb jelleműeknél is ha sokszor kellő hatásokkal fűszerezve hallja és főleg ha "okot" is szolgáltatnak hozzá. Teszem azt "elég ok" a sikertelenségünk a kudarcaink a nyomorunk a javaink elvesztése / elvételének másokra fogása, egy nyomorult világ nyomorának ellenség képpé formálása. Ezt tették és teszik velünk évek óta. Ezt éltem meg én is. Tudok gyűlölni. Én is mondtam már ki nem egyszer..."simán fejbe lőném szemtől szembe úgy hogy a szemét lássam..." hááát... Ez a felismerés ütött most elmén ahogy olvastam a történetedet. Be indították bennünk a gyűlölet "programot". Ahogy írod..."A "kor" már megérkezett!
Én láttam, szemébe néztem, bűze megcsapott... holnap , lehet Te következel!!!!!" Igen! Láttam és a bűze megcsapott... és sajnos magamban magamon a saját szememben elmémben láttam.......


Most így végig gondolva a dolgokat... Talán épp ez a belénk oltott gyűlölet tart minket fogva, korlátoz, fékez, blokkol ? A bennünk lévő gyűlölet által kiváltott "blokkok" miatt vagyunk ilyen bénultak, kábák és "tűrünk" így? Valami fura belső blokk amit ez a gyűlölet indított be akadályozza hogy tegyünk valamit, hogy ki menjünk a terekre és tegyük a dolgunkat?...Mert "félünk" ha kimegyünk elszabadul ez a gyűlölet és cselekvéssé válik? Vagy?... Mi lesz ha megszűnik az a "blokk"???... és elszabadul a gyűlölet???........

Eszükbe nem jut az egyszerű tény, -ahol egyszer valaki lő, ott vissza is lőnek. Ha az indulatok elszabadulnak, akkor az nem néz semmit. Sem Istent, sem embert, sem Gyermeket Nőt Öreget. Öl mert öltek...Gyilkol mert gyilkolták... Mikor már önmaga belecsömörlött a gyilkolásba a gyilkos önmagába, akkor talán...talán...abbahagyja. Vagy még akkor sem. A gyűlölet is ilyen. Mikor megijed a saját gyűlölő énjétől, mikor rádöbben mit tett vele, mivé tette a gyűlölet, akkor talán abbahagyja. Mióta ezt a történetet olvastam és írtam hozzá, az jár a fejemben...-Vajh azok akik ezt a gyűlöletet elszabadították, ránk szabadították, gondoltak e arra, mi lesz ha ez a gyűlölet végképp fékjeit veszíti? Mi lesz ha ez a gyűlölet ellenük fordul? Mi lesz ha a most egymást gyűlölő ezrek egyszer rádöbbennek, nem is egymást kéne gyűlölnünk, hanem azokat ott bent,...őket akik elszabadították ezt a gyűlöletet? Mi lesz akkor? Gondoltak rá vajon???.... Vagy azt hiszik valami majd őket megvédi? Nem fogja! Semmi! ...a gyermekeiket a párjukat a szüleiket sem!!!.....

Egy hozzászólás/vélemény a Facebookról: 
"Mérei Böbe Igen, Lajosom, nagyon jól látod. A rengeteg megalázástól, köpködéstől a bennünket mardosó fájdalom lassan gyűlöletté vált. És ezt a fenevadat próbáljuk láncon tartani, mert tudjuk, hogy mire képes.
Nézz végig, csak itt a facén. Bájos nagymamák, tündéri nagypapák, szerető anyukák és gyengéd férjek néznek virtuálisan farkasszemet egymással. Hamar trollnak nyilvánítunk bárkit, mert rettegünk, hogy a vita hevében kiszabadul belőlünk a szörny. A demókon sanda tekintettel méregetünk minden idegent és ugrásra készen lessük, nem tesz-e, mond-e bármit, ami felfedné ellenség mivoltát. Mosolytalanul és feszülten járunk az utcán, állunk a sorban, szállunk a járművekre.
Vezírünk jó munkát végzett. Első kormányzása idején elvetette a gyűlölködés magját, s jó kertészként ápolta. Mára szárba szökkent.
S igen, a szörny miatt mindenki bénult, mert fél, ha mégis változás lesz, a fenevadak kiszabadulnak."

...és egy másik hozzászólás:
"Krisztiánné Móhr Katalin Ismeretlen volt számomra a gyűlölet. Nem tudom, hogy most mit is érzek igazán.... lehet, hogy gyűlölök valakiket? .... az biztos, hogy látni, hallani sem bírom a sok gerinctelent, és végtelenül el vagyok keseredve! Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ezt kell megérnem. Anyukám mondogatta mindig gyermekeimnek, amikor dajkálgatta őket - immár 40 körül járnak - "MIRE NŐTOK FEL KICSIKÉIM?" Akkor soha nem gondoltam volna, hogy erre, és ma én is ezt mondom az unokáimnak. Soha nem felejtem el szavait, melyek akkor nem tűntek rémísztőnek.. Ma már értem... bár tudom, hogy életében mennyit szenvedett, és dolgozott, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer attól kell rettegnek, hogy visszatérünk oda, ahonnan ő indult... Drága Édesanyám, ha tudnád!!!! " 

Pojácák vagy Gazemberek?

Sárga lap

zs
Pojácák vagy gazemberek?
A maffiaállami „kormány” hovatovább naponta többször is eszünkbe juttatja Petri György látnoki versének költői kérdését. S a folytatásból – meg most már magunktól – tudjuk a választ: is-is.
| Szerző: Gusztos Istvan | |

Minden dolog lényege annak története – ezt vagy az „antiszemitizmusa miatt” az egykor róla elnevezett egyetem épületéből száműzött filozófus mondta, vagy Max Veber, vagy a Kedves Vezér – már nem tudom, de manapság nyilván jobb, ha az ember az utóbbira tippel…
Szóval az úgy volt, hogy Orbán és hű alvezérei valamikor – van annak már vagy 20 éve is – összejöttek, és úgy döntöttek, gazemberek lesznek. „Pártjukat” ennek megfelelően irányították.
Egy ideig tehát egyértelműen gazemberkedésből pojácáskodtak, mikor mind több elemét kezdték használni a szélsőjobboldali retorikának: nemzetárulás, miazmás… Mert hisz tudatában voltak annak, hogy a Magyar Köztársaságban csakis elhülyített és megvadított tömeg juttathatja őket hatalomra – hát tudatosan és rendkívül sikeresen züllesztették le (igaz, volt segítségük az ellenoldalon is!) a magyar társadalom igen jelentős részét.
Ugyancsak gazemberkedés szándékával kezdték játszani a mélyen hívő keresztényt – a hála nem is maradt el: a magyar szélsőjobb templomokból uszított a „libsik” ellen, agitált a nemzetikereszténnyé vált Fidesz mellett.
Ezektől az időktől kezdve, már csak egészen kivételesen fordult elő, hogy fideszes politikus azt mondta volna, amit valóban gondol. Később már tisztán mechanikus módon, az orwelli kacsabeszél szerint, a tájékozódás megakadályozásának céljából használták és használják mindmáig azokat a szerveiket, amelyek segítségével egykor még beszélni, valamit mondani is tudtak.
Hatalmas, ugyancsak orwelli elvek szerint működő médiabirodalmat és szörnyű szellemi hátországot teremtettek maguknak, meghatározó részben közpénzből.
Olyan elbódított tömeget szerveztek hatalmuk biztosítására, amelyet folyamatosan „gondoznak”: hosszú évek óta minden nap gyűlölködő, rágalmazó vagy egyszerűen csak pofátlanul hazug szövegekkel etetnek. S az egykori Fidesz máig megmaradt vezetői és később beépült, ma meghatározó figurái öntudatlanul egyre inkább azonosultak mocskos szerepükkel – sajátos önvédelme ez a személyiségnek, hogy ne kelljen minden pillanatban éreznie nyomorult, aljas voltát. Persze, vannak ma is olyanok, akik dermesztő cinizmussal pojácáskodnak – szerintem Lázár és még néhányan azt teszik. De például Kövérről régóta azt gondolom, maradéktalanul azonosult szerepével, ettől viselkedik bugris eszelős módjára.
Aztán itt van – hogy az ördög vinné már el! – ez a Balog Zoltán, aki folyamatosan összekeveri a miniszterkedést (illetve azt, amit a maffia miniszterkedésnek hazudik) a lelkipásztorkodással (illetve azzal, amit a maffia…). Persze, az irányt maga a Kedves Vezér jelölte ki: ő sem képes, illetve nem hajlandó álnok istenkedés nélkül zagyválni.
Balog arcán úgy rögzült a szemérmetlenül képmutató és egyre hibbantabb ájtatoskodás, mint mondjuk Szemérmetes Erzsók arcán a pír – de ez utóbbinak legalább volt természetes magyarázata. Azt viszont nem tudom megítélni, Balog megnyilvánulásaiban mennyi a cinikus, hazug szerepjátszás, és mennyiben azonosult – önmagát is elhülyítve – visszataszító szerepével.
Néhány napja például közölte, hogy a „kormány” legutóbbi ülésén 2016-ot Szent Márton-évvé nyilvánította. Én ezen meghökkentem, de, úgy tűnik, a magyar társadalom számára már magától értetődik, hogy az orbáni útmutatás, nemzetvezetés kiterjed szent évek kijelölésére is… Bizonyosan nem én vagyok az egyedüli, aki Balog dumájában érzékeli az állam és egyházai összefonódását a maffiában, de az is bizonyos, hogy nagyon kevesen jelezzük minden ilyen alkalomkor, hogy észrevettük a hatalom újabb határátlépését, és tiltakozunk ellene. Tiltakozunk az illegális és illegitim önkény ellen! Hogy sziszegve sem szolgálunk aljas, nyomorító hatalmakat. Bizony, a látszat szerint mintha a Kedves Vezérnek volna igaza, minthogy a számára egyszerűen „nem létező többiek most se szüntetik be a munkát (még akkor se, ha volna mit),nem bénul meg az ország, nincsenek barikádok az utakon, az utcákon nem hömpölyögnek fölháborodott polgárok milliói, hogy a legfelsőbb személy távozását követeljék, vagy legalább fütyüljenek”. /Fütty/
Balog miniszter-lelkipásztor (vagy fordítva), kétségtelenül bizonyos szorgalmat tanúsít, a legkellemetlenebb, legkártékonyabb ostobák módjára. Ráadásul mindezt valami egészen hibbant, röhejes ájtatoskodás közepette.
És nem tud nyugton megülni a va… a fenekén: kilép Orbániából, hogy külföldön lejárassa a hazai magyarságot, és megnehezítse a környező országokban élő magyarok helyzetét.
Most Romániába ment prédikálni; abba a Partiumba, amelynek magyarjai a miniszter-lelkipásztor szerint Magyarország és Románia közé szorulva érezhetik magukat. Az ember csak remélheti, hogy lelkipásztori hadova ide, miniszteri handabanda oda, az ottani magyarok pontosan tisztában vannak azzal, hogy Romániában élnek. Minden bizonnyal akadnak majd románok, akár a kormány tagjai közül, a vad nacionalistákról nem is szólván, akik e helyzetről készségesen fölvilágosítanák őket…
Nem vitás persze: az orbáni hatalom mindent elkövet, nem is eredménytelenül, hogy a „külhoni” magyarság szoruljon, szarul érezze magát – Szlovákiában is, Romániában is… Legalábbis ama magyarságnak az a része, amely jó kapcsolatokat tart fenn a többségi nemzet demokratáival, és nem akar az anyaországi maffia vazallusa lenni.
Az igét hirdető miniszter (ilyen is csak ott lehet, ahol már dühöng az új nemzetikeresztény kurzus) rövid szövegében annyi értelmezhetetlen hülyeséget hordott össze, aminek „megfejtésével” ki-ki hosszú ideig is elbíbelődhetne: mi is az élet közepe, hol található; mikor és hogyan kerültek oda a magyarok, és akkor a többi nép hol volt; mikor kerültünk ki onnan, kik foglalták el a helyünket… És persze: ha Isten a magyarokat választotta ki, mi volt a szándéka a többi néppel; mit kell kezdenünk kiválasztottságunkkal… Milyen dolog lehet Romániában élve Magyarország és Románia közé szorulni… Majd meg kell magyarázni az EU-ban, hogy nem törekszünk határrevízióra, de ha mégis, akkor sem a „mindent vissza” alapján…
A „kormány” tagjai egyébként annyi gazemberséget és hülyeséget, őrültséget hordanak össze naponta, és dumáiknak annyira nincs érvényes köze a valósághoz, a valóság ama csekély részéhez, amely a maffia szándékaitól, érdekeitől függetlenül létezik, hogy nem ártana egy Darvas Szilárd-szerű magyarázó… Persze, Balognak és társainak a dumáját lehetne szórakoztatóan magyarázni, ám jókedvre, mint egykor Darvas slágermagyarázatai, nem derítenének…
Bizony, kevés okunk van nevetésre: a legaljasabb, amit egy hatalom megtehet, az az üzérkedés: üzérkedés a hittel, a hazaszeretettel, a nemzeti érzelmekkel. Az önkény, mely 2010 óta ránk telepedett, ezt teszi.
De akkor is: sziszegve se..!

Ha én köz alkalmazott lennék. ...

- Ha én a Köz alkalmazottja lennék...
Először is megtisztelve érezném magam. Másodszor pedig büszke lennék rá és Hivatásnak tekinteném, nem pedig "egyszerű" munkának. Úgy viselkednék hogy mindig tudatában lennék annak, a "KÖZT" szolgálom, én vagyok a "KÖZ-ért" és nem Ő értem. Nem lennék megalázkodó, de tisztelném az ügyfelet a "közt". A törvényeket betartanám, de minden törvényeset elkövetnék hogy segítsek. Úgy tenném a dolgom a "KÖZ" érezze érte vagyok, mindent megteszek érte amit lehet, de azért tudja a "KÖZ" is, én is Emberből vagyok.
-Ha én a Köz alkalmazottja lennék...
A "KÖZT" szolgálnám és nem a főnökömet, nem az éppen hatalmon lévőket. Soha nem nyaliznék senkinek a főnöknek SEM! Felkészülten, büszkén a Köz szolgálatában és érdekében tenném a dolgomat. Büszke lennék a hivatásomra és megőrizném minden körülmények közt a gerincem természetes ívét! Mindig tudatában lennék annak, -a főnökök jönnek mennek a politikusok főleg. A Nyelvem evésre ivásra és kommunikációra használnám, nem pedig a főnök a politikusok hátsójának tisztán tartására.
-Ha én bármilyen alkalmazott lennék...
Akkor is így viselkednék. Végezném a dolgom tisztességgel a legjobb tudásom szerint. Ember akarnék maradni a gerincem természetes ívének megőrzésével a nyelvem természet adta rendeltetésének használatával.
Karriert, előbbre lépést, béremelést csakis a Tudásom a Tapasztalatom a Munkám, Emberségem elismeréseként várnék.
-Ha én főnök lennék....
Csakis a Tudást a Munkát a Tapasztalatot az Emberséget értékelném. Nem tartanék talpnyalókat, hűbéreseket. A tülekedő nyomulós hosszú nyelvű gerincteleneket helyre tenném de nagyon. Mindig tudatában lennék és úgy vezetnék, Vezető legyek és NE főnök a beosztott is Ember a Munka a Tudás a Tapasztalat teremt a talpnyalás a gerinctelenség rombol, én is hibázhatok emberből vagyok. A hatalommal élnék, ( ha kell ) de soha nem vissza élnék.
-Ha én a Köz akaratából a Köz vezetője lennék....
ugyan úgy dolgoznék mint fentebb írtam. A Köztől kapott hatalmamat a Köz szolgálatára és érdekében használnám! Mindig tudnám...- a Köz vezetője vagyok annak akaratából és NEM ura. ...és ezt Megtiszteltetésnek venném.

OGYM - 2014 08 08 - 10 Budapest Kossuth tér

-Pénteken 08-án egy Csapat Szabó Gábor ( Tuareg ) vezetésével "kiköltözött" az ország Főterére a budapesti Kossuth térre. Ők az -Ország Gyűlése Mozgalom". Én is úgy gondoltam ott a helyem köztük. Valamit tenni KELL, valamit tennem KELL nekem is. Péntek este 21 óra körül oda mentem és ott voltam velük, csatlakoztam hozzájuk én is. Akkor még úgy gondoltam, kint leszek egy darabig, esetleg pár órát. Végül egész éjszaka lett belőle, majd kis pihenés után Szombat délutántól Vasárnap reggelig újabb éjszaka. Pár perce az Ország Gyűlése Mozgalom Facebook csoport oldalára a következőket írtam: "Enyém a megtiszteltetés hogy veletek lehettem. Fogunk még találkozni. Őrizzétek meg a lelkesedéseteket, azt a hangulatot ami eddig volt és vigyázzatok egymásra. Számomra élmény volt ott lenni, megismerni titeket. Azok a beszélgetések pedig igencsak tanulságosak, hasznosak voltak. Megvallom , még kavarognak bennem az élmények a gondolatok. Ami eddig "tiszta" számomra a pozitív élmény amit tőletek ott kaptam és hogy büszke vagyok rátok, büszke vagyok kicsit magamra is. Jó volt ma reggel tükörbe nézni. "
...és valóban. Kavarognak még a gondolatok az élmények bennem. Valóban büszke vagyok rájuk és valóban jó volt ma reggel tükörbe nézni. Lefogom majd írni az élményeket a tapasztalataimat és hogy miért volt jó tükörbe nézni. Egyenlőre annyit... -Javaslom nektek is! -Menjetek ki oda hozzájuk ha csak egy délelőttre, délutánra is, vagy esetleg este pár órára. Kaptok ott valamit egy élményt érzést amit tán elsőre fel sem fogtok, nem is tudtok majd megfogalmazni. Higgyétek el...Megéri! ...aztán mikor hazamentek..., nézzetek bele abba a tükörbe. ilyen lesz az érzés majd...
-Ha arra jártok, -vigyetek kávét, teát, esetleg pár pogácsát a Csapatnak. Vigyétek a hiteteket a bátorítást, erősítsétek a jelenlétetekkel a hitet az erőt saját magatokban is. Csak pár óra, egy fél nap, egy éjszaka és pótolhatatlan élmény, érzés ...-Tettél valamit. ... Másokért a Gyermekeidért...Önmagadért.