2013/12/26

"Bajnai mester háziasítása"

"Az MSZP-vel alapvető önértékelési problémák vannak, legelőbb az azzal való szembenézés, hogy olyan fokú hitelvesztésen ment át 2004 óta (részben a saját "tehetségéből", részben a Fidesz erejéből), hogy kevés az esélye annak, hogy valaha is újra kormánypárt lehessen ebben az országban. A 2014-es győzelme után a Fidesz fogja eldönteni, hogy megéri-e neki az MSZP-t fenntartani és finanszíroztatni, ahogy ma teszi, vagy éppen a saját súlyosbodó kormányzati kudarcainak elébe menve végleg tönkreteszi, hogy ne maradjon parlamenti alternatívája. (A Fidesz nyilvánvaló célja lesz a következő ciklusban az ellenzék "megszervezése" -- már csak ez van hátra a negyven éves uralmának biztosításához, legalábbis ahogy ott gondolják.)
Bajnai mester ebbe a forgatókönyvbe tenyerelt volna bele, ha tavaly október 23-át követően nem ijed meg a saját lehetőségeitől, és valóban létrehoz egy potens középbal alternatívát, amelynek külső támogatása egy konzervatív párt számára is a kisebbik rossz lett volna, ha egyaránt elhozza az MSZP és a Fidesz meggyengülését. De nem tette. Kiforratlan ötletekkel, nem létező stratégiával és láthatatlan kivitelezéssel sikerült magát tavaszra az MSZP csicskásává rontania, akinek nem maradt más választása, mint a lehulló koncért kuncsorogni -- és lám, maholnap még az is kiderülhet, hogy ebből a koncból is visszavesznek a szocik. Miután Bajnaiban a politikai tehetetlenség a kelleténél gyengébb helyzetfelismeréssel párosult, nem látta például a Fidesz és az MSZP közös érdekét a kétpártrendszer kialakításában, kényszerűen, de logikusan jutott abba helyzetbe, amiben ma van. Az MSZP az új parlamentben meg fog tenni mindent az Együtt megfojtásért, ezért mindent összevetve pont annyira lesz hatékony az ellenzékünk egy egyszerű többségű Fidesz-kormány ellenében is, mint a mostani minősített többséggel szemben: semennyire.
Az MSZP valójában ugyanaz a párt, mint a harminc évvel ezelőtti jogelődje. Ahhoz még elég tehetséges, hogy a saját médiája figyelmét lekösse (félelmetes erővel bizonyítva, hogy a baloldali politizáló osztály rövidlátása csak az önhittségével vetekszik), de pártként pont annyira hatékony, mint a vegyvédelmi köpenyből főzött pálinka: csak a, khm, tájékozatlanok hajlandók felhajtani, és azokat ki is üti.
Az MSZP-nek már nincs esélye ebben az országban. Szociológiai, népesedési, belső szervezeti, erkölcsi, politikai okok miatt már elvesztette a jövőjét, és csak idő kérdése, hogy a kijózanodás új baloldali alternatívát hozzon létre vele szemben. Ennek a lehetőségét puskázta el Bajnai, amikor gyengének bizonyult, és mivel gyenge is marad (ez nem olyasmit, amin dacosan úrrá lehet lenni), nem is ő fogja létrehozni az alternatívát. Együtt fog elsüllyedni Mesterházyval, akihez odaszokott, akire morog még egyet kettőt, de minden délben ott sündörög az asztala mellett, és már kiegyezett ezzel a helyzettel. Kár."

Forrás:  http://hafr.blog.hu/2013/12/26/bajnai_mester_haziasitasa

2013/12/24

"Beteg luxus"...a cinikus álszent hatalom "jótékonykodása".

"Mit gondoljunk a beteg luxusról, amelyik azt tekinti ünnepi ajándéknak, hogy egy órára megnézheti őt a nyomor? Egyre nagyobb a társadalmi szakadék. A felemelkedés lehetséges csatornáit a jelen kormány minden erejével igyekszik befagyasztani, és a társadalmat átjárhatatlan kasztokra tördeli. Szegénynek, hajlék nélkül élő szerencsétlennek lenni pedig immár alkotmányosan is bűnnnek és rendőrségi ügynek számít. Mi tudná ezt a kontrasztot még élesebbé tenni? Ha például a szegény gyerekeknek nem tanulási és kitörési lehetőséget adnak, hanem pár órára megmutatják azt a perverz luxust, amelyet soha el nem érhetnek. Mégpedig éppen azok jóvoltából, akik ezt a luxust birtokolják. És amely gyerekeknek ez a miniszterrel súlyosbított luxus még csak nem is örömforrás, csupán szorongás, hiszen a calvadosos, protokol-környzetbe gyömöszölt hivalkodás minden csak nem a jókedv és felszabadultság terepe. Ezeknek a gyerekeknek nem erre van szükségük. Erre igényük kizárólag beteg lelkű hatalmasoknak van. Nehéz erre szavakat találni a jászolban született ünnepén. Egy biztos: a képmutató politikai pedofília, és nárcisztikus önimádat ritkán mutatkozik meg ilyen szívtelen, sugárzó cinizmussal."

2013/12/22

Magyar Gyökérhatározó

Ön kitől mászott a falra idén? Visszajön a reggeli, ha megpillantja Kovács Ákos öntelt ábrázatát? Vörhenyes kiütést kap Tóth Gabi orrhangon hadaró éjsötét ostobaságától? Gyűlöli, hogy köztörvényes bűnözők „Édes Életével” mérgezik 12 éven felüli gyerekét főműsoridőben? Szavazzon 2013 legirritálóbb közszereplőjére!

A jelöltek (ABC-rendben):

1. Berki Krisztián

Az ELTE súlyzó-szolárium szakán végzett Berki a folyamatban lévő büntetőügyei dacára a szennymédia ünnepelt csillaga, bár lehetséges, hogy a TV2 kamerájának lassan a börtönbe kell majd követnie, ha továbbra is tudósítani akar az édes életéről.

2. Hajdú Péter

A gyomorszondán táplált, súlyosan beteg gyerekek nyomorúságából és semmirekellő bulvárpojácák helyi érdekű botrányaiból nézettséget generáló Hajdú műsora az a szintű ostoba, kínos, betanított világ, amit Dévényi Tibi bácsinak sem bocsát meg az ember. Olyan mértékben hígított intellektuális tartalom, hogy ahhoz képest Csernus Imre összegyűjtött nőklapjás bölcseletei vetekednek a Taóval. Az egész produkció információtartalma maradéktalanul belefér a harminc másodperces műsorajánlóba.

3. Hujber Ferenc

Az eszelősen ördögi tekintetű Hujber idén azzal hasított ki magának a bulvárfigyelem rohadt tortájából egy jókora szeletet, hogy eldicsekedett vele: érettségijét hamisította (8 ezer forintért vette), saját szakdolgozataként pedig egy irattárban talált, 20 évvel korábbi munkát adott le. Emellett szívesen haknizik azzal is: felesége és gyönyörű 4 éves kisgyermeke mellett szüksége van rá, hogy időnként szexklubokba járjon és idegen nőkbe dugja a farkát.

4. Kovács Ákos

A lapos konyhabölcsességeket bicskanyitogató küldetéstudattal előadó Ákos régi motoros a szakmában: zavaros magánmitológiájával több generációból gyűjti elszánt rajongóit, akik 20 éve már-már vallásos fanatizmussal hallgatják a magasztosság leple mögé bújó pátoszos semmitmondást.

5. Majka

A tanulás csábításának hősiesen ellenálló, az életük javát az edzőterem-fodrász-szolárium háromszögben tengető Beckham-fülbevalós tippmix-fiatalok nagy kedvence, aki tulajdon személyén keresztül cáfolja a tudásalapú társadalomról szónokló értelmiségieket, bizonyítva, hogy igenis ebben az országban a legelemibb ismeretek, műveltség és szókincs nélkül is sokra viheti az ember.

6. Schobert Norbi

Aligmozgó társadalmunk első fitneszmilliárdosa, aki tudományosan hangzó hablatydumákkal, jócskán túlárazott termékeivel csúcsfokozatba kapcsolta az "iszapagyú bunkó nép" megvámolását. Bár a Gazdasági Versenyhivatal 2008-ban a fogyasztók megtévesztése miatt megbüntette, az orvosi/dietetikusi végzettség nélküli észosztás tovább folytatódik transz-zsírsavakról és glikémiás indexről.

7. Sebestyén Balázs

Az RTL lezserre sztájlisztolt bájgúnárja, aki úgy tud teli szájjal vigyorogni felebarátai nyomorán, mintha a nagyanyja elefántcsont-dildókészletére bukkant volna a varródobozban. Anyacsatornája évek óta olyan műsorok vezetésére kéri fel, ahol az ostorosmoszatokkal való kommunikáció dicstelen feladata hárul rá, ezért úgy tűnik, már örökre beleragad a papírgalacsint köpőcsövező hülyegyerek szerepébe.

8. Szepesi Niki

A szexmániás úszónő, akinek könyv formába tördelt vaginaforgalmi jelentéséből mindenki megtudhatta, melyik „példás életű” sportoló-családapa facsarta belé a heréit a hotelszobában, mialatt felesége otthon építőkockázott hároméves kisfiával. Egy országgal ismertette meg a késleltetett prostitúció fogalmát: előbb ingyen összefekszel fűvel-fával, majd évek múlva megírod és lekaszálod érte a pénzt. Olcsó lány – drága könyv.

9. Tóth Gabi

A mosdatlan szájú hisztérika locsogásával vallatni lehetne, ötpercnyi dózis a legnyugodtabb zen buddhistából is előhozza a potenciális darabolós gyilkost, tíz perc pedig már a klinikailag hitelesített halálos adag. Bájolgó grimaszokkal kísért, lelőhetetlen süketelése az Anettka-korszak legsötétebb napjait idézi: szavai üresen zörgő mákgubók az őszi szélben, nincs mögöttük aranyfedezet, nincs mögöttük az intellektus lefegyverző szellemessége, nincs mögöttük semmi, csak a mindenáron előtérbe tolakvó éjsötét ostobaság.

10. Vujity Tvrtko

A TV2 pánikkeltési főmunkatársa, aki egy egész "pokoli" brandet épített rá, hogy kielégítse a legalantasabb, legprimitívebb ösztönöket: a környezeti katasztrófákkal, a gyógyíthatatlan betegségekkel és általában az élet sötét oldalával kapcsolatosan mindenkiben megbúvó bizarr kíváncsiskodást. Vegyük észre: az egykori gátlástalan vásári mutatványos szerepe ez, aki abból él, hogy torz arcú törpéket, csonkolt végtagú amorfokat mutogat a cirkusz könnyed borzongásra szomjazó közönségének.


Szavazni itt lehet:

http://polljunkie.com/poll/iwdobr/az-v-gykere-2013

Ünnepélyes eredményhirdetés 2013. december 31-én. A voksolók között 2014-re szóló, egész éves MGYH-előfizetést sorsolunk ki

Ha szimpatizálsz oldalunkkal, támogasd a Magyar Gyökérhatározót!

Szabad Kritikáért Alap
11711041 – 20962111 (OTP Bank)
 
...és a legújabb...vagyis állandó gyökér a leggyökerebb:
„Horváth nem-NAV-revizor András egy szegény, szerencsétlen futóbolond” – ezt a mondatot bírta ma a netre hányni a Fidesz szellemi nehéztüzérsége, Deutsch Tamás. A döbbenetesen aljas poszt további részében szánni való, paranoiás őrültnek igyekszik beállítani a 14 éven keresztül az adóhatóságnál dolgozó szakembert, aki pár hete kiborította a bilit a multicégek milliárdos nagyságrendű áfacsalásáról. (Horváth Andrásra csütörtök hajnalban a hatalom rendőrei törték rá az ajtót, hogy elkobozzák tőle több éven keresztül gyűjtött bizonyítékait.)

Dajcs „Ugróiskola” Tomiról, a narancspárt udvari bolondjáról sokáig gondoltam, hogy csak egy feltűnési mániás retardált, a politikai szórakoztatóipar kiszeltündéje. Egy zéró kaliberű senkihelyettes, aki a valós képességei alapján kábé a rákosrendezői pályaudvar nyilvános vécéjében lehetne higiéniai menedzser, ám akinek tíz év bukdácsolás után a Keresztapa elintézte a diplomát, hogy minisztert csináljon belőle.

Bár mindez igaz, mai megnyilatkozásával a még kételkedőket is sikerült meggyőznie róla, hogy egy alávaló politikusbűnözőről van szó. Amikor Deutsch a hatalom gőgös arroganciájával az adócsaló maffia leleplezőjét igyekszik partvonalon kívülre helyezni, onnantól nincs hova tovább hátrálni: az a politika és a fehérgalléros maffia együttműködésének napnál világosabb bizonyítéka. 

2013/12/16

István Hortobágyi: Levelem Viktornak (138)

Levelem Viktornak (138) Szevasz, Lágerparancsnok! Régen írtam neked levelet. Miii? Hogy nem baj? Gondoltam, hogy ez lesz a válasz. De lassanként itt vannak a választások, és nem szeretném, ha képzetlen mini-szterelnök vinné tovább ezt az országot. Ezért kezdhetsz röfögni (ebben akár Kövér László is lehetne mentorod), de tőlem brummoghatsz is! Hooogy? Miért vagy lágerparancsnok? Segí-TEK… Ha Magyarország, a Kádár korszakban 10 millió magyar átnevelő tábora volt, akkor mára a földkerekség magyarságának átnevelője te lettél! Emlékszel a nyóóócév hazug ígéreteire? Nem? Gondoltam… Tudod, már ott tart a népkábító csürhéd a parlamentben veled együtt, hogy a saját ellenzéki ígéreteiteket törölgetitek a facebookos Fidesz oldalakról! Bizony-bizony! A kecskeméti Fidesz azonnal kizárt, és rögtön törölte a garancialevelet, amelyben vállaltátok a nyugdíj-megtakarítások, és a nyugdíjak megőrzését. Nem értem, hogy ez miért kellemetlen?! Vagyis igen. Tudod Viktor, azt kell, gondoljam, hogy velejéig romlott bűnözők irányítják ma ezt az országot. S te vagy ebben a bűnszövetkezetben a numero egyes… Antall József pedig a szakadékba vezette ezt az országot. Az anyagi pusztulásba mentünk volna, ha nincs egy Bokros Lajos. Nem kell ezt szépítgetni! Meg kell nézni, hogy az MDF parlamenti ciklusa végén hol tartott az államadósság, és hol tartott a nyóóócév szocialista kormányzás végén, amiben tudjuk, hogy volt egy világválság is, és egy általatok csak libásnak csúfolt csendes politikus, aki akkoriban 312 forintos euró árfolyamról kormányozta vissza az országot mintegy 260-265 forintra! Tényleg most mennyi is? Háromszáz?! S Magyarország jobban teljesít? Kinél? Etiópiánál? Miii? Gondolhattam volna, hogy ennyit fogsz fel a levelemből. Nem pia (tudom, hogy pálinka a kedvesed), hanem Etiópia! Más. Hallom, hogy jön a harmadik rezsicsökkentés. Jó lenne, ha figyelnétek az információ szivárogtatásokra, mert nekem már sugdossák, hogy mit akartok. De mielőtt belefognék, éppen tegnap vettem egy PB palackot. Látom, hogy ott is kötelező volt kirakni, mennyi volt év elején, mennyi volt egy palack ára júniusban,és mennyi lett július 1-től. Tény, hogy januárban és júniusban is magasabb volt a palackozott gáz kiskereskedelmi forgalmi értéke, de csendben szeretnék tőled valamit kérdezni: MILYEN REZSIT CSÖKKENTETTETEK, AMIKOR A GAZPROM JANUÁRTÓL 20 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENTETTE AZ ÁRAIT? Ha pedig csökkent a gáz fogyasztói ára, akkor miért csak júliustól, amikor az orosz ezt már januártól megtette?! Ne válaszolj! Bonyolult. S nektek tutira ciki… De ott tartottam, hogy hallom a legújabb rezsicsökkentési ötleteket. Sorolom: - A villamos áramfogyasztást januártól nem kilowattban, hanem mázsawattban méritek. Úgy kevesebbnek látszik majd. - Bezárjátok a nudista strandokat, és a körte mellű nőknek a toppless is tiltott lesz. Így este, ha a körte mellekről lekerül a falatnyi melltartó, akkor majd azok világítanak a sötétben. - Csökkentitek a bab fogyasztói árát. Mondjuk ez azért elég veszélyes terv, hiszen a metán sokkal veszélyesebb, mint a PB gáz… - A lakások fűtésének hatékonysága érdekében naponta ígértek valótlan dolgokat. A pancserek pedig otthonukban bizakodva dörzsölik a tenyerüket. Azt pedig a hülye is tudja, hogy a tenyerek súrlódása következtében hő keletkezik. - Hallom, hogy tárgyalásban vagytok a víz forráspontjának csökkentése érdekében a Teremtővel. A víz januártól 15 fokon már forrásban lesz, ezért olcsóbb lesz a meleg víz. Ha a választók zsebeiben vákuum keletkezik, és ott tartják a vizes palackjaikat, akkor már el is értétek a célotokat. Tudom nem érted, elég a a fizikusok tudják, hogy miről hadoválok… - Azt is hallom, hogy a politikai ellenfelektől elkobozzátok azt a hőmennyiséget, amellyel a karaktergyilkosságaitok eredményeként befűtöttetek nekik. Ezzel a lépéssel a távhő szolgáltatókat fogjátok segíteni. De, ha mondjuk Hunvald György igényt tart az általatok generált hőre, akkor anyagi kártérítésre fogjátok kötelezni… Még egy téma mára. Van ez a NAV botrány. Nos, azon már nem csodálkozom, hogy nem léptek semmit az igazság kiderítésének érdekében. Egyre inkább úgy tűnik ugyanis, hogy nem a pofátlanul magas korengedményes nyugdíjak tettek be ennek az országnak, de nem is a rokkantak nyugdíjai, hanem van itt a magánszektorban néhány izé (nevezzük őket egyszerűen férgeknek), akik 1000 milliárdos elvonásokkal tolják az árokba az országot. Értem én, hogy szükséged van rájuk, hiszen nélkülük képtelen lennél nyerni, vagy már velük sem. De azért lásd be, hogy a pofátlanságban ti magasan túlhaladjátok az elődeiteket! Tudod, akkor segíteni 116 templomot a határokon kívül, amikor jönnek a választások, akkor kötni paktumot az RMDSZ-el (akik olyan sértetten utasítják vissza, hogy az anyaország ne szóljon a belügyeikbe), amikor az anyaország sorsa lehet, hogy éppen a szavazataikon múlik, ez azért elég durva. Persze, más farkával verni a csalánt, mindig sokkal könnyebb volt… Viktor! Most kegyetlenül őszinte leszek. A fülöpházi komondoros paraszt nálad ezerszer normálisabb a saját tudattalan, ösztönszerű lénye szintjén. Talán ennek köszönhetően, már egy év múlva senki nem fog rá emlékezni. De a te ámokfutásodra igen! S az semmiképpen nem maradhat büntetés, megtorlás nélkül! Ám nem siettetem a dolgokat. Majd mindent megoldanak a választók. lehet, hogy nem is olyan soká. Azt hallom, hogy a 2010-es lükeforradalmárt le akarja váltani egy igazi fülkeforradalom…

2013/12/15

IGEN! Én voltam KISZ-es!

Igen! -Voltam KISZ-es! ...és élveztem, mert esténként összejöttünk mi a falu fiataljai. ..és jókat beszélgettük, buliztunk...volt egy saját klubunk...És NEM az utcákon csellengtünk bandáztunk....és NEM narkóztunk tablettást bort vedeltünk a lakótelep eldugott zugában....Tartoztunk valahová!...és voltam MSZMP tag is...és NEM érdekből! Kőkeményen megdolgoztam mindenért amit elértem!...és nem nyaltam akkor sem azóta sem senkinek...És nem mentem egyetemre a nagypapi kommunista multjára hivatkozva...és nem kaptam állást ugyanezért mint kövér elvtársúr és társai!...és ösztöndíjat sem kaptam külföldre mint orbán elvtársúr és társai!......és Voltam hivatásos katona abban a korban...és igen...mint még rajtam kívül 10 millióan kiszolgáltam azt a rendszert...Mert a Katonája voltam...A Hazámnak...mint az ügyvéd a bíró aki akkor volt az és ott és azt a rendszert annak törvényeit szolgálta...Mint a kőműves mert építette azt a rendszert...házakat merészelt építeni..Az útépítő mert utakat épített...mint a TSZ dolgozó...mert élelmet termelt annak a rendszernek..mint a Tanár...mert tanítani mert akkor annak a rendszernek...mint a tanácsi dolgozó mert papírokat gyártott adminisztrált ügyeket intézett annak a rendszernek... Mert akkor éltünk...akkor abban a korban születtünk...mert akkor voltunk fiatalok... abba születtünk bele...és talán hittünk is benne.... Igen...volt aki élvezte az előnyeit...voltak kivételezettek...mint kövér elvtársúr, orbán elvtársúr...mint semjén elvtársúr...bencsik elvtársúra naaagy békamenetelő volt MSZMP újság a népszabadság újságírója.... És voltak elnyomottak mint Göncz Árpi bácsi, Mécs Imre és sok társa DE Demokraták...EMBEREK maradtak a rendszerváltás után is... NEM úgy mint ti szarházi fidesznyik talpnyalók orbán hűbéres gerinctelen talpnyalók....Igen...kiszolgáltuk azt a rendszert mert akkor merészeltünk élni...és NEM talpat nyalni, hűbéres rendszert építeni mint ti most. ...és mikor jött a rendszerváltás...Tettük ami a dolgunk volt... Maradtunk Katonák...A Hazánk a Népünk Katonái ...Maradtam én is...Katona! A Népem a Hazám Katonája... ...és nem mentem...nem mentünk utcára a tankjainkkal közétek lőni!!! ( már kezdem bánni!!! )... Neeem... Elfogadtuk hogy a Népünk a Hazánk mást akar és nekünk..Nekem mint a Népem a Hazám Katonájának az a dolgom... a Népemet a Hazámat szolgáljam!....és továbbra sem nyaltam és továbbra sem élveztem az előnyeit... CSAK amit a törvény adott a Hazám adott....és Ti szarháziak...Elvettetek!...Ti férgek aki a munkát csak hírből ismeritek...ti akik az iskolapadból bársonyszékekbe pottyantatok milliós gázsikkal megfizetve önmagatokat. ..és most ti szarházi senkik...ti osztjátok az észt fékevesztetten komcsiztok...osztottátok és osztjátok meg a népet a Hazámat...és loptok csaltok hazudtok szemrebbenés nélkül minden nap minden percben..és ti férgek mondjátok meg ki a jó az igaz Magyar a jó komcsi a rossz komcsi...ti szabadítottátok rá az új nácikat a Hazámra... ti a senkik a gerinctelenek a talpnyalók a hűbéresek egy hatalom éhes hatalom mániás elmeháborodott hűbéresei talpnyalói... http://nepszava.hu/cikk/1005526-te-is-voltal-kisz-es

Az itt ( http://nepszava.hu/cikk/1005526-te-is-voltal-kisz-es )
található linken elérhető Népszava cikkre reagálva írtam ezt a jegyzetet. Merthogy Hamarosan elfogadja a parlament a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló törvényt. "a jövőben a törvény szerint a NEB dolga a kommunista diktatúrához kapcsolódó emlékezet állami megőrzése, ...a hatalmat birtokló személyek és szervezetek szerepének feltárása", "a még köztünk lévő bűnösök felelősségre vonása"....hát ezért. Indulatos?... ez van. Már nem tudok indulatok nélkül beszélni írni ezekről. Személyeskedő?...biztosan és direkt , hiszen ezeknek ezekhez szól.

2013/12/10

Nagy Bandó András kifakadt a facebookon.

"Továbbküldöm az alábbiakat, azzal a kiegészítéssel, hogy mostantól a futballisták és a stadionépítők gyerekei nem éheznek, mert a nagy córeszben Debrecen és a Nagy Magyar Világváros, Felcsút után Szombathely is stadionra kapott milliárdokat. Nem az a fontos ebben, hogy szart se ér a magyar foci., (egyet sem léptek előre a legjobb magyar csapatok a nemzetközi kupákban), hanem, hogy sejthető: Ezekből a milliárdokból a fele se lesz stadionra költve!

A többi visszakerül Simicska hadúrhoz, akin keresztül tovább gazdagodhat az Orbán család, de nemcsak a vérszerinti, hanem a megélhetési politikus bűnözők nagy családja, az, amelyikben OV a keresztapa, mint az csukott szemmel is látható.

Közben még azokat is kitúrják a munkahelyeikről, akik szakmai múltjuk és tudások alapján simán verik a helyükre kerülő fideszközeli mutyikosokat, és hát azok sem kapnak állást, akiknek közük sincs a szocikhoz, és a mára köddé lett szadeszosokhoz, miközben OV százezres nagyságrendben ígért munkahelyeket. (Kiknek, OV? Kiknek?...)

Mert az övéi már mind állásban vannak, és ott is maradnak, mert friss betonba süllyesztett karosszéket nyomott alájuk.

Szégyen, istentelen szégyen egy olyan embertől, aki a rendszerváltó év nyarán bátran és reményt keltően szónokolt Nagy Imre sírjánál.
Szegény Imre bácsi forog a sírjában, és ha ezt látná, bejelentené ismét, hogy csapataink harcban állnak.
De már nem az oroszokat akarjuk kiverni (azokat nem kell kiverni, OV lekoppintja azt, ahogy ők csinálják a "demokráciát"), hanem azokat, akik négy évtized kommunista diktatúrája után képesek voltak a demokrácia leple alatt újabb diktatúrát kiépíteni.

Nem túlzás: mocskosabb eszközöket használnak!

Hiszen őket nem úgy pakolták fölénk., mint a komcsikat., hanem megválasztatták magukat, az ő szeretett népük által. OV a tervezett tettei legalizálásáért visszaigazolást gyártott le, amikor személyre szóló leveleket küldött szét, kvázi a nemzeti együttműködést dokumentálva a semmire sem jó kérdőíveivel.

Így akarta a nép az alkotmánynak nevezett akármit. Így akarta a nép mindazt, ami OV számára volt fontos. A nép már megint megfelelési kényszerben húzta be az X-eket, támogatva a szeretett vezér pénzszerző és igazolandó tetteit és akcióit.

A minap egy háromdiplomás férfiúval beszélgettem. Igaz, színes (de gusztusos) tetoválás borítja a karjait, ami nem lehetne kizáró ok, de nem veszik föl az imádkozó sáskákkal töltött magyar nemzeti iskolákba, fizika, számítástechnika, testnevelés végzettséggel, miközben elfogytak a fizika tanárok, mert ki a szart érdekel ma a fizika, ebben a fülkeforradalmár országban.? Még tűzoltónak sem vették föl a tetkói miatt.

Ugye, milyen jó kis országban élünk?

A tűzben ragadtakat nem mentheti ki a tetovált karokkal segíteni szándékozó tűzoltó, csak az, amelyiknek krisztuskereszt lóg a nyakában, és OV-hoz imádkozik a halálát okozó füstmérgezése előtt. Most aztán ők, a tetkós és felesége is itt hagyják ezt a pazarló, elvtelen országot.

Maradnak persze jó emberek..., amolyan Kerényi-félék..., akik magas fizetésért büntetlenül buzizhatnak, meg gárdisták, akik úgy oszlottak föl, mint Jézus teste: poraikból föltámadtak, léteznek, és amilyen mázlijuk van, azt követően, hogy a szocik megcsinálták a jobbik parlamenti helyeit, most a Fidesz, OV-vel az élén növelni fogja a számukat.

Másik barátom, magas szakmai végzettséggel minimálbér alatti "fizetésért" dolgozik napi 12 órákat, több tucat embert igazgatva egy pécsi építkezésen. Csak azért nem írom ki, hogy melyiken, mert ott, éppúgy, ahogy az összes építkezésen (OV által egekbe emelt építőipari fejlődés, és az ezt dicsőítő himnuszai ellenére) kényszerű csalók próbálnak megélni és hasznot termelni abból, amit meghagytak a beruházásnál a csúszópénzek visszaszolgáltatását követően. Elég, ha a munkavezetők megérzik az ellenőr NAV-osok szagát, szertefutnak a legálisan dolgozó melósok, alig marad valaki az állványokon és a gépeken.

Csalók ezrei próbálnak megélni OV NAV-jával és Nagy Családjával versenyezve és lépést tartva. Nem tehetnek mást! Éhen mégsem dögölhetnek, és ha már itthon maradtak (egyelőre), szeretnék elérni, hogy nem fillérekért robotolnak ezerszer annyit..., mint az Igazságos Mutyis király udvartartása.

A mi igazságos királyunk nem hogy álruhában, a sajátjában sem mer az ő népe közé vegyülni.! Illetve a sajátjai közé még csak kimerészkedik, kézcsókra emelhető kezét magával hordva, ha előtte megtisztították a terepet az "ellenségtől", a "nem magyaroktól".

Nagy baj van abban az országban, ahol ekkora védelem kell az ország első számú vezetőjének védelméhez.! Emlékezzetek Ceaucescura és Elenára! Reszketve féltette a tyúkszaros életét!

Hát tessék, most választottunk magunknak csillagot...,
és az országúton a szekér..., a négy ökörrel..., lassacskán ballag...,
a totális diktatúra felé.

DE! Mégis, mégis van remény! Muszáj ezt mondanom, mert az nem lehet, hogy mi, magyarok, akik nem vagyunk hajlandóak se OV seggét nyalni, se elveinket föladni, jövőre..., talán utoljára..., megmutathatjuk..., hogy az igazi magyar, EMBER-ből van, és nem bábból fejlődik hernyóvá, egyfajta fordított metamorfózissal, hajdanvolt pillangó létéből.

EMBEREK!
Továbbítsátok a fentieket sokak felé, terjesszétek, azt se bánom, mert ami most van, az nem maradhat így!

Mielőtt bárki nemzetietlennek nevezne: a lakom tele van nemzetiszínű szalagokkal, kokárdákkal, csak hogy naponta érezzem, még mindig az én hazám, ahol élek! Imádom a hazámat, másképp a fentieket le se írtam volna!

A népet egyben tartó magyar nyelvet ápolom, a magyar gyerekeket nevelem a jóra, a jobbra, nekik írom a verseimet, mert ŐK A JÖVŐ!!! (És nem a stadionépítéssel hazudott magyar focié!)

OV-nek pedig üzenem:
Samuel Johnson így vélekedett: "A gazember utolsó mentsvára..., a hazafiság!"

Sokan mondták: nekimentem OV-nek. Nem akartam! Kétszer adtam voksot nekik, mert először HITTEM, hogy tisztességes, másodszor pedig BÍZTAM, hogy aki elsőre elcsellózta a becsületét., másodszorra talán mégis vissza akarja szerezni.!
Tévedtem!

Állítom: A Fidesz és az OV-csapat, 24 év alatt összetarhált vagyona., helyrebillenthetné az ország gazdaságát.!!! (Hát., még ha mellé a szocik és a volt szadeszosok is odapakolnák., amit magukhoz vettek.!)

Megvannak a jóra fordítható milliárdok!
Már csak a jó és tisztességes szándék, és alázatos, erélyekkel megáldott emberek kellenének ahhoz, hogy ORSZÁG legyen..., ebből a letarolt medencéből.!

Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!

Talpra magyar!

Orbán Viktortól., ISTEN óvja Magyarországot!

Nagy Bandó András
Megrögzött morgolódó, pártsemleges.
Egyszerű magyar és az EU tagállamának polgára, a Föld nevű bolygó lakója, 7-8 milliárd emberrel együtt.
Halálra ítélt "Világ"-utazó, Kozmosz-béli csavargó."

német szilárd és a rezsi csökkentés.

Németh Szilárd rezsicsökkentési biztoshoz intézett kérdés (az index.hu munkatársa által): „És mit gondol, hol maradt most a rezsicsökkentéssel több pénz az embereknél? A családi házban, a 64, a 47 vagy a 9 négyzetméteren?” Németh válasza: „A legtöbbet a kilenc négyzetméteres lakásban élőknek segít a rezsicsökkentés. Mert ott a rezsiköltségek is alacsonyabbak, viszont sokkal nagyobb a rezsiköltség százalékos aránya.”

német "úr"!... imátkozás helyett tán ha számolni tanulna...esetleg az ima helyett bibliát olvasgatna...Tudja?..azt a 10 parancsolat részt... Van ott olyan hogy NE HAZUDJ! 1.- 9 négyzetméter az NEM lakás, CSAK egy fél szobának minősülő helyiség! Esetleg önálló kivitelben kamra garázs műhely tároló helyiség... Még önállóbban...PUTRIIIIII!...ott pedig NINCS rezsi! ...Tehát NINCS is mit csökkenteni! Maga nagyon hülye!... 2.- Minél magasabb a rezsije valakinek annál többet nyer...Azaz... Minél nagyobb a kéró kégli kecó lakás annál nagyobb a rezsi költség = annál többet nyer...Azaz... na hol van ilyen?...ne gondolkodjon még elfáradna... Aaaa Gazdagéknál! ..Miért?..Mert nekik telik nagyobb drágább kecóra így nagyobb rezsire is!...Akkor ki nyert többet?..Naaa?... Aaa gazdagék! Nagyobb lakás nagyobb fűtés költség nagyobb gázszámla. Nagyobb lakás több áram fogyasztás egyenlő nagyobb költség. Uszi medanszééé...sooook víz = nagyobb víz számla...mindez egyenlő nagyobb rezsi mindez egyenlő magasabb a 10 vagy 20 százalék csökkentés... Akkor ki is nyert maga igen idióta???....

Csak megjegyzem önnek...Nekem mindösszesen kb. 1500.- - 2000.-et jelent a csökkentés havonta. Mindez mellé önök voltak szívesek tőlem elvenni havi kb. 20 000.-et! Érti maga talpnyaló hűbéres igen idióta? Mindez mellett az élelmiszer árak a különféle adók járulékok 27%-os áfának köszönhetően 25-50%-ot emelkedtek az ön vezére és matolcsi közgázzseni jóvoltából! Akkor mire is döngeti itt a mellét? Finoman mondom...Húzzon el kend a bánatos büdös picsába de sürgősen!

 Kettőször 10%-os a csökkentés. A villany a gáz és víz árából. Nálam a villany 7500.- volt átlag a gáz 1500.- a víz 2500.- Összesen: 11500.- Ennek a 10%-a 1150.- . Ezt levonva elvileg fizetek 10350.-et. Ebből az újabb 10% = 1035.-. Marad a rezsim ezen része elvileg 9315.- Megtakarításom 2185.- Közben elvettek tőlem kb. 20 000.-ot havonta és az árak emelkedtek 25-50%-ot. Vegyünk egy falusi kisházban élő idős párt akiknek a Tv-n, hűtőn kívül másuk nincs... Fával fűtenek és palackos gázzal főznek. Villanyuk kb. 3000.- volt a víz mint enyém kb. 2500.- Összesen: 5500.- minusz 10% = 4950.- Minusz újabb 10% = 4450.-. Megtakarításuk: 1050.- Nézzük gazdagabbékat... Kazán Gáz: 35000.- Villany: 15000.- Víz: 3000.- Összesen: 53000.- Ennek a 10%-a 5300.- Marad: 47700.- Újabb 10% = 4770.- Marad: 42930.- Megtakarít: 10 070.-ot. A még gazdagabb ahol ezek a tételek ( uszó medence, Jakuzzi, egyéb luxus elektromos dolgok.... ) elérik a 100-150 ezret. Mennyit takarít meg?... Akár 30 000.-et is. Ki járt jól? .......... Miről hadovál ez az idióta imátkozó sáska talpnyaló németh szilárd?...